„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”

Kérjük, töltse ki kérdőívünket!

Moldovát is megfertőzte az „ukrán vírus”

2023. dec. 09.
Stier Gábor

MEGOSZTÁS

Európa jelenleg két legszegényebb országa kopogtat jelenleg az Európai Unió ajtaján. Moldovával és Ukrajnával ráadásul messze nemcsak a gazdasági, szociális helyzetük, a jogállamiság állapota a probléma. Ukrajna háborúban áll a térség első számú hatalmával, Moldova pedig semmit sem tanulva a keleti szomszédságában történtekből, elindult ezen az úton. Megvizsgáltuk, mennyire fertőzte meg Moldovát az „ukrán vírus”? A cikk eredetileg a Demokrata című hetilapban jelent meg.

„Elég visszalapozni az elmúlt hetek híreben ahhoz, hogy érzékeljük az Ukrajna és Románia közé szorult kis országban állandósult feszültséget” #moszkvaterFelerősödött az elmúlt hetekben az Ukrajna körüli diplomáciai mozgás. Ezt az elemzők többsége azzal magyarázza, hogy a Nyugat elkezdte felkészíteni a kijevi elitet a béketárgyalásokra. Mások szerint a Nyugat egyáltalán nem akar leállni a háborúval. Az ukrán ellentámadás kifulladása és az amerikai belpolitikai csatározásoknak a támogatásokat is érintő fokozódása miatt támadt átmeneti zavar kezelése után az új körülményekhez igazodva folytatódik a háború mindaddig, amíg Ukrajna bírja élőerővel.

„Olyannyira, hogy kiéleződhet a helyzet akár a szomszédos Moldovában is”

A chisinaui vezetők egyre gyakrabban emlegetik a szeparatista Dnyesztermellék kérdésének rendezését, ennek módjáról, a katonai akció lehetséges időpontjáról állítólag egyeztetnek is Kijevvel, egyes hírek pedig arról szólnak, hogy a Dnyeszteren Túli Köztársaság térségében látványosan aktivizálódott a brit felderítés tevékenysége. Tény, hogy az új brit külügyminiszter, David Cameron a közelmúltban a kinevezése utáni első útján Kijev után Chisinauba látogatott, ezután pedig Maia Sandu államfő ukrán kollégájával, Volodimir Zelenszkijjel egyeztetett.

Hogy egy ilyen akció lehetősége mennyire ott van a levegőben, azt jelzi, Kijev már többször is cáfolta, hogy Transznisztria megtámadására készülne. Az ukrán vezetés inkább egy második front megnyitását remélné Grúzia mellett Moldovától is, és erről többször beszélt Olekszej Danyilov, az Ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkára és Volodimir Zelenszkij is. A Kijev és Chisinau között az utóbbi időben kialakult bensőséges viszonyt pedig jól mutatja, hogy a moldovai elnök a Denisz Smihal ukrán kormányfő nevében bejelentkező, Lexus és Vovan néven ismert orosz telefonbetyároknak korábbi egyeztetéseket emlegetve moldovai területek bérbeadását ecsetelte.

„Elég visszalapozni az elmúlt hetek híreben ahhoz, hogy érzékeljük az Ukrajna és Románia közé szorult kis országban állandósult feszültséget”

Kezdjük azzal, hogy a Maia Sandu államfő mögött álló Cselekvés és Szolidaritás (PAS) leszerepelt a közelmúltban tartott helyhatósági választásokon. Hiába zártak ki nemzetbiztonsági okokra hivatkozva esélyes ellenzéki pártokat és tiltottak be internetes portálokat – az orosz tv csatornákat már korábban lekapcsolták –, a PAS az ország 36 városából csupán 6 helyen ad polgármestert, a 35 körzetből pedig csak 19 helyen győzött. Az sem segített, hogy a választások előtt Maia Sandu államfő a központi támogatások megvonásával fenyegette meg a régiókat „kriminális jelöltek” megválasztása esetére. Tavasszal a gagauz autonóm régióban a központi hatalom a kormányzó választás eredményét akarta megsemmisíteni, miután a háborúellenes, Oroszországgal a kapcsolatok fenntartását hirdető ellenzéki jelölt győzött.

