Kezdőlap » Fókuszban » Tíz éve hunyt el II. Alekszij
II. Alekszij pátriárka 2005-ben #moszkvater

Tíz éve hunyt el II. Alekszij

Újjáépítette az ortodox egyházat, mindent megtett a katolikus egyházzal való kibékülésért, ám sosem találkozott a pápával

II. Alekszij pátriárka 2005-ben #moszkvater
II. Alekszij pátriárka 2005-ben
Fotó:EUROPRESS/AFP/MIKHAIL GALUKHIN

Kereken tíz esztendeje, hogy 2008. december 5-én, 79 éves korában váratlanul elhunyt II. Alekszij, Moszkva és egész Oroszország pátriárkája. A legfőbb ortodox vallási vezető története nem mindennapi, hiszen a szovjet kommunista állam felbomlását és a rendszerváltást követően neki kellett újjáépíteni az ortodox egyházat. Másrészt állandóan szembe kellett azzal néznie, hogy a KGB-vel való együttműködéssel és besúgással vádolták. Noha többször is tervbe vették, soha nem találkozott a katolikus egyházfővel.

II. Alekszij hivatali idejének legfőbb feladata volt az egyház felépítése a hetven évig tartó kommunista rezsim után. Halála váratlanul következett be, ugyanis aznapra, 2008. december 5-én az ortodox egyházfőt a nap folyamán az orosz nyelv és az orosz kultúra értékeiről szóló, a Megmentő Krisztus Székesegyházban tartandó rendezvényre várták. II. Alekszij azonban megtért a Teremtőhöz. Noha sosem sikerült összehozni a katolikus és az ortodox egyházfő találkozóját, XVI. Benedek pápát mélyen megrendítette a pátriárka halála. Részvétnyilvánításában XVI. Benedek emlékeztetett arra, az orosz vallási vezető a rengeteg áldozattal járó ideológiai elnyomás után jelentős erőfeszítéseket tett azért, hogy egyháza újjászülessen.

„Testvéri szeretettel fordulunk a szent szinódushoz intézett üzenetünkben az orosz ortodox egyház minden egyes tagjához ebben a rendkívül szomorú pillanatban. Azért imádkozunk az Úrhoz, hogy fogadja be az öröm és a béke örökös birodalmába fáradhatatlan szolgáját. Nyújtson vigaszt mindazok számára, akik velünk együtt siratják a pátriárka halálát. Közös elkötelezettségünk volt az ortodoxok és a katolikusok közötti kölcsönös megértésen és együttműködésen alapuló kapcsolat” – fogalmazott többek között a Szentatya, aki levelében emlékeztetett az elhunyt pátriárka erőfeszítéseire, amelyeket az egyház újjászületésére tett a kemény ideológiai elnyomás után, amely oly sok keresztény hitvalló vértanúságát okozta. A pátriárka küzdött továbbá az emberi és evangéliumi értékek védelméért, főleg az európai földrészen.

„II. Alekszij pátriárka, ha Rómába nem is, Magyarországra azonban 1994-ben eljutott, és az Országházban elmondott emlékezetes beszédében az orosz nép nevében bocsánatot kért az 1956-os magyarországi szovjet intervencióért”

A pátriárka és a magyar egyház kapcsolatának fontos állomásaként Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke az 1956-os forradalom 50. évfordulójára készülve, a nemzet lelki megújulásáért kezdett imaév keretében 2006 februárjában levelet küldött II. Alekszij pátriárkának, aki később Moszkvában fogadta őt. Halálát követően az orosz pátriárkával jó kapcsolatot ápoló Várszegi Asztrik püspök, pannonhalmi főapát az Új Embernek nyilatkozva elmondta, II. Alekszij távozása az egész világ kereszténysége számára fájdalmas veszteség.

„Nekem személyesen is az, hiszen jó kapcsolatban lehettem vele. Legutóbb két éve látogattam meg őt Moszkvában. Idén december 20. és 23. között, bécsi látogatása alkalmával terveztük a következő találkozást. 1996-ban remény volt rá, hogy II. János Pál pápa pannonhalmi látogatásakor esetleg megtörténhet a Szentatya és a legnépesebb ortodox egyház feje, II. Alekszij pátriárka találkozása. Erre sajnos – különféle okok miatt – nem kerülhetett sor, a katolikus és az ortodox egyház közeledése azonban minden kisebb- nagyobb akadály ellenére tény, és ezt munkálta a pátriárka is” – fogalmazott Várszegi Asztrik.

