Az ukrajnai harcok során orosz oldalról megjelenő T-54/55 és T-62 típusú harckocsik kapcsán számos alkalommal került már középpontba azok használata. Mire szolgálnak valójában ezek a típusok és milyen képességekkel bírnak? Hogyan viszonyulnak az ukrán Leopard 1-hez? Tényleg elavult bádogdobozokat küld Moszkva az első vonalba vagy mint ilyenkor szokás egy teljesen más helyzetről van szó? Miért fontos a tartalékképzés és hogy jelenik ez meg az ukrajnai háború esetében?

Sokszor próbálták meg hazai és nyugati portálok az orosz hadrendben 2022-23 folyamán megjelenő T-62, majd T-54/55 típusokat Moszkva harctéri eredménytelenségének, illetve az orosz hadiipar hibájának beállítani, miközben a helyzet teljesen eltérő.

„A T-54/55 és T-62 harckocsik nem első vonalban teljesítenek frontszolgálatot, hanem másod/harmad/sokad vonalban szolgálnak tűztámogató, illetve rögtönzött tüzérségi feladatkörökben, amelyekre mellesleg tökéletesen megfelelnek”

Mindegy, hogy a világ második vagy 82. legerősebb haderejéről beszélünk, az ukrajnaihoz hasonló tömegháborúk során idővel óhatatlanul is az adott fél a pont ezen esetekre letárolt tartalék készleteihez fog nyúlni. Emberek százezrei és harckocsik ezrei csapnak össze egymással, egyetlen olyan ország sincs a világban jelenleg, aki ezt a mennyiséget a tartalékkészletek reaktiválása nélkül tudná biztosítani.

A hadszíntér nem kreatív könyvelés, ahol vélt vagy valós tételek beillesztésével egyenesbe lehet hozni az egyenletet, itt az acélon vér és verejték folyik. A katona nem tud harcolni a negyedéves GDP adatokkal, neki eszköz kell, ami jelen helyzetben épp a T-54/55/62 vonallal egészül ki, de nem önmagában. Attól, még, hogy az Egyesült Államok lényegében az elmúlt évtizedekben egyszer sem szállt szemben egy vele ugyanazon súlycsoportot képviselő ellenféllel, Washington is ezt a taktikát alkalmazná, ha Moszkva helyében lenne. Csak éppen lehet nem harckocsikat, hanem az eltérő doktrinális megközelítés miatt Mojave sivatagban letárolt korai gyártású F-16 vadászgépeket reaktiválva. Korábbi elemzéseinkből idézve, a tömegháborúk idején nincsen olyan, hogy túl sok fegyver.

„Na de akkor mire is használják az oroszok a T-55 és T-62 típusokat?”

Ahogy már azt említetttük, illetve számos harctéri felvétel is bizonyítja, a T-54/55, valamint T-62 típusú harckocsikat az orosz fél nem közvetlenül első vonalas szolgálatban, hanem helyette réskitöltő eszközökként, rögtönzött tüzérségi, illetve tűztámogató jármű szerepkörben alkalmazza. Lényegében ezt úgy kell elképzeljük, hogy ilyenkor az esetek többségében a harckocsik közvetett módon – azaz nem látva a célpontot – tüzelnek pár kilométeres – általában 2-4 – távolságból. Bár nem tudni pontosan milyen hadrend szerint kerülnek eloszlásra a T-54/55 és T-62 típusok, ám egyszerre szolgálnak a harckocsizó és tüzér egységeknél, valamint tengerészgyalogos alakulatoknál.

Orosz T-62M a herszoni front mentén

Ráadásul ismerve a szovjet-orosz haderők sajátosságait, az üzemeltető alakulat kiléte sem okozhat meglepetést. Mivel a szovjet időszakban épp a tengerészgyalogos egységek voltak T-55 típusú harckocsikkal felszerelve azok relatíve alacsony tömege folytán. Nem mindegy ugyanis, hogy partraszálláskor egy 36 vagy éppen egy 42 tonnás harckocsival kell eljutni a vizenyős-süppedős partszakaszon az első kiépített állásokig.

