Elrendelte az orosz hadsereg létszámának növelését Vlagyimir Putyin. Az orosz haderőt 180 ezer katonával 2,38 milliósra bővítik, ezen belül a harcoló alakulatok létszáma eléri majd a 1,5 millió főt. Ha ez megtörténik, akkor az orosz haderő a háború előttihez képest a másfélszeresére nő, és a kínai után akár a világ második legnagyobb létszámú hadserege lehet. Az intézkedés nem a háború aktív szakaszának közeli befejezésével számol, de mit jelenthet az erős hadsereg az orosz globális ambíciók szempontjából? A cikk eredetileg a Demokrata című hetilapban jelent meg.

Rendeletben írta elő Vlagyimir Putyin, hogy 2024 decemberére másfél millió főre kell emelni az orosz hadsereg aktív fegyvereseinek létszámát. Ez a gyakorlatban 180 ezres – 13,64 százalékos  – bővítést jelent, amely egyébként már a harmadik alkalom az orosz-ukrán háború kezdete óta, hogy Vlagyimir Putyin bővíti a fegyveres erők létszámát, de továbbra sem tervez a 2022-ben elrendelt 300 ezreshez hasonló mozgósítást. A rendelet értelmében az orosz hadsereg teljes létszámát – beleértve a nem fegyveres alkalmazottakat is – 2 389 130 főre kell emelni. Ezen belül a törvény 1,5 millió fő aktív fegyverest ír elő. Legutóbb 2023. december 1-jére vonatkozóan adott ki hasonló rendeletet az orosz elnök, amelyben a hadsereg teljes létszámát még 2 209 130 főben, az aktív fegyveres erőkét pedig 1,32 millió főben határozták meg. Már ez is jól érzékelhető, 170 ezer fős létszám növelést jelentett, de háború kirobbanása után ezt megelőzően is volt már egy 137 ezer fős emelés.

„A Global Firepower katonai portál, valamint a londoni biztonságpolitikai agytröszt, az International Institute for Strategic Studies (IISS) adatai alapján egyaránt kiderül, hogy az aktív katonai erő létszámát tekintve a világ legnagyobb hadserege jelenleg a kínai (2 035 000 fő), őket követi India (1 455 000 fő), az Egyesült Államok (1 328 000 fő), majd Észak-Korea (1 320 000 fő) és Oroszország (szintén 1 320 000 fő). Az 1,5 milliós létszámmal Oroszország a második helyre lépne elő, feltéve, ha az említett országok közben nem bővítik a hadseregük létszámát”

Megfordult tehát a trend, hiszen a jelenleg zajló folyamatokkal ellentétben a Szovjetunió felbomlását követő évtizedek a haderő drasztikus létszámcsökkentésének a jegyében teltek. Az 1990-ben még közel négymilliós hadsereg viszonylag gyorsan 1,5 millióra kellett leszűkíteni, közben nagyjából ugyanennyi katonát kellett hazatelepíteni Kelet-Európából és a korábbi szovjet területekről. Az 1990-es évek sokáig zárzavaros viszonyai és a gazdasági nehézségek közepette nem korrigálták a meglévő strukturális aránytalanságokat, és a fegyverzet modernizálása is elmaradt. Az 1990-es években bekövetkezett technikai amortizáció, a személyi állomány alacsony felkészültsége és morális állapota látványosan megmutatkozott a két csecsen háborúban. A Jelcin-korszak katonai reformjai tehát igencsak korlátozott eredményeket hoztak, igaz, a körülményekhez képest ezt sem szabad alábecsülni. A hadsereg drasztikus áramvonalasítását például a belpolitikai helyzet megbillenése nélkül levezényelték, miközben a nukleáris erők terén sikerült fenntartani a paritást az Egyesült Államokkal.

„Vlagyimir Putyin hatalomra kerülése után a javuló gazdasági helyzetnek köszönhetően ambiciózus tervek születtek a hadsereg megreformálására. Folyamatosan építették le a létszámot, és a professzionalizálódás jegyében célul tűzték ki, hogy 2008-ra az állomány 70 százalékban hivatásos lesz”

Közben 2008. január 1-től a sorkötelezettség ideje kettőről egy évre csökkent. Később a szovjet korszakból örökölt aránytalanságok kiküszöbölésén volt a hangsúly. A „vízfej” méreteit jelzi, hogy miközben 52 ezer tiszt szolgált a parancsnokságok különböző szintjein, a ténylegesen harckészültségű állomány nem haladta meg a 100 ezer főt. Az akkori vezérkari főnök egy kijelentése szerint az egységek kevesebb mint 20 százaléka harckész, a többi egységben csupán tisztek szolgálnak legénységi állomány nélkül.