De nézzük, ki is volt ez az ortodox főpap, akinek a megítélése a mai napig meglehetősen kétértelmű. II. Alekszij 1929-ben született Alekszej Mihaljovics Rüdiger néven az észtországi Tallinnban. Családja német telepesektől származik, akik azonban a 18. században ortodox hitre tértek. Maga a név – Rüdiger – ismerős lehet minden magyar történelmet kedvelő és ismerő előtt, hiszen a felmenői között ott található az a Fjodor Vasziljevics Rüdiger tábornok, aki az 1848/49-es szabadságharc leverésére érkező orosz intervenciós csapatok főparancsnokának, Paszkevics tábornoknak volt a helyettese, aki előtt Világosnál Görgey Artúr letette a fegyvert.

1947-ben kezdte meg teológiai tanulmányait a leningrádi szemináriumban, 1953-ban végzett a teológiai akadémián. 1950-ben szentelték pappá, előbb egy észtországi kisvárosban szolgált, amiből arra következtetnek egyesek, hogy nős volt, hiszen az ortodox egyházban ez gyakorlatilag követelmény egy ilyen tisztség betöltőjénél. Érdekesség, hogy hivatalos életrajzának írói erről megfeledkeztek, legalábbis később ezt állította a Moszkovszkije Novosztyi című hetilap. Az újság által előásott dokumentumokból ugyanakkor kiderült, hogy a papnövendék Alekszej Rüdiger és Vera Alekszejeva 1950. április 11-én kötött házasságot Tallinnban, amit a két édesapa celebrált, miután mindketten papok voltak. A nász időpontját követően pár nappal szentelték pappá a későbbi pátriárkát. A fiatalok még 1950-ben elváltak, s a hetilap oknyomozó riporterei szerint maga a házasság is csak azt a célt szolgálta, hogy Alekszej Rüdiger elkerülje a behívást a szovjet hadseregbe.

Innentől kezdve szédületesen emelkedik a ranglétrán, hiszen 1961-ben, mindössze 32 évesen Tallinn és Észtország püspöke, majd 1968-ban metropolita lett. 1986-ban lett az egyház második legjelentősebb vezetője, Novgorod és Leningrád pátriárkája, majd I. Pimen pátriárka 1990-ben bekövetkezett halála után választották Moszkva és egész Oroszország pátriárkájává, az orosz ortodox egyház fejévé.

„Hivatali idejének legfőbb feladata volt az egyház felépítése a hetven évig tartó kommunista rezsim után. Ugyanakkor a Szovjetunió bukása után több kutató is azt állította, hogy a főpap Drozdov fedőnéven jelentett a KGB-nak”

Alekszij ezt soha nem ismerte be, csupán arról beszélt, hogy a püspököknek – így neki is – kompromisszumokat kellett kötniük azért, hogy megvédelmezhessék az egyházat és a híveket. Azt mondta, ezért Isten és az emberek előtt is bocsánatot kér.

A fenti vádat nemcsak orosz történészek, hanem az oxfordi Keston Institute is nyilvánosságra hozta, és kutatásaik során több olyan dokumentumot találtak, ami szerint II. Alekszij, mint sok más kollégája, arra kényszerült, hogy az egykori szovjet titkosszolgálatot információkkal lássa el. Xenia Dennen, az intézet vezetője rámutatott, azokban az időkben nem volt semmi különös abban, hogy vezető beosztású egyházi személyiségek együttműködnek a KGB-vel. Csak elenyésző részük mondott nemet. A beszervezetteket fedőnévvel látták el. A KGB irattáraiban őrzött dossziék szerint II. Alekszij Drozdov néven készített jelentéseket a KGB-nek. A brit szakember ugyanakkor kijelentette, a világ legnagyobb ortodox egyházának tevékenységét a Szovjetunió Kommunista Pártjának egyházügyi tanácsa szigorúan ellenőrizte, és akár vétót emelhetett az egyházon belüli kinevezések ellen. Így mindenki tudta, hogy az egyházi személyiségeknek jelentési kötelezettségük volt. Ez volt az egyetlen lehetőségük arra, hogy egyházuk hivatalosan engedélyezett intézmény maradjon. A Keston Intézet vezetője azonban azt is hangsúlyozta, a KGB-hez eljuttatott jelentések nem feltétlenül juttattak másokat nehéz helyzetbe.

„A rendszerváltást megelőzően rövid ideig parlamenti képviselő volt, és aktívabban hallatta szavát, elsősorban a társadalmat foglalkoztató erkölcsi kérdésekben. Állást foglalt a többi között közoktatási ügyekben – támogatta az ortodox kultúra alapjai nevű tantárgy – lényegében a hittan – kötelező bevezetését az állami iskolákban. Emellett megszólalt a homoszexualitás kérdésében, ugyanis fellépett a melegek moszkvai felvonulásának engedélyezése ellen”

Vezetése alatt közadakozásból újra felépítik az 1931-ben Moszkvában felrobbantott Megváltó Krisztus Székesegyházát, míg a kommunista rezsim elnyomását követően sikerült újra feltámasztania az ortodox egyház működését Oroszországban. Majd két évtized alatt 18-ról 710-re emelkedett a működő kolostorok száma, míg a templomoké 6800-ról 27 ezerre növekedett. Míg a XXI. század első éveiben született felmérés során a lakosság már 73 százaléka mondta magát hívő ortodoxnak.

