A szovjet asszony, akit imádott a Nyugat

Sok oka van annak, hogy Oroszország a nyugati „szakértők” jóslatai ellenére a mostani háborúba sem roppant bele. A katonai és gazdasági erőfeszítések mellett jelentős szerepe van ebben az orosz diplomáciának is. A hetvenöt esztendős Szergej Lavrov vezetésével a külügyesek elérték, hogy a „globális Dél” másfél száz állama vagy semleges maradjon, vagy Oroszországot támogassa az orosz-ukrán konfliktusban, Lavrov még abba az Eswatini nevű kis afrikai államba is ellátogatott, amelynek a létezéséről is kevesen tudnak. Az orosz diplomáciának van mire alapoznia, hiszen még a szovjet időkben is elismerően nyilatkoztak a külügyesekről. E sorból is kiemelkedett Alekszandra Kollontaj, aki a maga korában világhírességnek számított.

Hegyi Gyula írása a #moszkvater.com számára

„Kollontaj arisztokrata származása, nyelvtudása és vonzó megjelenése a polgári világot is lenyűgözte, marxista feministaként pedig a helyi baloldal is rokonszenvvel fogadta”
Fotó:Wikipédia/Sovfoto

Lavrov ebben a tekintetben régi hagyományt folytat, a huszadik században a szovjet rendszer is kiváló diplomatákkal dolgozott.  A hazai káderek kiválasztásánál fontos munkás-paraszt származás esetükben nem játszott szerepet, arisztokrata, zsidó polgári családból érkező, s egy ideig nyíltan homoszexuális diplomata is nagykövet, vagy éppen külügyminiszter lehetett.

„Alekszandra Kollontaj közülük is kiemelkedett, hiszen a szép arisztokrata asszony a világ első női minisztereként, majd nagyköveteként a maga korában világhírességnek számított”

Néhány magyar történész egyébként a világ első női nagykövetének szeret nevezni egy hölgyet, akit 1918 végén Károlyi Mihály nevezett ki Svájcba. Az ő kinevezését azonban a svájciak nem fogadták el, s alig egy hónapot töltött állomáshelyén.

Kollontaj egyszerre volt forradalmár, elkötelezett feminista, szenvedélyes asszony és vonzó társasági nő. A szenvedélyt szüleitől örökölte. Ukrán arisztokrata apja és finn paraszti családból származó anyja környezetük ellenállását leküzdve lépett szerelmi házasságra egymással. A tábornok apa nyitottsága a gyereknevelésben nem érvényesült, lányát még gimnáziumba sem engedte járatni, nehogy rossz társaságba kerüljön. Magánúton érettségizett, majd huszonegy éves korában férjhez ment egy fiatal mérnökhöz, akinek szült egy kisfiút.

„Hamarosan elváltak és a fiatalasszony a korai orosz munkásmozgalomban aktivizálta magát. Könyveket írt, sztrájkokat szervezett, börtönből szabadult forradalmárokat istápolt. Húsz éven át hol otthon, hol nyugati emigrációban készült a forradalomra”

Aztán 1917-ben a februári forradalom hatására hazatért Oroszországba, de az elvetélt júliusi bolsevik hatalomátvétel után Kerenszkijék őt is letartóztatták. Szeptemberben már kiszabadult a börtönéből és egy hónappal később, éles váltással már az első, Lenin vezette kormány népjóléti minisztere (akkori szóhasználat szerint népbiztosa) lett. A nyugati országok túlnyomó többségében a nőknek ekkor még szavazati joga sem volt, így miniszteri kinevezését a kommunista propaganda világszerte kihasználta. A húszas években ő is belebonyolódott a bolsevik párton belüli frakció harcokba. Ekkori harcostársai jó részét Sztálin hamarosan kiirtotta, beleértve az asszony Slapnyikov nevű nagy szerelmét, és Dibenko nevű második férjét is. Kollontajt azonban kimentette a hazai intrikákból a nagy manipulátor, és diplomáciai pályára irányította.

„Kollontaj arisztokrata származása, nyelvtudása és vonzó megjelenése a polgári világot is lenyűgözte, marxista feministaként pedig a helyi baloldal is rokonszenvvel fogadta”

Diplomáciai pályájának csúcspontja a Stockholmban töltött tizenöt esztendő volt 1930 és 1945 között. Kollontaj asszony hamarosan népszerű lett Svédországban mind az értelmiségi és gazdasági elit, mind az arisztokrácia köreiben. Úgy mondták, hogy a királyi udvarban is rokonszenvesnek találták. Ehhez tegyük hozzá, hogy a skandináv fővárosokra a politikai és kulturális különbségek ellenére mindig hatott Szentpétervár és az orosz magas kultúra kisugárzása.

1939-ben, amikor a Szovjetunió megtámadta Finnországot, Svédország komolyan fontolgatta a semlegessége feladását és a finnek fegyveres támogatását. A történészek egyetértenek abban, hogy a szociáldemokrata kormányhoz, és az arisztokrata elithez egyaránt bejáratos asszonynak döntő része volt abban, hogy Svédország végül semleges maradt, és nem szállt harcba Oroszország ellen. Ennél homályosabb svédországi missziójának egy másik epizódja. 1943-ban állítólag puhatolódzó tárgyalásokat folytatott Hans Thomsen stockholmi német nagykövettel egy orosz-német békekötés esélyeiről. Ezek a megbeszélések, ha voltak is, hamar megszakadtak, és sokat ma sem lehet tudni róluk.

„Bizonyítottan aktív szerepe volt viszont azokban a szovjet-finn tárgyalásokban, amelyek eredményeképpen Finnország szakított a náci Németországgal, és normalizálta viszonyát Moszkvával”

A második világháborús győzelem után visszatért Moszkvába, ahol nyolcvan évesen, 1952-ben halt meg. Azon kevés bolsevik vezetők közé tartozott, aki „még látta Lenint”, de nem lett Sztálin áldozata. A hetvenes-nyolcvanas években a nyugati feminista mozgalmak ismét felfedezték maguknak, egy 1984-es brit filmben Glenda Jackson elevenítette meg a személyét, és írásai is megjelentek a nyugati könyvesboltokban.

„Több férje és szeretője közül Pavel Dibenko volt a legismertebb, mellette élhette ki legjobban a szüleitől örökölt szerelmi szenvedélyt”

Az iskolázatlan, nagydarab, paraszti sorsból származó férfi matrózként tűnt ki a forradalomban. Kegyetlen, brutális fickónak tartották, aki azonban érthetett a nőkhöz. A forradalmi időkben jött össze a nála tizenhat esztendővel idősebb, művelt Kollontajjal. Az asszony egy hajón tartott matróz gyűlésen találkozott az ott szónokló Dibenkóval, aki karjaiba kapta, és úgy vitte le a partra induló csónakig. Házasságuk alatt a félig írástudatlan Dibenko magas intellektuális felkészültséget mutató könyvet publikált, amelyet bizonyosan a felesége írt helyette. Az asszony imádta, sasnak tartotta a férjét.

„Az első férjétől egyházilag elválni nem tudó Kollontaj kötötte az új törvényeknek megfelelően az orosz történelem első polgári házasságát a matrózzal”

De megmenteni nem tudta, amikor az ő stockholmi csillogása idején az addigra már újra nősült Dibenko eltűnt a sztálini kínzókamrákban.

Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.

Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.

Email : info@moszkvater.com