„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Tilo Gräser írása a #moszkvater.com-on
„Iszonyatos szenvedést okoztunk Ukrajnának azzal, hogy abban az illúzióban tartottuk, hogy a Nyugatnak megvannak az ipari eszközei a háború támogatására.” Ezeket a szavakat Emmanuel Todd francia politológus mondta január elején a BFMTV francia televíziónak adott interjújában. Todd az új, „La défaite de l’Occident“ („A Nyugat hanyatlása”) című könyvéről beszél, és azt állítja, hogy
„az Egyesült Államok saját maga és az ukrán nacionalizmus által állított csapdába esett Ukrajnában”
Ennek alapját az az „illúzió adta, hogy az oroszok lehetőségei kimerülnek”, valamint „a Nyugat és különösen az Egyesült Államok nem vesznek tudomást az ipari apparátusuk pusztulásáról”.
A politológus már a 20. században is feltűnést keltett, amikor 1976-ban az elsők között jósolta meg a Szovjetunió felbomlását. Ezt akkoriban elsősorban demográfiai tényekre alapozta. Ma is ilyen tényekre támaszkodik a Nyugat, és különösen az Egyesült Államok pusztulásáról szóló előrejelzésében.
Az ukrajnai háborúval kapcsolatban a történész megállapítja, szerinte Oroszország „teljesen stabil” ország, „amely a határain valójában védekező pozícióba” jutott. Ezzel szemben a Nyugat „egy bizarr agresszív pályára szorult”. Szerinte a Szovjetunió összeomlásának jelentőségét „nem igazán értették meg”.
Todd azt állítja, hogy akkor sem ismerték fel, hogy magának az Egyesült Államoknak az ipara is hanyatlóban van, s ez már 1965-ben kezdődött. „De a Nyugat is nagyon rossz állapotban volt, a központja egyre gyengült“ – jegyzi meg.
„A Szovjetunió bukása után azonban az 1990-es évek elején mindenki azt hitte, hogy ez a kapitalizmus győzelme. Így történhetett meg az a <a keleti terjeszkedésnek> nevezett furcsa jelenség, amelynek során a már gyengélkedő nyugati világ végül Oroszországot provokálta annak befolyási térségében”
A történész és szociológus szerint a Nyugatnak tárgyalnia kellett volna Oroszországgal az Ukrajna körüli konfliktusban. És természetesen Oroszországot már korábban integrálni kellett volna a Nyugatba.
Todd elmondása szerint az „Annales-iskola” tanítványa. Ez az iskola a 20. századi francia történetírásban a gazdaságra és a társadalomra, valamint az adatokra és a tényekre, s emellett a hosszú távú fejleményekre összpontosított. „Egyáltalán nem hiszek a neves politikusok jelentőségében a történelemben. Olyan erőket látok, amelyek nagyon hosszú ideig tartanak, és amelyeket meg kell figyelni, elemezni és számszerűsíteni kell. Felháborodás nélkül” – fogalmazott Todd.
Ennek a szemléletnek az alapján elemzi Todd az Egyesült Államok hanyatlását, és iparának az összeomlását. A mostani interjúban arra szólít fel, hogy keressük a problémák gyökereit, és ne álljunk meg a felszíni jelenségeknél.
A protestantizmus nyugati hanyatlását ezekhez a gyökerekhez sorolja, amelynek középkori felemelkedése „a Nyugat felemelkedésének alapja volt”. Todd többek között Max Weber szociológusra hivatkozik, aki azt állította, hogy
„a Nyugat hanyatlása egybeesik a protestantizmus összeomlásával”
Erre az összeomlásra vezeti azt is vissza, hogy a protestantizmushoz kapcsolódó „legdurvább rasszizmus” Amerikában eltűnőben van. Ugyanakkor csökken az oktatás színvonala, és minden iparosodott országban megfigyelhető, hogy az emberek kevésbé képesek társadalmilag szerveződni, és kollektívákat kialakítani. Todd ezt látja Oroszország esetében is, még akkor is, ha egy olyan fejlődést, mint Németországban, gyengítenének a közösségi és tekintélyelvű családi hagyományok.
„A francia történész, szociológus úgy látja, hogy a Nyugat és az oroszok képtelenek megérteni egymást. Ez a félreértés pedig a Nyugat hamis vagy nem létező Oroszország-képén, valamint Putyin démonizálásán alapul”
A vallás eltűnésének nem örül, de nem is sajnálja, hanem tényként kezeli. Ez a tény a társadalmat egyfajta „zombiállapotba”, „zéró-állapotba helyezi, amelyben minden eltűnik, csak a félelem marad”. Ebből fakad a nihilizmus, amely különösen Amerikában, de Európában is elterjedt.
