Pap Krisztián írása a #moszkvater.com számára
„A Hamasz támadásának hatására amerikai felsőbb körökben arról kezdtek beszélni, hogy az Ukrajnának szánt támogatásokat át kellene irányítani Izraelnek”
Fotó:EUROPRESS/JACK GUEZ/AFP
Özönlenek a képek, hírek az Izraelben történt palesztin támadásról, amely sikeresen meglepte nemcsak az izraeli biztonsági szolgálatokat, de a világ közvéleményét is. Az elmúlt évtizedekben szórványos összecsapásokról érkeztek hírek a zsidó állam és Palesztina feloldhatatlan ellentéte kapcsán, közben pedig a mélyben forrón lobogott a gyűlölet a palesztinok lelkében, ha ilyen kemény csapást tudtak végrehajtani, válogatás nélkül lemészárolva férfiakat, nőket, csecsemőket. Szakértő legyen a talpán, aki ennek a konfliktusnak a végső megoldását, kimenetelét meg tudja mondani, hiszen Izrael nem fogja annyiban hagyni az őt és állampolgárait ért sérelmeket. Az ott történt szörnyűségek váratlan gyorsasága azonban sokkolóan hatott ránk, és talán bárkire, akik semleges félként figyelik ennek a két népnek harcát.
„És a lényeg talán éppen ez a sokkszerű hatás! A továbbgyűrűző gyűlölet, a felháborodás, az egyik vagy másik oldal melletti szimpátia tüntetések, vagy a kormányok egyik vagy másik oldal melletti kiállása. Az Egyesült Államok rögtön odaküldte a térségbe a legmodernebb anyahajóját, és minden érintett állam igyekezett hazahozni ott rekedt turistáit. Igazi globális válság, igazi őrület”
Az internet, mint információs szupersztráda szállítja a különböző híreket, véleményeket, és bizony megjelenik az a nézet, hogy tulajdonképpen ez az egész mészárlás és nemzetközi felfordulás tulajdonképpen egy valakinek jött kapóra, a választásokhoz közeledő Egyesült Államoknak. Mivel egyre világosabb, hogy Washington el akarja engedni Ukrajnát, hiszen mindent elért, amit ezzel a proxy háborúval el akartak érni. Jelentős részesedést szereztek az európai energetikai piacból, és a kiváló ukrán termőföldből, és ezzel az Európa feletti gazdasági-politikai befolyásuk újra megerősödött, Oroszországot pedig sikerült évekre elfalazni.
„Kerülni szeretnénk az összeesküvés elméleteket, de látnunk kell, hogy a most Közel-Keleten nyílt újabb front segíthet a washingtoni kormánynak különösebb presztízs veszteség nélkül leválni az ukrán-orosz konfliktusról”
Hiszen Izrael legfontosabb szövetségese, akinek tulajdonképpen a létrejöttét is köszönheti, az maga az Egyesült Államok, akinek a pénzügyi, katonai támogatása nélkül a zsidó állam fennmaradása a zsidó-arab ellenségeskedések közepette elég kérdéses.
Az persze elképzelhetetlen, hogy az Egyesült Államok adott volna biztatást, vagy konkrét támogatást a palesztinoknak, hogy indítsák meg ezt a mostani kis villámháborújukat, amely összehangoltságával és kegyetlen célpont orientáltságával lepte meg a világot. Az is érdekes kérdés, hogy honnan volt elég pénz, felszerelés, fegyver ennek az akciónak a végrehajtására? Ugyanakkor az is feltűnő, hogy egy gyors, de kiterjedt gerilla akcióról volt szó, és amint ellőtték a náluk lévő lőszert, máris visszavonultak, hogy aztán az izraeli légierő előre várható válaszcsapásai a Gázai övezet épületeit a földig rombolják.