„Ezzel pedig el is jutottunk az egyik fő alkalmazási területre, a Dnyeper térségéhez”

A kahovkai gát átszakadását követően az egykori víztározó területén és attól délre egy erősen lápos-mocsaras partvonal alakult ki, amely erősen megnehezíti a harcjárművek mozgását az adott szektorokban. Nem véletlen például, hogy a Krinki településnél kialakított ukrán hídfőállást Kijev erői nem tudták érdemben kiszélesíteni vagy éppen megerősíteni, mivel még lövészárkokat sem lehet ásni a magas talajvíz és az instabil talaj miatt.

Ilyen helyzetben pedig kulcsfontosságú, hogy egy jó terepjáró képességekkel és viszonylag alacsony tömeggel rendelkező típus is elérhető legyen a harcoló alakulatok számára. Ezen kritériumokat pedig mind a T-54/55, mind a T-62, valamint részben a korai gyártású T-72A típusú harckocsik képesek teljesíteni. Hasonló felállás figyelhető meg részben az év jelentős részében felázott zaporozsjei sztyeppéken is. Ráadásul a Dnyeper partvonala mentén a több kilométer széles folyó és folyómeder miatt nem kell ukrán harcjárművek megjelenésétől sem tartani, amely ismét csak lehetővé teszi a régebbi típusok alkalmazását.

„Hogyan néz ki a rögtönzött tüzérségi feladatkör?”

Ebben a szerepkörben a harckocsik a tüzérséghez hasonlóan indirekt módon nyitnak tüzet az ellenséges egységekre, megerősített állásokra, kitelepülésekre vagy csoportosulásokra. Szemben az ellenséges harcjárművek elleni harccal, tűztámogató szerepkörben szinte kizárólag csak repesztomboló gránátokat alkalmaz az orosz fél, a T-54/55 tekintetében 100, míg a T-62-nél 115 milliméteres kaliberben.

Mind kaliber, mind a robbanóanyag tömege esetében nem sokkal maradnak el a harckocsik által indított lövedékek a szovjet 122 vagy a nyugati 105 milliméteres vontatott tüzérséghez képest. Míg például egy 105 milliméteres gránát tömege 18,15 kilogramm – amiből a robbanóanyag 2,09 kilogrammot tesz ki –, addig ez a 100 milliméteres kalibernél 15,6, illetve 1,46 kilogramm. Egyúttal, míg egy 122 milliméteres szovjet OF-462 repeszromboló gránát 21,76 kilogrammos tömegéből 3,53 kilogramm a robbanóanyag, addig ez a 115 milliméteres 3OF28 repeszromboló gránátnál 18,1 és 3,1 kilogramm.

„További előnyt jelent a rögtönzött tüzérségként történő használat során a T-55 és T-62 típusok esetében az a tény is, hogy miután az újabb generációs orosz harckocsikkal szemben manuális töltésűek, így a T-72 családhoz képest magasabb csőemelkedés áll rendelkezésre”

Ugyanis miután hiányzik a testből a forgó lőszertároló, így a felszabadult tér lehetőséget biztosít a csőfar nagyobb mértékű kitérítésére. Míg a T-55 és T-62-nél egyaránt 18 fokos maximális függőleges kitéríthetőség érhető el, addig a T-72 és T-90 esetében ez csupán 14 fok. Érdekesség, hogy a T-80 család szintén 18 fokos a maximális csőemelkedéssel rendelkezik, amelynek köszönhetően több alkalommal láthattuk a típust ugyanúgy közvetett tűztámogató szerepkörben, hasonlóan a T-55/62-höz.

T-80BV rögtönzött tüzérségi feladatkörben

Persze azt érdemes megjegyezzük, hogy a harckocsiból kilőtt repeszromboló gránátok a dedikált tüzérségi lövegekhez képest alacsonyabb csőemelkedés miatt csak kisebb távolságra tudnak elrepülni, de míg így is alkalmasak a kijelölt feladatkör betöltésére. Míg egy 105-122 milliméteres tüzérségi löveg 15-20 kilométerre tud ellőni, addig ez harckocsiknál 2-4 ezer méter.

