Dr. Varga György Ultrahang

Ukrajna után jön Moldova?

A #moszkvatér és az Ultrahang közös projektjének legfrissebb adásában ezúttal dr. Varga György, korábbi moldovai nagykövet voltak a vendégünk, akivel Moldova helyzetéről, a Dnyeszter menti szeparatistákról, egy esetleges háború lehetőségéről, és a moldáv-magyar kapcsolatokról is beszéltünk. Tovább

Vlagyimir Putyin orosz elnök interjút ad Tucker Carlson amerikai talkshow-műsorvezetőnek a moszkvai Kremlben 2024. február 6-án #moszkvater

Kitört az információs karanténból Putyin

Már több mint 200 millióan tekintették meg azt az interjút, amelyet az ismert amerikai újságíró, Tucker Carlson készített Vlagyimir Putyinnal. Az orosz elnök így saját, a közvélemény befolyásolására jól bevált eszközét fordította a Nyugat ellen,…

Ukrán katonák sétálnak a bázisuk felé vezető úton a donyecki régió frontvonalához közel 2023. február 4-én, az ukrajnai orosz invázió közepette #moszkvater

Ukrajna még sokáig instabil marad

Immár két éve tart a háború. Pedig igazán nem is háborúnak indult, és a nyugati segítség nélkül már vége lenne. Ez alatt az idő alatt minden érintett újratervezte a stratégiáját, alkalmazkodott az új körülményekhez. Ukrajna…

„A vámkezelés hiánya az Oroszországgal közös határon lehetővé teszi a feladók számára, hogy elkerüljék a szállítmány átvizsgálását, a fuvarozó cég legfeljebb a szállítási okmányok ellenőrzésével találkozhat a határ felé vezető úton. A szankciók alá eső árut ráadásul készpénzzel fizetik ki, a határokon pedig sokszor az autók csomagtartóiban, nagy táskákban, buszokban stb viszik át” #moszkvater

Közép-Ázsia a globális viharban

Az Oroszország és Ukrajna között zajló háború az egész világot arra kényszeríti, hogy alkalmazkodjon az új politikai és gazdasági realitásokhoz. A szankciók, ellenszankciók, a meglévő termelési és logisztikai láncok lebontása egyesek számára komoly kihívás, más…

Kivonultak Avgyejevkából az ukránok

A #moszkvatér és az Ultrahang közös projektjének legfrissebb adásában ezúttal a hét legfontosabb eseményeiről beszéltünk. Szó volt az ukrajnai fronthelyzetről, Avgyejevka elestéről/bevételéről, a Navalnij halála körüli találgatásokról és Ukrajna nyugati támogatásának akadozásáról, ennek kapcsán a háború jövőjéről is.…

Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszédét tartja a Várkert Bazárban 2024. február 17-én #moszkvater

Orbán a világ helyzetéről

A #moszkvatér és az Ultrahang közös projektjének legfrissebb adásában ezúttal Orbán Viktor 25. évértékelőjének a nemzetközi részét, a világ helyzetéről és a magyar külpolitikáról mondottakat elemeztük. Tovább

Leonyid Volkov #moszkvater

Propagandistázó propagandisták

Kivágta a biztosítékot a berlini orosz nagykövetségnél, miközben a fősodor média semmi kivetnivalót nem látott a német n-tv.de hírportál „Putyint el kell pusztítani“ címmel a napokban elhunyt orosz ellenzéki politikus Alekszej Navalnij bizalmasával, Leonyid Volkovval készített…

Ultrahang Stier #moszkvater

Ki volt Alekszej Navalnij?

A #moszkvatér és az Ultrahang közös projektjének legfrissebb adásában ezúttal bemutattuk Stier Gábor még 2011-ben készült interjúját és Alekszej Navalnijjal. Stier Gábor az egyetlen magyar újságíró, aki interjút készített az orosz ellenzék emblematikus alakjával. Ezután Stier Gábor Navalnij…