„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”

A Taurus háborúba sodorja Németországot

2025. ápr. 22.
#moszkvater

MEGOSZTÁS

Moszkva határozottan elítélte Friedrich Merz CDU-kancellárjelölt azon tervét, hogy Taurus cirkálórakétákat szállítana Kijevnek. Az orosz külügyminisztérium szerint ez Németország hadviselő féllé válását jelentené, és német katonai szakértők is óva intenek a Merz-terv következményeitől. Tilo Gräser írása a Moszkvatérnek.

Tilo Gräser írása a #moszkvater.com-on

„A rakéta <nagyon masszív áthatoló képességgel> rendelkezik, valamint több mint 500 kilométeres hatótávolságával és pontosabb precizitásával, mint a szinte azonos brit Storm Shadow és francia Scalp” #moszkvater

„A rakéta rendelkezik, valamint több mint 500 kilométeres hatótávolságával és pontosabb precizitásával, mint a szinte azonos brit Storm Shadow és francia Scalp”
Fotó:EUROPRESS/South Korean Defence Ministry/AFP

Moszkva egyértelműen figyelmeztette Berlint, amennyiben Németország Taurus cirkálórakétákat szállít Ukrajnának, és azokkal orosz célpontokat támadnak, Oroszország ezt közvetlen hadviselő féllé válásként értékeli. Erről többek között az RT DE német nyelvű portál számolt be Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő nyilatkozataira hivatkozva.A vita alapjául Friedrich Merz, a CDU elnökének és potenciális kancellárjelöltjének egy ARD-interjúban tett kijelentése szolgált, melyben a Taurus cirkálórakéták Ukrajnába történő szállítását elvileg lehetségesnek nevezte. Zaharova az RT DE szerint ezt így kommentálta:

„Azt hiszem, a CDU elnökének, Friedrich Merznek érdemes lenne megjegyeznie, hogy a Taurusok harci alkalmazása a Bundeswehr katonáinak közvetlen támogatása nélkül lehetetlen, így bármilyen orosz célpont elleni támadás, különösen a kritikus közlekedési infrastruktúra ellen – Merz magától értetődően a Krími-hidat nevezte meg célpontként – a Német Szövetségi Köztársaság közvetlen részvételének minősül a kijevi rezsim oldalán folytatott harci cselekményekben. Minden ebből Németországra nézve adódó következménnyel együtt”

Merz az ARD „Caren Miosga” című műsorában kijelentette, továbbra is kiáll az álláspontja mellett, hogy szállítana Taurus cirkálórakétákat Ukrajnának. A műsorvezető emlékeztette őt a 2024. október 16-i, a Bundestagban tett hasonló kijelentésére: „Ez így nem mehet tovább. És ha Putyin ezt nem fogadja el, akkor tovább kell lépni, és tudtára kell adni, ha 24 órán belül nem hagyja abba az ukrán civil lakosság bombázását, akkor a Német Szövetségi Köztársaságból is Taurus cirkálórakétákat kell szállítani azon utánpótlási útvonalak megsemmisítésére, amelyeket ez a rezsim az ukrán civil lakosság károsítására és bombázására használ.” Miosga „Ez még lehetséges?” kérdésére a CDU elnöke azt válaszolta, hogy „pontosan úgy mondtam, ahogy gondoltam”. Ez számára „nem azt jelenti, hogy mi magunk avatkozunk be ebbe a háborúba, hanem azt, hogy ilyen fegyverekkel szereljük fel az ukrán hadsereget”.

„Merz – mint fogalmazott – a Taurusokkal  ki akarja mozdítani Ukrajnát a védekező pozícióból”

A szinte kritikátlanul kérdező műsorvezetőnek egy konkrét célt is megnevezett: „Például az Oroszország és a Krím közötti legfontosabb szárazföldi összeköttetés megsemmisítése a Krímben, ahol az orosz hadsereg katonai utánpótlásának nagy része található. Ez egy lehetőség lenne arra, hogy ezt az országot végre stratégiailag is támadó helyzetbe állítsuk.” Merz hangsúlyozta, hogy a szállítást kizárólag európai partnereivel szoros egyeztetésben képzeli el. Rámutatott, hogy Nagy-Britannia és Franciaország már rendelkezésre bocsátott cirkálórakétákat, a Storm Shadow-t és a Scalpot, és az Egyesült Államok is szállított hasonló fegyvereket. Ezért úgy véli, hogy amennyiben a partnerek egyetértenek, Németországnak is csatlakoznia kellene a szállításhoz.

