//Amikor megállították a világforradalmat
A „visztulai csoda” Jerzy Kossak 1930-as festményén #moszkvater

Amikor megállították a világforradalmat

MEGOSZTÁS

Mikor már úgy látszott, hogy a szovjet kommunisták egész Európára kiterjesztik a forradalmat, az összeomlás szélén lévő lengyel hadsereg összeszedte minden erejét – és megtörtént a „visztulai csoda”. Amelyben egyébként Magyarország is komoly szerepet játszott.

A „visztulai csoda” Jerzy Kossak 1930-as festményén #moszkvater
A „visztulai csoda” Jerzy Kossak 1930-as festményén

Amint a kommunisták 1917 novemberében hatalomra jutottak Oroszországban, a párt felső vezetése úgy gondolta, eljött az idő, hogy az egész világra kiterjesszék a forradalmat. A világforradalom koncepciója persze nem Leninék ötlete volt, már Marx és Engels híres, 1848-as Kommunista kiáltványának jelmondata is ezt az álmot sugalmazta: „Világ proletárjai, egyesüljetek!”.

„Ám akadt itt egy másik, jóval gyakorlatiasabb ok is, ami miatt a kommunista vezetést egyre jobban foglalkoztatta a világforradalom. Nem maradhat hatalmon és nem bontakozhat ki a kommunista forradalom, ha más forradalmak nem védelmezik, támogatják és követik a legfejlettebb országokban”

Lenin itt természetesen Németországra gondolt elsősorban, hiszen ott már nemcsak, hogy kialakult a jól szervezett munkásosztálya, hanem óriási ipari teljesítőképességgel is bírt. A világpolitikai események ráadásul az orosz kommunistáknak kedveztek, így két birodalom, Németország és az Osztrák-Magyar Monarchia széthullása forradalmi megmozdulások közepette politikai földindulást idézett elő  Európában. Ám Leninék helyzetét nagyban megnehezítette, hogy Németországtól elválasztotta egy ország, amely számára éppen az első világháború adott lehetőséget, hogy újjászülessen. Ez volt Lengyelország.

„Így Leninék számára Varsó lett az a zsilip, amelyet fel kellett nyitniuk ahhoz, hogy Németországba eljuttassák a forradalmat”

Mint korábbi cikkünkben megírtuk, ebben az időben a lengyel vezetés sem fogta vissza magát, amikor külpolitikai szándékait körvonalazta. Az akkori államfő, Józef Piłsudski egy lengyel vezetésű uniót akart létrehozni, amelynek az lett volna a legfőbb célja, hogy ellensúlyt biztosítson bármilyen potenciális gyarmatosítási lépéssel szemben, amelyre Németország és Oroszország részéről lehetett számítani.

„Ennek pedig a legfontosabb eleme a mai Ukrajna lett volna, amely területeknek az elcsatolásával megvalósulhatott volna Piłsudski terve. A lengyelek megérezve a polgárháborúba süllyedt szovjetek gyengeségét, háborút indítottak, ám a lengyelek tervét keresztül húzta a magát összeszedő Vörös Hadsereg ellentámadása”

Így miután Mihail Tuhacsevszkij és Szemjon Bugyonnij 1920. június közepén visszafoglalta Kijevet, Piłsudskiék már a hátországukban kényszerültek védekezésre. Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy az orosz vezetés ekkor korántsem volt egységes abban a kérdésben, mi legyen a világforradalom sorsa. Míg Lenin és Trockij a forradalmi láng terjesztésének legharcosabb elkötelezettje volt, addig Sztálin szándéka az volt, hogy inkább a szovjet rezsimet stabilizálják belülről. Erre pedig meg is volt az oka, hiszen ekkor még továbbra is dúlt az orosz polgárháború, különösen az egykori orosz birodalom keleti végein. Végül azonban Lenin és Trockij álláspontja kerekedett felül, így orosz részről meg is kezdődtek az előkészületek a mindent eldöntő csatára.

„A Bugyonnij-vezette 1. Lovashadsereg még júniusban áttörte a lengyel frontvonalat, ami drámai következményekkel járt. A fiatal állam Oroszországgal határos részein teljesen összeomlott a lengyel front”

Tuhacsevszkij viszont a mai Belorusszia területéről, a Berezina folyónál támadt, ami miatt a lengyel hadseregnek vissza kellett vonulnia. A két fél ekkor még tett egy kísérletet a békés megoldásra, ezért a delegációik augusztus elején találkoztak Baranavicsiben, azonban ez nem vezetett eredményre. Most már mindkét fél a csatára készült. Ami a lengyel haderőt illeti, nagyjából 115 és 135 ezer közé tehető azoknak a katonáknak a száma, akiket Varsó védelmére sikerült mozgósítani.

