„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”

Egyen súlyt!

2025. dec. 06.
#moszkvater

MEGOSZTÁS

Pető Zoltán gondolatai a #moszkvatérnek a margón kívülre

„A gyenge emberek szorult helyzetükben kétségbeesetten keresik a kifogásokat – az erősek előre felkészülve kigondolják azt.”

(Shayat Cout Pho) 

„Tényleg, ki is mozgatja valójában a politikusokat?” #moszkvater

„Tényleg, ki is mozgatja valójában a politikusokat?”
Fotó:EUROPRESS/Kadir Ilboga/Anadolu/AFP

Földünk, s benne tevékenykedő élővilágunk alapvetően az egyensúly felé tendál – elérni azonban nem tudja azt. Az egyensúly ugyanis olyan, mint a végtelen – van, de még sincs. Az egyensúlyban lévő konstrukciók ugyanis megingathatatlanok, elpusztíthatatlanok. Világunk pedig nem az – még ha sokszor annak is hisszük. A folyamatos (természeti, gazdasági, társadalmi és egyéb) átalakulás pedig nem más, mint egy kritikus helyzetében megbomlott balanszból az egyensúly felé tendálás, az egyensúly keresése.

„Azt szoktuk mondani, a kiegyensúlyozott embert nehéz kihozni a sodrából. Mit kell tenni, ha mégis ki akarjuk hozni? Hát ki kell billenteni. Nagy meló ám egyensúlyban lenni, de legalább akkora energia kell, a kidöntéshez is”

De maradjunk még egy picit a természet egyensúlyánál, amely összetett fogalom arra utal, hogy az ökoszisztémák hogyan tartják fenn a stabil, de dinamikus egyensúlyt annak ellenére, hogy folyamatosan változnak. Ez a mozgás nem statikus, hanem állandósult dinamikus folyamat, amelyben az élőlények, a környezetük és az általuk létrehozott (termelt) anyagok kölcsönhatnak egymásra. Lekicsinyítve e naaagy gondolatot a humán szintre: folyamatosan helyezkedj, és számíts arra, hogy környezeted mindent meg fog tenni az egyensúlyi állapotod ellen, hiszen míg te nyugodt vagy, addig nem tudnak uralkodni rajtad. A rád sózott félelemnek pedig csak addig van hatalma, míg futsz előle. A botfaragta filozófiából most ennyit.

„A politika és az egyensúly”

Mielőtt ütköztetnénk e két fogalmat egymással és önmagunkkal, javaslom, tisztázzuk már végre – mifene is az a politika? Nem biztos, hogy oszlatja a homályt, de a következő magyarázatot találtam: „A politika a hatalom megszerzése, gyakorlása, megtartása vagy befolyásolása érdekében kifejtett közösségi vagy egyéni tevékenységet, illetve az ezzel kapcsolatos elvek és eszmék rendszerét jelenti.” (© – Wikipédia) Aztaleborúltbetyárját! Ezek szerint a politikus nem más, mint a hatalomért harcba szálló, azt gyakorló és megtartó egyént és közösséget egyaránt befolyásoló rendszerfenntartó manipulátor? Hogy a fenébe várunk mi el ezektől a jóemberektől érzelmeket, lelki hozzáállást, humán megértést? Mi közük ezeknek a mi belső és külső egyensúlyunkhoz? Eleddig (nekem) úgy tűnt, a politikus fő feladata az őket demokratikusan megválasztók jólétének, egyensúlyának megteremtése. Erre mi derül ki? Inkább valami hatalom megszerzésén, gyakorlásán és megtartásán fáradoznak ezek itten nekem! Azon munkálkodnak, hogy megboruljon az egyensúly, és a borult romokon haszon kitermeléshez, valamint újra építkezéshez asszisztáljanak. Azonnal felmerül (csak bennem!) a kérdés, ha ők csak aszisztensek, akkor ki áll mögöttük?

„Tényleg, ki is mozgatja valójában a politikusokat?”

