A menő jövő

Margón kívül

2026. aug. 28.

#moszkvater

MEGOSZTÁS

Pető Zoltán gondolatai a #moszkvatérnek a margón kívülre

„A fene se tudja mitől hízik a templom egere – de jó húsban van.”

(Shayat Cout Pho)

Az illusztráció a szöveg alapján a Nanobanana MI modell segítségével készült

Egy barátom huszonhárom éves lánya – aki kirepülve a családi per-pitvarból külföldre költözött tanulni – önálló élete első hetében feltette a kérdést: Anya, miből készül a paprikáskrumpli? Mert ugye eddig megfőzték helyette, ő csak fogyasztó volt. Meglehet, csak puszta kíváncsiság vezérelte, miközben andalgott a mekdonáldsz felé…

Nevetünk rajta, de érdemes megállni egy cipőkötésre és elgondolkodni azon, hogy mi -nagytapasztalatú felnőttek – valóban, vagy átvitt értelemben tudjuk-e egyáltalán, hogy miből készül a paprikáskrumpli?

„Tudjuk-e, hogy mi készül mostanság itten körülöttünk a nagyvilágban?”

Mert azt látjuk, hogy mindenfélét dobálnak bele abba a nagy kondérba, de halvány zöld gőzünk sincsen, hogy mifene készül majd benne. Van már ottan megzöldült, szivárványszínűre pirított klímaválság, sötétedő migráns áradat, Nyugat-ukrán-orosz katyvasz, tökönlőtt szankciós lábszár, Yankee-perzsa majdémegmutatom, a Héber-kalmár- muszlim kinemállhatom, világméretű energia-rum-li, a Kínai Nagyfal pedig lassan körbeéri a glóbuszunkat. Ja és a világért ki ne hagyjuk a zsiradékon üvegesre vagy aranyszínűre pirított demokráciát, amelyhez lehúzva a tűzről csípős szarkazmust adunk, majd ízlés szerint még antiszemitizmussal, szegregációval és ruszofóbiával is gazdagítjuk a szaftot. A jó étvágyról pedig a továbbiakban a háziorvosunk, házipatikánk, házi politikusunk, házi sajtónk, házi bankárunk, Házi Áldásunk, házisárkányunk, valamint házirendünk gondoskodik. Az üst alatt lobogó lángokról pedig képzett tüzérek gondoskodnak. Hogy mifene fő ki ebből a dágvány állapotú masszából, azt szerintem még M.A.G.A. a főszakács sem tudná megtippelni.

„De készítsük a tányérokat, mert hamarosan tálalás”

Azt olvastam valahol, hogy a világ helyzete tarthatatlanná vált, elértük a plafont, vagy a talajszintet. Kár, pedig én még viseltem volna ezt a tarthatatlanságot egy darabig. Azt is írják, hogy mind társadalmi, mind gazdasági téren át kell alakulnunk. Kérdezem én, s a hozzám egyáltalán nem hasonlók is, de miért? A poén kedvéért feltettem ÉJÁJ-nak az adott kérdést – előbb magyarul, majd angolul, végül oroszul -, hogy „Miért kell a világnak átformálódni, átalakulni?”

Az alábbiakat írta vissza: „A világ átalakulása (transzformációja) nem egy önkéntes választás, hanem a túlélés és a fenntarthatóság kényszere. Az emberiség jelenleg olyan globális kihívásokkal néz szembe, amelyeket a régi rendszerekkel, technológiákkal és gondolkodásmóddal már nem lehet megoldani.” Jó, elfogadom, de milyen úton kell haladnunk, hogy jó legyen? Arra a kérdésemre, hogy „Mit kell tennünk ahhoz, hogy a világ átformálódjon, átalakuljon?”, a következőket sorolta fel: „A globális krízishelyzetet összefogással kell megoldani. Új energiaforrásokat kell felfedezni. Fejleszteni a mesterséges intelligenciát. Gazdasági paradigmaváltás. Profitközpontúság meghaladása. Társadalmi tudatosság. Globális felelősségvállalás. Hatékony politikai akarat, nemzetközi összefogás. Érdekcsoportok ellenállásának megtörése. Egyéni felelősségvállalás, Mindennapi döntések megváltoztatása.”

„Óóóó, de ppöppi!” – kiáltottam fel magányomban. A három nyelven feltett kérdésekre kapott válaszok szinte csak apróságokban tértek el egymástól. Hiszen a világ domináns erői – mondjuk kínai nyelven nem említettem kérdést… – konkrétan egyetértenek a teendőkben!

„A háború, mint megoldás, vagy számításba vehető kezelési praktika fel sem merült!”

