„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Somkuti Bálint írása a #moszkvater.com számára
„A posztmodern háborúra is igaz tehát a hadtörténelmen végigfutó mondás, miszerint minden hadsereg az azt kiállító társadalom tükörképe”
Fotó:EUROPRESS/AFP24th mechanized brigade named after King Danylo of the Armed Forces of Ukraine
Nemrégiben jelent meg az orosz-ukrán háborúról szóló könyvem második része, amely Az első posztmodern háború címet viseli. A könyv első részében a 2023 nyaráig tartó eseményeket mutattam be, míg az új kötet a Prigozsin lázadástól 2024 végéig mutatja be az eseményeket. De miről is szól egy posztmodern háború? Hogy a jelenséget megértsük, először mindenképpen arról érdemes beszélni, hogy a posztmodern háború az amerikai hegemóniát és a globalizáció első szakaszát lezáró folyamat kiemelt fontosságú eleme. Azonban ezeknek a küzdelmeknek is nagyjából ugyanazok a meghatározó elemei, amelyek a 4. generációs hadviselésnek vagy a 4. generációs háborúknak.
„Alapvetően az atomfegyverek elterjedése és jelentős száma az, amely meghatározza, és egyben korlátozza, hogy a hatalmak hogyan tudják megvívni küzdelmeiket”
Az atomfegyverek jelentette fenyegetés a globális és globális pusztulással járó atomháború réme miatt a modern háborúk nem két atomhatalom között robbannak ki, mert ez a háború eszkalálódása esetén mindkét ország vagy atom nagyhatalmak esetén az egész Föld elpusztulásával járhat.
Az utóbbi alól egyetlen említésre méltó kivétel van hál’ Istennek, ez pedig az az indiai-pakisztáni konfliktus, amely ugyanolyan gyorsan ért véget, mint ahogy elkezdődött, amikor a hírek szerint egy indiai támadás olyan létfontoságú pakisztáni érdekeket sértett. Akár egy létfontosságú repülőtér megtámadásával, akár az állítólag a repülőtéren tárolt atomtöltetek megrongálásával. A támadás után Pakisztán – meg nem erősített hírek szerint – egyértelmű jelzést küldött, hogy innen már egy atomcsapás következik. Természetesen Trump elnök magának tulajdonítja a háború gyors befejezésének érdemét.
„Akármi is történt, még az olyan kisebb atomhatalmak is, mint a fent említett két ország, el fogják kerülni a konfliktus élezését, ugyanis ez elkerülhetetlenül nukleáris ütésváltást hozhat. A fentiek miatt a már korábban is beazonosított jelenség az úgynevezett proxy, vagy helyettesítőkön keresztül vívott háború megjelenése és elterjedése”
Mint ezt az orosz-ukrán háborúban is láthatjuk, amelyben az Egyesült Államok és az Európai Unió globalista vezetése az orosz befolyást igyekezett minden eszközzel megszüntetni Ukrajnában, amelyre Oroszország katonai erővel válaszolt.
Nagyon hasonló fellépés várható abban az átalakuló világrendben, abban a gazdasági folyamatok által meghatározott átalakulásban, amely a második kiemelkedő tényezője ennek a folyamatnak. Amíg a Nyugat gazdasági, technológiai fölénye egyértelmű volt, addig hasonló küzdelmekre ugyan módja lett volna a feltörekvő hatalmaknak, értelme viszont nem, hiszen a technológiai és pénzügyi fölény minden szempontból előbb-utóbb a Nyugat javára döntötte volna ezeket az összecsapásokat. Kitűnő példa erre az Oroszországgal szemben bevezetett gazdasági és pénzügyi szankciók esete, amelyek tíz évvel korábban még akár el is érhették volna a céljukat. Más kérdés, hogy 2014-es alkalmazásuk nemcsak az orosz vezetést, hanem az egész világot felkészítette rájuk.
