//Kemény fiúk
#moszkvater nagykep

Kemény fiúk

MEGOSZTÁS

A haza védőinek napját tartották az egész posztszovjet térségben. Ezen a napon köszöntik mindazokat, akik a hazáért harcoltak, éppen harcolnak, vagy készek lennének erre. Ez a nap így nem véletlenül a férfiak napja is, amikor a fiúk, mint a képen a minszki srácok megmutatják, ki a legény a gáton. Hol tényleg az erőt és a kidolgozott felsőtestet megvillantva, míg a nap előrehaladtával inkább már csak a terített asztalnál, egy-egy üveg vodka és sós uborka mellett dicső történeteket mesélve. Hogy aztán este Vlagyimir Putyin után szabadon már hiperszonikus Cirkon rakétákkal figyelmeztessék Amerikát a visszafogottságra. Ha már egyszer hidegháború van!

#moszkvater nagykep
Fotó:EUROPRESS/Sergei GAPON/AFP
MEGOSZTÁS

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.