//Kezdődik az enyhülés?
Ultrahang Hidegkuti Konstantin #moszkvater

Kezdődik az enyhülés?

MEGOSZTÁS

A #moszkvater és az Ultrahang közös projektjének aktuális adásában a Svájcban megtartandó ukrán békecsúcsról és Joe Biden bejelentett távolmaradásáról, az Európai Unió reakciójáról, az örményországi kormányellenes tüntetésekről, valamint a nyugati nagyvállalatok oroszországi tevékenységéről, illetve a fronthelyzetről beszélgettünk.

Hasonlóan a számos eddigi ukrán szervezésű békecsúcs kísérlethez, a júniusban Svájcban megrendezendő rendezvénytől sem érdemes sok eredményt várjunk. Egyik oldalról alapvető problémaként jelentkezik, hogy nehéz úgy békekonferenciát tartani, ahova az egyik fél egyszerűen nincsen meghívva.

„Másrészt az esemény helyett még maga Joe Biden is inkább egy kaliforniai kampányfinanszírozási rendezvényen vesz részt”

Mindez nem véletlen, hisz mégis csak választási évben járunk az Egyesült Államokban, amikor a belpolitika és annak eseményei egy hosszabb időre felülírják – legalábbis Amerikában – a nemzetközi történéseket. Továbbá úgy is nehéz békekonferenciát tartani, ahol Zelenszkij gyakorlatilag már-már követeli a nálánál sokkalta erősebb országok vezetőitől a részvételt.

Mindeközben Örményországban a kormányellenes tüntetések egy új hulláma kezdődött, ahol Pasinjannal szembeni széttöredezett ellenzék szerepét a történelmi példákhoz hasonlóan ismét az egyház vette át. Az örmény történelem során számos olyan eset és helyzet volt, amikor a társadalom kohéziós erejét a külső és belső megosztottsággal szemben az egyház képviselte, és jelenleg úgy tűnik most is egy ilyennek lehetünk tanúi.

„Karabah majd a Tavus régió 4 kiemelt fontosságú falujának elvesztése után finoman szólva is erős elégedetlenség mutatkozik a jelenlegi kormányfővel szemben”

Kérdés persze, hogy a 2018 óta hatalmon lévő Pasinjan a korábbiakhoz hasonlóan át tudja-e vészelni a már-már jelcini mélységeket verdeső népszerűségvesztését, vagy politikai túlélőként 2020 és 2023 után ismét konszolidálni tudja pozícióit. Igaz, ha az egyház köreiből egy, a különböző korrumpálódott ellenzéki szerveződéseket leváltó új mozgalom születik, akkor érdekes idők jöhetnek el Örményországban.

Milyen kapcsolatban áll Azerbajdzsán az új-kaledóniai zavargásokkal? Hogyan állnak jelenleg az orosz-európai gazdasági kapcsolatok? Az egykori nyugati cégek mekkora hányada van még mindig jelen az orosz piacon?

Egyebek mellett ezekről kérdésekről beszélgetett Hidegkuti Konstantinnal, a #moszkvatér állandó szerzőjével a #moszkvatér és az Ultrahang közös projektjének legújabb adásában Thuróczy Richard, az Ultrahang műsorvezetője.

#moszkvatér a www.moszkvater.com és az Ultrahang közös műsora minden héten háromszor, általában hétfőn, szerdán és szombaton elérhető az Ultrahang csatornáján. De olvasóink megtalálják ezeket a műsorokat a portálunkon, és követhetnek bennünket a Facebookon, a Telegramon, és a Twitteren is.

MEGOSZTÁS

1997-ben született, jelenleg is tanulmányait folytató nemzetközi kapcsolatok szakértő. Érdeklődési körének középpontjában Oroszország, az orosz fegyveres erők, az orosz és globális geopolitika, biztonságpolitika, valamint alapvetően a haditechnikával összefüggésben felmerülő témák állnak. Mindezeken túl aktívan figyelemmel kíséri a globális világrend fokozatos átalakulását. Diplomáját nemzetközi tanulmányok szakon szerezte, angolul, oroszul és németül beszél.