Az internet mára nemzeti és globális szinten egyaránt a politikai eszköztár része. Az információs folyam ellenőrzésének kulcsa a Big Tech cégek kezében van, és egyre inkább a szuverenitás fokát jelzi, hogy milyen hatása van erre az államoknak. Oroszország megértette, hogy ezt a bizonyos kulcsot vissza kell szereznie. S nemcsak a szuverenitás erősítése, hanem a belső hatalmi harcok befolyásolása miatt is. Ezért Oroszország sikeresen tesztelte szuverén internet technológiáját, amivel egy időre lekapcsolódott a globális internetről.
Régivágású, konzervatív alapállású emberként az orosz elnök visszafogottan – gyakorlatilag nem – használja az internetet. Néha a kezébe nyomnak egy okostelefont, ám jobban szeret a vonalason beszélni. Érthető, hiszen a különleges vonalon bárkit kapcsolnak neki. Bár a nevében sok mindent összehordanak, saját profilja a közösségi portálokon nincs. Mint ezt néhány éve egy tehetséggondozó kollégium gyerekeinek magyarázva fogalmazott, rengeteg a munkája, és egy dolgos nap végén nem az Instagramot vagy a Facebookot, hanem az ágyat keresi.
„Vlagyimir Putyin azonban nem a technológiai fejlődés ellenzője, több megszólalásából is kitetszik, hogy nagyon is jól ismeri a 21. század kommunikációs platformjainak a működését. Azt meg még inkább, hogy a harc ma a gondolatokért folyik, ezért a közösségi média meghatározó szerepet játszik a globális és nemzeti szinten dúló információs háborúban”
Így például többször kifejtette, hogy ezek a platformok mind jobban uralják az emberek tudatát, és információs buborékba zárva irányítják őket. Sokszor az ember már észre sem veszi, hogy a nagy technológiai cégek terelgetik az „önálló” döntés felé. „Ez egy nagy üzlet, és a cél a minél nagyobb haszon. Méghozzá bármi áron!” – figyelmeztetett az orosz elnök. De a Big Tech cégek expanzióján alapuló modellt bírálta Vlagyimir Putyin az éppen a világháló segítségével megtartott davosi fórumon elmondott beszédében is. Az előbb ismertetett gondolatmenet alapján az orosz elnök felvetette, hogy
„hol a határ a globális kereskedelem, a biznisz és a társadalom feletti kontroll megszerzésére irányuló kísérletek között”
Ez nemcsak azoknak volt üzenet, akik megdöbbentek azon, ahogy Donald Trump kiűzetett a Facebookról és a Twitterről, de az oroszországi szólásszabadságot bírálóknak, sőt még a virtuális- és zöldgazdaság erejét alábecsülő orosz energetikai szektornak is.
De az internettel foglalkozott még az év elején a Nemzetbiztonsági Tanács helyettes vezetőjeként Dmitrij Medvegyev is. A volt elnök és kormányfő azt vetette fel, hogy Moszkvának van terve arra az esetre, ha külföldi kezdeményezésre szigetelnék el Oroszországot az internettől. „Az irányítás kulcsa az Egyesült Államokban van, így potenciálisan ez a lekapcsolás megtörténhet, de természetesen van tervünk arra, mit kell tennünk ilyen esetben” – fogalmazott Dmitrij Medvegyev. Az internet szuverenitásáról szóló, a hivatalos magyarázat szerint a külföldi (főként amerikai) kibertámadások elleni intézkedéseket megkönnyítő törvény már 2019-ben életbe lépett.
„Ennek értelmében az orosz internetszolgáltatóknak olyan, úgynevezett mélyreható adatcsomag-elemzési (DPI) eszközöket kell telepíteniük a hálózati végpontokon, amelyek képesek felismerni az adatforgalom forrását, és kiszűrik a nem kívánatos tartalmakat. Mivel így az internetes forgalom államilag ellenőrzött pontokon halad át, az orosz internet kevésbé függ a külföldi szerverektől”
Közben 1,7 milliárd rubelt (mintegy 8 milliárd forintot) különített el az állam nagy orosz enciklopédia digitalizálására, amely 2022 után saját változat felváltaná az internet legnagyobb szabadon szerkeszthető tudástárát, a Wikipédiát. De az orosz állam átgondoltan erősítette meg a befolyását a nagy hazai technológiai magáncégek, így az orosz internetet uraló két cég, a Yandex.ru és a Mail.ru felett, a legnépszerűbb orosz közösségi oldal, a helyi Facebooknak is nevezett VKontakte alapítóját pedig kiszorította a cég éléről. Pavel Durov közben állítólag kiegyezett a Kremllel, és így enyhült kezében maradt Telegram csetcsatornára nehezedő nyomás.
Ebbe a sorba illik az egyre szorosabb információs technológiai együttműködés Kínával, és több törvény is. Az állam és a hatóságok durva kritizálását büntetendővé tevő, valamint az álhírek – amit az állam annak állapít meg – tiltó javaslatokat. Legutóbb pedig az a törvény lépett életbe, amely a közösségi média működtetőit arra kötelezi, hogy tiltsanak le bizonyos tartalmakat, például ne tegyék lehetővé résztvevők toborzását nem engedélyezett tüntetésekre.
„Ezekből a kijelentésekből és a már foganatosított lépésekből is látszik, hogy az orosz vezetés tisztában van az új információs platformok jelentőségével. Azzal, hogy milyen szerepet játszanak ezek a globális és nemzeti szinten is dúló információs háborúban”
A harc ma a gondolatokért, az olvasatokért folyik, ezért az internet, a közösségi portálok nemcsak a belső hatalmi harcok részévé, de egyre inkább a szuverenitás fokmérőjévé is válnak. Ezért aztán Oroszország is mindent megtesz annak érdekében, hogy olyan rendszert fejlesszen ki, amely képes korlátozni az államnak nem tetsző oldalak és tartalmak elérhetőségét. Ez immár nemzetbiztonsági kérdés, és természetesen alkalmas a kínai típusú cenzúra kialakítására is. De Donald Trump letiltása óta most már mindenki láthatja, hogy ez már messze nem csak a kínai vagy az orosz rendszer eszköztárának a része.
„Mindezek jegyében Oroszország a napokban sikeresen tesztelte szuverén internet technológiáját, amivel egy időre lekapcsolódott a globális internetről”
A tesztet az értesülése szerint június 15. és július 15. között hajthatták végre, és működött. Arról nincsenek információk, hogy pontosan mennyi ideig tartott a lekapcsolódás, és hogy egyáltalán észrevehettek-e belőle valamit az orosz lakosok. Oroszország jó ideje dolgozik saját internet infrastruktúráján, ami teljesen nemzeti kontroll alatt tartana, ezzel felkészülve a külföldi szankciókra és a kiberbűnözőkre. Eddig két tesztet hajtottak végre annak érdekében, hogy megnézzék, hogyan működne élesben a „RuNet”, ha külső fenyegetésekre kéne reagálnia az országnak.
(Az írás egy a Demokrata című hetilapban megjelent írás frissített változata)
Hozzászólások
Hozzászólások lezárva.