Így üldözi Kijev az orosz nyelvet

Morzsák. Hírmorzsák, amelyek önmaguknál többet mutatnak a világból. Így néhány hírből képet alkothatunk arról, hogy miért lett meghatározó érzésünk a jövő miatti aggodalom. Miért érezzük egyre inkább úgy, hogy a lét a tét. Tombol az őrület, hiszen Kijev már az orosz nyelvet üldözi, és mindenkit, aki oroszul beszél. Mindenkit átvilágítana, átnevelne, és mindent átnevezne. Természetesen csakis a demokrácia védelmében! Közben ezen mosolyog az ugandai elnök szintén twitter huszár fia, hiszen a nyugati buborékon kívül azért másképp látják a világot.

„De milyen is legyen a közhangulat ott, ahol Olekszij Danyilov a nemzetbiztonsági tanács titkára arról beszél, hogy az oroszajkúaknak nincs helye az országban, és az ilyen <gyökereket> eltüntetik mindenhonnan”
Fotó:EUROPRESS/Sergei SUPINSKY/AFP

Felbolydult világunkban eleve meghatározza a közérzetünket a szomszédban kirobbant háború. A gyengülő biztonságérzet, a bizonytalan kilátások, a romló gazdasági helyzet megnövelik bennünk a feszültséget. Ehhez jön az átalakulással járó természetes bizonytalanság, amelynek olyan aspektusa is van, mint az új technológiák megjelenésével járó kihívások, például a társadalmi különbségek megnövekedésének leküzdése. De a belső bizonytalanság felerősödéséhez még nem is kellett a háború. Megalapozta azt a koronavírus járvány.

„Mindkét esetben rombolja a magabiztosságunkat a hatalmi játszmák részeként ijesztően és idegesítően felerősödött információs zaj, a média hiszterizáló viselkedése”

Azt már régóta adottságként kezeljük, hogy a háború köde sokat eltakar a valóságból. Egyre inkább hozzá kell azonban ahhoz is szoknunk, hogy a média köde még sűrűbb homályt borít a történésekre. A háborúban ugyanis a média is hadszíntér, és ez különösen érvényes az információ alapú társadalmak korában.  Szomorú realitásként kell elfogadnunk, hogy a manipuláció a hadviselés része, így akarva-akaratlanul, de a szerkesztőségek is háború terepeivé váltak. Mondhatnánk, hogy ennek a legnagyobb vesztesei a médiafogyasztók, ha nem menekülnének többségében korunk egyik jellegzetességeként ők is a meggyőződésüket erősítő és visszaigazoló információs burokba.

„Hogy mekkora a felelőssége a médiának – és persze a politikusoknak –, azt mutatja a következő eset. És ne mondja nekem senki, hogy ez kizárólag a háborúval magyarázható, hiszen éppen ez a kirekesztő, a kisebbségeket elnyomó politika vezetett részben magához a háborúhoz”

A nyugat-ukrajnai Lvivben egy városi önkormányzati képviselő kihívta a rendőrséget, mert egy fiatal fiú az utcán a legendás Viktor Coj egyik dalát énekelte, méghozzá oroszul. Ó micsoda bűn! Tényleg rendőrért kiált. Hát hogy énekelje a szerencsétlen, ha a dal orosz nyelven született, ukránra pedig aligha fordították le – nem is lett volna értelme –, hiszen mindenki tudott oroszul. De értem szegény képviselőt is, ő csak meg akart felelni a korszellemnek. Annak az őrületnek, amelynek jegyében azzal büszkélkednek, hogy Puskin szobrait döntik le, orosz klasszikusok könyveit darálják le a könyvtárak hátsó helyiségeiben, a Mihail Bulgakovnak emléket állító kijevi lakás múzeum falán lévő táblát pedig kicserélték, hogy azon az orosz író helyett kijevi író szerepeljen. Azt, hogy ukrán, még ebben az őrületben sem merték azért kiírni. De az említett helyi politikus bizonyára azzal sincs tisztában, hogy amennyiben élne, Viktor Coj biztosan tiltakozna a most dúló háború ellen.

„De milyen is legyen a közhangulat ott, ahol a nemzetbiztonsági tanács titkára arról beszél, hogy az oroszajkúaknak nincs helye az országban, és az ilyen <gyökereket> eltüntetik mindenhonnan”

S ha már a napokban volt az Orosz Nyelv Napja, Olekszij Danyilov azon fakadt ki, hogy az egyik tévécsatornán a rada képviselője, Makszim Buzsanszkij nem volt hajlandó az oroszról ukránra váltani. „Az olyan debileknek, akik úgy gondolják, hogy egy ukrán csatornán joguk van oroszul beszélni, nemcsak aztévében, de a politikában, sőt az országban sincs helyük!” – írta az ország egyik vezető politikusa a Twitteren. Danyilov egyébként a Donbasszban született, ahol a lakosság döntő többsége oroszul beszélt, és Luhanszkban diplomázott, ahol a karrierjét is kezdte.

„Ezért aztán még érthetetlenebb, hogy oroszajkúként éppen ő sértegeti ukrán állampolgárok százezreit. Arról már nem is beszélve, hogy politikusként semmit nem értett meg abból, ami már egy ideje történik az országban. S mivel nem érti, nem is tanulhatott belőle”

De miről is beszélünk, hiszen maga a szintén oroszajkú, nem mellesleg az orosz show biznisz révén gazdagodott Volodimir Zelenszkij elnök is Oroszországba irányította a Donbasszban élőket. Az Ukrajnát ismerőknek már jó ideje nem lehet kétségük afelől, hogy a jelenlegi ukrán vezetésnek a Donbasszban élőkre nincs szükségük – csupán gondot jelentenének a jövőben –, csak a területet szereznék vissza. Azt már meg sem kérdezem,

„ezek után komolyan gondolják Brüsszelben, hogy Ukrajna lenne a demokrácia védőbástyája, és ennek a mentalitásnak helye van Európában?”