„Kifejezetten a T-62 tekintetében az improvizált tüzérségként történő használat már az afgán-szovjet háború, illetve a csecsenföldi és 2008-as grúziai háborúk idején is előkerült”

Utóbbiak esetében akár az épített környezet – Groznij – vagy épp a hegyes terepviszonyok miatt volt szükség a nagyobb kitéríthetőségű ágyúra. A manuális töltésnél maradva ez az előny a nyugati típusoknál – Leopard 2, M1 Abrams, Challenger 2 – is megmutatkozik, ám az évek során az indirekt tűztámogatás feladatköre kikopott a használatból. Ezen típusokhoz érdekes adalék, hogy ukrán harckocsizók beszámolója szerint Kijev számos alkalommal a Challenger 2 típust is rögtönzött tüzérségként alkalmazta a frontvonaltól 2600-2800 méteres távolságban drónnal vezetett célkorrekció mellett.

Mindez érthető is, hiszen a Challenger lövege maradva az angol hagyományoknál huzagolt kialakítású, amely a fő lőszertípust képező rogyókúpus HESH gránátok esetében felettébb nagy pontosságot tud biztosítani.Ám a kompozit páncélzatok múlt század második felében való megjelenésével a rogyókúpos gránátok gyakorlatilag használhatatlanná váltak az ellenséges harckocsikkal szembeni harcban, okafogyottá téve a huzagolt löveg alkalmazását is.

„Összehasonlítva az ukrajnai harctéren aktív vontatott tüzérséggel – mint az amerikai M777 vagy az orosz Mszta-B – megmutatkozik a harckocsik egyik újabb előnye, a mozgékonyság”

Ugyanis hasonlóan a harckocsialvázakra épülő önjáró tüzérségi lövegekhez, ezen rögtönzött tüzérségi eszközök is jóval mobilabbak a vontatott társaikhoz képest. Az ukrajnai hadszíntér tekintetében pedig a mobilitás élet és halál ura, ahol sokszor csak pár perc áll az adott fél rendelkezésére a tüzelést követően a pozíció elhagyására, mert különben vagy az ellenséges ellentűz vagy a különböző öngyilkos drónok fogják megsemmisíteni az eszközt.

Lengyel AHS Krab önjáró löveg kilövése Lancet öngyilkos drónnal

Ukrajnán túli példákat nézve érdemes a 2020-as karabahi háború azeri oldalát megvizsgáljuk, ahol Baku szintén T-55 típusú harckocsikat alkalmazott rögtönzött tüzérségi szerepkörben. Viszont szemben a jelenlegi harcokkal, a karabahi konfliktus sajátosságai és terepviszonyai miatt ezek a harckocsik nem a mozgékony tüzérség, hanem a plusz tűzerő tekintetében tudtak extra kapacitást biztosítani az azeri haderőnek.

Mindez érthető is, hisz gyakorlatilag a teljes konfliktus alatt azeri légifölény érvényesült az elavult örmény légvédelemmel, valamint minimális légierővel szemben. Ha valakinek, akkor az örmény félnek kellett 2020-ban a tömeges dróntámadásoktól tartania, míg a T-55-k fix tüzelési pozícióit egyszerű kiépített földakadályok védték. Kifejezetten extrém példaként pedig Jement említhetnénk, ahol a húszi erők oldaláról még a T-34 harckocsi és a Szu-100 páncélvadász is előkerült, szintúgy tüzérségi feladatkörben.

T-34-85 harckocsi elleni a jemeni polgárháború idején 2019-ben

„Az ukrajnai feladatkör tisztázását követően érdemes röviden magukkal az említett eszközökkel, azaz a T-54/55 és a T-62 típusokkal foglalkozzunk”

A T-54 esetében az első második világháború után szolgálatba állított általános harckocsiról – MBT-main battle tank –beszélhetünk, amely 1947-ben jelent meg a szovjet hadrendben, míg továbbfejlesztett változata a T-55 1958-ban. Utóbbi harckocsi lényegében a T-54 egyenesági leszármazottja, ahol a főbb különbségeket a nagyobb teljesítményű motor, a megnövelt lőszerkapacitás, az átdolgozott torony és a világon elsőként beépített atom, biológiai és vegyi fegyverzettel szembeni – NBC – védelem jelentette.