„Mi volt céljuk a palesztin támadóknak? Vélhetően az elrettentés, megfélemlítés és a bosszúvágy kiélése, semmi más. Mindesetre azt el kell ismerni, hogy a mostani támadás újra ráterelte a figyelmet arra a tényre, hogy Izrael 1967 óta megszállva tart palesztin területeket, és azokat az ENSZ felszólítás ellenére sem ürítette ki”
A biztonságpolitikai szakértők úgy vélik, hogy az izraeli titkosszolgálat elaludt, és nem figyelt föl a palesztinok készülődésére. Ez nyilván így van, különben tettek volna ellene. Mert arra mégsem szeretnénk gondolni, hogy esetleg az amerikaiak tudtak a készülődésről és mégis hagyták azt megtörténni, ahogy ez esetükben már nem egyszer megtörtént. Elég 9/11-re gondolni. Azonban egyes hírforrások szerint Egyiptom többször figyelmeztette a zsidó államot, hogy a Hamasz nagyobb támadást tervez, de Izrael nem vette komolyan az egyiptomi figyelmeztetéseket. Szerény véleményem szerint egy ilyen kiterjedt, nagy hatásúnak szánt akciót teljesen titokban tartani a 21. században szinte lehetetlen. Szakértők itthon is valószínűsítik, hogy a Hamasz támadásának megszervezése mögött iráni katonai szakértők állnak, bár erre egyenlőre nincs bizonyíték, Teherán határozottan kiállt a támadás helyes volta mellett.
„Ismert, hogy Washingtonnak bögyében van Irán, és amennyiben közvetlen összefüggést találnak Irán és a palesztin támadás között, abból kigyúrhatnak egy újabb casus bellit”
Izrael közben nyilvánvalóvá tette, hogy elhúzódó háborúra készül, vagyis lehet, hogy újra lángra kap a Közel-Kelet, pontosabban felszítják a tüzet, hiszen Szíriában folyamatosan dörögnek a fegyverek.
Ma már az is világos, hogy a nagyon sikeresnek beharangozott ukrán ellentámadás nem érte el célját, nem fogják tudni áttörni az oroszok hármas védelmi rendszerét. Pedig Jens Stoltenbergtől az amerikai tábornoki karig mindenki biztos volt benne, hogy az ukránok sikeresek lesznek, legalábbis ilyen nyilatkozatokat tettek, mint Stoltenberg a Szabad Európa Rádiónak (2023. 04. 21.): „biztos vagyok abban, hogy Ukrajna sikeres lesz”. Akárcsak az amerikai fősodratú média, újságok és hírműsorok úgy reklámozták az ukrán ellentámadást, mint amit „régóta” és „nagyon” vártak, és amely megfordíthatja a háború menetét. De hát nem fordította meg!
„A nyilvánosságnak szánt optimista propaganda mögött az ukránok lőszer ellátása, felszerelési hiányosságai, az erőszakos sorozások miatt valójában erős pesszimizmus volt az ellentámadással kapcsolatban”
Ez viszont csak kiszivárogtatás útján derült ki, tehát nem is kapott elég nyilvánosságot. Több száz minősített katonai dokumentum szivárgott ki 2023. áprilisában egy Discord nevű videojátékosok által kedvelt csevegő alkalmazáson keresztül. Ennek kapcsán a feltételezett dokumentum kiszivárogtató Jack Teixeira, a Massachusettsi Nemzeti Légi Gárda fiatal tagja ellen hat pontban emeltek vádat a nyomozás során. És ha az érdeklődő kicsit utána ás, elég hamar kiderül, hogy kezdtek megjelenni olyan cikkek, amelyek arról szólnak, hogy
„az amerikai katonai szakemberek kezdettől borúlátóak voltak az ukrán támadással kapcsolatban”
A Wall Street Journal 2023. 07. 23-ai cikkében arról írt, hogy amikor Ukrajna tavasszal megindította nagy ellentámadását, a nyugati katonai tisztviselők tudták, hogy Kijev nem rendelkezik minden kiképzéssel vagy fegyverrel – a lövedékektől a harci repülőgépekig –, amelyre szüksége van az orosz erők kiszorításához. A Washington Post 2023. 07. 26-án arról cikkezett, hogy Mark Milley tábornok tavalyi „szkepticizmusa Ukrajna teljes győzelemre való képességével kapcsolatban úgy tűnik, széles körben elterjedt volt a Biden-adminisztráción belül az ellentámadás megkezdése előtt”. A Politico 2023. augusztus 17-ei számában Andy Harris a kongresszusi Ukrán Választmány társelnöke az ellentámadással kapcsolatban úgy fogalmazott: „Őszinte leszek, kudarcot vallott.” Majd a New York Times augusztus 18-ai számában arról írt, hogy az ellentámadásnak addig 70 ezer halottja és 120 ezer sebesültje van ukrán oldalon. Sokkoló adatok, még ha nem is tudni, mennyire pontosak.