„Sandu és pártja akkor, és most is az orosz beavatkozással magyarázta az ellenzék előretörését”

Eközben még az EBESZ megfigyelői is az ukrajnai háború miatt bevezetett vészhelyzeti kormányzással visszaélő, jelöltek indulását nemzetbiztonsági okokkal indokolva megakadályozó, ellenzéki médiumokat ugyanígy letiltó moldovai hatalom lépéseit tartották aggályosnak. Az is jellemző, hogy a hatalom a dezinformáció elleni harcra külön központot hozott létre, amelyet a nyári chisinaui repülőtéren zajlott halálos incidens miatt leváltott volt belügyminiszter, nem mellesleg Maia Sandu barátnője, Anna Revenko vezet.

De feszült a helyzet az ukrán menekültek, és még inkább az ukrán gabona korlátozások nélküli tranzitja miatt is. Nem véletlenül, hiszen Moldova mezőgazdasági ország, és a gazdák a jelenlegi helyzetben a beözönlő olcsó ukrán élelmiszerek, és az orosz piac kiesése miatt sorra mennek tönkre. Közben kiéleződött a harc a moszkvai patriarchátus és a romániai egyház alá tartozó besszarábiai metropólia között is, az utóbbi ugyanis Bukarest aktív pénzügyi támogatásával kiszorítaná Moldovából az utóbbit.

„A románosítás jegyében Chisinau hivatalosan is románnak ismerte el a moldáv nyelvet, amely lépést azonnal támogatta Kijev is”

Ugyanígy jellemző a „román hősök” heroizálása, legutóbb például egy településen a védelmi minisztérium képviselőinek jelenlétében avatták fel az 1941-ben Hitler oldalán a Szovjetunióra támadó „hősök” sétányát. Időről időre előkerül a Romániával egyesülés kérdése is, ami nem meglepő annak fényében, hogy Maia Sandu államfő kettős, moldáv-román állampolgár. Közben NATO segítségével folyik a moldovai hadsereg felkészítése, modernizációja. Legutóbb egy logisztikai szemináriumot tartottak a nápolyi bázisról érkezett instruktorok, miközben a francia hadsereg egyik gépén megérkezett a katonai felszereléseket tartalmazó legújabb szállítmány, a moldovai lakosság idegeit pedig a tartalékosok számbavétele feszítette.

„Moldovában tehát minden adott ahhoz, hogy az ukrán útra lépjen”

Történelmi és egyéb okoknál fogva Moldova nemzetiségi és katonai, politikai helyzete rendkívül törékeny. Az egyik oldalról érzi Románia és ezzel az Európai Unió gravitációs erejét, míg a másikról a Kelet vonzását. Emellett figyelembe kell venni Transznisztria/Dnyeszteren túli Köztársaság  három évtizede rendezetlen kérdését, és a nemzetiségi faktort. S akkor még nem beszéltünk a Moldova irányában egyre aktívabb Kijev esetleges lépései jelentette veszélyekről. Moldova helyzete így sok tekintetben emlékeztet a háború előtti Ukrajnára.

„A mintegy két és félmillió lakosú ország határai rendezetlenek”

Az ukrán határ mellett elnyúló úgynevezett Dnyeszter Menti Köztársaság lényegében önállósodott, ráadásul nagyjából másfél ezer orosz békefenntartó is állomásozik a szakadár területen. Ráadásul ez a mintegy félmilliós népességű, oroszbarát terület fontos szerepet játszik Moldova energetikai ellátásában. Ha nem is ennyire feszült, de nem nyugodt a helyzet az autonóm Gagauziában sem. A Budzsák síkságán élő, mintegy 200 ezer főt számláló, a török nyelvcsaládba tartozó nyelvet beszélő, többségében ortodox keresztény vallású, a 19. század elején az oszmán üldöztetése elől az akkor a cári Orosz Birodalomhoz tartozó, a mai Moldova területére áttelepült népcsoportra egyre nagyobb nyomást gyakorol Chisinau. Egyre inkább úgy tűnik, hogy a gagauzok csak Moszkva és/vagy Ankara segítségével őrizhetik meg az autonómiájukat. Árulkodó, hogy a közelmúltban még az EU is bírálta Chisinaut, amiért egy új törvénnyel „kriminalizálta a szeparatizmust”, megnehezítve ezzel a párbeszédet a Dnyesztermellékkel és Gagauziával is.

