„Magyarország és Lengyelország két örökéletű tölgy, melyek külön törzset növesztettek, de gyökereik a föld alatt messze futnak, összekapcsolódtak és láthatatlanul egybefonódtak. Ezért egyiknek léte és erőteljessége a másik életének és egészségének feltétele.” Stanislaw Worcell még 1849-ben papírra vetett szavait gyakran emlegetik a magyar-lengyel barátsággal kapcsolatban. A lengyel politikus, politikai gondolkodó és publicista gondolatait jeleníti meg a lengyel-magyar barátság két összenőtt gyökerű tölgyet ábrázoló első, 2006-ban Győrben felavatott köztéri emlékműve is. Eddig a dátumig nyúlik vissza a lengyel–magyar barátság napjának – egy év múlva a két ország parlamentje által hivatalosan emléknappá nyilvánított – története is.

E barátság mindenek előtt a közös kulturális örökségre támaszkodik, erősíti a közös történelmi múlt és a birodalmak közé szorult geopolitikai meghatározottság. E kapcsokat aztán végképp megerősítették a XIX-XX. századi függetlenségi harcok, amelyek során a két ország végig támogatta egymást. Ezek kezdetéhez datálódik a  „Lengyel, magyar – két jó barát, együtt harcol, s issza borát.” („Polak, Węgier, dwa bratanki, i do szabli, i do szklanki.”)versike is, amelyet Lengyelország 1772-es felosztása után a Felvidéken táborozó menekültek költöttek.

 Ez az európai történelemben szinte egyedülálló barátság ma is élő, legutóbbi példája az egymást erősítő közös brüsszeli fellépések mellett március 15., amelynek megünneplésére több száz lengyel mellett Mateusz Morawiecki miniszterelnök ellátogatott Budapestre. A barátság napját idén a két államfő jelenlétében Kielcében ünnepelték.