Kezdőlap » Nagykép » Porosenko vs. Putyin?
#moszkvater

Porosenko vs. Putyin?

Petro Porosenko kapkod. Nem véletlenül, hiszen a közvélemény-kutatások Volodimir Zelenszkij fölényes győzelmét jelzik az ukrán elnökválasztás április 21-én esedékes második fordulójában. A jelenlegi elnök így egyszer kijelenti, hogy ő is oroszajkú, aztán pedig azt, hogy nincs is problémája a kettős állampolgársággal. Hogy aztán visszatérjen a sokáig működő recepthez, és az ukrán nemzet védelmezőjeként állítsa be magát Oroszországgal szemben. Így megjelentek azok az óriásplakátok, amelyeken a kemény vezető néz farkasszemet a kissé megszeppent Putyinnal. Persze, ez a szembeállítás ugyanúgy manipulatív és nem igaz, mint az, hogy az ukránoknak Porosenko és Putyin között kellene választani. Ők már az első fordulóban is a békére, és az életre, a jobb életre szavaztak!

#moszkvater
Fotó:EUROPRESS/AFP/Sputnik

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.