Páncélvédelem szempontjából az első generációs harckocsik még hengerelt, illetve öntött acél felhasználásával készültek, a kompozit páncélzat csak a T-64-el jelent meg. Így érthető módon a T-54/55 széria a mai hadszíntér páncélosaival és páncéltörő fegyvereivel szemben elavultnak tekinthető, frontálisan 200 milliméter hengerelt acél egyenértékű védelmet biztosítva. Megint csak nem véletlenül nem jelenik meg sem a T-54/55, sem a T-62 az első vonalban, mivel azzal az orosz hadvezetés is tisztában van, hogy ezek a harckocsik egyszerűen nem erre a feladatkörre valóak.

„A T-54 gyártása a Szovjetunióban 1959-ig, míg Csehszlovákiában 1963-ig, Lengyelországban 1964-ig, Észak-Koreában pedig egészen 1974-ig tartott”

Ezt követően a gyártósorok egyből a T-55 típusra álltak át, amely mellett megjelentek az évek folyamán a különböző modernizációs csomagok a T-55AM és T-55MV verzióktól egészen a T-72 V-46 típusú motorját, fejlesztett tűzvezető rendszert és Kontakt-5 reaktív páncélzatot magába foglaló T-55M5 és T-55M6-ig bezárólag. Másrészt a T-55 gyártása a Szovjetunióban 1962-ig, míg az Varsói Szerződés tagállamaiban az 1980-as évekig zajlott. Utóbbiak következtében az egyes hazai portálok által „70-80 éves technikaként” emlegetett állítások erősen csúsztatáson alapulnak.

„Miben nyújtott újdonságot a T-62?”

Maga a T-62 ismét csak a T-54/55-nél megismert tervezési filozófia továbbviteleként írható le, ahol a legfőbb újdonságot a fejlesztett tűzvezető rendszer, valamint a világon elsőként sorozatban gyártott sima csövű – huzagolás nélküli – 2A20 típusú ágyú jelentette. A második világháború lezárását követő években ugyanis a repülőgépekhez hasonlóan a harckocsitervezés is egy robbanásszerű fejlődésen esett át, ahol a korábban alkalmazott páncéltörő lőszereket felváltották a kumulatív elven működő gránátok. Igaz maga a technológia már a háború során is megjelent a különböző kézi páncéltörő fegyverekben.

A kumulatív gránátok működése

Utóbbiak sarkosan fogalmazva a nyers átütő erő helyett egy bélelt és formázott üreges töltet alkalmazásával olyan koncentrált olvadt fémsugarat hoznak létre, amely átégeti magát a páncélzaton. Viszont ahhoz, hogy a kumulatív sugár tartósan és koncentrált egybe tudjon maradni magának a gránátnak rendkívül stabilnak kell lennie becsapódáskor. A huzagolt cső ellenben kialakításánál fogva óhatatlanul is egy olyan perdületet ad a kilőtt gránátnak, amely a kumulatív típusok esetében csökkenti a páncélátütést.

„Ám a T-62 esetében nem csak ez indokolta a sima csövű löveg alkalmazását, mivel ahhoz még hozzájárult a korábbiakhoz képest megnövelt kaliber – 115 mm – adta nagyobb töltényűri nyomás, illetve a világon elsőként tömegesen rendszeresített űrméret alatti leváló köpenyes páncéltörő nyíllövedék – APFSDS – használata”

Utóbbi kettő részben össze is függ egymással, mivel a páncéltörő nyíllövedékek kialakításuknál fogva jóval nagyobb a töltényűri nyomással üzemelnek, mint akár a kumulatív vagy épp repeszromboló elven működő gránátok. A huzagolt harckocsiágyúknak sima csövű társaikhoz képest jelentősen alacsonyabb az élettartamuk – azaz kevesebb lövést lehet velük leadni –, valamint ezzel párhuzamosan kevésbé is alkalmasak a páncéltörő nyíllövedékek használatára, mivel azokat még egy külön csapágyazott leváló gyűrűvel kell ellátni ahhoz, hogy a huzagoláson keresztül ne szökjön el a töltényűri nyomás.

