„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
Pap Krisztián írása a #moszkvater.com számára
„Az azonban egyértelműen látszik, hogy a <határtalan> lengyel ambíciók nagyratörőek”
Fotó:EUROPRESS/Wojtek RADWANSKI/AFP
Szerbia az egyik legveszélyesebb ellenségünknek számított évszázadokon át, mert hiába nem léteztek a török megszállásuk idején állami szinten, martalóc csapataik folyton megjelentek a magyar területeken, és azt vérbe borították. Aztán az állami létét visszanyerő Szerbia természetes törekvésévé vált, hogy a Habsburgok által a Bácskába beengedett szerbekre hivatkozva területeket vegyenek el a magyar királyságtól. Ezért történt az 1848/49-es lázadásuk, és más vérengzések. Részben ezért vettek részt az 1914-es nagy háborúban, de ekkor már a birodalmat építő szándék is megjelent. Jugoszlávia az Osztrák-Magyar Monarchiához hasonlóan soknemzetiségű állam volt, de az államalkotó szerbek lakossági aránya sokkal rosszabb volt, mint az osztrákoké és a magyaroké a Monarchiában. Nem is csoda, hogy Jugoszlávia kétszer is felbomlott, az 1990-es években véglegesen.
Az 1990-es délszláv háború következtében Szerbia igencsak magára maradt, bár nem annyira, mint Magyarország a két világháború között, amikor a kisantant vasgyűrűjében álltunk, minden esetre Szerbia megértette, hogy a nacionalizmusból vissza kell venni, és a katonásdit sem lehet úgy folytatni, mint a 20. század első felében.
„Ilyen módon viszont újra felértékelődött Magyarország szerepe, mivel a Török Áramlat nevű gázvezeték Szerbián keresztül jön, tehát a gazdasági kapcsolatok erősítése mind a két állam számára prioritást jelent”
A lengyelekkel viszont teljesen más alapokról indul a kapcsolatunk. A két nemzet annyira hasonló nemzetkarakter jegyekkel rendelkezik, hogy szinte azt lehet mondani, pusztán az eltérő nyelv a különbség kettőnk között. Nem teljesen mellékes, hogy Árpád-házi Kinga 1715-től Lengyelország védőszentje, nyilván nem érdemtelenül. A párhuzamos évszázadokból sok mindent, több közös királyt lehetne kiemelni, de elég csak Báthory Istvánra, mint lengyel királyra utalni, aki képes volt Rettegett Ivánt legyőzni (1579-1581), és egységbe fogni az országot, visszaadni a lengyeleknek az önbecsülését.
„A mostoha évszázadokban is folyton egymáshoz menekültünk, hol a mieink mentek oda, hol a lengyelek kényszerültek hozzánk jönni. A lengyel légió dicsőséges harcokkal szolgált Magyarországon 1848/49-ben, ahogy a <második> lengyel légió katonái is bátran harcoltak 1914/15-ben a Kárpátokban, a magyar határ védelmében”
Lengyelországot a 18. században háromszor is felosztották az ellenérdekelt nagyhatalmak, utoljára 1795-ben, amikortól majd 120 évig nem létezett lengyel államiság. Viszont az első világháború fordulatai mégis lehetővé tették, hogy a Lengyelország tetszhalott állapotából feltámadjon, és élén Józef Piłsudskival, 1918. november 11-én kihirdették a Második Lengyel Köztársaságot. Ennek érdekében viszont a lengyeleknek négy irányban is harcolniuk kellett, így az ukránokkal, németekkel, csehszlovákokkal.
Ez utóbbival kapcsolatban a lengyelek megkapták Felső-Árva egy részét – összesen 12 falut Jabłonkával – és a Szepesség egy részét a Szepesi-Magura és a Dunajec között, vagyis korábbi magyar területeket. A csehszlovákokkal való harcok és tárgyalások idején szövetségben az ukrán Szimon Petljura atamánnal a szovjetek ellen is támadásba kezdett Pilsudski. Ennek során elfoglalták Kijevet, de a Tuhacsevszkij vezette szovjet erők elől 300 kilométert kellett hátrálniuk.
„Pilsudski fontosnak tartotta egy független Ukrajna létrehozását, amely keletről biztosíthatja Lengyelországot”
A varsói csata idején (1920. augusztus-szeptember) Lengyelország ellen már nemzetközi (főleg a kommunista szervezetek által meghirdetett) bojkott lépett életbe, emiatt jelentős hiányokkal küszködtek, és ezért volt életbe vágó a Budapestről küldött mintegy 78 milliós gyalogsági lőszer szállítmány, illetve egyéb hadfelszerelés, a „Polonia hadisegély”. Talán joggal mondhatjuk, enélkül Lengyelország már 1920-ban szovjet tagköztársasággá válik, amitől Ukrajnát nem is lehetett megmenteni.
