„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”

Összeomolhat az ukrán hadsereg?

2024. febr. 08.
Stier Gábor

MEGOSZTÁS

#moszkvatér és az Ultrahang közös projektjének legfrissebb adásában ezúttal Volodimir Zelenszkij és Valerij Zaluzsnij szembenállásának újabb fejezetéről beszélgettünk. Rászánja-e végre magát az elnök, hogy leváltsa a főparancsnokot? Milyen politikai és katonai veszélyekkel járhat egy ilyen lépés?

Az elmúlt napokban ismét régi „pompájában” tért vissza Ukrajnába a belpolitika. Háború ide vagy oda, kiéleződött a harc a hatalomért. Hiába, a kudarcok felszínre hozták a háború által időlegesen elfedett ellentéteket. Zelenszkij elnök ugyan az elmúlt négy évben mindent központosított, ellenfeleit félreállította, a médiát pedig lehalkította, teljesen nem tudta kiiktatni a belpolitikát. Míg a háború első évében az ország megtámadása után „Európa védelmezőjének” a szerepében tündökölhetett, addig az egyre sűrűsödő bajok megtörték a népszerűségét, és az ukránok manapság inkább bíznak a hadsereg parancsnokában, Zaluzsnijban. Az elnök ezért megpróbája félreállítani a rá immár politikailag veszélyes főparancsnokot, és felkérte arra, hogy mondjon le.

Melyek e szembenállás új fejleményei? Vannak-e Zaluzsnijnak politikai ambíciói? Kik állhatnak a főparancsnok mögött? Milyen kockázatai vannak Zaluzsnij leváltásának? Milyen poszttal „kárpótolná” Zelenszkij Zaluzsnijt? Mit szól ehhez Washington? Mekkora esélye van a főparancsnok leváltása esetén katonai puccsnak? Veszélyezteti-e Zaluzsnij, s mint hírlik, helyetteseinek esetleges távozása az ukrán hadsereg harc képességét? Milyen körből kerülhetnek ki az utódai? S mindezt látva miért készíthetnek elő egy pezsgőt a Kremlben?

Egyebek mellett ezekről a kérdésekről beszélgetett Stier Gáborral, a #moszkvatér alapító főszerkesztőjével és Kosztur Andrással, a 21. Század Intézet vezető kutatójával a #moszkvater és az Ultrahang közös projektjének legújabb adásában Longauer András, az Ultrahang műsorvezetője.

#moszkvatér a www.moszkvater.com és az Ultrahang közös műsora minden héten háromszor, általában hétfőn, csütörtökön és szombaton elérhető az Ultrahang csatornáján. De olvasóink megtalálják ezeket a műsorokat a portálunkon, és követhetnek bennünket a Facebookon, a Telegramon, és a Twitteren is.

MEGOSZTÁS

Stier Gábor
1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.

Hozzászólások kikapcsolva

    KAPCSOLODÓ CIKKEK

    Mit lép Putyin?

    A #moszkvatér és az Ultrahang közös projektjének legfrissebb adásában a béketárgyalásokhoz vezető út legfrissebb fejleményeiről, a régióban kitört kormányellenes tüntetésekről…

    LEGUTÓBBI CIKKEK

    CÍMKÉK