Nem véletlen, hogy modern alkalmazásban gyakorlatilag csak a tüzérség maradt meg a huzagolt lövegek használatánál azoknak nagy hatótávolságú pontosság terén jelentkező előnyei miatt. Ellenben az új generációs, APFSDS kilövésére is alkalmas harckocsik mind sima csövű ágyúval vannak felszerelve, nyugaton 120, szovjet és orosz esetben pedig 125 milliméteres kaliberben.

„A T-62 egészen a 2010-es évek elejéig aktív szolgálatot teljesített az orosz haderő berkein belül és többek közt még a 2008-as dél-oszétiai háborúban is részt vett orosz oldalról”

Noha ezt követően a kibontakozó orosz haderőreform hatására a típus lényegében tartalékállományba került, ám kivonása igazán sosem történt meg. Mind a stratégiai hadgyakorlatok idején, mind a haditechnikai kiállításokon és vásárokon időről-időre feltűntek a T-62 példányok akár mint reaktiválást jelképező eszközök, akár mint a szegényebb országok számára kifejlesztett modernizációk.

Modernizált T-62M az Armija-2022 haditechnikai vásáron kiállítva

Ehhez kapcsolódóan Oroszország nagyobb nagyságrendben adott át T-62M harckocsikat a damaszkuszi kormányerőknek a 2015 szeptemberétől kibontakozó katonai szerepvállalása során a szíriai polgárháborúban. Vélhetően ehhez is kapcsolódóan egyes jelentések szerint Moszkva a mai napig jelentősebb 115 milliméteres lőszerkészletekkel rendelkezik, sőt akár újra is indíthatta a kaliber gyártását.

A T-62 harckocsik gyártása a nyizsnyij tagili Uralvagonzavod üzemében 1973-ig, míg a Szovjetunión belül egészen 1975-ig zajlott, amikor aztán főképp az új generációs T-72 váltotta típust. Számos modernizáció született a típushoz – T-62M, T-62MV T-62M obr. 2022 –, amelyeket legegyszerűbben az alapváltozattól a tornyon elhelyezett extra pótpáncélzatról lehet felismerni, amely a „Brezsnyev szemöldöke” becenevet kapta.

„Hogyan viszonyulnak az orosz T-54/55 és T-62 harckocsik az ukrán Leopard 1 példányokhoz?”

Miután korábbi írásainkban már részletesen bemutattuk a kortársnak számító Leopard 1 típust és annak fejlesztését, valamint tulajdonságait, érdemes hát összevessük ezeket az eszközöket egymással. Avagy nem szabad elmenjünk a típusok közti különbségek, illetve azok eltérő ukrajnai megjelenése mellett. Egyrészt maguk a Leopard 1-ek már hadrendbe állításukkor is elmaradtak páncélvédelem terén mind a T-55, mind a T-62-höz képest, ami aztán az új generációs szovjet harckocsik – T-64/72/80 – megjelenésével csak tovább romlott.

Míg ahogy azt már említettük, frontálisan a T-55 180-200, a T-62 200, addig a Leopard 1 csupán 130-140 milliméternyi hengerelt acéllal egyenértékű védelmet biztosít legjobb esetben. Ez viszont a T-62 tekintetében nem tartalmazza a „Brezsnyev szemöldöke” névvel illetett utólagos extra toronypáncélzatot, valamint a Kontakt-1 reaktív páncélblokkokat.

„Másrészt az Ukrajnának átadott Leopard 1 harckocsik orosz társaikkal ellentétben lényegében semmilyen modernizáción nem estek át és nem kaptak extra páncélvédelmet”

Persze ezen modernizációk mélysége is változó, kezdve az egyszerű, harctéri körülmények közt is elvégezhető dróntámadások elleni hálók – cope cages – felszerelésétől egészen a reaktív páncélblokkok, illetve új célzóberendezések integrálásáig. Az elérhető harctéri felvételek alapján a T-54/55 vonal esetében inkább csak az egyszerűbb drónok elleni védőhálók jelentek meg esetleges extra reaktív páncélblokkokkal, a mélyebb modernizáció a T-62-k tekintetében került elő.

