Turisták a Néva partján Szentpéterváron #moszkvater

Jeszenyin, Snur és a Kóbor kutya

Pityer egyszerre zene, költészet, arisztokratikus finomság és bohém könnyedség Szentpétervár olyan szimbólum, kép, sokszínű képes beszéd, amelyben tükröződik az egész újkori orosz történelem. Ez a város természeténél fogva művészi. Már csak azért is, mert nem…

Beköszöntő

A #moszkvater továbbviszi a Magyar Nemzet és a klasszikus külpolitikai újságírás hagyományait A Moszkva tér Budapest kultikus találkozóhelye volt. Itt, a legendás óra alatt gyűltek össze a fiatalok, beszéltek meg randit ismeretlenek. Olyan biztos irányadó…

A Srbska Cast (Szerb Becsület) tagjai. Önmagukat humanitárius szervezetnek tartják, miközben mások szerint inkább paramilitáris formációról van szó

Robban-e a balkáni puskaporos hordó?

Egyre nagyobb figyelmet fordítanak újabban az amerikai agytrösztök a Nyugat-Balkánra, ahol most már egyenesen a nyugati országok „proaktív” beavatkozását sürgetik. Sőt, különös szerepet szánnak a NATO-nak is, amely szerintük végre stabilizálná a térséget. Ha azonban…

Eget ostromló épületeivel új Manhattanként emelkedik a város fölé Moszkva City

A retróból kiemelkedő felhőkarcolók

Akárcsak máshol, mostanában a mindig lüktető Moszkvában sem tolonganak a turisták. A világ most bezárkózott, csendesebb lett. Az idén nem jártam az orosz fővárosban. Már hiányzik, hogy gigantikus, mindent elnyelő monstrumként egyszerre lenyűgözzön és letaglózzon.…

Idős férfi áll házának golyók lyuggatta kapujában 1991. november 29-én Vukováron

Volt egyszer egy háború

Volt egyszer egy háború... Itt dúlt a szomszédunkban, így aztán meglegyintett minket is. Az átélt hidegháború után nem gondoltuk volna, hogy éppen annak végével ugatnak fel a szomszédban a fegyverek. Pedig valahol logikus volt. A…

A Szerb Rádió és Televízió tizennyolc éve lebombázott épülete Belgrádban

Belgrád máig őrzi a NATO-bombázás nyomait

Bizarr üzleti javaslattal állt elő az amerikai elnök tulajdonában lévő Trump Hotels a szerb fővárosban: a szállodalánc megvásárolná a vezérkar 1999-ben lebombázott épületét, hogy luxusszállót emeljen a helyén. Belgrádba utaztunk, hogy megnézzük, hogy állnak a…

Egy férfi Leonyid Brezsnyev arcképével Karmiravanban, a Hegyi-Karabah köztársaságban 1992-ben

Amikor kiszabadult a szellem a palackból

Karabahban ismét ropognak a fegyverek. Kiolvadóban van a Kaukázuson túli, immár közel három évtizede  „befagyott konfliktus”. Nézzük meg, hogyan alakult a vitatott enklávé történelme! Miért van bekódolva e terület sorsába a szembenállás? Az élet első…