„Habár a lengyel hadsereget rendkívül megtépázták az Ukrajna területén elszenvedett vereségek, ezt nagyban ellensúlyozta, hogy a vezérkarban számos rendkívül tapasztalt katonai vezető foglalt helyet”

Elég a már említett Piłsudskira gondolnunk, aki az első világháborúban lengyel légiókat hozott létre, amelyek az Osztrák-Magyar Monarchia és a Német Császárság mellett harcoltak Oroszország ellen. De a lengyel vezetésben találjuk Edward Rydz-Śmigłyt és Władysław Sikorskit is, akik később még fontos szerepet kapnak a lengyel történelemben.

Ezzel szemben a szovjet haderő létszáma 104 és 140 ezer közé volt tehető, vezetői egyrészt azokból a kommunista politikusokból állt, akiknek harci tapasztalatai inkább a polgárháborúra korlátozódtak, ám olyan nagyágyúkat is ott voltak a soraikban, mint Tuhacsevszkij, akinek a nevét eddigre már jól ismerte az ellenség.

„A tényleges csata augusztus 12-án egy meglehetően nagy területen kezdődött. Ekkor indult meg Tuhacsevszkij Varsó irányába”

A lengyelek hősiesen védekeztek minden fronton, azonban a Vörös Hadsereg 14-ére elérte Varsót, pontosabban a főváros északi peremén fekvő Ossów falut. Az oroszoknak ugyan át sikerült törniük a lengyel gyalogosok első vonalait, azonban Piłsudskiék újra és újra pótolták a veszteségeiket. Hiába sikerült így a Vörös Hadseregnek felmorzsolnia a nagyrészt diákokból álló védőket, az Önkéntes Hadsereg már sokkal nagyobb falatnak bizonyult számukra.

Nagyrészt ennek a lengyel egységnek sikerült elérnie, hogy addig tartsák a lengyel vonalakat, amíg megérkezik a tüzérségi erősítés, ami egy váratlan művelettel aztán visszavonulásra kényszerítette az oroszokat ezen a frontszakaszon. Persze a lengyeleknek az is kezükre játszott a csatában, hogy kódfejtőik sikeresen feltörték a Vörös Hadsereg rádiós kódját, így pontosan értesülhettek arról, hol támadnak az oroszok.

„Ám a varsói csata ezzel korántsem ért még véget. A Vörös Hadsereg egységei ezután a Visztula felől indultak meg, hogy a lengyel fővárost nyugatról közelítsék meg”

Ez nem csak Varsó elfoglalása miatt volt fontos, hanem azért is, hogy Kelet-Pomeránia megszerzésével gesztust tegyenek a német nacionalistáknak, ugyanis nekik akarták átadni ezeket a területeket.

Piłsudski ezért 16-án a Wieprz folyótól kiindulva megtámadta Tuhacsevszkij csapatainak oldalát. Ehhez összevonta a csapatainak egy részét Lwówból, amelyet Bugyonnyij lovashadserege támadott meg. Tuhacsevszkijnek ez óriási meglepetést okozott, és nem is tudott úrrá lenni a helyzeten. A lengyel erők szétzúzták az ellenfelet, majd üldözni kezdték a Vörös Hadsereget, hogy az ne tudjon visszavonulni. Ez viszont már csak részben sikerült, mert az oroszoknak még időben sikerült visszavonulniuk a hátországba. Viszont mások nem voltak ilyen szerencsések, így a Włocławek és Toruń mellett harcoló csapatokat elvágták a szovjet főerőktől, akik így csak Kelet-Poroszországba tudtak menekülni.

„A varsói csata még augusztus 25-ig eltartott, ami óriási pofon volt a szovjet vezetésnek”

Ezzel nemcsak a világforradalmi álmok foszlottak szét, hanem hatalmas presztízs veszteség is érte a szovjet alakulatokat. Ugyan a lengyel-szovjet háború még néhány hónapig folytatódott, a végkifejlet innentől már meg volt írva. Miután pedig a Vörös Hadsereg elveszítette Lwówot, majd Minszket, az egyetlen kérdés már csak az maradt, hogyan egyezzen meg Moszkva Varsóval a béke feltételeiről.
Lengyel részről viszont óriási eredményként értékelték a varsói győzelmet, amit a mai napig „visztulai csodának” hívnak. Lengyel történészek gyakran hasonlítják ezt az ütközetet az első világháborús „marne-i csodához”, ahol 1914 szeptemberében a franciák visszaverték a németeket, akik csaknem elfoglalták Párizst.

