„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Peterdi Nagy László írása a #moszkvater.com számára
Tompos Kátya
Forrás:Facebook
1983-ban egészen természetes volt még, hogy egy magyar férfi és egy orosz hölgy megszerette egymást, és egészséges, tehetséges gyermekük született, akiből 31 éves korára a Magyar Nemzeti Színház Jászai Mari-díjas művésze, több nagysikerű magyar film, köztük a Valami Amerika egyik főszereplője és közszeretetnek örvendő énekes lett. Amikor aztán egy súlyos betegség támadta meg, barátai és rajongói természetesen gyűjtést rendeztek a külföldi gyógykezelésre, a Szegedi Nemzeti Színház pedig egy tisztelet előadás teljes bevételével egészítette ki ezt. 2024. május 30-án együtt volt a teljes összeg. A következő nap reggelén azonban Kátya eltávozott közülünk. Szokása szerint halkan, minden feltűnés nélkül.
„De 41 éves korban, ilyen sikerek teljében ez már egyáltalán nem természetes”
Egy épületet, amely már félig készen is ilyen arányokat és harmóniákat rejt magában, nem szabad félbehagyni! És remélem, hogy nem is fogjuk. Sem a szakma, sem a színház másik, nagyobb fele, a közönség. Nem lehet véletlen, hogy az életművéről szólva most az építkezés jut az eszünkbe. Azok közé a fiatal színházművészek közé tartozott, akik nem koncepciókból, „üzenetekből” és látomásokból igyekeznek összerakni magukat, hanem a tulajdon testük és lelkük mindennapos kemény gyakorlásával és fejlesztésével teszik képessé magukat a való életben munkáló erők és konfliktusok megjelenítésére.
„Neki kétféle anyagból kellett felépíteni magát. Az édesanyja és nagymamája képviselte orosz kultúrából, és a körülötte zajló mai magyar életből”
Úgy gondolom, hogy ez a fegyelmezett tudatosság, és a vele született ösztönök szintézisének keresése tette színművésszé is. Még gimnazistaként megérezte, hogy ez a pálya kínálja számára a legigényesebb lehetőséget az emberek és önmaga, a világ megismerésére. Barátait és tanárait dicséri, hogy megérezték benne a készséget és képességet, hogy önállóan tegyen magáévá bennünket, és nem erőltették rá a maguk rendszerét. Külön köszönet ezért a Színház és Filmművészeti Egyetem musical szakos tanárainak, akik lehetővé tették így, hogy
„a sztárok kerülőútjait mellőzve, már fiatalon a szakma talán legeredetibb, legérdekesebb művészévé váljék”
Isten Veled, Kátya! Viszontlátásra a színházban és az életünkben egyaránt! Hiszen mind a kettő örök! És mi hisszük továbbra is, hogy előre megyünk. Tovább, Veled!
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater
Bérces Zsolt says:
Földi angyal voltál.
Az égi angyalok vigyázzanak Rád, Kátya!
hufi says:
Szívszorító eme megemlékezés. Sok olyan van, aminek az elvesztése döbbenti rá az embert micsoda űrt hagy maga után valaki hiánya.
Sajnos nekem is kijutott ebből az érzésből, és aki ezt átérzi, az méltó az ember szóra.
A magyarok és az oroszok ezer szállal kötődnek egymáshoz történelmük nyomán, Tompos Kátya ezt a hagyományt folytatta.