„Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van,
hanem oda, ahova majd érkezik.”
hanem oda, ahova majd érkezik.”
Pető Zoltán gondolatai a #moszkvatérnek a margón kívülre
(Shayat Cout Pho)
„Éppen befejeztem gondolataimat, mikor jött a hír, megkegyelmeztek neki. Nem ok az általános nyugalomra. Egy másik hír saját lábán percek alatt befutotta a világot, egy idős embernek a napokban kilyukasztották a fülét”
Fotó:EUROPRESS/SAMUEL CORUM/AFP
Az idén hamarabb érett be a harag galuska. A nyaralások kellős közepére tolódott el a szezonja, így engedjék meg, hogy gondolataim bevezetését Földes HOBO László, egy Allen Ginsberg vers szövegének magyar ember számára érthetővé tett interpretációjával indítsam: „Futok és félek pucér srác, Szívem hidege híd alatt ráz. Visítok roppant parazsadon, Testem egy gáztartálynak adom.” (HétköznaPICSAlódások – Kösz Allen!) Zseniális megfogalmazása annak az állapotnak, mikor kiszolgáltatottan, valami tébolyult állapotban az ember menedéket, talajt veszít, s kiutat nem találva feladja. Őszinte leszek, a magyar változat (köszönhetően a fordítónak és az utánozhatatlan magyar nyelvnek) nekem jobban visszaadja a körülményeket, a tehetetlen ember rémképét.
Esküszöm, nem keseregni, rémeskedni, riogatni jöttem ide már megint! Hisz tudom én jól, attól még, hogy én itt feszengek, a nemzetközi helyzet nem oldódik, és akinek érdeke, az továbbra is fenn fogja tartani az állapotokat. Örömmel látom azt is, hogy nem mindenkinek fáj.
„Zavaros időkben ugyanis az ember fájdalom- és tolerancia küszöbe (hasonlatosan a veszett kutyáéhoz) lavírozni kezd. Előkerül a jó öreg illúzió, s tömegek kezdenek vezérért kiáltani. Vezér pedig lesz. Nem is sejtjük, de valahol már készül, edz, gyúr, erősödik, csomagol és porondra lépésre készül”
A pillanat pedig idő kérdése. Addig pedig legyen mindenki elégedett a szélhámosokkal, szemfényvesztőkkel, és egyéb cirkuszi magamutogatókkal. Átmeneti állapotok. Nincs mitől félni! Higgyük el, sokkal könnyebb lesz, ha belenyugszunk, hogy minden rendben megy, és ami történik, az csak a köztes fájdalom, a jóból a rosszba, valamint a rosszból a jóba ösvényen!
Emlékszem, mikor lányomat első alkalommal vittük fogorvoshoz. Csak úgy ellenőrzésre. Természetesen talált a (magán) den-tiszt egy apró lyukat a tejfogán, s tüstént munkához is fogott. Elmondta, hogy szerinte nem kell még fájdalomcsillapítót sem adni, hisz pici az üreg és nem fog fájni. Lányom rezzenéstelen arccal tűrte a beavatkozást. Majd, mikor kimentünk a folyosóra, zokogva nyakamba borult: – Apu, én ide többet nem jövök! A bácsi hazudott. Azt mondta, nem fog fájni, de igenis, nagyon fájt!
„Higgyük tehát el, hogy nem fog fájni a soron következő demokratikus háború sem! A nép nevében csinálják, a nép kérésére, a nép érdekében – szavazásos alapon”
Roppant egyszerű a történet. Hasznos eszme kreált ellensége, mellyel szemben megvédünk egy zsákutcás, félrevezető ideológiát. Emlékszünk ugye a demokrácia eddigi legnagyobb találmányára, a hidegháborúra? Száz százalék humán. Csak a lúzerek estek el – kicsit. Nos, most ennek mutánsa, a „langyos háború” került kifejlesztésre. Kicsit hideg, kicsit meleg – kicsit belehalunk, kicsit túléljük. A végén pedig – aki marad – a másik nyakába borul, és megfogadja, hogy soha többé nem hisz a hazugoknak. Addig pedig énekeljük együtt rendületlenül a „Nem félünk a farkastól, nem bánt az csak megkóstol…” kezdetű (vadiúj! frissen választott) EU himnuszt. (Who’s Afraid of the Big Bad Wolf? – Wer hat Angst vor dem bösen Wolf? – Ann Ronell / Frank Churchill)
Nemrég beszélgettem egy ismerőssel, aki napjaink átalakulásáról csak annyit mondott:
„Nincs min csodálkozni! 2014-től a politikai, gazdasági, pénzügyi és társadalomi folyamatok feletti irányítást átvette a katonaság – a hadsereg és producere, a hadiipar. A politikusok másodvonalba kerültek. A megvehetők szolgákká (marketing menedzserré), a karakánabbak blokkolható ellenzékké degradálódtak”
A fenébe! Tényleg így lenne!? Mi pedig egyik kommunikációs csatornáról a másikra pattogunk, keresve a saját igazunkhoz hasonló véleményeket? Eközben tömegesen tendálunk egy irányba, rajtunk kívülálló érdekek mentén?