„Merz kijelentései nyugtalanságot és vitákat váltottak ki”

Nemcsak azért, mert megismételte októberi vádjait, miszerint Oroszország egyáltalán nem akar tárgyalni, és ehelyett minden javaslatot civil létesítmények bombázásával válaszolna meg. Azzal a kijelentésével, hogy továbbra is Taurust akar Kijevnek szállítani, figyelmen kívül hagyta az ügyvezető kancellár, Olaf Scholz (SPD) eddigi elutasítását, valamint az ilyen szállítás következményeire vonatkozó összes figyelmeztetést.

„Azzal az ötletével, hogy a Taurusokkal Ukrajnát úgymond támadó helyzetbe állítsa, saját országát és annak lakosságát veszélyes helyzetbe sodorja”

Hogy Németország hadviselő fél-e, azt köztudottan nem Berlinben, hanem Moszkvában döntik el. A leköszönő külügyminiszter, Annalena Baerbock (Zöldek) is követelte a Taurust Ukrajnának, például a februári Müncheni Biztonsági Konferencián (MSK). Ő is azokra az „európai partnerekre” hivatkozott, akikkel egyetértett abban, hogy az orosz ellátási láncot meg kell támadni, azaz oroszországi célpontokat kell lőni.

Hogy Merz a választások után szállítani fogja a Taurust Kijevnek, azt a CDU frakcióvezető-helyettese, Johann Wadephul már 2024 novemberében megszellőztette egy beszélgetés során, amelyet Vlagyimir Kuznyecov és Alekszej Sztoljarov („Vovan és Lexus“) orosz szatirikus duóval folytatott. Az egyikük Andrej Jermaknak, az ukrán elnöki hivatal vezetőjének adta ki magát. Wadephul belső információkat adott át a Kereszténydemokrata Unió Ukrajnával kapcsolatos terveiről a február 23-i előrehozott Bundestag-választások után. Megerősítette a CDU elnökének terveit, de azt mondta, hogy a Taurusok szállítása Ukrajnának legkorábban idén májusban valósulhat meg.

Emlékeztetőül, a légierő magas rangú német tisztviselői 2024 februárjában egy lehallgatott és később nyilvánosságra került beszélgetésben oroszországi célpontok elleni Taurus támadásokról tanácskoztak.

„Már akkor főként a Krími-híd elleni lehetséges támadásról volt szó. Ebből kiderült, hogy a német légierő mindenképpen részt venne a rakéták célmegjelölésében”

Orosz politikusok már többször óvtak egy ilyen döntéstől, amely közvetlen háborúhoz vezethet Oroszország és Németország között. „A Taurus Oroszország elleni bevetésének engedélyezése öngyilkos tett lenne” – mondta többek között Alekszej Drobinyin, az orosz külügyminisztérium elemzője egy a #moszkavérnek adott, januárban közzétett interjúban.

„Német szemszögből a Taurusok rövid időn belüli szállítása és az ezzel járó, a fegyverrendszert kezelni képes katonák rendelkezésre bocsátása egyértelmű hadviselő féllé válás lenne”

Ezt Erich Vad, a Bundeswehr egykori tábornoka és Angela Merkel (CDU) volt kancellár tanácsadója mondta 2024 márciusában a Berliner Zeitungnak. Mint hozzátette, a Taurusokkal a Kremlt és ezzel az orosz kormány székhelyét is meg lehet semmisíteni. A kérdésben Harald Kujat, a Bundeswehr egykori vezérkari főnöke és a NATO korábbi magas rangú tisztje is nyilatkozott 2024 februárjában a Deutschlandfunk (DLF) rádióállomásnak adott interjújában. Azt mondta, hogy itt nem arról van szó, hogy a Krími-híd elleni támadással elvágják az orosz csapatok utánpótlását. Ez hasonló brit és francia rakétákkal is elérhető, amelyeket már szállítottak Ukrajnába és ott be is vetettek. Kujat a DLF-nek elmondta, hogy kizárólag stratégiai célpontok megtámadásáról van szó Oroszországban. Ide tartoznak a katonai bázisok és ellátási csomópontok mellett Oroszország vezetési központjai is. Kujat megerősítette, hogy a Taurus Németországból történő szállítása és bevetése közvetlen hadviselő féllé válást jelentene. Hangsúlyozta, hogy

„a célfelderítés és -leküzdés komplex rendszerének programozásához kizárólag <igazi szakemberek> értenek, akik szerinte csak németek lehetnek, ukránok nem”

Merz legutóbbi kijelentései ismételten éles reakciót váltottak ki Moszkvából. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője moszkvai újságíróknak nyilatkozva kijelentette, hogy Merz olyan lépéseket támogat, amelyek újabb eszkalációhoz vezethetnek és elkerülhetetlenül oda is fognak vezetni. Az RT DE szerint Szergej Necsajev, Oroszország németországi nagykövete is figyelmeztetett a TASS

hírügynökségnek adott interjújában: „Nem avatkozunk be a lehetséges Taurus robotrepülőgépek ukrán fegyveres erőknek történő szállításáról szóló belső német vitába. A választási kampányban sem veszünk részt. De világosan kijelentjük, Berlin bármilyen ellenséges cselekedete Oroszországgal szemben választ fog vonni maga után – legyen szó Taurus rakéták telepítéséről vagy amerikai közepes hatótávolságú rakéták német területen történő tervezett telepítéséről.”