Pedig azt hallottam, hogy az amerikaiakat az ÉJÁJ küldte a perzsákra, nekik eszük ágában sem lett volna arrafelé ténferegni. Tehát a kézenfekvő megoldás a kezünkben van. Fogjunk már rendesen össze! De nem úgy, ahogyan az Andrássy úton szoktak… Kezdjünk el szelektíven élni – de nem úgy, hogy összemossuk a szennyest a vasalttal… – felelősséget vállalni – ez a legkönnyebb, hisz én nem bízok meg senkiben, de bennem bárki megbízhat, míg vissza nem élek -, hatékonyan politizálni – nos, ezt már kipipálhatjuk -, fedezzünk fel új energiaforrásokat – az energiaitalok e téren forradalmi változásokat hoztak és még hozhatnak is – és lám, új világ születik! Az össze-hányattatott sorsú Ady Endre sorai jutottak eszembe: „… Igen: élni, míg élünk, Igen: ez a szabály, De mit csináljunk az életünkkel, Ha fáj?” (© Ady Endre – Élni, míg élünk 1910.) Szóval ne aggódjunk! Lesz még itt más – még, ha fáj is. Egy régi tréfa jutott eszembe: – Most szorítsa jól össze a fogát, ez egy kicsit fájni fog – mondta a doktornő, és átnyújtotta a kezelés számláját…

Televíziós ismeretterjesztésből tudom, hogy a farkas magányos állat, viszont falkában vadászik, így egyértelmű, hogy az érdekcsoportokat igen nehéz lesz kiirtani a rájuk vadászó érdekcsoportoknak. Egy ilyen érdek sokadalom például a pénz körül ólálkodók kondája. Ők ahhoz értenek. Általában ezek a szakemberek alakítják a pénzügyi kereslet-kínálat görbét, hogy ne csak úgy magában, a piaci viszonyoknak megfelelően hánykolódjon a nagyközönség szeme láttára. A félreértés elkerülése végett meg is határozzák, hogy mi is az érték, nehogy valaki ne a helyén kezelje a helyi értékeket.

Meglehet, ez utóbbi gondolatom némileg tisztázásra szorul, ezért nyúljunk vissza 1944-re, mikor az Egyesült Államok megszülte az emberiség számára a Bretton Woods-i Egyezményt, ami császárral jött a világra, de életképesnek bizonyult. Nemzetközi megállapodás, így egyetlen háborúban lepusztult fél sem hozakodhatott később elő Amerikának, hogy ő nem is úgy gondolta. Konkrétan le lett fektetve a háború utáni globális tőkés gazdasági és pénzügyi rendszer alapja, méghozzá mindenki elé. Megalkották a fix árfolyamrendszert, ahol az amerikai dollár aranyhoz kötött kulcsvaluta lett, valamint megalapították a Nemzetközi Valutaalapot (IMF) és a Világbankot. Fel se merüljön, hogy milyen érdekcsoportok és miből, mikor a II. Világégésben mindenki csak veszített! Fogadjuk el ténynek, hogy van, és kész!

„Azért csak lehetett a háttérben valami furmány, mivel az új felállásban az amerikai jólét annyira felütötte a fejét, és a világ többi részének annyira lekonyult, hogy a rendszer az 1960-as évekre válságba került”

Az amerikai fizetési mérleg romlása és a túlzott dollár kibocsátás olyannyira serkentően hatott az összeomlásra, hogy 1971 augusztusában Richard Nixon amerikai elnök egyoldalúan felfüggesztette a dollár aranyra válthatóságát, s véget vetett a Bretton Woods-i korszaknak. Ekkor vezették be a „Nem az az arany, amit fényesnek vélünk!” rendszert, s 1976-ban az IMF tagjai önkéntesen beléptek a Jamaicai Egyezmény ernyője alá, melynek lényege a lebegő árfolyamrendszer.

„Megszüntették az arany hivatalos árát és pénz funkcióját, s egy határozott szökelléssel átugrottunk a mai napig használatos dematerializált, flat (fedezetlen) pénzeken alapuló globális gazdaságba. A mindenható pedig e pillanattól kezdve az amerikai dollár lett”

Istenné nem merték ugyan tenni, tartván attól, hogy a mindenek feletti megharagszik, ezért minden kinyomtatott papírdarabkára ráfestették: In God We Trust (magyarul: Istenben bízunk). Persze, ki lehet úgy is forgatni az értelmezést, hogy a pénz maga az isten, amelybe feltétlen hitet fektetnek azok, akik istenként tisztelik, de én ilyesmire nem is gondolnék!