Tudomásul kell vennünk, a közélet étlapjára is felkerült a harag galuska. Van egy orosz közmondás: „Mikor a kövér száradni kezd, a sovány már kiszáradt.” (“Пока толстый сохнет, худой сдохнет”) Egyelőre még nem dőlt el, hogy ki játssza a kövéret és ki a soványat. Az, aki úgy néz ki, vagy aki jobban bírja. De ne aggódjunk! Hamarosan tudományos pontossággal elénk fogják tárni az irányt és a célt. (track–target kombó) A demokrácia mozgatórugója ugyanis a szavazás. Ma a világ azt képzeli (talán, abban reménykedik), hogy Amerika novemberi elnökválasztásán el fog dőlni a háború vagy béke kérdése. Van tehát egy nagyjából négy hónapos mozielőadás, melyet (ha akarunk, ha nem) végig kell néznünk. A vetítő teremből kimenni nem érdemes, hisz a büfében, a mosdóban, de még a takarítószer raktárban is ugyanaz a műsor megy.
A napokban olvasom valami szenzációhajhász portálon, hogy az amerikai elnök, s a mögötte serénykedő demokrata tömörülés bizonytalan a jövőt illetően. és a szakadék szélén táncol… Sajnos nagyon is vizuális típus vagyok. Elképzeltem azt a szegény jóembert, amint egy filmstúdió rejtekében (egyedül! napszemüvegben, hogy üveges tekintetét ne érje fény) bolyong , és egy óvatlan pillanatban táncolni kezd (mint Fletó, s ötletgazdája, Hugh John Mungo Grant, Golden Globe-díjas angol színész a lefüggönyözött ablak előtt) – csak úgy magától rituális mozdulatokat művel, s jobbján ott tátogatja félelmetes álkapcsát a Grand kanyon habszivacsból kifaragott másolata. Sajnálom őt és gonosznak tartom mindazokat, akik ilyet művelnek vele…
„Éppen befejeztem gondolataimat, mikor jött a hír, megkegyelmeztek neki. Nem ok az általános nyugalomra. Egy másik hír saját lábán percek alatt befutotta a világot, egy idős embernek a napokban kilyukasztották a fülét”
Nem nagy kunszt! Afrikában öklömnyi rést vágnak a fülcimpába – rituális szertartás keretében. Jelen esetben azonban nagyobb felhajtásról van szó, hisz ez a figura a szakadék szélén tántorgó honfitársától szeretné átvenni országának almáját, jogarát és koronáját. Az úr esetében is egy rituális szertartást tartottak éppen, mikor valaki úgy döntött, érvényt szerez a demokráciának. Rendet tesz. Fegyvere volt hozzá (hivatalosan!), elhatározását megalapozta a határtalan ideológia. Cselekedett. Nem tudni, hogy ki tűrte-támogatta-tiltotta, de az életével fizetett a projektért. Láttam egy ballisztikai demót. Mindössze mikronnyival kellett volna, hogy megmozduljon a fegyver csöve, és a páciensnek átfúj a szél piros sapkája alatt. Azt mondják szerencse, védő angyal/ördög, mázli, sors, a Teremtő stb. – a véletlenen múlott. Mivel véletlen márpedig nincs, így fogadjuk el, hogy így történt, és kész.
Rögtön e két bevágott kép után beugrott egy régi snitt – persze, csak az én fejemben: 1984. – (nem Orvell!) – egy Konsztantyin Usztyinovics Csernyenko néven történelembe befurakodott (betolt) figura a Nagy Októberi Felvonulás tribünjén fogadta a szovjet katonai arzenált. A kamera közeli képet kapott el.
