„Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van,
hanem oda, ahova majd érkezik.”
hanem oda, ahova majd érkezik.”
Karácsonyi fények az orosz fennhatóság alatti Mariupolban 2024. december 29-én
Fotó:EUROPRESS/STRINGER/AFP
– Az ukrajnai háború túlmutat önmagán, hiszen valójában a világrend átalakulásának jelenleg kiemelt terepe. Így a tétek Moszkva számára óriásiak, a háború kimenetele ugyanis alapvetően meghatározza Oroszország jövőbeli helyét a világban, sőt hatással lehet a belső stabilitására is. A Kreml most nemcsak az orosz társadalom, de a világ, benne a Nyugat mellett a „globális Dél” miatt sem mutathat gyengeséget, közben persze nem léphet át bizonyos határokat sem…
– Részben egyetértek ezzel a felvetéssel, de nem mindenben. Úgy gondolom ugyanis, hogy Oroszországnak sincs oka a vidámságra, ám ha a hosszú távú hatásokat nézzük, akkor a Nyugat már veszített. Nézze, 1991 után a hidegháborús győzelem trófeája a Nyugat számára Oroszország volt, amelyet ahelyett, hogy ügyesen terelgetett volna, a felsőbbrendűsége tudatába beleszédülve bután elveszített. És ezen az sem változtat, hogy közben Oroszország nagyrészt ugyanígy elvesztette Ukrajnát. Oroszország súlya, befolyása összehasonlíthatatlanul nagyobb. Ukrajna egy túlfújt lufi, egy mesterségesen kigondolt trófea, ha úgy tetszik, vigaszdíj. Ilyen értelemben a Nyugat becsapja önmagát. De a Nyugat elvesztette Kínát is. Azt gondolta, hogy a globalizáció révén belső átalakulásra készteti Pekinget, és irányítani fogja Kínát. Ez éppen ellenkezőleg történt, az árui révén Kína mozgatja a világot. Az Egyesült Államokmozgástere jelenleg még Latin-Amerikában is korlátozott. Ha tehát Oroszország most belemenne abba, hogy a jelenlegi helyzetben befagyasztják a konfliktust, stratégiai értelemben a Nyugat már akkor is veszített. Hiába tesz úgy, mintha ez nem így lenne. Miközben Oroszországgal akkor is számolni kell, hiszen ott van az atom arzenálja, a hatalmas tartalékai stb. Oroszország csak erősebb lesz. S akkor még arról a hatásról nem beszéltünk, hogy Oroszország kesztyűt dobott a Nyugatnak, aki erre nem tudott igazán hatékonyan válaszolni. Így mindenki látja, hogy a Nyugattal szembe lehet menni, fél a közvetlen ütközéstől. A Nyugat nem akarja megérteni, hogy hosszú távon veszített még akkor is, ha megállítja Oroszországot a jelenlegi frontvonalak mentén. Menjünk vissza 1991-be, és látjuk, a Nyugat számára az lett volna a győzelem, ha megszerzi az ellenőrzést az egész posztszovjet térség és Kína felett. Eltelt három évtized, és látjuk, hová jutott. Ráadásul az elmúlt három évben felerősödött az úgynevezett globális Dél önmegformálódása. Nézzük meg, mit vesztett, és helyette megnyeri a megcsonkított Ukrajnát és Zelenszkit. Nem túl jó mérleg! Főképp úgy, hogy ez nem trófea, hanem probléma halmaz.
– Az európai elit ezt valahogy nem akarja felfogni, de a stratégiai gondolkodás képességének hiányában talán nem is látja. De azért Oroszország számára is gondot okozna, ha a Nyugat rákényszerítené Oroszországot arra, hogy a jelenlegi frontvonalak mentén befagyasztanák a konfliktust…
– Egyetértek, ám míg ez Oroszország számára nem végzetes probléma, addig a Nyugat stratégiai értelemben veszít. Hosszú távon ugyanis a veszteségek csak növekednek, és az a modell, amely egykor még vonzó volt, mára elvesztette ezt a varázsát.
– S mikorra alakulhat ki az új erőegyensúly, és milyen lesz az a bizonyos, oly sokat emlegetett multipoláris világrend?
– A jelenlegi trendek mellett Európa egyértelműen tovább gyengül. Főképp úgy, ha megkapja még a nyakába Ukrajnát. Az orosz és a kínai kapcsolatok, ebben az irányban a logisztika blokkolásával a versenyképesség csökken, a pénz és az üzleti szféra elvándorol, átteszi a székhelyét Amerikába. Az Egyesült Államok minden erővel igyekszik megőrizni a hegemóniáját, ám olyan globális befolyása, mint az 1990-es években volt, már nem lesz. Eközben az úgynevezett globális Dél, a BRICS, a sanghaji együttműködés a felmerülő problémák ellenére is erősödik, egyre nagyobb lesz a szuverenitása. Ez a Nyugat szempontjából nem kedvező változás, számára az 1990-es évek viszonyai voltak az ideálisak. Ezzel a lehetőséggel azonban nem tudott élni, mindent meg akart szerezni, és ez az agresszív stílus visszafelé sült el. Okosabban kellett volna viselkedni, ám a Nyugatban e befolyás megőrzéséhez mindenek előtt az elit degradációja miatt nem volt elég bölcsesség. Vegyük Amerikát! Joe Bidenhez képest még Leonyid Brezsnyev sem volt ilyen szánalmas. Kamala Harris? El tudjuk képzelni, hogy ő az első számú globális hatalom vezetője? Hát nem. Donald Trumpnak van ugyan karizmája, ám egy kiszámíthatatlan kalandor. Európáról ne is beszéljünk! Milyen vezetői vannak? Abuta Baebock, a szürke Scholz vagy a magát kis Napóleonnak képzelő Macron? Ezek a politikusok félnek kimondani az igazságot. Az egész a késői szovjet időkre emlékeztet, és ez az út zsákutcába visz.