Sok teória, elmélet és konteo szól arról, hogy létezik egy – idegen – durva kifejezés a „Deep State” (mély, vagy háttér állam, hatalom). Mr. Mester Sheiges ezt mondja róla: „A Deep State (szó szerint: mélyállam) olyan hálózatot jelöl, amelyben a kormány, a nemzetbiztonság, a bankrendszer és más gazdasági vállalatok vezetői felett álló erők, a demokratikus folyamatoktól és a népakarattól függetlenül ellenőrzik és befolyásolják a mindenkori kormányok döntéshozatalát.” Már megint aztaleborultbetyárját!

„Tehát, míg a politikusok azon melóznak, hogy megkaparintsák és görcsösen fitogtassák a hatalmat, létezik fölöttük egy felülről kontrolt gyakorló csapat, akiknek már nem is kell az a hatalom, mert Atyaúristen erővel bírnak, s mindent a kezükben tartanak – a szőrt és a bőröst is?!?”

Előre leszögezem: én el sem hiszem, hogy van ilyen! De a fantáziám átugorja ezt a kijelentésemet, s azt vízionálom, hogy nem is egy, hanem kettő, vagy még akár több háttérhatalom is létezik, amelyek egymással és a hatalmi körön kívüliekkel is folyamatos harcban állnak a dinamikus egyensúly megteremtése érdekében. Az idő rövidsége miatt nevezzük e konstrukciót DS-nek. Szóval, a DS-ek az alattuk elhelyezkedő állami struktúrát csak eszköznek, egyfajta végrehajtónak, samesznek, komornyiknak használják, mely a saját (szabadkézzel megírt) törvényeknek megfelelően rendezgeti a világ dolgait a DS-ek elvárásai mentén?  Kötve hiszem – de oldva már nem.

„Viszont, ha mégis, tovább játszadoznánk a gombolyaggal, és a fenti tézist teóriának fogadjuk el, akkor fura mód egyszerűen meg tudunk magyarázni eleddig érthetetlen jelenségeket”

Vegyük példának az okát, magát a Nyugat-ukrán-orosz konfliktust. Előre hangsúlyozom, hogy a fantáziám unszolásának engedve, a valósgától teljesen elrugaszkodott gondolatokat vázolok most fel, melyek csakúgy önmagukban kóborolnak, sem megerősítve, sem cáfolva önmagukat – egyszóval hiteltelenek (s egyúttal a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat tartalmaznak!).

„Szóval, van egy ország Európa és Oroszország között. Kakastejjel, szalonnazsírral és pempős mézzel, valamint fekete termőfölddel megkenve”

Népe inkább közelebb az oroszhoz, semmint valami máshoz, de semmiképpen sem a Nyugat kiformált és egyre torzuló emberarcához. Relatíve egyensúlyban éldegél – a saját erőből megszenvedett törvényei mentén. Önálló államiságával ugyan még csak ismerkedik, mint gyermek a nagypapa logarlécével, de az oligarchátus rendszerében remekül ötvözi a kapitál-feudalizmust a szláv korrumpa-konstruktivizmussal.

„Van egy másik egység, amelyet nemes egyszerűen egy égtájról, a Nyugatról neveztek el”

Alapjait mintegy fél évezred során hozták egyensúlyba – ésszel és erővel. Dinamikus egyensúlyát pedig a demokratikus kizsákmányolás, a kapitalista szellem fekete hadserege tartja fenn. Ezen idilli állapot közepette egyszer csak beütött valami csavar. Ne cifrázzuk az okokat – jólét okozta nagyfej-csömör, esetleg túl nagyra növesztett arc beverése az ajtófélfába, zöldülés, szivárványulás, genderedés, és a nyakló hiányában szedett gyógyszerek egyéb kellemetlen mellékhatásai stb. – talán, majd pár évtized elteltével, a letisztult állapotokat elemezve Mr. Mester Sheiges összegez. Én – nem ismervén a részleteket – a kibicek fantáziájával az alábbiak szerint képzelem el a kezdetet: DS-A összefut DS-B-vel egy jótékonysági esten, mondjuk éppen Arlingtonban (VA Egyesült Államok) egy magasrangú katonatiszt temetését követően. Azt mondja DS-A, DS-B-nek:

– Ti is arra gondoltok, amire mi? 