„A felvételen jól kivehetően az akkora már szinte magatehetetlen, 73 éves jóember integet. Karját azonban alulról tartják és mozgatják, hogy a lóbálás valamiféle tiszteletadásnak, öröm kifejezésnek tűnjön”
Nem sokkal később (1985. március 10.) Csernyenko elvtárs végleg beintett, pedig sokkal nagyobb ígéretnek tűnt, mint elődje Jurij Vlagyimirovics Andropov, aki (talán rossz természetének köszönhetően) mindössze 15 hónapos regnálás után, 69-évesen hagyta el sártekénket. Azóta sem jött rá senki, hogy mifene volt akkoriban az a nagy tülekedés az öregek között, a hanyatló birodalom hálátlan pozíciójáért? Talán olyan vonzó volt a legmagasabb szintű állami temetés ceremóniája? Találgatások arra tippeltek, hogy a hold-udvarok elterelési manővereiről volt szó, hisz a magatehetetlen elnök háta mögött nyugodtan rendezgethették a sorokat. Ő viszont semmibe bele nem vakkantott. Ellent nem mondott és kellő időben bólintott. Kell ennél jobb vezér? Éppen akkor, mikor egy világbirodalom végnapjait élte meg, és egyetlen kiút látszott kivitelezhetőnek, az összeomlás.
„Senkinek eszébe ne jusson, hogy én itten párhuzamot szeretnék vonni a jelenlegi világra szóló birodalom, és az akkori szovjet állapotok között!”
Elhatárolódom, és ki is kérném magamnak, ha a számonkérésre kerülne sor. Csupán apró részleteket szeretnék itten felvetni, amiket sem akkor, sem azóta nem értek. A soron következő vezér, az a Gorbacsov nevű figura, honnan és kitől merítette a bátorságot/vakmerőt, és miként tudott belefogni egy építkezésbe úgy, hogy sem tervrajza, sem építőanyaga nem volt. Egyetlen segítőtársa akadt, egy bizonyos Ronald Reagan, aki történetesen az Egyesült Államok elnökének szerepét játszotta egy Fehér Színházban. Arról, hogy ők ketten mit össze nem szövetkeztek a 1986-87-es évad során, igazán sokat nem tudunk. Annyit azonban sikerült kitalálni, hogy a Nyugat tervezői valami hiányos tervrajzot tolhattak Gorbacsov elé – taktikai, esetleg hanyagsági okokból. Bizonyára ismerik azt a tréfás esetet, mikor Józsika hazatér az iskolából egy vadiúj biciklivel. Apja kérdőre vonja: – Fiam, honnan ez a kerékpár? – Cseréltem – vágja rá a kölyök. – És mit adtál érte? – Ígéretet…
„Az sem fog tán’ soha kiderülni, hogy Amerika miért nem furakodott be a Szovjetunió hűlt helyére, de még Ukrajnába sem? Hiszen meg lehetett volna venni mindent és mindenkit – de nem!”
Talán úgy próbáltak tenni, mint az a tapasztalt horgász, akinek akkora hal akadta a horgára, hogy maga is megijedt? Esetleg Joszif Visszarionovics Sztálin (Иосиф Виссарионович Сталин – იოსებ ჯუღაშვილი) generalisszimusz szavaira emlékezhettek, aki mikor Lengyelország II. világháború utáni sorsáról morfondíroztak (1943-44 tele), belső vezetői körben mindössze annyit mondott: „Nem vagyunk képesek őket etetni.”?
„Ne firtassuk! Van a most, és korunk nagy elnökválasztása itt szorul a nyakunkon”
Ember legyen a talpán, aki ki tudja fejezni szabad akaratát! Meggyőződésem ugyanis, hogy ahhoz értők (tőlünk függetlenül) roppant precizitással már ki is dolgozták a végeredményt. A nép pedig elvégzi majd dolgát. (tudják: „S a nép, az istenadta nép, Ha oly boldog-e rajt’, Mint akarom, s mint a barom, Melyet igába hajt?” – Arany János Walesi bárdok) Végtére is, demokráciában élünk – vagy mifene!? A film pedig most annál a résznél pereg, mikor nyilvános (gombnyomásra ránevetős) műsor keretében elemezték, melyik nagyobb „life hack”, egy fülbelövés vagy a regnáló elnök enyhe lefolyású Covidja? E ponton elővettem egy borítékot és az alábbi cetlit helyeztem bele, amit a mai napon korrigáltam: „A jelenleg regnáló elnök sajnos el fog botlani a csatában. Ellenfele is vissza fog lépni. A demokraták elő fognak állni egy harmadik típusú találkozással. A végeredmény: katasztrófa. A háború pedig mindaddig tartani fog, míg hasznot hoz a tengeren túlon. Európa és a jelenleg részes államok uniója, gazdasági törésvonal mentén két részre szakad: Észak és Dél. Nem földrajzi értelemben, hanem a Dél tömöríti mindazon országokat, akik nem kívántak amerikai zászló alá rendeződni.”
