A #moszkvatér és az Ultrahang közös projektjének legfrissebb adásában ezúttal az orosz-ukrán háború aktuális állásáról, az ukrán kormány átalakításról, Ukrajna valódi vezetőiről, Putyin sejtelmes vlagyivosztoki beszédéről, és az európai képességekről beszélgettünk.
A Donbassz elfoglalását, valamint Kurszk térségéből az ukrán hadsereg fokozatos visszaszorítását jelölte meg a háború céljaként vlagyivosztoki beszédében Vlagyimir Putyin. Kijelentette azt is, hogy Moszkva a 2022-as isztambuli egyeztetéseken született megállapodások alapján készen áll a tárgyalásokra is. Putyin szavai azt tükrözik, hogy a kurszki betörés után tett kijelentéseivel ellentétben Moszkva mégis csak napirenden tartja a tárgyalások lehetőségét is. Milyen helyzetben lenne kész Moszkva a tűzszüneti tárgyalásokra? Van-e még realitása Novorosszija elfoglalásának? MI lehet Moszkva minimális célja? Meddig tarthat ki a Nyugat kiállása Ukrajna mellett?
Vlagyimir Putyin azzal, hogy Kamala Harris nevetésén élcelődve kijelentette, a demokrata jelölt győzelméért szorít az amerikai elnökválasztásokon. Egyben odaszúrt a republikánus jelöltnek, Donald Trumpnak is. Csupán ironizált az orosz elnök, avagy tényleg inkább Harris győzelme felelne meg a Kremlnek? Miért?
A hét legnagyobb nemzetközi visszhangot kiváltó híre az ukrán kormány radikális átalakítása volt. Lemondások, leváltások sora jelzi egyrészről az eliten belüli egység további gyengülését, másrészt azt, hogy az Elnöki Iroda megint újra osztja a lapokat. Miért tévedtek azok az elemzők, akik szerint mindez Zelenszkij gyengülését, az ukrán állam összeomlását jelzi? Miért gondoljuk, hogy ez éppen ellenkezőleg, az Elnöki Iroda befolyásának további erősödését mutatja?
Egyebek mellett ezekről a kérdésekről beszélgetett Stier Gáborral, a #Moszkvatér alapító főszerkesztőjével a #Moszkvatér és az Ultrahang közös projektjének legújabb adásában Király Tamás, az Ultrahang műsorvezetője.
A #moszkvatér a www.moszkvater.com és az Ultrahang közös műsora minden héten kétszer, általában hétfőn és szombaton elérhető az Ultrahang csatornáján. De olvasóink megtalálják ezeket a műsorokat a portálunkon, és követhetnek bennünket a Facebookon, a Telegramon, és a Twitteren is.