„A lakosság politikai értelemben egyébként is megosztott, az egyik fele inkább Moszkva, míg a másik a Nyugat felé néz”

Az elnökhöz közel álló IMAS közvélemény-kutató friss felmérése alapján a lakosság 51 százalékának nem tetszik a felgyorsult közeledés az EU-hoz és Romániához, 60 százalék ellenzi a NATO tagságot, 58 százalék pedig fenntartaná a normális politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatokat Oroszországgal. A gazdasági helyzet instabil, a GDP tavaly majd’ 6 százalékkal zuhant, jelenleg stagnál, az infláció pedig 30 százalék fölé ugrott. Közben Maia Sandu a 2020-as elnökké választása óta Chisinau egyre jobban hátat fordít Oroszországnak, és a Nyugat felé fordul.

„Az enélkül is meglévő feszültséget csak fokozta a szomszédos Ukrajnában kitört háború”

Az eleve oroszbarát Dnyeszteren Menti Köztársaságban többször is felforrósodott a helyzet, miután a szakadár alakulat központjában, Tiraszpolban kézi páncéltörő gránátvetővel lőtték a belbiztonsági minisztérium épületét, robbantások rongálták meg a térségben sugárzó orosz nyelvű rádió antennáit, illetve támadás érte a szakadárok egyik katonai alakulatát. Még aggasztóbb volt, hogy a Dnyeszter Menti Köztársaság belügyminisztériuma szerint drónokat indítottak, illetve tüzeltek is Ukrajna felől Cobasna falu irányába, ahol Európa legnagyobb lőszerraktára található. A Dnyesztermelléken akkor bevezették a vörös szintű terrorkészültséget, katonai ellenőrzőpontokat állítottak fel, és magasabb készültségi fokozatba helyezték az orosz alakulatokat, és a szakadár állam mintegy 7 ezres hadseregét is.

Az utóbbi években Moldovának eleve feszültté vált a viszonya Oroszországgal. Chisinau ugyan éppen a kényes helyzet miatt nem csatlakozott az Oroszországgal szemben hozott szankciókhoz, ám az elmúlt két évben egyre látványosabban adja fel korábbi semleges a Nyugat és a Kelet között egyensúlyozó politikáját. Előbb az oroszok szemében kiemelt szimbólumnak számító Szent György-szalag viselését tiltotta be néhány keresetlen mondat kíséretében, majd kilépett a FÁK Parlamenti Közgyűléséről szóló megállapodásból. Moldova folyamatosan szakítja meg a gazdasági kapcsolatokat, így az agrártermékek exportőrei elvesztették piacukat, az Oroszországtól vásárolt gáz és más energiahordozók ára pedig többszörösére emelkedett. Chisinau jelenleg perben áll a Gazprommal.

„A napokban pedig már az Európai Unió Oroszország ellen bevezetett szankcióihoz is csatlakozott”

Moldova a háború kirobbanása után szinte azonnal beadta csatlakozási kérelmét  az EU-hoz, ezzel egyértelműen állást foglalt a konfliktusban, hangsúlyozva az ország nyugathoz való közeledési szándékát. Jelenleg csatlakozási tárgyalások megkezdésére vár, és a sorsa láthatóan Ukrajnához van kötve. No, és az amerikai akarathoz. Valójában ugyanis Washington geopolitikai érdeke a posztszovjet térség ezen országainak teljes leszakítása Oroszországról, első lépésben az európai integráción keresztül. Az Európai Unió gazdasága azonban nem bír ki ekkora terhet. A kis Moldova integrálását még megoldaná, Ukrajnával és Grúziával együtt – s akkor már a Nyugat-Balkán sem hagyható ki – azonban ez a kihívás belátható időn belül teljesíthetetlen. Sokkal szebb időkben csak Lengyelország integrálása mintegy 200 milliárd dollárt emésztett fel.