Nos, azt hiszem, hogy akik ezen érdekcsoporthoz húznak – mind lélekben, mind anyagi elkötelezettség terhét viselve – azok mostanában bizonyára igen intenzív fejtörősdit játszhatnak, mert egyre olybá tűnik, hogy erről a mindenhatóról is kiderült, hogy nem mindenre hat és nem örökké. Újabb vezéralak után kell tehát nézni, mely alakja egyelőre csak körvonalazódni látszik, annyi azonban bizonyos, hogy ismét az Egyesült Államokból szivárog majd ki, viszont nem fogja tudni megkerülni a Kínai Nagyfalat, az túl nagy falat. Naivan, a kókler és a kibic kategóriákban számos „tanulmány” kapott már szárnyra, hogy miből fog állni az új test, azonban a tuti még várat magára. Szerintem nálam nagyobb gondolatvetők sem tudják még beazonosítani, így bátran találgathatom az összetevőit.

„Minden logika szerint nem a pénz, mint jelenleg alkalmazott fizetési eszköz lesz a nyerő, mivel napjainkra egy elavult konstrukció lett”

Valami olyasmi, mint a valaha ismert cserekereskedelem. Elhagyta a saját jelentőségét, felette a rá szánt időt. Nem is csak a készpénzre, esetleg a digitális fizetőeszközökre, vagy akár a virtuális, vagy kriptovaluta formájában megjelenő elszámolásokra – hiszen ezek a tételek feltételezik a decentralizációt, ami nem is jó a központból irányítóknak -, hanem mint értékhordozóra. Éppen a lebegő árfolyamrendszer áldásos/átkos hozadéka a manipulálhatóság. Az érdekcsoportok ellen harcoló érdekcsoportok beavatkozási kényszere által az érték folyamatosan változik, másodperc tört részéről a még töröttebb részére. Szóval, erről beszél az ÉJÁJ, mikor úgy véli, a régi rendszerekkel, technológiákkal és gondolkodásmóddal már nem lehet megoldani a helyzetet. Tűrhetetlen például az is, ahogy a világ apraja és nagyja, nap mint nap izgatottan figyeli a tőzsde képernyőit, hogy Elon Musk – dél-afrikai születésű nehézsúlyú vállalkozó – ma éppen billiomos, vagy ne adj’ Isten lecsúszik a csóró milliárdosok szintjére.

„Az egyre jobban kalkulálhatóbb és kiszámíthatóbb pénzügyi, gazdasági, de akár társadalmi folyamatok tehát megkövetelnek egyfajta stabil(-nak vélt) kapaszkodót, miheztartási fixátumot”

Valljuk be, a dollár trükk nagyon bejött. Egy fél évszázadon át ujja körül pörgette – és még pörgeti is – az egész világot, az pedig a tenyerén hordozza a virtuálisan és valóságosan is gatyára adósodott világirányítót. Az pedig egyre kevésbé tetszik a teherviselőknek, hogy a cipekedésen felül, még a saját bőrön kell megélni, ha mondjuk a Wall Streeten valakinek hasmenése van. Most bevághatnék egy üres frázist, hogy bármi és az ellenkezője is megtörténhet, de még akár az a csúfság is, hogy az érdekcsoportok ellen küzdő érdekcsoportok akár a globális érdekcsoportok fölé is kerülhetnek. Na, ez lesz aztán a cifra! Még belegondolni is hangyasav. Innen pedig nem is találgatok tovább – jó?

Más. Egyszer volt egy főnököm. Nem nevezem meg a nevét, mert később közszereplő lett. Nagyon tetszett a vagány, s egyben kimért, célratörő tárgyalási stílusa. Az volt az alapelve, úgy kell manipulálni egy tárgyalás menetét, hogy mindig a partner mondja ki és kérje tőlünk azt, amit mi el szerettünk volna érni nála. Egyszer azonban megalázóan alulmaradtunk. Indiai tárgyaló felek szó szerint ledörgöltek rajtunk egy halom pénzt, majd felhúzták velünk a parkettet. Van ez így, mikor náladnál keményebb dió esik a fejedre. Hazafelé úton az autóban, maga elé meredve csak annyit mondott az általam tisztelt guru:

„Majd azt mondjuk otthon, hogy mi győztünk. A tények senkit nem érdekelnek, a tálalás a fontos, fiam!”

Ne feledjük, az élet akkor jön be igazán, mikor nem a pénzed rejted a könyvek közé, hanem fordítva. Amíg pedig ez nem következik be, jobb, ha két kézzel állunk a lábunkon!

Az orosz anekdota pedig mostanra a következő:

Politikust faggatja egy bulvár riportere:

– Igaz, hogy Önt megharapta egy veszett képviselőtársa?

– Igen!

– És miért?

– Az viszont már nem igaz!