„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Somkuti Bálint írása a #moszkvater.com számára
„Egy ilyen helyzetben a vesztes félnek, miután a katonai ereje gyakorlatilag teljesen megsemmisült, vagy felbomlott, a győztesek minden követelését teljesítenie kell, mert egész egyszerűen nincs más választása”
Fotó:EUROPRESS/Roman PILIPEY/AFP
Amikor először találkoztam filozófiával – egész pontosan a filozófia történettel – az egyik első előadás arról szólt, hogy azért illeti el nem múló tisztelet a görögöket és a rómaiakat, mert ezen a területen is ők tették le azokat az alapokat, amelyeket talán nem túlzás úgy jellemezni, hogy eljutottak a nulláról az egyre. És az egyről akár a százra vagy még tovább jutni már sokkal kisebb feladat, mint az alapvető összefüggéseket feltárni és lefektetni. A kétarcú Janus isten temploma, amelynek kapui háborúban nyitva, békében zárva álltak rendkívül érzékletesen foglalja össze a két fogalmat, illetve azt, mit is jelentenek az átlagembereknek. Eme filozófiai bevezetés létjogosultságát egy érdekes tény is alátámasztja, amely szerint az orosz elit hagyományosan a névadó, illetve Konstantinápoly után Harmadik Rómának tartja Moszkvát.
„Mostanra már mindenki számára egyértelmű, hogy a keleti határaink mellett dúló konfliktus lezárásának hogyan és mikéntjéről szólnak jelen sorok”
Szigorúan véve békéből két fajtát lehet megkülönböztetni, amelyek vissza visszaköszönnek a hadtörténelemben. Az egyik a feltétel nélküli kapituláció, amelyben a vesztes fél legtöbbször puszta fennmaradásán túl nem sok mindenre számíthat. Persze beszélhetnénk a totális vereségről is, de ott a háborút nem béke, hanem a vesztesek lemészárlása, a rabszolgaként való eladása, vagy átköltöztetése követte. A történelem korai időszakait figyelembe véve talán nem túlzás kijelenteni, hogy több ilyen esemény következett be, mint formális béke az írott történelem során. De erről nem nagyon lehet mit írni azon túl, hogy reméljük ez a fajta megoldás eltűnt a történelem süllyesztőjében.
„Visszatérve a feltétel nélküli megadásához, legjobb példa erre az első és a második világháborút lezáró békeszerződések, amelyeket a vesztesek teljes katonai, gazdasági és társadalmi veresége előzött meg”
Míg az első világháborúnál lehet vitatkozni arról, hogy pontosan milyen területen indult meg először a vereséghez vezető felbomlás, a második világháború esetén egyértelmű, hogy a fanatikus náci rendszer totális katonai vereséget szenvedett. Maga a tény, hogy a háború nem fog német győzelemmel végződni már 1942 közepétől egyértelmű volt mindkét oldalon azok számára, akik látták a nagyobb képet. Ettől függetlenül a lendület az ideológia és ez akarat totális és teljes pusztulásba hajszolta mind a náci német, mind a militarista japán rendszert.
A több millió idegen katona, illetve Japán esetében a két atombomba egyértelművé tette, az addigra már amúgy is súlyosan elpusztított országok minden egyes lakója számára, hogy a további ellenállás értelmetlen. Éppen ezért a fanatikus nácik által szervezett vérfarkas (werwolf) alakulatok nem tudtak a szovjethez, jugoszlávhoz, vagy a kínaihoz hasonló partizán mozgalmat létrehozni. Japán esetében az évezredes tradíciókat figyelembe vevően pragmatikus megközelítést alkalmazó amerikai megszállók a némethez hasonlóan totális, de helyi hagyományokkal inkább összhangban lévő megoldást választottak. Kitűnő példa erre Douglas Macarthur tábornok japán megszólítása, amely a ’gaidzsin sógun”, azaz a külföldi kormányzó volt.
