//Egy remekmű maradt félbe
Tompos Kátya #moszkvater

Egy remekmű maradt félbe

MEGOSZTÁS

Tompos Kátya halála. Elment egy csendes, mosolygós, nagyon szerethető és rendkívül tehetséges, sokoldalú színész. Mert a sors kiszámíthatatlan és igazságtalan. Életének 42. évében meghalt Tompos Kátya Jászai Mari-díjas színművész.

Peterdi Nagy László írása a #moszkvater.com számára

Tompos Kátya #moszkvater
Tompos Kátya
Forrás:Facebook

1983-ban egészen természetes volt még, hogy egy magyar férfi és egy orosz hölgy megszerette egymást, és egészséges, tehetséges gyermekük született, akiből 31 éves korára a Magyar Nemzeti Színház Jászai Mari-díjas művésze, több nagysikerű magyar film, köztük a Valami Amerika egyik főszereplője és közszeretetnek örvendő énekes lett. Amikor aztán egy súlyos betegség támadta meg, barátai és rajongói természetesen gyűjtést rendeztek a külföldi gyógykezelésre, a Szegedi Nemzeti Színház pedig egy tisztelet előadás teljes bevételével egészítette ki ezt. 2024. május 30-án együtt volt a teljes összeg. A következő nap reggelén azonban Kátya eltávozott közülünk. Szokása szerint halkan, minden feltűnés nélkül.

„De 41 éves korban, ilyen sikerek teljében ez már egyáltalán nem természetes”

Egy épületet, amely már félig készen is ilyen arányokat és harmóniákat rejt magában, nem szabad félbehagyni! És remélem, hogy nem is fogjuk. Sem a szakma, sem a színház másik, nagyobb fele, a közönség. Nem lehet véletlen, hogy az életművéről szólva most az építkezés jut az eszünkbe. Azok közé a fiatal színházművészek közé tartozott, akik nem koncepciókból, „üzenetekből” és látomásokból igyekeznek összerakni magukat, hanem a tulajdon testük és lelkük mindennapos kemény gyakorlásával és fejlesztésével teszik képessé magukat a való életben munkáló erők és konfliktusok megjelenítésére.

„Neki kétféle anyagból kellett felépíteni magát. Az édesanyja és nagymamája képviselte orosz kultúrából, és a körülötte zajló mai magyar életből”

Úgy gondolom, hogy ez a fegyelmezett tudatosság, és a vele született ösztönök szintézisének keresése tette színművésszé is. Még gimnazistaként megérezte, hogy ez a pálya kínálja számára a legigényesebb lehetőséget az emberek és önmaga, a világ megismerésére. Barátait és tanárait dicséri, hogy megérezték benne a készséget és képességet, hogy önállóan tegyen magáévá bennünket, és nem erőltették rá a maguk rendszerét. Külön köszönet ezért a Színház és Filmművészeti Egyetem musical szakos tanárainak, akik lehetővé tették így, hogy

„a sztárok kerülőútjait mellőzve, már fiatalon a szakma talán legeredetibb, legérdekesebb művészévé váljék”

Isten Veled, Kátya! Viszontlátásra a színházban és az életünkben egyaránt! Hiszen mind a kettő örök! És mi hisszük továbbra is, hogy előre megyünk. Tovább, Veled!

CÍMKÉK:
MEGOSZTÁS