„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Hegyi Gyula írása
„A legutolsó, még az ukránok szervezte 2014-es népszámlálás szerint a két és félmilliós lakosság 68 százaléka orosz, 15 százaléka ukrán, és 10 százaléka tatár volt. Tárgyilagosan gondolkodó ember nem tagadhatja, hogy a krími lakosság nagy többsége örömmel fogadta a beolvadást Oroszországba”
Fotó:EUROPRESS/Olga MALTSEVA/AFP
A szép görög nevén Taurisnak nevezett terület római, bizánci, tatár, oszmán uralom alá is tartozott, és 1783-ban lett a cári Oroszország része. Az orosz betelepülőknek épített csinos otthonokat Nagy Katalin cárnő társaságában a „mi” II. Józsefünk is megtekintette. Alig fél évszázaddal később a britek és a franciák a törökök támogatására támadták meg a Krímet.
„Fiatal cári tisztként Lev Tolsztoj itt ismerte meg a háború borzalmait”
Újabb fél évszázad múlva a polgárháború frontja dúlta fel a félszigetet, és a fehérek bukása után a vörösök – részben Kun Béla vezetésével – sok tízezer embert mészároltak le. Húsz évvel később a németek foglalták el a Krímet, kiirtva sok oroszt, és úgyszólván az összes zsidót. Ebben a tatárok egy része is segítette őket. A tatár kollaboránsok 1944-ben a nácikkal együtt elmenekültek, de a győztes Szovjetunió a félsziget teljes tatár lakosságát deportálta. Hruscsov 1954-ben a Krímet a lakosság megkérdezése nélkül az ukrán szovjet köztársaságnak ajándékozta, 2014-ben pedig a kijevi fordulat megbuktatta a Krím lakossága által is támogatott Janukovics elnököt. Oroszország ezt az alkalmat használta ki a félsziget elfoglalására, amit egy vitatott jogszerűségű népszavazással is megerősítettek.
„A történet ezzel nem ért véget, hiszen a mai ukrán vezetés a Krímet is szeretné visszafoglalni az oroszoktól, Zelenszkij elnök pedig már az orosz lakosság egy részének kitelepítését is kilátásba helyezte”
Akárhogy alakul az ukrajnai helyzet, a Krímről, mint elfoglalandó, illetve megvédendő területről sokat hallunk még a jövőben. Sajnos, sokkal kevesebb szó esik majd a Krím lakosságáról, arról, hogy ők milyen jövőt képzelnek el maguknak. Ezt a sorsot mi, magyarok is jól ismerjük, magunk is áldozatai voltunk kívülről diktált határváltoztatásoknak, különböző impériumok hódításainak.
„A legutolsó, még az ukránok szervezte 2014-es népszámlálás szerint a két és félmilliós lakosság 68 százaléka orosz, 15 százaléka ukrán, és 10 százaléka tatár volt. Tárgyilagosan gondolkodó ember nem tagadhatja, hogy a krími lakosság nagy többsége örömmel fogadta a beolvadást Oroszországba”
Az etnikai arányok mellett azért is, mert az ukrán vezetés hat évtizeden át elhanyagolta a Krím fejlesztését, míg az orosz állam óriási összegekkel és projektekkel lehelt új életet bele. A két évtizedes putyini korszak legnagyobb sikere, nemzetegyesítő tette a Krím visszacsatolása volt, amelyet az orosz lakosság elsöprő többsége támogatott. A félszigetet még Alekszej Navalnij is megtartaná, nem beszélve a Kreml nacionalista ellenzékéről. A februári orosz invázió előtt a nemzetközi közvéleményben olyan csendes konszenzus kezdett kialakulni, hogy ha Moszkva lemond a Donbasszról, és elismeri Ukrajna keleti határait, akkor a Krím kérdését nem feszegeti a Nyugat.
„Az uniós szankciók is az előbbire hivatkoztak, sőt ukrán részről is csak az elmúlt hetekben jelent meg nyíltan a Krím visszafoglalásának igénye”
Ha felülemelkedünk a kétoldali propagandán, akkor azt látjuk, hogy a Krím kérdése a nemzetközi jog és a liberális demokrácia egyik legkényesebb elemét, az etnikai önrendelkezés kérdését érinti. A nemzetközi jog alapértelmezése szerint egy szuverén országból csak akkor válhat ki egy területi egység, ha azzal az ország vezetése, illetve egy népszavazáson a teljes lakosság többsége egyetért. Kivéve, amikor nem. A Krím kiszakadását elítélő nyugati nagyhatalmak minden jogászkodás nélkül elfogadják Koszovó kiválását Szerbiából. Katalónia lakosságának nincs joga népszavazást tartani a függetlenségtől, míg a skótok legálisan szavazhattak erről. Az Észak-Ciprust 1974 óta megszállva tartó Törökország kikiáltotta az ottani törökök függetlenségét. Ezt ugyan hivatalosan senki sem ismeri el, de mivel Törökországé a NATO második legnagyobb hadserege, a terület hovatartozásában nem várható érdemi változás. „Might is right”, mondja az angol, mindig az erősebbnek van igaza. Sajnos többnyire a nemzetközi jog alkalmazására is áll ez a szabály.