„A 2008-as ötnapos orosz-grúz háború ugyan gyors orosz győzelemmel zárult, azonban számos hiányosságra derült fény, és ez megnyitotta az utat a régóta tervezett átfogó reform végrehajtása előtt”

A hivatalosan 2008. október 15-én indult átalakítás következtében a hadsereg teljes létszáma 2012-re között egymillióra szűkült, a tiszti létszám pedig 61 százalékkal csökkent. Új, háromszintű parancsnoki struktúrát hoztak létre, a korábbi hat katonai körzetből négy stratégiai parancsnokság jött létre, a korábbi 1890 hadosztályt és ezredet pedig 172 dandárban vonták össze. A szakértők ugyanis már nem számoltak totális háborúval, hanem a korábbiaknál időben gyorsabban, térben pedig kevésbé korlátozottan lejátszódó konfliktusokkal. A professzionalizáció másik fontos eleme az volt, hogy növelni kellett a teljes orosz haderő harckészültségét. Ennek jegyében Anatolij Szergyukov védelmi miniszter a  szervezeti reformokon túl igyekezett a  hadsereg felszerelésbeli hiányosságait is orvosolni. A 2011-ben elfogadott újabb tízéves újrafegyverzési program azt vizionálta, hogy 2020 végére a haderő 70 százalékban modern eszközökkel lesz felszerelve. Ez sok ütközéssel járt,  és sokak szerint a védelmiipari komplexummal való szembekerülése okozta végül Szergyukov vesztét.

„A Szergyukovot a miniszteri székben 2012 novemberétől váltó Szergej Sojgu tevékenységét a részleges visszarendeződés jellemezte. A reformfolyamat bizonyos elemeit visszafogták, a hadsereg vezetése elkényelmesedett, a központosítás miatt pedig nem volt igazán hatékony. Nem sikerült visszaszorítani a korrupciót sem, sőt az inkább elburjánzott”

Végül mindezek ellenére az ismét nagyhatalmi ambíciókat megfogalmazó Oroszország egyre modernebb, ütőképesebb haderővé alakította hagyományos fegyveres erőit. A mindig prioritásként kezelt nukleáris ütőképesség fenntartása és fejlesztése, a légierő modernizálása mellett a kezdeti háttérbe szorulás után a szárazföldi erők terén is mélyreható átalakítások zajlottak.

Már a Krím 2014-es annexiója igazolta a Szergyukov-féle reform sikerét, és megmutatta, hogy az orosz haderő egy része jól felkészült és jól felszerelt. A művelet szemléltette a hibrid hadviselés hatékonyságát, míg a kelet-ukrajnai háború megmutatta annak korlátait. Oroszország szíriai beavatkozása is sok tekintetben meglepte a nyugati szakértőket, közben megmutatta a precíziós fegyverek terén meglévő hiányosságokat. Moszkva azonban ezen a téren is lépett, és láthatóan tudatosan használta ki a szíriai beavatkozást arra, hogy tesztelje új fegyvereit, és megmutassa azokat a világ számára.

„Az ukrajnai háború ugyanakkor ismét rámutatott az elmúlt három évtizedben a hadsereg átalakítása terén megtett kétségtelen fejlődés ellenére is meglévő problémákra, és a 2008-as grúziai háborúhoz hasonlóan újabb lépésekre, a hadsereg megújítására késztette a politikai vezetést”

Andrej Belouszov kinevezése, a védelmi minisztérium megtisztítása a korrupt elemektől, a hadsereg vezetésében végrehajtott cserék, a működésében megmutatkozó változások, és a hadiipar felfuttatása már a korrekció és az új helyzethez alkalmazkodás hatékonyságát mutatják. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy az orosz hadsereg folyamatos pofonok között, háborúban edződik, és a bukdácsolások közepette sem téveszti szem elől a távlati, stratégiai célt. Maga a háború szembesíti a hiányosságokkal, és erősebben fog kijönni ebből a háborúból, mint amilyen valaha is volt a Szovjetunió felbomlása óta.