„Egy ilyen helyzetben a vesztes félnek, miután a katonai ereje gyakorlatilag teljesen megsemmisült, vagy felbomlott, a győztesek minden követelését teljesítenie kell, mert egész egyszerűen nincs más választása”
Gondoljunk csak a román csapatok rablására és pusztítására Magyarországon a Nemzeti Múzeum kifosztásától a győri Ágyúgyár gépeinek elszállításáig. Ilyen esetben a tényleges vagy vélt háborús bűnöket elkövető katonai és politikai vezetők sorsa a történelemből ismert. Fentiek okaként a modern háborúk totális jellegét kell mindenképpen megemlíteni, amelyben a modern tömegmédia által fanatizált tömegek, és az általuk hozott áldozatok nem teszik lehetővé kevésbé súlyos feltételek kiszabását, még abban az esetben sem, ha nem a nácizmushoz hasonló pusztító ideológia követőiről van vagy (lesz) szó.
„A másik fajta béke, amelyet talán a legpontosabb kompromisszumként leírni, egyfajta gazdasági szerződés, amelyben mindkét fél érdekei érvényesülnek”
Bár az előző esetben is van némi szerepe a diplomatáknak, de legfeljebb a követelések és kártérítés minimális enyhítésében reménykedhetnek. Ezzel szemben a 18-19. század néha kabinet háborúnak is hívott korlátozott konfliktusait lezáró tárgyalások számtalan kitűnő diplomata számára nyújtottak ideális terepet képességeik megcsillantására. Metternich, Talleyrand és a sort még hosszasan lehetne folytatni. Az 1814-15-ös híres bécsi kongresszushoz hasonló események során sokszor megdöbbentő alkuk születtek. A béke ilyetén való eléréséhez, számos alkalommal elég volt a főseregnek nevezett legerősebb katonai csoportosítás egyetlen veresége.
„Talán nem túlzás azt állítani, hogy a sok esetben egy-két csata által eldöntött kabinet háborúk kialakulásához az utánpótlás és a felderítés problémái, valamint a katonai alakulatok vezetésének nehézségei mellett az utolsó európai vallásháború, azaz a Harmincéves háború elképesztő pusztítása is kellett”
Az akár tízmillió halottal is járó három évtizedes konfliktus – a sokat látott kortársak számára is megdöbbentő brutalitása és eseményei – társadalmi kulturális és katonai síkon egyaránt hozzájárultak ahhoz, hogy – legalábbis Európában – a háború egy sokkal kevésbé totális összecsapás legyen, mint korábban. A 20. század totalitárius ideológiái újból elhozták a mongolok és a rómaiak totális háborúit, amelyekben maximálisan érvényesül a „jaj a legyőzöttnek” elve.
A hadtörténész csak remélni tudja, hogy az Ukrajnában zajló – egyébként elkerülhető – vérontás pusztítása hasonló kijózanodást hoz, mint ami a 17. század közepétől kevéssé kívánatos megoldássá tette a háborút.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater
csakafidesz says:
Helyben vagyunk. A háborúk végén új gazdasági, társadalmi, politikai rendszernek kell felváltani az előzőt, és a határok nem (vagy csak kivételes esetben) maradhatnak a régiek. Az ilyen változások kényszer nélkül nem mennék végbe ehhez kellenek a háborúk, vagy a “forradalmak”. Egészen pontos Marx megfogalmazása az erőszak szerepéről a változások kapcsán.
A háború nagyon drága dolog, és eredmény nélkül egyik fél sem akarja a csatát félbehagyni. Ukrajna kapcsán az azért is fontos, mert a “haladó” vagy haldokló nyugat rengeteg pénzt ölt bele ebbe a bizniszbe, és már látható, hogy annak pénznek annyi..
Feltételezem, hogy sikerül valamilyen féloldalas megoldást találni amelyik egyelő mind a két félnek megfelelő, de az is lehet, hogy az oroszok nem ússzák meg, kénytelenek lesznek a totális győzelmet kierőszakolni. Tulajdonképp ez lenne a legjobb megoldás, és ha megfelelő vezetőt találnak Ukrajna élére akkor kinevezik a Helytartót.