„Ha az oroszok nem támadják meg Ukrajnát, és lemondanak a Donbasszról, akkor Kijev egy vízi pisztolyt sem kapott volna a Nyugattól a Krím elfoglalására. De most ez is reális ukrán cél lehet, noha nehéz elképzelni, hogy nukleáris nagyhatalomként Oroszország hogyan fogadná a Krím elvesztését”
Azt sem érdemes elhallgatni, hogy a sokat dicsért liberális demokráciák egyik legnagyobb hiányossága az etnikai kisebbségek jogainak tagadása, vagy szőnyeg alá söprése.
Az EU számára fontosabb volt a földvásárlás engedélyeztetése Ukrajnában, mint a tíz-tizenkét milliónyi orosz ajkú polgár nyelvhasználatának kérdése. De az Európai Unión belül sem számít alapvető emberi jognak az anyanyelven való tanulás, művelődés, közösségi érintkezés lehetősége. A legtöbb uniós ország szerencsére saját érdekét felismerve bővíti a kisebbségek jogait, de elvben mindig jelen van a visszalépés veszélye is.
A jelenlegi háború egyszer mindenképp véget ér, akár békeszerződéssel, akár fegyverszünettel. Félő, hogy a Krím lakosságát érdemben most sem kérdezik meg a saját sorsáról, ismét a „might is right” ökölszabálya dönt róluk.
„A dolgok mai állása szerint az a valószínűbb, hogy a Krím az Oroszországi Föderáció része marad. Ha békeszerződéssel és a kisebbségek jogainak biztosításával, akkor egy sokat szenvedett nép végre megnyugodhat. Ha Ukrajna és vele a Nyugat nem mond le a Krímről, amire Kijevnek a nemzetközi jog szerint lehetősége van, akkor újabb befagyott konfliktust hurcolunk magunkkal a jövőbe”
Ez jó lesz a fegyvergyárosoknak és általában az Egyesült Államoknak, amely megerősítheti a jelenlétét a térségben. Jó lesz Kínának is, hiszen a nyugat felől fenyegetett Oroszország szükségszerűen a hátországa lesz az Amerikával való nagy mérkőzésben. Rossz lesz Európának, hiszen megnehezíti az Oroszországgal való kapcsolataink normalizálását. Rossz lesz az ukránoknak és az oroszoknak, hiszen ahol a fegyveres revánsra készülnek, ott a szociális, környezeti és emberi jogok mindig háttérbe szorulnak. De a legrosszabb a Krím orosz, ukrán és tatár lakosságának lesz, akik a békében és a határok légiesítésében, mindkét szomszéd ország iránti nyitottságban lennének érdekeltek.
(Az írás eredetileg az Index portálon jelent meg.)
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater
csakafidesz says:
A területek hovátartozását a történelem során mindig a fegyveres erőszak döntötte el. Én -mint történész- egy csöppet sem lepődtem meg amikor az oroszok elkezdték a háborút. Csak a nyugati széplelkek gondolhatták, hogy többet nem lesz háború, és egy kicsit gyenge felfogású Francis Fukuyama beszél a történelem végéről. Eleve képtelenség egy olyan korszak amikor az ellentétek békésen megoldódnak. Immanuel Kant híres esszéje: Zum ewigen Frieden, Ein philosophischer Entwurf (1795) magyarul: Örök Béke, ford. Babits Mihály, nos a jog uralmában, a jog követésében látja a garanciát, hogy az emberek nem háborúznak. Lássuk mit csinált Hitler? Felrúgott mindenféle jogot. A Szovjetunióban jogállam volt? Nem! Elég volt rámutatni valakire, hogy ő kulák, és az illetőt már vitték..
Le fog mondani Oroszország a Krimről? Ez valahogy úgy hangzik, hogy egy erős, nagytestű kutya szájából ki lehet-e venni a csontot?
Matyas says:
„Ha az oroszok nem támadják meg Ukrajnát, és lemondanak a Donbasszról, akkor Kijev egy vízi pisztolyt sem kapott volna a Nyugattól a Krím elfoglalására”
— màr hogy azokon kívül, amiket 2014 òta amúgy is kapott a Krím visszafoglalásàhoz? ah, index.