„A harmadik, ezekre a háborúkra jellemző említésre méltó szempont a globalizáció által összekötött, egyetlen nemzetközi közösséggé, az úgynevezett világfaluvá összekapcsolt közvéleményért dúló ideológiai, percepciós vagy narratíva küzdelmek”
Ugyan már a korábbi háborúkat is jellemezték a tömegsajtóban vívott küzdelmek, de ilyen szintű totális letámadás eddig nem volt jellemző. Emlékezzünk az első világháborúban – még tényleges túlkapások nélkül – a ritka atrocitásokat jelentősen fölnagyító, a németeket barbárokként bemutató brit, francia és belga karikatúrákra! A másik világháborúban nem kellett túlozni, a tényleges népirtások leírásai elég elrettentő erővel bírtak, de ezek a folyamatok napjainkra teljeskörű propaganda háborúvá fejlődtek. Gondoljunk csak Dosztojevszkij, Muszorgszkij és egyéb régóta halott orosz művészek alkotásainak a betiltására.
„A fentiek miatt ez a három tényező olyan háborút mutat fel, amely térben szerencsére korlátozott, azonban minden más jellegét tekintve totális”
Legyen szó a világűr katonai felhasználásáról – elég csak a Starlinkre gondolni –, a tengeren, a szárazföldön, illetve néha a szárazföld alatt vívott küzdelmekre, illetve a háborúskodó társadalmak totális és teljes egészére kiterjedő pszichológiai, illetve befolyásolási műveletekre. Ilyen volt például az ukrán titkosszolgálatok által orosz toborzó központok felgyújtására motivált nyugdíjasok esete. De ide tartozik a civil áldozatok, a civil célpontok támadásainak listája stb. Megvizsgálva a módszereket, talán nem túlzás azt mondani, hogy a posztmodern háború olyan szintézise a megelőző korok módszereinek és eszközeinek, amely ezeken túl felhasználja a legújabb technológiai újdonságokat is, elég csak a drónokra gondolni.
„De a posztmodern háborúknak van még egy olyan sajátossága, amely mellett nem mehetünk el szótlanul, ez pedig a totális és teljes ideológiai azonosulás kívánalma”
Aki Nyugaton nem támogatja az ukrán és nyugati háborús célokat, az oroszpártinak minősül. Míg Oroszországban, aki a különleges katonai művelet ellen szólal fel, azt azonnal a haza ellenségének minősítik. Még a II. világháborúban is előfordult, hogy elfogadható volt az a vélemény, amely szerint vannak olyan szerepek, vannak olyan társadalmi feladatok, amelyek nem közvetlenül a háborús célok alá vannak rendelve. Egy angol klasszika-filológia professzort megkérdezték 1940-ben, hogy miért nincs a fronton, miért nem harcol a civilizációért, amelyre a professzor azt válaszolta, hogy én vagyok az a civilizáció, amelyet védelmeznek. Elnézve az Oroszországból és Ukrajnából érkező híreket, ez a fajta távolságtartás, ez a fajta hideg kimértség, amely a háborút nem egzisztenciális küzdelemként, hanem erőpróbaként tekintette, mostanra már nem érvényes. És ebben kiemelt szerepet játszott az a „woke”, vagy „liberális” szemlélet, amelyet én röviden csak a „jóemberkedés vallásának” szoktam nevezni. Az a súlyos, és durván agresszív elképzelés, amit a kommunisták és nácik kötelezően „világjobbító” ideáihoz hasonlóan a nyugati ideológia (szélső)baloldali ága egyetemes, és mindenkire kötelező érvényűnek képzelt el.
„A posztmodern háborúra is igaz tehát a hadtörténelmen végigfutó mondás, miszerint minden hadsereg az azt kiállító társadalom tükörképe”
A posztmodern konfliktusok megvívói szembe mennek a korábbi koroknak az erőszakot és a pusztítást korlátozni igyekvő gondolatmenetével. Nem nemes eszmék, hanem az atomfegyverek szabta korlátok között igyekeznek érdekeket érvényesíteni. Ezt a módszert a Nyugat egyértelmű meggyengülése, és a valószínűleg ezért indított túlterjeszkedése hívta életre. Amíg az új erőegyensúly be nem áll, addig sajnos ilyen típusú konfliktusokról fogunk írni, és olvasni.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater
brüsszelita says:
Dosztojevszkij és Muszorgszkij betiltása nem propaganda háború, hanem rasszizmus, illetve nácizmus. Ilyet a nácik tettek a zsidókkal kiközösítve őket mindenhonnan, a nyugati “liberális demokrácia” most ugyanazt csinálja. Az orosz sportolók, művészek, értelmiségiek nyugaton nem szerepelhetnek, karanténba zárták őket leprásnak nyilvánítva őket, ami nem egyszerűen propaganda, hanem a nyugati elvek, értékek és demokrácia megcsúfolása, de inkább a szembe köpése és eltörlése.