– Óóó, csak-nem-tán! Eszetekbe se jusson olyasmi! 

– Akkor mi rátoljuk az ukránokat az oroszokra, és belekeverjük az európai vazallusokat is,

– Majd jól meglátjuk, de ne feledjétek, hogy hamarosan választások! Kapjátok össze magatokat, mert nagyon zizeg a szénátok!

Szóval, eldőlt. Lenyelték a kaszinótojást, kihörpintették kristály-poharaikat, fehér kesztyűt húztak a sofőrök, és mindenki rátért a nyugovóra. A történet további részletei már ismertek a sajtóból.

„Elgáncsolták a kialakulóban lévő orosz-EU egyensúlyt, pedig ritka nagy lehetőségnek mutatkozott. Azonban egy DS-nek sem áll érdekében, hogy valaki erősödjön – sérelmére. Elhangzott a jelszó: Éket kell verni a repedések mentén – földben, vízben, levegőben”

A fortélyos félelem ismét igazgatni kezdett. (© – József Attila) Ukrajna és népe megkapta a feladatot, nekik kell kövezni a mennyekből a pokolba vezető utat – mégpedig jó szándékkal. Az éppen hatalomba helyezett DS-A vezérek üstöllést az államkincstár dézsmálásába kezdtek – hiszen a cél szentesíti az eszközt.  (© – Niccolò Machiavelli 1469-1527) Megindult az ideológiai és fegyveres ékverés – kezdetét vette a háború. „A háború nagyméretű, szervezett, fegyveres konfliktus, amelyben tervszerűen eljáró csoportok vesznek részt. A háború résztvevőinek célja saját érdekeik érvényesítése, a hatalom megszerzése az ellenséges csoportok felett.” (© – Wikipédia)

„Már egész jól nem mentek semerre a dolgok, mikor fordult egy aprót – nem nagyot, csak a szomszédos oldalra – a kocka és DS-B került pozícióba. Az első száz nap valamelyikén pedig elhangzott a minden egyensúlyt felborító kijelentés: „Ez nem az én háborúm! Viszont, a hasznát mindenképpen az én tisztem besöpörni”

Változtak a fejek, a haszonkulcs és az érdekeltségi ráta. Harc, de másképp. A háború folytatódik, de úgy, ahogyan DS-B-nek kedvező. Most tartunk itt, és a mit kíván a DS-B 28 pontjánál. Hoppá-Hoppá! De mit szól ehhez DS-A? Mit szólnak az európai vazallusok? Persze, hogy felháborodás. Ez így nem ér! Lenyúlták a háborúnkat! Nem adjuk! Ingünk-gatyánk feltettük egy tök alsóra, és most valaki újra keveri a lapokat? Hoppon maradás tipikus esete. Hogy lesz így egyensúly? Lesz.

Javaslom, tisztázzuk mindenek előtt, kik is foglalnak ma helyet a kártyaasztalnál.

„DS-A és DS-B mindenképpen, hiszen övék az asztal”

Ők – szerintem – meg fognak egyezni egymással, ha máskor nem, akkor egy következő kiemelkedő tábornok temetésének bankettjén. Az európai vazallusok le fognak cserélődni, hiszen ők nem tényezők, csak feladatot ellátó aszisztensek – pénz, paripa, fegyver híján csak (urambocsá! – Osiris, 1423.) „félkarú rablók”.