Érdekes adalék, hogy amikor 2011-ben Schmitt Pál köztársasági elnök Varsó egyik házfalán emléktáblát akart felavatni az 1920-as magyar segélyakció miatt, akkor azt az oroszok érzékenységre hivatkozva Bronislaw Komorowski lengyel államfő „emberei” meg akarták akadályozni. Mint a botrányt megszellőztető Polityce újságírója fogalmazott: „Odáig fajult az ellentét, hogy a magyar nagykövetségnek „fenyegetőznie” kellett, hogy ha nem leplezik le a plakettet, akkor tájékoztatja a médiát az elnöki kancelláriát veszélyeztető eseményről.” (https://wpolityce.pl/polityka. 2011. március 24.)
„Mekkorát fordult azóta világ! Mit érdekli manapság a lengyeleket az oroszok <érzékenysége> !”
A lengyel-litván határvillongásokat (1920-1922) is megemlíthetjük, amelynek során a lengyelek megszerezték Wilnó városát. Komolyabb következményekkel járt, hogy Lengyelország megszerezte a kelet-sziléziai szén- és iparterület nagyrészét, amely döntően német nemzetiségű volt, és amelyet később a III. Birodalom magának követelt. És ott volt az ízig-vérig német Danzig szabad város esete, amit Versailles-ban erőszakkal vettek el Németországtól, és 1945 után Lengyelország része lett.
„Valószínűleg ezt is meg akarják köszönni az oroszoknak a mostani konfliktusban”
Mindenképpen elismerésre méltó, hogy a lengyelek évszázados lefojtottság után egyszerre mutattak fel szervező erőt és harckészségét, amit akár határtalan nacionalizmusnak is nevezhetünk. Lengyelországnak viszont van egy, a földrajzi adottságából következő rendkívüli gyengesége. Hiába élünk az ultramodern fegyverek korában, a földrajzi előnyök és a nép harckészsége felülírhat nagyhatalmi törekvéseket. Lásd például Afganisztán esetét. A lengyeleknek nincs sok nagy folyója, és olyan hegyvonulatai, amelyek megfelelő védelmet nyújthatnának háború esetén. Emiatt az ország meglehetősen kiszolgáltatottnak mondható. Annak ellenére, hogy 1918-1922 között minden irányba ki tudták terjeszteni a köztársaság határait. De azért tegyük hozzá, 1920-ban mind a németek, mind a szovjetek igencsak zilált viszonyok között voltak kénytelenek létezni, hiszen mindkettő elveszítette a világháborút, és felborult az államrend.
„A két nagyhatalom ideiglenes megroggyanása után pedig várható volt, hogy előbb-utóbb összeszedik magukat, és akkor viszont már más lesz a tárgyalási pozíció”
A két világháború között Lengyelország két tűz közé került, hiszen nyugatról a németek álltak elő határmódosítással, keleten pedig ott magasodott a sztálini Szovjetunió. E két ország aztán 1939. augusztus 23-án a Molotov-Ribbentrop paktummal váratlanul szövetségre lépett. A földrajzi adottságok előnytelensége, és a viszonylagos német túlerő megpecsételte Lengyelország sorsát, amikor a német seregek 1939. szeptember 1-én átlépték a határt. Varsó a francia-angol közbelépésre számított, ami viszont elmaradt. A lengyel katonatisztek szovjetek általi brutális lemészárlása Katynban nem feledhető borzalom, de azért nem árt emlékeztetni, hogy az angolok – tekintettel szovjet szövetségesekre – ugyanúgy szemet hunytak felette, mint mások. Ettől függetlenül a II. világháború folyamán folytatott lengyel partizánharc a németek ellen sokkal több áldozatot követelt, mint a szovjet megszállást követő politikai diktatúra. Ez azért is lényeges, mert manapság a lengyelek fő ellenségnek Oroszországot tekintik, és Berlintől követelnek fegyvert, ami elég furcsa.
