//A „szelek városa”

A „szelek városa”

Tanács Gábor írása a #moszkvatéren. Az 1000 Út utazási iroda ajánlja

 

A sors különös kegye folytán egy késő nyári nap éjjelén szállt le velünk a gépünk Baku ultramodern repülőterén. Az útlevél ellenőrzésnél az arcfelismerő kamerarendszerbe még álmosan pislogtunk, de ahogy a meleg éjszakában a buszra szállva száguldottunk a sokszor soksávos, pazarul kivilágított épületcsodákkal övezett és üres sugárutakon a város szíve felé, egyre inkább felébredtünk.

Tülekedtek mellettünk a merész ívű, felhőket is karcoló, fényfestett acél-beton-üveg paloták. Az Olimpiai stadion, az Igazságügyi Palota, a Modern Művészetek Múzeuma és az égbe szökő szállodák a parti sétány keleti peremén. Már ekkor kirajzolódott a maga pazar eleganciájával a város jellegzetes, három övezetből felépülő szerkezete. Az ultramodern, a maga égbeszökő üvegfüggönyös tornyaival, a „boldog olaj korszak” keleti ornamentikával színezett eklektikus-szecessziós épülettömegével és a „mesés kelet” világát egykoron rejtő Icheri Sheher, a maga csipkés-pártázatos falaival és ódon tornyaival.

Alig pár óra pihenő után városnéző sétánk során Baku, a „szelek városa”, jólesően langyos fuvallatokkal mutatkozott be. Az óváros igényesen felújított nagyszabású középületei mögött a középkori várfalak szorításában festőien zsúfolódtak össze a jellegzetes faerkélyes lakóházak. Színes, kézzel csomózott szőnyegekkel borított földszintjeiken a török-perzsa teaházak a hagyományos kemence falára tapasztott, frissen sült lapos kenyerükkel és karcsú poharakban kínált gőzölgő teával hívogattak minket. A nemrégiben újjáépített Sirvansah Palota és a legendás Selyemutat egykoron kiszolgáló mecsetek, karavánszerájok és fürdők tömege között értük el a híres „Szűz tornyot”, a város jelképét.

Rövid tengerparti séta után hagytuk magunkat egy kicsit jólesően „elveszni” a Szökőkutak terének forgatagában. Délután pedig a 2+2 milliós város péntek délutáni közlekedési forgatagában vesztünk el – már kevésbé jólesően. Ám mégis kiküzdöttük magunkat az ősi zoroaszter vallás egykori szent helyén épült késő középkori karavánszerájhoz, az Atesgah szentélyhez, melynek középpontjában a szentély mind a négy sarka és még a közepe is lángolt. Remek kontrasztként másztuk meg a szocializmus romjai közül szó szerint kiemelkedő, EU-s szabványokhoz szokott szemünk számára hihetetlen, a tűzfegyverek előtti időket autentikusan megidéző Mardekan várkastélyának korlátok, csúszásgátlók, digitális jelzőtáblák, és egyáltalán elektromos lámpák nélküli falait, ódon, harminc méternél is magasabbra szökő donjonját.

A koromfekete éjszakába fordulva a Yanardag (lángoló hegy) narancssárga fényét már csak a mellette elgördülő buszunk ablakából láttuk. A fények közé és a nyugat-európai komfortzónánkba visszatérve Bakuban egy pazar sky bár és étterem tetőteraszán megfigyelhettük, ahogy a keleties pompával terített asztalunk fűszeres ételein finoman játszanak a távolban hol vörösen, hol kéken, hol azeri színekben pompázó Láng Tornyok fényei.

Felvirradó következő napunkon Baku, a „szelek városa”, szikrázó, perzselően meleg napfénnyel, és a tenger felől érkező viharos széllel mutatta újabb arcát felénk. A Kaszpi-tenger sópermetének illata sajátosan keveredett a mindent átható, átitató és minden gazdagság forrását biztosító kőolaj illatával. Rövid tengerparti séta után a legendás Z. Tagijev olajbáró egykori olajmezőinek érintésével, és a „boldog olaj korszak” Rotschildoktól, Nobeléktől, Gulbenkianéktól, Royal Dutch Shell-éktől nyüzsgő színes világát megidézve érkeztünk Azerbajdzsán különleges, félsivatagi zónájába, ahol tucatszám emelkednek a híres sár-, illetve iszapvulkánok.

A szocializmus egyáltalán nem diszkrét báját felelevenítő, kavargó porral belepett Lada-rodeója után a szemünk láttára pöfögött-bugyogott a kisebb-nagyobb hideg vulkánok tömege, majd a Gobusztani homokkő plató megomlott, és a szél által finoman preparált sziklatömbjei között vadásztunk fényképezőgépeinkkel a több ezer petroglif rajz legszebbjeire.

Visszaúton a megforduló, és immár a félsivatag felől fújó orkán erejű szél olyan festői homokvihart kavart körénk, hogy száz méteren túlról még a már homoksárga színben játszó tenger hullámait sem láttuk. A Láng Tornyoknál a süvítő szél homokot már nem hordott, csak a fényképezőgépeinket vitte volna magával – ha hagyjuk –, de kapaszkodtunk beléjük a lenyűgöző panorámájú teraszon. És ez az este sem múlhatott el sky bár étterem nélkül. Csak immár a város szíve, a Szökőkutak tere fölé magasodó teraszon hasonlíthattuk össze a tegnapi és a mai bárányhús ízét, kiegészítve azt házi kompótok édes levével, padlizsánkrémmel és számos különleges fűszerrel ízesített hideg előétellel, kandírozott, mézben áztatott édességekkel.

Vasárnap korán indultunk, de volt is miért igyekezni, hiszen a Kaukázus völgyei és sziklaormai már vártak ránk. A Besbarmag-hegy minden arra megforduló nép fantáziáját megmozgató ormainál fényképeztünk először, majd Quba-ban a jellegzetes, helyi szőnyegeket készítő műhelyben másodszor. Innen ismét jött az egykori szocialista romantika (vagy az azeri vidék napjaink valósága): Lada flottával egy másfél órás út a vadregényes szurdokvölgyek és a négyezres csúcsok világába.

Út nemigen volt, látnivaló viszont annál több: hófehér felhőtömegek úsztak be a kanyonokba és telepedtek rá a rohanó folyókra vízpermettel hintve meg a szélvédőinket, majd mikor a felhőrongyok fölé emelkedtünk, ragyogó napfény terítette be a csapadék által függőlegesen, a pásztorok által kialakított teraszokkal vízszintesen irdalt, méregzölden hullámzó, itt-ott már havas hegyóriásokat. Ilyen környezetben értük el Azerbajdzsán legmagasabban fekvő hegyi falvát. Különleges ajándéka volt ez a gyönyörű idő a jó sorsunknak.

A hosszú, eseménytelen hazaút végén Baku gyöngyszeme, a Heydar Alijev Center épületének extravagáns hullámait és finoman rejtett világítását csodáltuk meg. Záró estünkön a kelet varázsának világát még mindig lehetett fokozni. Zenés, profi és spontán táncos forgataggal és a középkori sirvansahok luxusát megidéző pompával vett minket körbe az éttermünk. Aludni ezúttal sem kellett sokat, a hajnali órák ismét Baku repülőterén találtak minket, és hétfőn reggel, munkakezdéskor már itt, Budapesten, a repülőnk ülésében ébredtünk.

MEGOSZTÁS