„A sajtóértesülések szerint Boris Pistorius (SPD) védelmi miniszter, aki várhatóan hivatalában marad, szintén ellenzi a Taurus robotrepülőgépek szállítását”

A DPA hírügynökség jelentése szerint egy hannoveri SPD-konferencián kijelentette, hogy bár a Taurus szállítását számos „jó érv” támasztja alá, „számos, szintén jó érv” szól ellene. Hozzátette, hogy ezeknek az érveknek csak egy része tárgyalható meg nyilvánosan.

Wolfgang Richter biztonsági szakértő és a Bundeswehr egykori ezredese egy n-tv-nek adott interjúban határozottan ellentmondott a feltételezett következő kancellárnak. Többek között kijelentette, hogy a Merz által említett lehetséges célpont, a Krími-híd a CDU politikusának állításával ellentétben már nem döntő fontosságú az orosz csapatok utánpótlási vonalai szempontjából.

Ellátásuk elsősorban délnyugat-oroszországi szárazföldi útvonalakon történik, vasútvonalakkal, közúti összeköttetésekkel és nem tengeren, hisz az kerülőút lenne. Richter nemcsak Merz helyzetértékelésének mondott ellent, hanem megismételte a Taurus Kijevnek történő szállítása elleni tényszerű érveket is.

„A rakéta <nagyon masszív áthatoló képességgel> rendelkezik, valamint több mint 500 kilométeres hatótávolságával és pontosabb precizitásával, mint a szinte azonos brit Storm Shadow és francia Scalp”

Ezzel oroszországi mélységben lévő célpontokat, köztük Moszkvát is lehetne támadni. A biztonságpolitikai szakértő arra is rámutatott, hogy a Taurus  bevetésével „az adatátadás és a szakszemélyzet kérdése” is összefügg. Richter a Taurus szállítás ellen és a háború befejezését és a további áldozatok, például a szumi legutóbbi orosz rakétatámadás civil áldozatainak megakadályozását célzó tárgyalások mellett foglalt állást. A német lakosság növekvő félelmeivel kapcsolatban, hogy saját országuk belesodródhat az ukrajnai háborúba, azt mondta:

„Egy okos politika fog arra figyelni, hogy ez a forgatókönyv ne valósuljon meg. Amennyire én a még hivatalban lévő Scholz kancellár szándékait megértettem, az elmúlt években is pontosan ezt próbálta megakadályozni. Nem válhatunk hadviselő féllé. Ki kell maradnunk ebből a háborúból”

A figyelmeztetések ellenére a jelentések szerint néhány EU-tagállam kormánya, köztük Lengyelország és Hollandia, támogatja a német Taurus-terveket. Május 9-én a tervek szerint 30 ország képviselője tanácskozik Kijevben az úgynevezett Tettrekészek Koalíciója keretében a témáról. Nagy-Britannia szintén támogatásáról biztosította Németországot. A The Telegraph értesülései szerint, melyek kormányzati forrásokra hivatkoznak, London támogatna egy német döntést a Taurusok szállításáról.

 (A cikk németül a Transition-news.org https://transition-news.org/moskau-warnt-taurus-zieht-deutschland-in-den-krieg svájci portálon jelent meg. Magyarról Péli Éva fordította.)

MEGOSZTÁS

#moszkvater

Hozzászólások kikapcsolva

  1. Úgy tűnik az oroszok nem rúgtak elég nagyot a németek seggébe 1945-ben..

  2. Oroszország heti szinten tucatjával lövi a H-101, Kalibr és más típusú manőverező robotrepülőgépeit ukrán célpontokra, de ha Ukrajna használ kis számban hasonló eszközöket az Oroszország számára tűrhetetlen… fair play orosz módra.
    Ja, hogy ezek külföldi eszközök… Oroszország már legalább két éve lövi iráni mélységi csapásmérő drónokkal és legalább egy éve észak-koreai ballisztikus rakétákkal Ukrajnát. De ez persze nem számít, ugye…?

KAPCSOLODÓ CIKKEK

LEGUTÓBBI CIKKEK

CÍMKÉK