„A magyar-lengyel kapcsolatok a jelenleg a jégszekrényben vannak, és egyre határozottabban azt látjuk, hogy Varsó az ukrán-orosz háború kapcsán valamiféle vezető szerepre törekszik”
Ezzel kapcsolatban Orbán Viktor nemrégiben „Európa hatalmi átszerkesztéséről” beszélt. Arról, hogy valamiféle hatalmi eltolódás kezd megmutatkozni Németországból Lengyelország felé. Orbán szerint „Lengyelország és Ukrajna a háború után egy gazdasági térséget fog alkotni, az ott élő 60-70 millió emberrel pedig Németország után ez lesz a második legnagyobb területe Európának”. (https://figyelo.hu/hirek. 2023. március 9.)
Mindehhez érdemes hozzátenni a jelenleg Budapesten oktató Byrappa Ramachandra történész, geopolitikai szakértő véleményét, aki így látja a lengyelek szerepét: „A lengyel nemzet egyre inkább úgy gondolja, hogy képes a mesterhármasra. Először is a szláv világ új civilizációs bázisává válhat Horvátországtól Ukrajnáig. Miután Ukrajna csatlakozik az Európai Unióhoz, Lengyelország az EU vitathatatlan vezetőjeként szilárdíthatja meg a pozícióit. Egyetlen más országnak sem lesz ilyen erős frakciója az Európai Unión belül. Másodszor, az Egyesült Államok után a NATO meghatározó tagjává válhat Németország, a Baltikum és Ukrajna védelmének központosításával. Az elképzelés szerint a francia-német páros a közeljövőben összeomlik, mivel a NATO elsőbbséget szerez az EU-val szemben. A hagyományosan lengyelbarát britek segítenek majd a NATO-n belüli egyensúlyt a NATO keleti szárnyának lengyel dominanciája javára billenteni. Valószínűleg ezt az eshetőséget felismerve a NATO-n belül Franciaország megerősíti katonai együttműködését Romániával. Harmadszor, Lengyelország hosszú távú hipotézise az, hogy az orosz civilizációt nem lehet békés eszközökkel leigázni vagy integrálni, azt katonai eszközökkel kell alárendelni. Ennek érdekében Lengyelország önként jelentkezik arra, hogy élére álljon a tulajdonképpeni oroszországi inváziónak.” Mindez pedig „,…nem világháború, hanem Lengyelország Schlieffen-tervének megvalósítása Európa uralmának megszerzésére.” (Ramachandra: Az ukrán konfliktus: harmadik világháború vagy valami komolyabb? https://www.latoszogblog.hu/ 2023. február 27.)
Nem világos, hogy a francia-német páros miért omlana össze. Ez még egyáltalán nem lefutott játszma, és ebben az elméletben vannak más vitatható állítások is.
„Az azonban egyértelműen látszik, hogy a <határtalan> lengyel ambíciók nagyratörőek”
Talán nem véletlen, hogy Moszkva a közeljövőben atomtölteteket fog telepíteni a lengyelekkel határos Belaruszba. Az pedig, hogy Varsó nagyhatalmi törekvéseihez az angolszászok segítségét veszi igénybe – tehát egy nem európai hatalmi tömb segítségét – nagyon kétséges kimenetelű játszma, mert ez a „segítség” mindenkor függeni fog a washingtoni politikai helyzettől.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater
Klausenburgischer says:
… a Budapestről küldött mintegy 78 milliós gyalogsági lőszer szállítmány, illetve egyéb hadfelszerelés, a „Polonia hadisegély”. Talán joggal mondhatjuk, enélkül Lengyelország már 1920-ban szovjet tagköztársasággá válik, amitől Ukrajnát nem is lehetett megmenteni.
teljesen hibás dolog volt Magyarországnak fegyvereket küldeni egy olyan állam felé amely magyar területeket bitorol.
Amennyiben Lengyelország elesik, nem biztos hogy lett volna második világháború …
SZVP says:
Tanácsköztársaság bukása után senki sem akarta itthon, hogy a bolsevikok tovább nyomuljanak Európában. Ha Lengyelország elesik, akkor már csak egy karnyújtásnyira lettek volna a német elvtársak.
csakafidesz says:
A németeknek a Versailles-i békével volt bajuk és a horribilis francia jóvátételi követeléssel. Franciaország megleckéztetését nem hagyták volna ki. Ha pedig “Lengyelország már 1920-ban szovjet tagköztársasággá válik” akkor a közös német-szovjet határon előbb kialakult volna háborús konfliktus. Két “Führer” nem sokáig fért volna meg egymás mellett.
csakafidesz says:
Nem akarom részletesen kifejteni, mert elég hosszadalmas lenne, de a problémákat vissza lehetne a Breszt-Litovszk-i békéig vezetni. Azóta eltelt 105 év, de Ukrajna ma is csak egy kártyalap a nagyhatalmak kezében.