Az alkalmazkodás nem csupán a technikát, a katonai tervezést és a hadvezetést érinti, de ide sorolható az olyan szervezeti átalakulás is, mint a NATO-val határos Nyugati Katonai Körzet kettébontása a moszkvai és a szentpétervári katonai körzetekre. Ugyancsak az átalakítás, az alkalmazkodás része, hogy a tervek szerint megtízszerezik a hadseregnek szánt drónok mennyiségét. Az orosz haderő 2023 végéig 140 ezer pilóta nélküli repülőeszközt kapott, ám a tervek szerint idén a szállítások mennyisége a tízszeresére, 1,4 millió darabra nő. Emellett az eszközök tervezésével, tesztelésével és sorozatgyártásával speciális kutatási és gyártási központok fognak foglalkozni, és 2030-ig Oroszország régióiban 48 ilyen létesítmény fog megépülni.

„Ebbe a sorba illeszkedik az állomány növelése is, amelynek kapcsán több kérdés is felmerül. Mindenek előtt az, hogy honnan vesz az orosz hatalom ennyi katonát, és hogyan bírja ezt a fejlesztést a költségvetés? De az sem elhanyagolható szempont a jelenlegi helyzetben, hogy milyen céllal bővíti Oroszország a hadseregét?”

Moszkva azt állítja, hogy a terv végrehajtásához nem lesz szükség mozgósításra, vagy az eddiginél kiterjedtebb sorozásra, mert az orosz emberek között nagyon sokan vannak azok, akik kifejezetten szeretnének szerződéses katonaként szolgálni, és velük önkéntes alapon fel lehet majd tölteni az új alakulatokat. Az orosz vezetés nem véletlenül ódzkodik az újabb mozgósítástól. A Levada Központ friss felmérése szerint annak ellenére, hogy 41 százalék határozottan kiáll a háború folytatása mellett és elutasítja a tárgyalásokat, az orosz lakosság 46 százaléka tart ennek a bekövetkeztétől, ami 12 százalékkal magasabb arány, mint a 2024-es év elején. Emlékezhetünk arra, hogy 2022 őszén is milyen nehezen nyelte le a társadalom a mozgósítást.

„De egyelőre nincs is szükség egy ilyen drasztikus lépésre, hiszen a hadsereg utánpótlása a társadalom kedélyeinek a felborzolása nélkül is megoldható”

Igaz, vannak olyan vélemények is, amelyek szerint a jelenlegi erők nem elegendőek az eredeti háborús célok eléréséhez, Ukrajna térdre kényszerítéséhez, katonai potenciáljának aláásásához vagy az orosz terület határ menti régióinak védelméhez. Egyre többen mondják elsősorban katonai körökben, hogy a mozgósítás elkerülhetetlen.

„Nyugati források is elismerik, hogy az orosz hadsereg naponta körülbelül ezer önkéntest képes toborozni. Így nem túlzás az az adat, amelyről Dmitrij Medvegyev beszélt, miszerint a 2024-es év első felében mintegy 190 ezer állampolgár kötött szerződést az orosz védelmi minisztériummal”

Az Orosz Biztonsági Tanács elnökhelyettese egy évvel ezelőtt azt közölte, hogy 452 ezer főt vettek fel a hadseregbe. Ezt a számot ugyan egyesek túlzónak tartják, azt azonban senki sem nagyon vitatja, hogy a havi 25-30 ezres nagyságrenddel az orosz hadsereg az orosz hadsereg képes pótolni a veszteségeket, de növeli is a létszámot. S mivel az utánpótlás folyamatos, így az állomány 180 ezres emelése is reálisnak tűnhet ezen az úton.

Már csak azért is, mert az államtól kapott 400 ezer rubeles (1 rubel nagyjából 4 forint, azaz 1,6 millió forint) aláírási pénz mellett még kiegészítésként régiónként ennek többszörösét – Moszkvában 1,9, Szamarában 1,6, Rosztovban 1,2, Tatárföldön1 millió rubel – kapják, Minden a háborúban eltöltött napért 4250, a támadásban részvételért pedig naponta 8000 rubel jár.