„A játékosok között talán legnyugodtabb és legkiszámíthatóbb résztvevője az oroszok. Mint azt fentebb elemeztem, a nyugalomban lévő ember szinte elpusztíthatatlan”

Ők az egyetlenek, akik határozott célt tudtak megfogalmazni, és e mentén képesek is haladni. Minden más fél ad-hoc módszerrel, talán a kanyarig tudja az utat. Nekem egyre inkább úgy tűnik, hogy a Nyugat belső egyensúlytalanságából ők fogják húzni a legnagyobb hasznot.

„Az ukránok? Nos, bármilyen furcsa is, de őket sem DS-A, sem DS-B soha nem tekintette kártyapartnernek. Ma, mikor látjuk kibújni szöget a zsákból, már tudhatjuk, hogy ez nagy hiba volt!”

Alul lettek kalkulálva, s (az oroszon kívül) egyetlen félnek sem jutott eszébe, hogy ottan okos és igen furfangos jóemberek is élnek ám. Az első ékverő – még bizonytalan, s azóta csak bizonytalanabb – lépések nyomában elindult az észen-túljárkálás tipikus folyamata. Történhetett ugyanis – hangsúlyozom ismét, a fantázia szintjén! –, hogy a nagy tülekedésben, pénzforgatásban, erő és hatalom-fitogtatásban véletlenül el-el pottyant egy-egy bőrtáska jött-ment pénzecske – gazda-csere minősített esete. Függőséget (addikció) létrehozva adó- és vevőkészülék között. Évezredek óta ismerjük a vaj módszert (nem a hűtőből kivett vaj püföléses puhítási módszerére gondolok!). A recept egyszerű, helyezz mások fejére egy-egy 10 dekás teavajat, mint ajándék. Várd ki a jóidőt. Ha jól garázdálkodsz, nagy hasznát fogod venni a fül mögé becsorgó, olvadó vajnak. Ilyen formán könnyedén meg tudod teremteni magad körül az egészségtelen egyensúlyt. Én úgy vélem, a jelenleg kibontakozóban lévő ukrán korrupciós botránynak konkrétan az a célja, hogy kibillentse egyensúlyából a DS-A által helyzetbe ültetett, és még mind a mai napig az ő érdekeik mentén intézkedő politikusokat. Ahogyan franciásan mondani szokták, D’ labili. Lassan, de biztosan szagot és trutyival elárasztva a naaagy tanácstermet.

„Korrupció? Olyasmi meg nincs is! Az ilyen jelenség csak alulról, a kisemberek szemszögéből figyelhető meg – a közvélemény szereti használni ezt a szót, valami általa át nem látható pénzügyi tranzakcióra. Azért persze ne gondoljuk ám, hogy az érintettek közül most vette észre valaki, hogy elgurult pár száz millió (milliárd) a számlálatlan halmazból!?”

Meglehet, én már nem is vagyok kíváncsi arra, hogy létezik-e egyáltalán nyilvántartás a postára adott (vonatokon cipelt) aktatáskákról? Ha igen, akkor annak birtokosa jobb, ha mostanában elutazik Inkognitóba. Ha ugyanis a műhold térképen bejelölné valaki annak az ezernyi tarisznyának a mozgáskoordinátáját, amelyek csak az utóbbi tíz-tizenöt évben vándoroltak fel-s-alá világszerte a korrupció leplezetlen szándékával – bizony elsötétedne a képernyő.

Mert ugye, az úgy kezdődött, hogy valaki rád bíz egy utazótáska pénzt megőrzésre – ne firtassuk miért („Tudja, Pelikán elvtárs, egyszer majd kérni fogunk magától valamit. (© – Bacsó Péter a Tanu, 1969). Lett-legyél te akármekkora pozícióban – kibillensz az egyensúlyodból, mert ugye a sok pénz olyan, mint a moslék – attól hízik a mohóság démona. Az eszedbe sem jut (akár tekintélyednél, akár hatalmadnál fogva), hogy csak úgy senki nem ad a másiknak ekkora summát, hogy később ne jelentkezne az ellentételéért. Meggyőződésed, hogy ura vagy a helyzetednek, bár egyensúly vesztésed közepette el kezdesz nagy (még az eddiginél is nagyobb) lábat növeszteni. Majd jelentkezik a táska-adományozó samesza, természetesen kéréssel. Bizonyos mértékig még önálló mozgásteret is biztosítanak számodra – amellyel (természetesen) vissza is élsz, hisz te már a nagynál is nagyobb ember lettél. Ezen a ponton pedig – szinte törvényszerűen – átlépsz egy határt, mégpedig az önkontrolod határát.

