Megnövekedett az elmúlt hetekben a feszültség Moldovában, különösen a szeparatista Transznyisztria/Dnyeszteren túli Köztársaság körül. Csapatokat vontak össze a határon az ukránok, és éberen figyelik a fejleményeket Bukarestben is. A moldovai hatalom Maia Sandu elnökségével egyre inkább feladja eddigi semleges politikáját, és mind konfrontatívabb hangot üt meg Oroszországgal, ezzel felborítja az ország eddig megőrzött kényes geopolitikai egyensúlyát. Ezen felbátorodtak Kijevben is. Olyannyira, hogy már egy Tiraszpol és az ott állomásozó orosz békefenntartók elleni provokáció sem zárható ki. Erre mintha Chisinau visszahőkölt volna, egymást érik azonban minden oldalon a provokatív nyilatkozatok. Legutóbb egy a transznyisztriai elnök elleni állítólagos merénylet meghiúsításáról röppentek fel hírek. Szóval, az a bizonyos puska ott van azon a bizonyos színpadon. Ezek után aligha lepődhetnénk meg, ha valamiképpen Moldova is belesodródna a háborúba.

Történelmi és egyéb okoknál fogva Moldova nemzetiségi és katonai, politikai helyzete rendkívül törékeny.  Az egyik oldalról érzi Románia és ezzel az Európai Unió gravitációs erejét, míg a másikról a Kelet vonzását. Emellett figyelembe kell venni Transznyisztria/Dnyeszteren túli Köztársaság  három évtizede rendezetlen kérdését, és a nemzetiségi faktort. S akkor még nem beszéltünk a Moldova irányában egyre aktívabb Kijev esetleges lépései jelentette veszélyekről.

„Moldova helyzete így sok tekintetben emlékeztet a háború előtti Ukrajnáéra”

S mint már láttuk, a Nyugat irányába tett, a lakosság jelentős részének akaratával szembemenő, Oroszország érdekeit teljes mértékben figyelmen kívül hagyó átgondolatlan és egyoldalú lépések visszafordíthatatlan és tragikus következményekkel járnak. Moldova esetében tehát ezek elkerülésére, a béke megőrzésére vissza kellene térni a Sandu elnökké választása előtti egyensúlyi állapothoz.

A jelenlegi trend ezzel éppen ellentétes. Mind gyakrabban röppennek fel a tiraszpoli kérdés erőszakos rendezését, a békefenntartók kiszorítását célzó elképzelések. Ezek mögött az elképzelések mögött nem nehéz észrevenni az ukrajnai front széthúzásában, így az orosz csapatok lekötésében, ezzel párhuzamosan a moldovai társadalomnak akár a nemzeti érdekeket is figyelmen kívül hagyó nyugatias átformálásában érdekelt külső erőt.

„Ebben az összefüggésben szembetűnő a moldovai kormány egyre konfrontatívabb, öngyilkosnak tűnő, alapvetően ideológiai alapú fellépése Moszkvával szemben”

Ez már olyan, a hétköznapokban is érezhető problémákhoz vezetett, mint a megnövekedett energia árak vagy az energia hiány. Ebben a hangulatban akarja a Maia Sandu fémjelezte moldovai vezetés hazaküldeni az orosz békefenntartókat a Dnyesztermellékről, és integrálni a szeparatista területet. Ez a törekvés a jelenlegi geopolitikai helyzetben egyenesen vezet a feszültség növekedéséhez, majd a válsághoz. Ez pedig végletes következményekkel járhat nemcsak Chisinau, de az egész térség számára. Ne felejtsük el, hogy a Dnyeszteren túli területen a lakosság majdnem felének, mintegy 200 ezer embernek orosz állampolgársága is van.

„Ezzel a helyzet sok tekintetben párhuzamba állítható a Luganszki és a Donyecki területével. Oroszország ott sem engedte a végtelenségig semmibe venni az érdekeit, és mint már jelezte, mindent megtesz Tiraszpol biztonságának szavatolásáért is”

Nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a geopolitikai adottságot sem, hogy Moldovával együtt az úgynevezett Keleti Partnerség országai egyfajta puffer zónát képeznek Oroszország és az Európai Unió, vagy éppen a NATO között. Európa harmonikus, békés fejlődése pedig elképzelhetetlen e status quo fenntartása nélkül. Lehet erre azt mondani, hogy minden országnak joga van ahhoz a tömbhöz csatlakoznia, amelyikhez akar, a geopolitikai realitások figyelmen kívül hagyása azonban – mint azt Ukrajna esetében is látjuk – beláthatatlan következményekkel járhat.

„Így a politikai értelemben vett Kelettel és a Nyugattal is történelmileg jó kapcsolatokat kiépítő régió országainak egyik vagy másik oldalra rántása előbb-utóbb véres összecsapásokba torkollik. Ütköző zónává, két világ harcának felvonulási terepévé teszik az adott országot. Az események ilyen alakulása pedig, mint látjuk, már egész Európa biztonságát veszélyeztetik”

Az Egyesült Államok és az Európai Unió azon kísérletei, amelyekkel folyamatosan igyekeznek belehúzni Moldovát a Krími Platformtól a Három Tenger Kezdeményezésig a különböző oroszellenes projektekbe, jól demonstrálják ezt a politikát. Ez a törekvés tudatosan rombolja Moldova és Oroszország között a gazdasági és kulturális kapcsolatokat, ennek pedig az árát mindenek előtt a lakosság fizeti meg.

Ha az Egyesült Államoknak a posztszovjet térségbeli szövetségeseivel kapcsolatban vitt politikájának a logikáját nézzük, akkor a közeljövőben várható a vallási kérdések kiélezése. Így borítékolhatók Moldovában is a pravoszláv egyház kiszorítására tett kísérletek. Mivel ennek első jeleit már látjuk, elkönyvelhetjük, hogy aktív fázisába lépett az ukrán típusú erőszakos demokratizálás, pontosabban nyugatosítás.

„S amennyiben az események nem térnek vissza valamiféle konstruktivitást tükröző mederbe, akkor újabb válság övezet alakul ki az Európai Unió határainál”

A Dnyesztermellék kérdésének elsietett rendezésére tett kísérletek például előre láthatóan visszafordíthatatlan és drámai következményekkel járnak. Ésszerű lenne tehát visszatérni az 5+2-es tárgyalási kerethez, és mindenek előtt végrehajtani az eddigi megállapodásokat. A Dnyeszteren túli terület organikus reintegrációja például hosszú távú perspektívában elképzelhető, ám csakis úgy, ha komplex módon, a politikai, gazdasági és szociális problémák rendezésével közelítenek a felek a kérdéshez. Így például elengedhetetlen Moldova semlegességének és katonai, valamint politikai blokkokon kívüli státusának a megőrzése.