II. Alekszij nem véletlenül mozgott otthonosan a politikában. Jó kapcsolatokat épített ki az állami vezetőkkel, Jelcinnel, Putyinnal és Medvegyevvel, akik valamennyien nemcsak meghívták őt a Kremlbe, hanem ellátogattak a pátriárka peregyelkinói rezidenciájára, és részt vettek az általa végzett liturgiákon. Az orosz egyház – ha nem is formailag – már-már visszanyerte a forradalom előtti államegyház státusát, és II. Alekszij pátriárka erőfeszítéseinek köszönhetően 2007-ben megszületett a hazai és a bolsevikok elől menekült külföldi orosz ortodox egyház kanonikus egysége.

Ráadásul felvette egymással a kapcsolatot a moszkvai patriarkátus és a Vatikán, holott a két felekezet legfőbb vezetői az 1054-ben bekövetkezett egyházszakadás óta nem álltak szóba egymással. Ugyan egyre gyakoribbak és magasabb szintűek voltak a látogatások, azonban a két egyházfő, a katolikus pápa – II. János Pál és XVI. Benedek – és az ortodox pátriárka – II. Alekszij – közötti személyes találkozás nem jött össze. Ennek egyik fő oka, hogy az ortodoxok azzal vádolják a katolikus egyházat, hogy erőszakosan terjeszkedett Oroszországban. A katolikusok szerint ez nem igaz, ők csupán a 600 ezer oroszországi katolikust kívánták segíteni, akiket a Szentszék szerint hátrányos megkülönböztetés ért. A nézetkülönbség másik oka, hogy a Vatikán állítólag 1990 után megpróbálta visszaszerezni a javait a Sztálin parancsára az ortodox egyházba bekényszerített nyugat-ukrajnai görög katolikus egyház számára. A katolikus egyház szerint azonban ők csak a kommunista időkben betiltott ukrán görög katolikus egyházat kívánták újjászervezni.

A nézetkülönbségek 2004 februárjában is szóba kerültek, amikor Walter Kasper bíboros, a keresztény egység pápai tanácsának feje tett látogatást II. Alekszijnél, aki ekkor is felhívta a Vatikán figyelmét arra, hogy a katolikus hittérítők buzgósága nemcsak Oroszországban vezetett gyakori konfrontációhoz, hanem Kazahsztánban és más szovjet utódállamokban is. A pátriárka a találkozón kifejtette, további évtizedekre beárnyékolhatja az ortodox-katolikus viszonyt, ha a Vatikán elszánja magát az ukrajnai görög katolikus patriarkátus létrehozására.

Kasper bíboros 2007-ben is járt II. Alekszijnél, aki ezúttal már XVI. Benedek levelét hozta el Moszkvába, amiben többek között az volt olvasható, miszerint „a katolikusok és az ortodoxok közösen kívánják előmozdítani a hiteles keresztény értékeket”. A Szentatya levelében nagyrabecsülését fejezte ki a pátriárkának az orosz ortodox egyház élén végzett szolgálatáért, valamint a katolikusok és ortodoxok közötti kapcsolatok ápolásáért. Örömmel állapította meg, hogy a két egyház egyre közelebb került egymáshoz. A pápa levelében utalt rá, hogy oroszországi tartózkodása során Walter Kasper bíboros felkeresi Kazany városát is, hogy lerója tiszteletét az Istenanya ikonja előtt, amelyet II. János Pál juttatott vissza II. Alekszij pátriárkának még 2004-ben, Kasper bíboros első moszkvai útja során.

„XVI. Benedek levele végén azt kéri a Mindenhatótól, hogy adjon egészséget, békét, lelki örömöt II. Alekszij pátriárkának és még inkább közelítse egymáshoz a két egyházat, hogy közösen haladhassanak a Krisztusban megvalósuló teljes szeretetközösség felé”

Moszkva és Róma történelmi kibékülése – ha egyáltalán valaha sor kerülne erre – tehát II. Alekszij halála miatt elmaradt. A már idézett pápai levélen kívül, amely megemlékezett az éppen tíz esztendeje elhunyt pátriárkáról, az akkor elnök, Dmitrij Medvegyev is megemlékezett. Nagy csapásnak nevezte II. Alekszij halálát, s mint fogalmazott, olyan ember távozott közülünk, akinek életútja tükrözte Oroszország XX. századi történelmének legnagyobb megpróbáltatásait. Az ortodox hívőkre mért szörnyű csapásnak nevezte a pátriárka halálát a cári család is, amelyet II. Alekszij mindig támogatott imádsággal és bölcs tanácsokkal.