Utóbbi példányok lettek aztán a „mozgósítási” becenévvel illetett T-62M obr. 2022 verziójú harckocsik. A T-62M obr. 2022 modernizáció főbb elemeit a tornyon és testen elhelyezett Kontakt-1 típusú reaktív páncélblokkok, illetve a 2. generációs 1PN-96MT-02 típusú hőképalkotóval ellátott irányzék és egyéb újonnan beépített elektronika képezi, amellyel költséghatékonyan lehet megnövelni a típus képességeit. Mind a T-54/55 harckocsik reaktiválása és a T-62M típus modernizációja a szibériai Csitában található 103. járműjavító üzemben történik, amely esetében ismét érdemes egy, a sajtóban keringő mítoszt cáfolni a darabszámokat illetően.

„Ugyanis számos írás egy szerencsétlen félrefordítás következtében úgy hivatkozik az üzemre, ahol egy 3 éves periódusban 800 darab T-62M modernizációját kívánja az orosz fél végrehajtani”

Miközben az említett darabszám az egész megrendelési állományra, így például a T-72B és T-80BV, illetve a T-54/55 példányokra vonatkozik. Azaz nem 800 darab T-62-t fog az orosz haderő kapni, hanem 800 darabnyi modernizált T-62M obr. 2022-t, T-72B3M-t, T-80BVM-et és T-54/55-t. A 103. járműjavító által modernizált példányokat a 1PN-96MT-02 típusú irányzék alapján lehet a legkönnyebben megkülönböztetni az egyéb üzemekből kikerült harckocsiktól, mivel ez a Szoszna-U/PNM-T helyére került beépítésre annak olcsóbb és gyorsabban gyártható alternatívájaként.

Azt sem szabad elfelejtsük, hogy még ha modernizált változatban, de a T-55 ukrán hadrendben is megtalálható a Szlovénia által átadott 28 darab M-55S képében. Utóbbi példányok az izraeli Elbit Systems által estek át modernizáción az 1990-es években NATO standard 105 milliméteres L7 löveget, fejlesztett tűzvezető rendszert és irányzékokat, valamint Rafale reaktív páncélzatot kapva.

M-55S ukrán szolgálatban

Összességében mindezzel ismét nem azt akarjuk állítani, hogy a T-55/62 típusok reaktiválása jelenti a legjobb választást, csak egyszerűen a meglévő körülmények mellett némileg eredményesebben lehet ezeket a harckocsikat alkalmazni, mint a gyengébb védelmű Leopard 1-ket. Amelyek esetében ráadásul Ukrajnának nincs is választási lehetősége az eszközhiány következtében.

„Miért van szükség a régi technika reaktiválására és a tartalék készletekre?”

Számos elemző két év elteltével sem képes egyszerűen felfogni azt a tényt, hogy Ukrajna esetében egy olyan kiterjedt tömegháborúval állunk szemben, ahol tényleg minden egyes mozdítható páncélosra szükségük van a feleknek. Persze, a T-62M vagy T-55 harckocsik nem éppen a legmodernebb vagy leginkább kiemelkedő eszközök, de egy hatalmas előnyük van például az Ukrajnának lebegtetett nyugati ígéretekkel szemben: már most rendelkezésre állnak. Ez pedig olyan fegyvertény, amellyel a bizonyos esetekben már az évtized második felére taksált nyugati ígéretek semmilyen módon sem tudják felvenni a versenyt.

Az ukrajnaihoz hasonló háborúban sokkalta inkább mennyiségre, mintsem minőségre van szükség. Mindez nem jelenti azt, hogy felesleges lenne a modern fegyverzet alkalmazása, sőt. Csak éppen az adott fél a hajára kenheti a technikai fejlettség terén jelentkező előnyét, ha az adott eszköz csak minimális példányszámban áll rendelkezésre. Elég csak Avgyejevka helyzetét nézzük, ahol a 47. dandár állományában megjelenő 31 darab M1A1 Abrams harckocsi aligha állítja meg a város elkerülhetetlen elestét.