„Arra kérek mindenkit, hogy ne leskelődjön a borítékomba! Felbontani csak 2028. december 31-én éjfélkor lehet! Akkor pedig nevessünk egy jót – együtt!”
A sopánkára álló szájú nyugtalankodóknak pedig elmondom, hogy az idő kerekében az a jó, hogy szögletes – ha vissza is lehetne forgatni, akkor sem bírnánk. Gyorsan keresztezem ezen elméletemet a katonaság szlogenjével: Ami gömbölyű, azt cipeljük – ami szögletes, azt gurítjuk!
Apropó, keresztezés. Kíváncsi lennék, ha civilizált világunk nyugati felén körbe küldenénk egy kérdőívet: „Támogatná-e ön, hogy a házimacskát és a házikutyát keresztezzük az emberi fajjal?” – hogyan oszlana meg a demokratikusan igenlők és az ellenzők aránya?
Az Állatok Nemzetközi Szervezete (International Organization of Animals – az embert, méltatlan viselkedése miatt még megfigyelőnek sem engedték be a szervezetbe…) szintén felvetett egy dilemmát. Az ő kérdőívükön a következő kérdés merült fel: „A Föld élőlényeinek megváltozott életkörülményei miatt az IOA úgy döntött, a Föld bármely állata megváltoztathatja hovatartozását. Aki a humán fajhoz szeretne csatlakozni, az jelölje X-el ezen szándékát. Aki jelen kérdőívet nem küldi vissza, vagy nem helyez X-et a négyzetbe, továbbra is marad a jelenlegi állapotában, az élőlények hierarchiájában elfoglalt helyén.”
„A felhívásra sajnos egyetlen kérdőív nem érkezett vissza – ugyanis a hollót, mint kizárólagos joggal rendelkező postást valaki lelőtte… Humán Exit Poll elemzők azonban nem hagyhatták ennyiben az eseményt, s a tőlük elvártaknak megfelelően közzétették felméréseiket”
Az állatok elsöprő többsége az emberi fajhoz szeretne tartozni. Végre állathoz méltó körülmények között szeretne élni. Természetesen demokratikus berendezkedés keretei között kíván szaporodni és nevelni utódait. Saját maga szeretné eldönteni nemét, e döntést – az emberhez hasonlatosan – nem szeretné a természetre bízni. Jogot szeretne formálni a fegyvertartásra, hisz embertársa tudatra ébredése óta vadászik – hol az állatokra, hol saját fajára. A kérdőívet szemrevételező állatok igen nagy hányada megszavazná, hogy az ember veszítse el a táplálékláncban birtokolt első helyét. Jogot szeretne formálni arra, hogy ugyanazt művelhesse a humán egyedekkel, amit jelenleg ő művel az állatokkal. A felmérést hivatalos média csatornák is közzétették, s formális szavazási végeredménynek minősítették.
„Bevallom, mikor az adott hír eljutott a tudatomig, kivert a veríték – hát hol a határ!?”
Ijedtemben felkapaszkodtam egy közeli sziklára, s dacolva az éppen felkerekedett viharos szembeszéllel, úgy döntöttem, hogy ember módjára könnyítek magamon – ekkor azonban megszólalt az ébresztőóra. Rémülten, izzadtságban tocsogva ébredtem és kerestem magam körül az állatok képviselőit. Mindössze apróbb nyomokat, jeleket hagytak maguk után felkaromon és a vállamon. Elfelejtettem befújni a szobát szúnyogirtóval – gondoltam, és kezdtem napi teendőimbe. El kell azonban mondjam, a történtek után már nem tudok ugyanúgy tekinteni a szomszéd kutyájára, de még a kóbor macskákra sem. A rántott csirkecomb pedig megkeseredett a számban…
De üssük el a komor hangulatot egy orosz tréfával: Nagymama beígérte unokának, hogy elviszi állatkertbe, és megmutatja neki a majmot. Éppen csak megérkeztek, mikor gyerek rákérdez: – Nagymami, ez már a majom? – Nem, ő még csak a pénztáros néni kisfiam.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2024 - #moszkvater