S még egyszer, nem a keserűség, a háború kiváltotta gyűlölet beszél ezekből a politikusokból, hiszen ez a politika nem újkeletű Ukrajnában. Most csupán turbó fokozatba váltott. De ha már Danyilovnál tartunk, annak igazolására, hogy nem hirtelen felindulásból írogat ilyeneket, itt egy másik történet. Néhány hete a nemzetbiztonsági tanács titkára – aláhúznám, nem egy átlagpolgár – a Krím deokkupációjáról, felszabadításáról és megtisztításáról twittelt. Mint kifejtette, Szevasztopol a visszaszerzés után a hatos számú objektum nevet kapná, majd később ősi nevét – Ahtiarnak a helyén egykor lévő falut – viselhetné. S Danyilov itt nem állna meg, mindenkit átvilágítana, majd akiről megállapítanák, hogy bármilyen köze van Oroszországhoz, megfosztanák a választójogától. Azon már meg sem lepődünk, hogy lebontaná a krími hidat, és ideológiai átnevelésnek vetné alá a Krímben maradottakat.

„Danyilov ötleteiről – hatos számú objektum – nekem inkább Csehov örökbecsűje, A hatos számú kórterem jut az eszembe. No meg az, hogy az információs háborút miért nem lehet legalább kicsit intelligensebb stílusban vívni? Vagy ha már így alakult, akkor jobb lenne, ha Olekszij Danyilov és Dmitrij Medvegyev inkább egymással csetelne. Bevonhatnák még Olekszij Aresztovicsot és Jevgenyij Prigozsint is, csak minket hagyjanak ki az egészből. Persze, a sajtó akkor is megneszelné, és hírként hozná le ezt a sok sületlenséget”

De ne ragadjunk le a régióban, és nézzünk ki a globális porondra, hogyan áll a Nyugat és az úgynevezett globális Dél küzdelme. Mit gondolnak minderről a nyugati információs buborékon kívül. Ez annak kapcsán jutott eszembe, hogy olvasom Yoweri Kaguta Museveni ugandai elnök fiának, Muhoozi Kainerugaba tábornoknak a bejegyzését. Az elnök fiának mindenről van véleménye – akárcsak Danyilovnak és Medvegyevnek –, és imád twitterezni. Legutóbb például azt írta, Putyin számíthat az ugandai hadseregre, ha az imperialisták rátámadnak Oroszországra.  Mint ezúttal fogalmaz,

„a nyugati ukránbarát propagandának semmi értelme, Oroszország, Kína, Afrika, India, és Dél-Amerika úgyis győzni fog Ukrajnában”

Az emberiség 75 százaléka felülkerekedik a 15 százalékon. Amikor Kelet-Európáról van szó, itt Afrikában mi csak Putyin elnöknek hiszünk – írja. Hát ez is egy olvasat, csak mi ebben a nyugati buborékban erről nem nagyon tudunk. Vagy ha igen, a többség nem nagyon akarja ezt tudomásul venni. S azok a legkevésbé, akiknek nemcsak meg kellene hallaniuk, de meg is kellene érteniük Kainerugaba tábornok szavait.

„S ha már az írás elején az információs háborúról, a tájékoztatás objektivitását számon kérve a média felelősségéről értekeztem, akkor íme egy gyöngyszem annak illusztrálására, hogy mire is gondoltam”

Olvasom az egyik népszerű portálon a címet, hogy Oroszország 15 évre bebörtönöz egy krími művészt, mert kék-sárga festéket használt. No – gondolom –, azért a front másik oldalon is elgurult az a bizonyos gyógyszer. Aztán látom, hogy Oroszország 15 év börtönbüntetésre ítélte Bohdan Ziza krími művészt, miután 2022. május 16-án éjszaka az ukrán zászló színeivel, kék és sárga festékkel öntötte le a Jevpatorijai önkormányzat ajtaját. Másnap a férfit letartóztatták. Az Ukrajinszka Pravda információi szerint az oroszok terrortámadással, fenyegetőzéssel, valamint az akcióval egy időben elkövetett terrorizmussal vádolják a festőt, miután videó üzenetben is tiltakozott a háború ellen. Ziza elismerte, hogy háborúellenes gyűlést szervezett, de kitartott amellett, hogy senkinek sem ártott. Az ügyész 18 év börtönt kért a művészre.

„Ugye, a címből azért nem egészen erre gondoltak. Én sem. Finoman szólva is csúsztat a portál. Nem finoman pedig kattintásvadász módon hergel, és a fősodorba jól illeszkedve rutinszerűen próbálja lejáratni Oroszországot”

A művész nem azért kapott 15 évet, mert kék és sárga festéket használt, hanem azért, mert tiltakozott a háború ellen, és a hatóságok szerint az állam ellen izgatott. Az más kérdés, hogy amit csinált, az inkább anarchista tiltakozás, garázdaság, és nem terrorizmus. Még háború idején sem. Mit mondjak erre, tényleg mindenki zaklatott idegállapotban van. Nem kéne már abbahagyni ezt az egészet? Tudom, szeretnék, de nem lehet. S azt is, hogy egy háborút mindig könnyebb elkezdeni, mint befejezni.

Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.

Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.

Email : info@moszkvater.com