„Ráadásul az EU jelenlegi állapotát ismerve, egy ilyen bővítési kör tovább mélyíti a belső törésvonalakat”

Moldova esetében még egy mezőgazdasági ország csatlakozása az ukrán gabona dömping megjelenésével már amúgy is feszült hangulatban még tovább növelné az elégedetlenséget Lengyelországban, Magyarországon, Szlovákiában és még Romániában is. Arról nem is beszélve, hogy Moldova esetleges felvételével az Európai Unió egy évtizedek óta befagyott konfliktust is importálna Oroszországgal. El kell tehát Brüsszelben és a tagországokban gondolkozni azon, hogy megéri-e a moldáv uniós álmok érdekében ezt a kockázatot felvállalni. A június 30-án a chisinaui repülőtéren lezajlott halálos túszdráma kapcsán a moldovai titkosszolgálatok részéről megmutatkozó inkompetencia pedig azt a kérdést veti fel, hogy érdemes-e egy újabb „gyenge láncszem” beiktatásával gyengíteni az európai biztonságot. Ráadásul még abban sem lehetünk biztosak, hogy az integrációval a moldvai társadalom széles rétegei nyernének.

„Moldovára tehát a legjobb esetben is hosszú, nagyon hosszú út vezet a tagságig. Éppen ezért felelőtlenség Maia Sandu részéről, hogy miután Brüsszel rábólintott a tagjelölti státusra, a moldovai elnök elveszítette minden veszély érzetét, és nyíltan keresi a konfliktust Oroszországgal. Úgy gondolja, hogy így szolgálja a legjobban a nyugati érdekeket”

Téved, ráadásul azt kockáztatja, hogy az önpusztító ukrán útra lépve még jóval az uniós tagság előtt mély gödörbe löki az országát, végképp a végtelenbe tolva ki így az integrációt. Látva ugyanis az elmúlt egy év politikáját, egyáltalán nem alaptalan annak a kérdésnek a felvetése, hogy belesodródhat-e Moldova a háborúba?

 (A cikk eredetileg a Demokrata című hetilapban jelent meg, itt olvasható.)

MEGOSZTÁS

Stier Gábor
1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.

Hozzászólások kikapcsolva

  1. Az Európai Unió keleti határait célszerűen a volt Szovjetunió határai mentén kellene meghúzni. mert az egykori tagállamok gazdaságilag olyan mértékben voltak bekötve kelet felé, hogy a váltás költségei ebben a térségben rendkívül nagyok lennének. Ukrajna már programba vette, hogy a vasúti hálózatát átépíti az európai szabványok szerint, ennek költségeit előteremteni önerőből nem tudják. Amúgy sok értelme nem lenne a dolognak. Spanyolországban is felmerült már ez gondolat, ott is eltér a vasúti nyomvonal, de a józan észre hallgatva lemondtak milliárdok elherdálásáról. (A spanyolokban nincsen ‘nyugatnak megfelelési kényszer’, mert amúgy is a kontinens legnyugatibb részén vannak.) Ukrajna infrastruktúrája jelenleg le van rombolva, és ez kihat Moldovára is. Sem Ukrajna, sem Moldova felvétele nem lenne szerencsés az Európai Unióba. Jelenleg még Szerbia és Montenegró bekapcsolása is komoly anyagi terhet jelentene. A lerombolt Ukrajna felzárkóztatása szinte reménytelen. Végül: Törökország -akár tetszik, akár nem- Ázsiában van, csak egy kicsi része nyúlik át Európába.

  2. Ha ló nincs szamár is jó?
    Avagy a lóvá tett Ukrajna és a szamár Moldova.
    Hmmm… a cím már megvan az új novellához.

    Nem értem mi a perspektívikus abban, hogy az oroszokat ennyire nyíltan és meglehetősen bornirtan
    kell(ene) provokálni. Se kutyám, se macskám az a szláv birodalom de ez a mostanság szokásos békétlenség
    nagyon “demokratikus”. Mint ahogy a régi cicc mondta a “népi” megjelölés amolyan fosztóképző funkciót
    látott ell (vö. népi demokrácia). Mára forradalmian eljutottunk oda, hogy a “demokratikus” egyedül kezdi
    ezt a szerepet átvenni.

    A mozikban jelenleg futó Napóleon nevű eposz (bár PC módon Kutuzovról egy szó sem esett) is remekül
    példázta, hogy hol kellettek az oroszok, hol meg nem. S mindez rövid idők leforgása alatt.

  3. ” Spanyolországban is felmerült már ez gondolat, ”

    Nem lényegi kiegészítés, a spanyol vasutak a nagysebességű vonalakon használja a 1435 mm-es
    standardnyomtávot. A vontatási feszültség káoszt most jótékonyan hagyjuk!

KAPCSOLODÓ CIKKEK

LEGUTÓBBI CIKKEK

CÍMKÉK