Kezdőlap » x-demokrata » Könnyezve ünnepelt a Krím
Ogyessza, 2014. március 23 #moszkvater

Könnyezve ünnepelt a Krím

Öt éve kezébe vette a sorsát a Krím. A nyolcvan százalék feletti részvétellel lezajlott referendum eredménye nem volt kétséges. Az esti exit-poll adatok szerint a szavazók 97 százaléka a „hazatérésre” voksolt. A referendumot a helyszínről tudósítottam, s állítom, aki elment szavazni, az szinte kivétel nélkül az elszakadásra voksolt. Öt év múltán is beleborzongok, ahogy visszaemlékezek a „hazatérés” napját könnyezve, dalolva ünneplő krímiekre. Azon már csak mosolygok, hogy a Hír TV-nek a nap folyamán többször is bejelentkezve – hiába akarták mindig ezt hallani -, csak estefelé tudtam beszámolni arról, hogy láttam orosz katonákat. A Krím vízellátását biztosító Észak-krími-csatorna egyik hídjánál feküdt egy PSZH mellett három azonosító jel nélküli katona, körülöttük pedig gyerekek játszottak. Miközben az oroszok tömegesen mentek igennel szavazni, az ukránok inkább otthon maradtak, a tatárok pedig – egy faluban saját szememmel láttam – érezve az új idők szelét, a szürkület kegyes homályában siettek tömegesen a szavazóhelyiséghez. Egymást érték este az ünnepi koncertek. A krímieket kettős érzés kerítette hatalmába, hiszen a „hazatérés” felett érzett elszabadult öröm mellett azért ott volt bennük a szorongás az ismeretlen jövő miatt. Valahogy úgy mondanám ezt, hogy a pokolt elkerülték, de a mennybe azért még nem mennek. Idézzük fel az akkori tudósítás alapján, hogyan írt történelmet öt éve a Krím.

Ogyessza, 2014. március 23 #moszkvater
Ogyessza, 2014. március 23
Fotó:EUROPRESS/ALEXEY KRAVTSOV / AFP)

„Együtt Oroszországgal! Állítsuk meg a fasizmust!” – ilyen és hasonló hívó szavakkal igyekezett mobilizálni a krímieket az autonóm köztársaság jövőjéről döntő referendumra a helyi hatalom. A kétmilliós félsziget mintegy másfél millió szavazásra jogosult lakosa két kérdés közül választhatott. Az előzetes közvélemény-kutatások alapján – ezt Szimferopol és a többi nagyváros hangulata is alátámasztja – a voksolók túlnyomó többsége azt támogatja, hogy a Krím az Oroszországi Föderáció jogalanyait megillető jogokkal újból egyesüljön Oroszországgal. Messze elmarad ettől az akarattól azok száma, akik amellett állnak ki, hogy Ukrajnán belül maradva helyreálljon a Krími Autonóm Köztársaságnak – a jelenleginél jóval nagyobb jogokat biztosító – 1992-es alkotmánya.

„A krímiek többsége, átérezve e nap jelentőségét, ünnepi ruhában járult az urnákhoz, és érezhetően felfokozott várakozással gondolatban már a közös jövőt építi Oroszországgal”

Mindezt természetes lépésnek tartják, hiszen orosznak érzik magukat. A legtöbbjük megelégedett volna a széles körű autonómia visszaállításával is, ha nincs a Krímet megrémítő kijevi fordulat.

– Fasiszta lázadás zajlott Kijevben, amelynek nyomán nézeteikre büszke nácik kerültek hatalomra, ráadásul törvénytelenül. Janukoviccsal szemben nekünk is sok fenntartásunk volt, de mégiscsak megválasztották az ország élére. Miután gyáván elmenekült, a front áthelyeződött a Krímbe – indokolja az egyébként építészmérnök Gennagyij, hogy miért lépett be az önvédelmi egységbe. – Volt elnökünk, saját költségvetésünk, és senki sem bántotta az orosz nyelvet! Az elnököt azonban 1995-ben elkergették, a hatásköröket visszavették. Ukrajna elvette az alkotmányunkat, megszállt minket! Nem akarjuk, hogy Kijevben döntsék el, mit csináljunk!

„Megértettük, hogy számunkra már nincs visszaút, a banderisták halálra ítéltek bennünket, így a saját kezünkbe vettük a sorsunkat”

Valójában meg kell köszönnünk a náciknak, hogy felnyitották a szemünket! Már nem hátrálunk meg, hiszen az egyenlő a halállal! – fejtegeti Gennagyij, miért is akar visszatérni Oroszország anyácska kebelére.

A helyiek többsége hasonlóan gondolkodik, ám még az oroszok között is akadnak olyanok, akik nem zászlókat lobogtatva üdvözlik a félszigetet csendben ellenőrzésük alá vonó reguláris és félkatonai alakulatokat. Fel-felmerül az is, vajon Moszkva majd ad-e pénzt a meglehetősen lepattant, a maga valóságában és mentális értelemben is valahol a Szovjetunió felbomlása utáni állapotban megrekedt Krím felpezsdítésére. Ebben a csatlakozásra szavazók is inkább csak reménykednek, azt azonban bizton állítják, hogy az elmúlt két évtizedben Kijevből érkezettnél csak több támogatást kaphatnak.

A tatárok egy része is szavazott, a bojkottálók kivárnak, óvatosak, és csak a leginkább forrófejűek kapkodnak a fegyver után. Igaz, velük már a medzslisznek és Kijevnek is meggyűlt a baja.

„Nyugodtabb lennék, ha nem az oroszok, hanem a NATO egységei vigyáznának a rendre”

 – mutat a városban a biztonságot szavatoló zöld egyenruhásokra Musztafa, aki azért nem tervezi, hogy elmenne Szimferopolból. – Meglátjuk, milyen lesz ez az új világ!? – mondja ravaszul kacsintva, megjegyezve, hogy ő itt otthon van.

Az itteni ukránok érthető módon elkeseredettebbek. Míg az oroszokat a saját tévécsatornáik kimondottan lelkesítik, addig őket a sajátjaik csak elbizonytalanítják. A helyzet messze nem egyszerű a félszigeten, a szinte háborús pánik azonban megalapozatlan, hiszen még egyetlen lövés sem dördült el.

– Félünk, hát hogyne félnénk, amikor tele van a Krím katonákkal! – Nem tudom mi lesz? Innen el kell menni! – ecseteli zaklatottan Ihor, keresetlen szavakkal illetve az orosz elnököt.

A krími fővárostól egy jó kőhajításra, a tengerparton már Valentyin Katajev egykor híres ifjúsági regényének fiatal hőse jut az eszembe, akit a vakáció során megérint a forradalom szele, és a nyárral együtt egy korszakot is búcsúztatva tekint a tengeren távolodó vitorlás után.

„A Krím – mint már annyiszor – ismét történelmet ír”

Stratégiai helyzete miatt versengtek érte a nagyhatalmak. Orosz uralom alá kerülése a XVIII. század végén az Oszmán Birodalom hanyatlásának felgyorsulását hozta, a krími háború a XIX. század második felében a nagyok egymás közötti háborúját megakadályozó első összeurópai biztonsági rendszer, a Szent Szövetség végét jelentette. Itt, Jaltában rakták le a jelenleg is érvényes világrend alapjait. Most ismét a Krímre irányulnak a tekintetek, ahol a mostani referendum, illetve az ennek következtében az Oroszország és a Nyugat között kiéleződő konfliktus a globális rendre is kihathat.

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.