„A februárban megindult ukrán-orosz csatározás már eddig is hozott néhány meglepetést, ahogy a mostani herszoni kivonulás is ebbe a sorba tartozik” #moszkvater

Orosz kivonulás, demokrata győzelem

Az orosz hadsereg előre bejelentve, tehát tervszerűen, de feladta a Dnyeper nyugati oldalát, és két nap alatt végrehajtották a kivonulást. Egy újabb fordulat az ukrán-orosz háborúban. Az oroszok ezen lépését könnyű lenne taktikai vereségként értékelni,…

„Akárhogy is alakuljon az elkövetkező hetekben-hónapokban az ukrajnai háború folytatása, aligha valószínű, hogy a harcok intenzitása a téli hónapok beköszöntével csökkenne” #moszkvater

A háború nem áll meg Herszonnál

Bár a herszoni kivonulást követően sok helyről egy orosz-amerikai vagy orosz ukrán háttéralku lehetőségét emlegették, aligha valószínű, hogy belátható időn belül abbamaradnának az ukrajnai harcok. Moszkva amellett, hogy stratégiai fókuszát ismét a Donbasszra helyezi, tovább…

orosz írók #moszkvater

Életünk könyve

Elolvasni egy igazán jó könyvet életre szóló élmény. Kikapcsolódás, szórakozás, feltöltődés, gazdagodás. Sőt, talán sorsfordító erővel is bír, ami - meglehet - csak évtizedek múltán válik világossá. Tovább

Ultrahang Stier #moszkvater

Putyin taktikája Herszon után

A #moszkvatér legfrissebb adásában a herszoni kivonulás utáni helyzetről, ennek következményeiről, Putyin taktikájáról, a G20 csúcsról, és Putyin jövőjéről beszélgettünk. Tovább

Moszkva ismét a Donbasszra fókuszál

Milyen fontos események történtek az elmúlt napokban az ukrajnai harctéren? Hogyan áll az aktuális orosz donbasszi offenzíva? Miként alakulhatnak az elkövetkező napok harcai? Herszon feladása után vajon Zaporozsje ellen fordul Kijev? Az ukrajnai háború kapcsán…

„Grinert Oroszországban 0,7 gramm kannabiszolaj birtoklásáért kilenc éves börtönbüntetésre ítélték. A kannabisz az Egyesült Államokban sem legális, Oroszországban meg 0,6 grammnál kevesebb birtoklása mindössze 15 napos börtönnel vagy pénzbírsággal büntethető. A február 17-én a moszkvai Seremetyjevo repülőtéren letartóztatott Grinernél ennél egytized grammal többet találtak, és differencia, no meg a jelenlegi orosz-amerikai viszony 15 nap híján kilenc év különbséget jelent” #moszkvater

Fegyverneppert adtak a kosaras világsztárért

Véget ért az olimpiai bajnok amerikai kosaras kálváriája Oroszországban. A drogbirtoklás miatt februárban letartóztatott, majd augusztusban elítélt Brittney Griner fellebbezését októberben elutasította az orosz törvényszék, és kilenc év börtönre ítélték, majd a Moszkva melletti börtönből…

Ultrahanglead #moszkvater

A posztszovjet térség és a háború

A #moszkvatér legfrissebb adásában a posztszovjet térség és Oroszország viszonyáról beszélgettünk. Arról, hogyan alakultak ki a szovjet bomlást követően a viszonyok? Miként viszonyulnak most ezek az országok a háborúhoz? Milyen törésvonalakat látunk? Tovább