„Egyúttal a harckocsik lehetséges felhasználási körét tekintve nem szabad elmenni a harckocsialvázra épülő járművek opciói mellett sem”

Ezek egy viszonylag széles felhasználási kört foglalnak magukba, kezdve az önjáró tüzérségi lövegektől a hídvetőkön és műszaki mentőkön át egészen a nehéz lövészpáncélosokig vagy épp tűztámogató járművekig. Ugyanis bár tény, hogy például a T-55 vagy 62 esetében a modern harckocsikkal vagy épp páncéltörő fegyverekkel szemben elavultnak tekinthetőek a típusok, ám harckocsi mivoltukból adódóan az általuk nyújtott védelem szintje még mindig felülmúlja a többi, tankokon túli kategórián kívüli páncélozott járművét.

Nem véletlen, hogy például Izrael is hadrendben tartja az egykoron zsákmányolt T-55 harckocsikra épülő Achzarit nehéz páncélozott szállítójárművet, amely a dedikált társaihoz képest jóval nagyobb védelmet képes nyújtani. De említhetnénk akár az algériai BMPT-62 névvel illetett tűztámogató járművet, amely egy T-62 alváz és egy BMP-2-höz tartozó Berezsok torony fúziójából született meg.

„A mennyiséggel szembeni minőség és minimálisra csökkentett állományú hadseregek minden áron történő propagálása gyakorlatilag két történelmi trend egybeesésének köszönhetően fertőzte meg a nyugati katonai és civil vezetés gondolkodását”

Egyik oldalról a hidegháború lezárultát követően főképp Nyugat-Európában a költségcsökkentések első áldozatául az addig fenntartott nagyobb létszámú hadseregek estek, képességek sorát menthetetlenül felszámolva. Elég csak negatív példaként a német Bundeswehr-re nézzünk, amely a hidegháború idején még egy első vonalas haderőt tartott fenn egy lehetséges harmadik világháborúra készülve a Varsói Szerződés államaival szemben, míg most még egy Litvániába telepítendő dandár összeállításához is évek kellenek. A német haderő évek óta krónikus forráshiányban szenved, amelyen az ukrajnai háború kapcsán belebegtetett extra finanszírozás sem segít érdemben.

Másik problémát a tömegháborúk tapasztalatainak elfelejtése és a terror elleni háború címszó alatti aszimmetrikus konfliktusokba történő beleragadás jelentette. Az Afganisztánhoz vagy Irakhoz hasonló missziók következtében a fejlesztések és elképzelések fókusza gyakorlatilag egy jobban felszerelt rendvédelmi erő irányába tolódott el a tényleges hadászati feladatokhoz képest, mivel megint csak, nem ugyanolyan vagy hasonló súlycsoportú ellenfelekkel kellett a Nyugatnak szembenéznie.

„Helyette irreguláris, legfeljebb könnyű páncéltörő eszközökkel felszerelt fegyveres alakulatok jöttek szembe Afganisztán hegyei és Irak sivatagjai közt”

Kombinálva ezt a majd 30 éven át tartó alulfinanszírozással eljutottunk 2022-be, ahol aztán a hidegháborúból még megmaradt raktárkészletek kimerülésével a Nyugat egy olyan pozícióba került, amelyet nem tudja hogyan lehetne folytatni. Ezzel szemben ott van az orosz fél, aki a szovjet hagyományokat folytatva épp az ukrajnaihoz hasonló kiterjedt konfliktus esetére jelentős készleteket helyezett el tartalék állományba, tartósan biztosítva a csapatok páncélos eszközökkel való ellátását. Lehet mondani erre, hogy milyen színvonalon, viszont megint csak, a semminél minden jobb.

„Kiindulási pontunkhoz visszatérve elavult első vonalas típusként a T-55 vagy a T-62M 2024-ben? Igen, akárcsak az ukrán Leopard 1, ám az idézett cikkel szemben az orosz erők nem arra használják őket, hanem rögtönzött tűztámogató járművekként másod/harmadvonalban”

Ahogy már említettük, egy ilyen, az ukrajnaihoz hasonló tömegháborúban még az elavult típusok is jobbak a semminél, mert egyszerűen rendelkezésre állnak a felmerülő szükségletek kielégítésére. A T-62 és T-54/55 harckocsik ukrajnai megjelenése továbbra sem jelenti azt, hogy Oroszország a nyugati propaganda által sokszor emlegetett frázis szerint kifogyott volna a harckocsikból.