Todd nem tart egy orosz inváziótól Európában, amelyhez véleménye szerint Oroszország demográfiailag túlságosan gyenge: „Egyáltalán nem ezek az oroszok céljai”. Todd ezzel szemben arra figyelmeztet, hogy
„az Egyesült Államokban létezik egy erőteljes nihilista késztetés, a háború, az erőszak iránti vágy. Ez a <protestáns mátrix> nélküli társadalom már nem tudja, hová tart, és konfliktusokat provokál, illetve mélyít el az egész világon”
Úgy látja, hogy a Nyugat a „liberális demokráciából” a „liberális oligarchia” felé halad. Franciaországról azt mondja, hogy már nem is létezik önmagában, „mert már az Egyesült Államok felé vette az irányt”. „Az európai oligarchikus osztály emancipálódhatott volna, de azt az amerikai titkosszolgálat, az NSA „nagyon szigorúan ellenőrzi” – magyarázza a francia történész a döntő erőviszonyokat.
„Érdeklődéssel figyeli a németországi fejleményeket, és a német társadalmat <gépi társadalomnak> nevezi. Már nincs valódi célja, de még mindig van gazdasági ereje”
A német népességnek csökkennie kellene az egy nőre eső másfél gyermek születési arányszám miatt, de ehelyett a migráció következtében nő. Todd szerint Németország eddig is képes volt fejleszteni és fenntartani az iparát, annak ellenére, hogy „az amerikaiak ezt megpróbálták kezdettől fogva megszállottan megakadályozni. Számára Amerika valódi stratégiai célja az, hogy megakadályozza a Németország és Oroszország közötti együttműködést. „Ez a háború Németországról szól” – fejtette ki a Die Weltwoche című svájci lapnak adott interjújában már 2022 végén.
Az amerikai geopolitikusok „terrorjáról” beszél, „erkölcs nélküli kasztnak” nevezi őket, akik csak a pénzre és a háborúra vágynak, és élvezik, hogy „rendetlenséget teremtenek Eurázsiában”.
„A jelenlegi fegyveres konfliktust azonban nem Oroszország nyeri meg, mondja Todd, hanem a Nyugat veszít, és a valóság fog győzni”
Ellentmond annak a széles körben elterjedt nézetnek, hogy a jelenlegi helyzet hasonló az első világháború előttihez. 1914-ben „demográfiailag növekvő nemzetek világa” volt. Megnevezi a különbséget is a mai helyzethez képest: „Ahová a szem csak ellátott, gazdasági, ipari és katonai erő bugyogott fel, és mindenki attól félt, hogy a szomszédja gyorsabban növekszik.”
„A két világháborút csak a kimeríthetetlen demográfiai erőforrások tették lehetővé. A mai iparosodott országokat ezzel szemben demográfiai deficit jellemzi”
Az ukrajnai háború végén olyan világban fogjuk magunkat találni, ahol kevés az erő, csökken a népességszám, és amely nem fog többé háborúkat vívni. A francia történész szerint a legjobb, ami Európával történhet, hogy az Egyesült Államok eltűnik. Az európai politikusok kérdésére, hogy mi lesz, „ha Amerika többé nem véd meg minket”, azt válaszolja, hogy semmi sem fog történni, és lehetséges lesz a béke.
Oroszországot demográfiailag már most is túl gyengének látja ahhoz az Európa elleni támadáshoz, amelytől sokan tartanak. Ráadásul a maga módján ugyanattól az individualizmustól szenved, mint Franciaország. Még akkor is, ha Putyin ezért meg akarja őrizni az orosz hagyományokat.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater
csakafidesz says:
A demográfiával érvelést valahogy nagyon nem kedvelem! Van egy mondvacsinált hivatkozási alap. Sehol sincsen előírva a népesség folyamatos növekedése. Sajnos egyes régiókban, főképp Afrikában nem is növekedés, hanem “demográfiai robbanás” figyelhető meg. Ez az európai ember hibája. Etetjük, támogatjuk a “szegény” afrikaiakat és érdekeltté is tesszük őket a gyereknemzésben. A több gyerek több segélyt jelent, és ebből akarnak megélni. Ha tartanánk magunkat ahhoz, hogy a természet okosan selejtez akkor mindenhol csak annyi gyerek lenne amennyit a régió eltud tartani. Ha nem kapnának segélyt az afrikaiak vagy éhen halnának a megélhetési gyerekek, vagy csak annyi gyerek születne amennyit a szülők el tudnak tartani. Albert Schweitzer humánus volt, de egy olyan világban ahol még a kereket sem ismerik a természet törvénye szerint kell élni. A halandóság a középkorban itt is magas volt. A mai orvostudománynak köszönhetően élünk mi 50-60 évnél tovább. Egykor Európa lakossága 50 millió körül mozgott, ma a tízszerese. Ennek megfelelően csökkent a gyerekek száma, ellenben minőségi nevelést kapnak. Magától is szép lassan beállna az egyensúly. Európának 500 millió lakosra sincsen szüksége. Az ipar ma már automata gépsorokkal működik. (Az ipari termékek többsége a hulladékot növeli, mert szükségtelen és/vagy tervezetten hamar tönkremenő árukat termelünk.) Ostoba aggodalom, hogy fogyunk, mert így is sokan vagyunk. A világ népességének nagyobbik része azért éhezik, mert az európai körülményeknél is rosszabb viszonyok ellenére nemzenek sok gyereket. Ha ezeket nem akarnák a fejlett országok segélyezni, finanszírozni, akkor nem is lenne túlnépesedési probléma az egyik oldalon. A túlnépesedésnek nem lehet megoldása a fejlett országokba betelepítés sem, mert strukturálisan nem illeszthetőek be azok az emberek akik az ún. “fejlődő”, azaz túlnépesedett országokban élnek.