„A vallásos lengyelek viszont még ennél is többet látnak a csatába. Augusztus 15. – vagyis az ossówi diadal napját – Mária mennybemeneteleként tartja nyilván az egyház, ez a nap ma is nemzeti ünnep a lengyeleknél, ami egyben a Lengyel Hadsereg napja”

Kevésbé ismert ugyanakkor, hogy a lengyel győzelemben – így a kommunista világforradalom megállításában – Magyarország is fontos szerepet játszott. A nyugati szövetségesek ugyanis alig támogatták a lengyeleket, így azok csak a magyarországi és a magyar közvetítéssel továbbszállított francia lőszerre számíthattak. Azonban Ausztria, Olaszország, Németország és Csehszlovákia nem engedte át a hadianyag-szállítmányokat, amiket még júliusban indítottak el hazánkból.

„Végül aztán Románián keresztül jutottak el a magyar lőszerszállítmányok Lengyelországba, ami rendkívül fontosnak bizonyult a varsói csata második szakaszában”

Csak néhány szám a szállítmányokról: az elkövetkező nyolc hónapban, ameddig a lengyel-szovjet háború tartott, Magyarország saját készleteiből 48 millió, Mauser karabélyhoz való lőszert, 13 millió Mannlicher típusú lőszert, jelentős mennyiségű, különböző kaliberű tüzérségi lőszert, 30 ezer Mauser karabélyt több millió alkatrésszel, 440 tábori konyhát, 80 tábori kemencét és sok egyéb felszerelést, hadianyagot szállított. E segítség emlékét örökíti meg az az emléktábla, amelyet 2011 márciusában avattak fel Varsóban.

„Ám a „visztulai csodát” később sokszorosan megbosszulta Sztálin”

Ugyanis a kommunista párton belül pontosan tudta mindenki, hogy az ő fegyelmezetlensége nagymértékben hozzájárult a Vörös Hadsereg kudarcához, és ő sosem felejtette el ezt a sérelmét, sem azokat, akik akkor bírálattal illették. Így Trockijt, a Vörös Hadsereg parancsnokát és a csapatok élén álló Tuhacsevszkij marsallt. Ám a legrosszabbul mégis csak a lengyelek jártak, akik – akár szovjet állampolgárok voltak, akár nem – a sztálini diktatúra minden szakaszát elszenvedték, legyen szó a „kémek” utáni hajszákról, a kuláktalanításról, a vallásesellenes és a nemzeti kisebbségek elleni harcról, a nagy tisztogatásról, a határvidékeknek és a Vörös Hadsereg hátországának megtisztításáról, a második világháborúban a hadifoglyok kivégzéséről, majd utána a társadalmilag veszélyesnek minősített emberek tömeges deportálásáról.

„Ettől függetlenül a varsói csatát ma is kulcsfontosságúnak tartják Európa történetében”

A brit diplomata, Edgar Vincent ráadásul a történelem egyik legfontosabb csatájaként tartja nyilván ezt az ütközetet, ugyanis itt sikerült megállítani a kommunizmust, hogy Nyugat-Európa felé terjedjen tovább. Mások viszont még ennél is messzebb mennek. Szerintük a „visztulai csoda” csak a török veszélytől megmentő bécsi csatával, illetve a 732-es, Európát a mór seregektől megvédő poitiers-i ütközettel hasonlítható össze.

MEGOSZTÁS

Külpolitikai elemző, közgazdász, politológus. Korábban a Magyar Nemzet napilap, jelenleg a Magyar Hang hetilap külpolitikai újságírója, emellett számos tudományos cikk szerzője. Angolul, szerbül és horvátul beszél. Elsődleges területe a Balkán és annak politikai-gazdasági viszonyai, különös tekintettel az ex-jugoszláv országokra. Másodlagos területe a Közel-Kelet, emellett a világ konfliktus-övezeteivel foglalkozik. Tudományos tevékenységének fókuszában a politikaelmélet áll, ezen belül a politika matematizálási módszereit kutatja.