Washingtonban és Kijevben tudtak a hiányosságokról, de ők „remélték”, hogy az ellentámadás mégis sikerrel fog járni. Tehát tudták, sejtették, hogy az ukrán ellentámadás kudarcra van ítélve, mégis támogatták azt, mert a háborús pszichózis, az amerikai presztízs, és főleg az érdekeik ezt követelték meg.
„Mit számít nekik, hogy ez hány ukrán férfi és nő életébe került, hogy mennyien vesztették el a kezüket, vagy a lábukat”
Ahogy Washington kezdett kihátrálni az ukrán konfliktusból, jól mutatja a kormányközeli Wall Street Journal augusztus 1-ei cikke, ahol arról írtak, hogy az ukrán katonák közül már 20 ezren veszítették el valamely végtagjukat, amely már az első világháborús veszteség arányt idézi. Mint a cikkből kiderül, ez becsült adat, a valós szám az 50 ezerhez közelíthet. Ezzel is érzékeltetve a háború értelmetlenségét, a korábbi dicshimnuszokkal ellentétben.
És itt még egyszer vissza kell utalni a közel-keleti helyzetre, mivel az ukránok kudarca, egyben Amerika kudarca is, hiszen ők szorgalmazták és támogatták annak megindítását, és ennek elfedésére kiválóan alkalmas az Izraelben történt vérengzés, illetve annak lehetősége, hogy a válság ott is elmélyül, friss híranyagot szolgáltatva a médiának.
„A Hamasz támadásának hatására amerikai felsőbb körökben arról kezdtek beszélni, hogy az Ukrajnának szánt támogatásokat át kellene irányítani Izraelnek”
Még érdekesebb, amit az ukrán elnök mondott a román digi24.ro román hírcsatornának egy nappal korábban. Arra a kérdésre, hogy mikor lesz vége a háborúnak, Zelenszkij így válaszolt: „Pontos dátumot nem tudok mondani, szerintem senki más se, talán csak Trump, egyszer. … Ez a háború utolsó része. Nem a közepe. Az első időszak a megszállás volt, ezt követte az előrenyomulás megállítása, és a kezdeményezés megragadása. Azt hiszem, az utolsó részben vagyunk. Sok félelem van bennünk, a pénz, a fegyverek, de az utolsó részben vagyunk, ez a legnehezebb.” Zelenszkij talán már számot vetett vele, hogy az ő ideje kezd lejárni.
(Az írás nem okvetlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.)
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater
hufi says:
Ha már a közel-keleti helyzet szóba került, miért van az, hogy számtalan riportban csak az izraelieket kell sajnálni, ők kapnak nyilvánosságot.
Persze ez költői kérdés, a palesztinoknak nem jár semmi.
Régebben Chrudinák Alajos a közel-keletre specializálta magát. Ott láttam egy riportot arról, hogy a zsidók elzárták a vizet, az energiát Gáza részére, ezáltal a palesztin kórházakban nem lehetett operálni, megmenteni a bajbajutottakat.
Sorolhatnám az USA-Izrael aljasságát, ezért egyre többen kiábrándulnak belőlük.
csakafidesz says:
“… a gyanútlan hír fogyasztónak kezd olyan érzése lenni, hogy ezek a regionális konfliktusok valamilyen módon összefüggésben lehetnek egymással.”
—————————————————————————————————————————————————————–
Negyven évi “szocializmus” után a magyar hírfogyasztók, sőt a kelet-európai hírfogyasztók nagyon jól tudják, hogy nem az a fontos amiről az újságok írnak, hanem az amiről hallgatnak. A írott és elektronikus sajtó feladata már a kezdetektől fogva nem az informálás, hanem a közvélemény formálása. Erre a diktatúrák sajtói a legjobb példák. A legegyszerűbb orosz muzsik is észrevette, hogy a Pravda, a Trud és a Vecsernaja Moszkva szószerint ugyanazt írja. Akkoriban nálunk a “TASSZ jelenti” vagy az “MTI tudósítása szerint” feliratot is odabiggyesztették, hogy ne legyen a dolog annyira feltűnő. A magamfajta öreg rókák, akik hivatalból megkapták az MTI zöld füzeteit, és elolvasták az MSZMP-KB pirospecsétes borítékokban szétküldött helyzetelemzését, azt is tudták, hogy hírek ellenkezője sem igaz. Annak idején, ha valamiről többet akartam tudni az NZZ (Neue Zürcher Zeitung) legújabb számát vettem elő. Feltételezhető volt, hogy az NZZ nem hazudik akkorát.