„Így egy moszkvai az első szolgálati évben 5,2 millió rubel (mintegy 21 millió forint) zsoldot kap, ami több mint ötszörösen meghaladja az oroszországi nominális átlagbért”

Ehhez jönnek még a bónuszok. A Moszkovszkij Komszomolec írt arról a minap, hogy a „BARS–37” önkéntes brigád katonái például egy HIMARS rakétavető vagy Tocska–U rakétarendszer drónok segítségével történő megsemmisítéséért 300 ezer rubel (átszámítva 1,132 millió forint), egy helikopter kilövéséért vagy elfogásáért 200 ezer rubel (átszámítva 754 ezer forint), egy vízi jármű, például csónak kiiktatásáért a prémium 30 ezer és 300 ezer rubel (átszámítva 113 ezer és 1,132 millió forint) között változik, míg egyéb katonai felszerelések, például páncélozott személyszállító vagy gyalogsági harcjármű megsemmisítéséért 50 ezer rubel (nagyjából 188 ezer forint) a prémium.

A mostani, önkénesekre alapuló rendszer tehát működik, az más kérdés, hogy meddig lehet ezt pénzzel bírni. A nagyobb létszám ugyanis még több költséget jelent. Az élőerő mellett azonban még fegyverekre, lőszerekre is szükség van, és a költségvetés 40, a GDP-nek már több mint 6 százalékát a védelmi kiadások emésztik fel.

„Nem nagyon számol a békével a jövő évi költségvetés sem, hiszen a tervek szerint 2025-ben a katonai kiadások a 2024-as negyedével nőnek”

A kiszivárgott hírek alapján a katonai kiadásokra, a 2024-es 10,4 trillióval szemben 13,2 trillió rubel jut, ami a GDP 6,2 százaléka. Ez a költségvetés kiadási oldalának arányában nagyjából 40 százalékot jelent, azaz tíz rubelből négyet a „különleges katonai művelet” szükségleteire fordítanak majd. Még durvábban néz ki, ha a védelmi kiadásokat a 2021-es évvel hasonlítjuk össze, hiszen 300 százalékos növekedésről beszélhetünk. Ezt követően a védelmi kiadásokat csökkentenék, a tervek szerint 2026-ra a GDP 5,6, 2027-re pedig 5,1 százalékára kell visszaszorítani. Korábban már 2025-re is csökkenéssel számoltak, ezt azonban a háború állása átírta.

„Mindebből egyértelműen az látszik, hogy az orosz vezetés rövid távon nem számol a háború lezárásával. Ez azt jelenti, nem számítanak Ukrajna gyors összeomlására, mint ahogy arra sem, hogy a Nyugat kihátrálna Ukrajna mögül. Ebből következik az is, hogy a tárgyalások még odébb vannak”

S akkor még nem beszéltünk arról, hogy a munkaerőpiacról is hiányoznak ezek az emberek. Bár a front igényei és a munkaerő utánpótlás közötti egyensúly megtartását Moszkva egyelőre a lehető legjobban kezeli, ez a jövőben is folyamatos kihívást jelent majd. A Kremlnek tehát arra is ügyelnie kell, hogy egyensúlyt tartson a hadsereg új kihívásoknak megfelelő erősítése és a gazdasági, társadalmi stabilitás fenntarthatósága között. Ne emésszenek fel mindent a védelmi kiadások, jusson a szociális ellátó rendszer fenntartására, fejlesztésére, és a modernizációra, és Oroszország ne jusson a Szovjetunió sorsára.

Tisztában van ezzel a Kreml is, azonban a jelenlegi helyzetben elengedhetetlen a hadsereg megerősítése. De messze nem csupán az ukrajnai háború, hanem a világban zajló átalakulás közepette megnövekedett feszültségek miatt. A cél olyan szint elérése, amely megfelel a világban kialakult helyzetnek, megfelelő katonai hátteret ad Oroszország globális ambícióihoz.

„A mostani döntés tehát a modern realitásokra reagálva, a harci tapasztalatok alapján, de a hosszú távú célok figyelembevételével született”

Oroszországnak ugyanis nemcsak Ukrajnában kell helytállnia, hanem például biztosítani a NATO-val Finnország csatlakozása után északnyugaton megnövekedett határait. Nem arról van tehát szó, hogy megtámadja a NATO-t – ahhoz ez az erő is kevés lenne -, de ez a lépés azért azt is jelzi, hogy Putyin rövid távon nem számol az ukrajnai konfliktus lezárásával.

(A cikk eredetileg a Demokrata című hetilapban jelent meg, itt olvasható.)