– Térjünk vissza Oroszországhoz, amely azért jelenleg nagyon nincs egyszerű helyzetben. Lesz-e elég bölcsesség a vezetőiben ahhoz, hogy ezt a helyzetet megoldják? Helyesen méri-e fel a Jevgenyij Primakov útján tovább induló orosz külpolitika a trendeket? Megérett-e az idő a Trubeckoj és társai által nagyjából száz éve megformált elképzelések, az eurázsiai gondolat kiteljesedéséhez? Mi ez az eurázsiai fordulat?
– A helyzet nagyon egyszerű. Trubeckojékat, az eurázsiai iskolát én nem nagyon szeretem. Szerintem ez nagyrészt fantáziálás. Én úgy gondolom, hogy Oroszország történelmileg az önálló civilizáció jegyeit magán viselő, saját kulturális, vallási identitással megtámogatott szuverén hatalom. De vegyük a jelenlegi helyzetet. Európa elfordult Oroszországtól, megszakított minden kapcsolatot, még az Északi Áramlatot is felrobbantották. Az európai vektor gyakorlatilag megszűnt. Mit tehetett volna ebben a helyzetben Oroszország? Nem beszélve arról, hogy a világgazdaság súlypontja egyértelműen áthelyeződött Ázsiába. Lehet hinni az eurázsiai gondolatban, lehet ezt a filozófiát elutasítani, az viszont az objektív realitás, hogy ebben a Nyugat által rövidlátón teremtett helyzetben más választás nem volt.
Szergej Mihejev
Forrás:miheev-politolog.ru
– Értsük ezt úgy, hogy ez a keleti fordulat nem ideológiai alapon, hanem a helyzetre pragmatikusan reagálva történt?
– Igen. Úgy gondolom ugyanakkor, Oroszországnak nem Európához vagy Ázsiához kell viszonyítania magát, hanem azt kell sugároznia, hogy önálló civilizáció.
– S Oroszország hol képzeli el magát az átalakuló világrendben? Reálisan látja-e a helyét?
– Oroszországnak akaratától, vágyaitól függetlenül megvan a maga súlya, helye a világban. Nem tudom, mi jár Putyin fejében, de a multipoláris világról szóló elképzelés reális, megfelel a trendeknek, jól tükrözi a világ átalakulását. Oroszország nem pályázhat globális vezető szerepre, de a multicentrikus berendezkedésben Észak-Eurázsia központja reálisan lehet. Oroszország nem akar Szovjetunió vagy Amerika nyomán a világ vezető hatalma lenni, nincsenek ilyen ambíciói. Reálisan látja a helyét. Amit viszont nem akar, az egyértelmű. Azt, hogy a világnak egyetlen vezető hatalma legyen. Amerika vagy Európa továbbra is erős lesz, de Oroszország nem fogadja el, hogy a Nyugat maradjon a hegemón. Ez a multicentrikus világról szóló elképzelés tehát nem csak hűen tükrözi a valóságot, de bírja a globális többség támogatását is. A világ visszafordíthatatlanul ebbe az irányba halad még akkor is, ha a Nyugat erről nem akar tudomást venni.
– S hol látja magát Oroszország a posztszovjet térségben? A birodalmi hagyományokat követve a térségért felelősséggel tartozó központként, vagy a jelcini elképzelésekhez hasonlóan az érdekeit védő és érvényesíteni próbáló nemzetként?
– A birodalmi gondolkodás volt, van és lesz. Oroszországot azonban jelenleg lefoglalja az ukrajnai konfliktus, így most mindenek előtt a biztonsági érdekeinek az érvényesítésére ügyel. A térség központjának szerepére Oroszország potenciálisan alkalmas, Putyin azonban nem akarja a Szovjetuniót újjáépíteni. Már csak azért sem, mert a térség elitjei rettegnek ettől. E lényegében kialakulatlan államok vezetői ragaszkodnak az ölükbe hullott önállósághoz, hatalomhoz, és ebből fakadóan oroszellenesek. Így Oroszországnak egyszerűbb a kapcsolatokat építeni Kínával vagy Indiával, mint a posztszovjet térség államaival.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater
csakafidesz says:
A felelőtlen gazdaságpolitika és az eszement migrációs politika miatt Európa szétesése és térvesztése akkor is folytatódni fog, ha az orosz-ukrán tárgyalások valódi, tartós békéhez vezetnek. Az Európai Unió valószínűleg belerokkan abba, hogy Ukrajnát jóval a saját lehetőségei felett támogatta.