Ne higgyék, hogy az információáramlás ma korrekt dolog! Nekem pont az a leggyanúsabb, hogy mindig az amerikaiak szokták rajtunk számonkérni a sajtó szabadságát. (Egyébként “szabad sajtó” csak utcanévben létezik, Budapesten az V. kerületben található.)
Számomra egyértelmű, hogy tudott a támadásról a Moszad, de a politikusoknak érdekükben állt a “meglepetésszerű” támadás. Pearl Harbor esetében a katonai vezetés szándékosan hagyta figyelmen kívül a radarállomások jelentéseit. Amerikának szüksége volt arra, hogy a japánok komoly okot adjanak a háborúra. (Szerény véleményem szerint Sztálinhoz is idejében eljutott Richard Sorge és a többi hírszerző pontos jelentése, de ő szándékosan nem akarta “elhinni” ezeket.) Szörnyen hangzik, de van amikor a provokációnak sikerülni kell, akárhány ember életébe is kerül.
Miért is kellett most ez a durva provokáció? Nos a szerző egészen jól gondolja, valahogy Ukrajnáról akarják elterelni a figyelmet. Az oroszok ugyanis már megnyerték a háborút, csak ezt még nyugaton nem ismerték be.
Az viszont nem igaz, hogy:
“Washington el akarja engedni Ukrajnát, hiszen mindent elért, amit ezzel a proxy háborúval el akartak érni. Jelentős részesedést szereztek az európai energetikai piacból, és a kiváló ukrán termőföldből, és ezzel az Európa feletti gazdasági-politikai befolyásuk újra megerősödött, Oroszországot pedig sikerült évekre elfalazni.”
Ennek pont az ellenkezője igaz! Az ukrán termőföld kicsúszott az ellenőrzés alól, ahogyan az ukrán gabonát sem sikerült rásózni az európaiakra; és az energetikai piacot továbbra is Oroszország tartja kézben, csak áttétekkel. Oroszország elfalazása sem sikerült, csak önmagát falazta el mindenki aki szankciókat alkalmazott Moszkva ellen. Amelyik nyugati cég teheti csendben lopakodik vissza az orosz piacra, ha valóban kivonult onnan.
Csiszár Erzsébet says:
A Bibliában van egy történet, I.Mozes 34.részben a Khiveus Khámornak fia Shekem meglátta Jákób leányát, elrabolta és vele hála és erőszakot tesz vala rajta. Apjával feleségül kéreti Jákóbtól, Ő fiaira vár, hogy haza menjenek. Shekem mindent megadott volna a lányért, amit csak kértek.
Ezek körülmetélkedést kértek. Jákób fiai pedig álnokul becsapják az ország fiait. Körülmetélkednek a férfiak, harmadnap amikor a seb fájdalémában voltak,
Dina bátyjai Simeon és Lévi fegyverrel rájuk támadtak és minden férfit megöltek. A várost feldúlták és amit csak benne találtak elvitték, állataikat, asszonyokat, gyerekeket. Jákób megharagudott ezért fiaira.
Mindezt azért írtam le, hogy a zsidók sem jobbak a palesztinoknál, ha ilyen vérfürdőt rendeztek. Most pedig a zsidók a betolakodók Palesztinába, a Palesztinok szabadságharcot folytatnak a zsidók ellen. A múlt századokban szabadságharcnak nevezték az elnyomók elleni harcokat, ma kitalálták
a terrorista szót rá. Miért nem rendezik a Pelsztinok ügyét a zsidók? Nekem Netanjahu Hitler 2.
Kárpátalját vissza kell követelni az ukrán háború befejezésekor. Remélem Ukrajna mint állam megszűnik. A beköltözött ukránokat visszatelepítni az eredeti lakóhelyükre. Háborús gyárak Kárpátaljára telepítését meg kell akadályozni. Az ukránok elvesztettek minden jogot Kárpátalja felett.
Trianon bűnét most jóvá teheti a nagypolitika egy pici részben.
odatelepítését meg kell akadályozni.