„Nagy tételben lefogadhatjuk, hogy amikor 1875-ben először került szóba a moszkvai földalatti létrehozása, a fenti eredményekről és adatokról még csak álmodni sem mertek az ötletgazdák” #moszkvater

Ahol a munkás is úr lehetett

Amikor 1935. május 15-én megnyitották Moszkvában az első metróvonalat, a Szokolnyicseszkaját, senki sem gondolta, hogy mára egy jóval több mint 400 kilométer hosszú, 14 vonalból álló rendszerré válik az orosz főváros alatt. A világ legforgalmasabb…

„Ez volt az akkor már 12 éve világbajnok Kaszparov pályafutásának legrövidebb veresége. Az orosz világbajnok nem akart hinni a szemének, amikor kénytelen volt feladni a meccset, a történelmi párharcot, majd igencsak feldúltan kiviharzott a teremből” #moszkvater

Amikor a gép legyőzte az embert

A világ legnagyobb döbbenetére az 1997. május 11-én véget érő, hatjátszmás sakkpartiban az IBM Deep Blue nevű sakkszámítógép sikert aratott a regnáló sakkvilágbajnok, Garri Kaszparov felett. Ez volt az első eset a sakk történelmében, hogy…

Szovjet harckocsizók ünneplik a náci Németország felett aratott győzelmet Berlinben 1945. április 30-án #moszkvater

Szovjet zászló a Reichstagon

Emberek százmilliói emlékeznek meg 1945. április 30-ról úgy, mint az egyik legjobban várt nap a II. világháború történetében. Ezen a napon hollt a porba a nácizmus, lengett először a szovjet zászló a Reichstag épületén, majd…

„Mindenki csodáról mesélt, és bizony igencsak nehéz volt elhinni azt a csodát, amit a fiatal orvos véghezvitt” #moszkvater

Az orvos, aki megműtötte önmagát

A Szovjetunióban 1961. áprilisában két 27 éves emberről szóltak leginkább a hírek. Jurij Gagarin április 12-én első emberként feljutott az űrbe, míg Leonyid Rogozov fiatal orvos az Antarktiszon április 29-én megoperálta saját magát, és kivette…

Egy korabeli grafikán Theodore Roosevelt amerikai elnök II. Miklós orosz cárt figyelmezteti, hogy állítsa le a zsidók kegyetlen elnyomását #moszkvater

A zsidógyűlölet kicsúcsosodása

Amikor 1903. április 19-én a cári rendszer beleegyezésével a feketeszázak rárontottak a Kisinyovban – a mai Moldova fővárosában, Chisinauban – élő zsidóság otthonaira és üzleteire, még senki sem sejtette, hogy az orosz történelem egyik legsúlyosabb…

A katyni vérengzés helyszínén exhumálják a kivégzett lengyel tiszteket 1943. áprilisában #moszkvater

„Saját szememmel láttam”

Kevesen mondhatják el magukról, hogy az életük regényesebben alakult, mint a lengyel író Józef Mackiewicznek. Ott volt, amikor feltárták a katyni tömegsírokat – több kötetet is írt erről, az egyikhez maga Władysław Anders tábornok írta az…