A háborúk jellege pedig nem az atom miatt változott meg, hisz a hidegháborúban is háborúztak a hatalmak, amire most ugyanúgy proxikat alkalmaznak, akik hagyományos háborút folytatnak, az ukránt például az első világháborúhoz hasonlítják a hadviselési eljárások tekintetében.
A hatalmaknak az egymással folytatott közvetlen hadviselése változott meg, ami a hidegháborúban a vasfüggöny és a berlini fal felhúzásához vezetett, miközben vidáman kereskedtek, egyedül a katonai és a fejlett technológia átadását blokkolták egymással szemben. Persze közben önellátásra törekedtek a termelési láncokat és ciklusokat erős kézben tartva, viszont közben mosolyogtak és bólogattak. Nem mondtak ilyen vadakat, de az öklüket se rázták fölöslegesen, hülyeséget meg végképp nem beszéltek a nagypolitikában és a diplomáciában, nem úgy mint mostanában.
Most viszont a hidegháborúval ellentétben a globalizációnak köszönhetően az információ szabadon áramolhat, az emberek pedig úgy mászkálnak egymáshoz mint a suszterbogarak, ugyanakkor egyre inkább korlátozzák és blokkolják a gazdasági kapcsolatokat, valamint egymás országaiban és érdekszférájában nyílt felforgató tevékenységet folytatnak, ami korábban elképzelhetetlen volt a jaltai megállapodás, és a szövetségesi elkötelezettség miatt. Persze néhányszor azért megpróbálkoztak, és sikerrel is jártak, de nem volt a mindennapi rutin része, mert manapság már rosszul éreznék magukat, ha napjában ötször nem avatkoznának be más országok belügyeibe.
Merthogy most is van ideológiai és propaganda háború természetesen, aminek jelentősége valóban megnőtt az eszközök és módszerek fejlődésével, valamint az emberek információ éhségének növekedésével a kapcsolatok kiteljesedésének köszönhetően. Viszont a rádió és újságok korábban is össze-vissza hazudoztak és egymásról minden lényegeset elhallgattak, csak akkor nem volt alternatívája annak.
De ahogy haladnak a dolgok most is felhúzzák a vasfüggönyt ügyes kezű háborús uszítók, és a cenzúra is egyre inkább tombol mindenhol. A világ technológiai régiókra bomlik, mindenütt korlátozzák egymás eszközeit és szoftvereit, ami igaz a világkereskedelemre is, a protekcionizmus és szankciózás előtérbe kerül és uralkodóvá válik.
A hibrid háború kifejezés, meg a posztmodern és ilyenek azért nyerhettek teret, mert az államok elitjeinek nem volt érdeke megszakítani a hosszú évtizedek alatt kiépített széles körű gazdasági kapcsolataikat, ezért körmönfont módszereket alkalmaztak, de ami ugyanúgy a piacszerzésre és a másik fél erőforrásai átszivattyúzására irányult mint régen, nincs új a nap alatt.
Viszont a ravaszkodásnak és bujkálásnak hamarosan vége, a nyugati háborús héják levetik az álarcukat ahogy a gazdasági és ideológiai háborúban vesztésre állnak. Ez nem lesz posztmodern egy jottányit sem, simán csak lőni fognak az atomküszöb alatt, valamint kiberkednek, merényelnek, terrorizálnak, felforgatnak, drónokat eregetnek, miközben ezerrel tolják a hazugságokat túl azon, hogy odahaza diktatórikus módszereket alkalmaznak. A demokráciának, szólásszabadságnak és az egyéb sallangoknak nyugaton (is) kampec – lehet hogy az posztmodern lesz?