„Az idáig eljutó emberek tipikus betegsége a fékevesztettség. A pénz-hatalom kombó átveszi feletted az irányítást, te már csak marionett vagy. Ilyenkor még bele szokott keveredni a játékba a mákgubó is. Na, ekkor aztán nem vagy többé…”

Hallottam egyszer egy régi mondást, még a II. Világégés idején született: „Háborúban mindenki gyanús, aki hízik. Puffadni csak a hullák szoktak…”

Mintegy levont tanulságot szeretném a sorok közé beszúrni: Aki sokat ül a WC-n, az még nem biztos, hogy magasabb intelligencia szintet ér el. Akinek pedig nagyobb orra van, még nem biztos, hogy több levegőt kap.

Egyébiránt nekem meggyőződésem, hogy a táska pénzek, mint beruházás már régen megtérültek. Az akciótól elvárt hasznot besöpörték, és söprögetik mind a DS-A, mind a DS-B oldalon.

Apropó! Ismerik a fül nélküli bőrönd történetét? Egy orosz közmondás szerint a fül nélküli bőrönd egy olyan teherről szól, amelytől nem tudsz megszabadulni, cipelni (fül hiányában) rohadt nehéz, eldobni pedig sajnálják. Nos, én jelen esetünkben Ukrajnát vélem e poggyászban felismerni. Márpedig a jelenleg asztalon lévő 28 pontos tervet (az eredetit) böngészve úgy tűnik, hogy cipeléséről az EU-nak kell gondoskodnia. Az Egyesült Államok és Oroszország csak arra fog ügyelni, hogy Brüsszel fennhatósága alatt rendesen és az elvárásoknak megfelelően vonszolják.

Na, de hagyjuk a fárasztó gondolatokat! Előhozakodnék most is az orosz (bár inkább szakállas szovjet) anekdotával is:

– Rabinovics elvtárs, tegyük fel, adnánk önnek egy bőrönd pénzt. Mit csinálna vele?

– Hát, gondolom egy ekkora összeget nem akármilyen bőröndben helyeznek el ugye?

– Hát természetesen nem!

– Akkor eladnám a bőröndöt…

Na jó, egy másikkal:

Trump család üldögél este otthonában, megszólal a vonalas telefon:

– Donald, téged keres az orosz elnök!

– De honnan tudja a Putyin az én otthoni számomat!?

– Téged csak ez izgat? Szerinted honnan tudja, hogy te éppen itthon vagy?

MEGOSZTÁS

#moszkvater

Hozzászólások kikapcsolva

    KAPCSOLODÓ CIKKEK

    Új biztonsági rendszert építene a Fekete-tengeren Ankara

    2026. szept. 4.
    Ankara két védett hajózási folyosó létrehozását mérlegeli az orosz és ukrán kikötők felé, amelyeket egyik hadviselő fél sem támadhatna. A ko...

    Putyin: Oroszország nem szorul mozgósításra

    2026. szept. 4.
    „Ez egy tervezett információs művelet. Nincs olyan forgatókönyv, amelyhez mozgósításra lenne szükség” – jelentette ki Vlagyimir Putyin...

    Magyarország ismét vétózott

    2026. szept. 4.
    A Moszkvatér mai adásában Stier Gábor elemezte, miért akadályozta meg Magyarország ismét Ukrajna európai uniós csatlakozási folyamatának elő...

    LEGUTÓBBI CIKKEK

    CÍMKÉK

    No categories found

    © 2018-2026 - #moszkvater