Le kell számolnunk a demográfiai viszonyok miatti sopánkodással, és félre kell tenni a demagógiát!
Nézzük Oroszországot! Hatalmas területei néptelenek, és nem is csoda. Jakutföldön télen -50 fok van, és gyakorlatilag Szibéria északi része csak az ipari nyersanyagok miatt értékes. Ott a helyi lakosság számára nem teremne meg az élelmiszer, és normálisan -nyersanyag kitermelés nélkül- lakatlan lenne akárcsak a Szahara, vagy Grönland. Az Egyesült Államok térképére is érdemes rápillantani. Nagyon jelentős méretű sivatagos részei: Arizona, Nevada igen gyéren lakottak, és ez is a természet törvényei szerint van.
Rakjuk már helyükre a demográfusokat az idősek gondozása kérdésben is! Abnormális a mai társadalom amelyik az öregekről kívülről akar gondoskodni. Régen együtt élt három-négy generáció, és normális volt, hogy a nagyszülőket nem rakták idősotthonokba. Ma a nyugdíjas korúak a saját otthonukban élnek. Ha problémájuk van akkor vagy kívülről kérnek segítséget, vagy megvárják amíg a gyerekeik méltóztatnak ráérni, hogy megtegyenek valamit, amit az öregek már egyedül nem tudnak megcsinálni. Végleg ostobaság azt hinni, hogy a gyermekeik helyett majd a bevándorlók fogják gondozni őket. Megoldás a nagycsalád lenne, és a szociális szféra hatalmas terheltsége azonnal a felére csökkenne. Ehhez persze a mai egy-két szobás lakásoknál, kisméretü házaknál jóval nagyobbakat kellene építeni. A generációk együtt élése nem átok, hanem áldás lenne, az emberi élet teljességének színtere.
A protestantizmust egyáltalán nem kell belekeverni a dolgokba. Ma már nem tényező a protestantizmus, sokkal fontosabb kérdés pl. a villamosenergia ellátás, a fűtés mint szociális, mint politikai szempontból.
A fentebbieknek semmi köze nincs a kapitalizmushoz, vagy a szocializmushoz. Ez életforma kérdése. Ne csak akkor legyen fontos a nagymama, ha az unokákra kell vigyázni. Ott lennének velük a felnőtt gyerekek akik odébb tudják tolni a sezlont, ha begurul alá valami.
A modern ember problémája a “modern” életvitellel van. Ennek elborzasztó példája ennek az “American way of life” ideológiája, ami maga a fogyasztói individualizmus. Amerikában a gyerekek csak 18-19 éves korukig maradnak a szülőkkel, akkor elmennek egy kollégiumba. Akkor is elmennek, ha a településükön adott az iskola ahol tanulni akarnak. Utána többé nem mennek haza, az öregeket teljesen magukra hagyják. Való igaz az az amerikai filmekből is ismert tény, hogy a család -jó esetben- csak karácsonykor jön össze. A családi kohézió Amerikában gyakorlatilag megszűnt.
https://rowman.com/ISBN/9781683930822/The-American-Way-of-Life-A-Cultural-History
Az ‘individualizmus’ bizonyos értelemben az állatvilágban természetes, mert a felnövő kölykeiket az állatok magukra hagyják. Az emberi társadalomnak ezzel ellentétben szociálisnak kell lennie. Attól vagyunk emberek, hogy segítünk egymásnak. Ami pedig a világ problémáit illeti nem a távoli afrikaiaknak kellene segíteni, hanem a saját családunknak, környezetünknek. Persze egyszerűbb egy csekket küldeni az éhező afrikaiak segítésére (ami majd további problémákat generál, ld. fentebb) mint a saját szüleinkhez néha benézni.