Kezdőlap » x-demokrata » Navalnijnak adott igazat a strasbourgi bíróság
Navalnij fájdalmasan mutatja a kamerákba fertőtlenítővel leöntött zöld arcát, s twittel a rendőrségi fogda rácsai mögül. E színjátékban akarva-akaratlanul partner maga a hatalom is #moszkvater

Navalnijnak adott igazat a strasbourgi bíróság

A blogger, aki az új nemzedék zászlóvivőjeként elnök akar lenni, ám egyelőre csak az ismertsége növekszik rohamosan, a támogatottsága nem

Navalnij fájdalmasan mutatja a kamerákba fertőtlenítővel leöntött zöld arcát, s twittel a rendőrségi fogda rácsai mögül. E színjátékban akarva-akaratlanul partner maga a hatalom is #moszkvater
„Navalnij fájdalmasan mutatja a kamerákba fertőtlenítővel leöntött zöld arcát, s twittel a rendőrségi fogda rácsai mögül. E színjátékban akarva-akaratlanul partner maga a hatalom is”

Elmarasztalta Oroszországot a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB), amiért az orosz hatóságok 2012 és 2014 között hétszer is jogsértő módon vették őrizetbe és ítélték el Alekszej Navalnij ellenzéki politikust. A letartóztatások után öt esetben pénzbírságot szabtak ki Navalnijra, kétszer pedig elzárásra ítélték, hét, illetve tizenöt napra. Az EJEB tavaly februárban első fokon már kimondta, hogy a hatóságok több ponton is megsértették Navalnij jogait, az ítélet ellen azonban mindkét fél fellebbezett, az ügyet így a másodfokú fórumként működő nagykamara elé utalták. A fellebbviteli testület csütörtöki jogerős ítéletében egyhangúlag megállapította, hogy Navalnij őrizetbe vétele valóban jogsértő és politikailag motivált volt. A strasbourgi bírák ezért mintegy 64 ezer euró (körülbelül 20 millió forint) kártérítést és perköltséget ítéltek meg a panaszosnak.

Az ítélet arról tanúskodik, hogy az EJEB hozzáállása megváltozott Oroszországhoz. Vlagyimir Putyin hatalomra kerülése óta ez a bíróság először mondott ilyen súlyos ítéletet Oroszországról, s általában véve is egy kormányról eddig mindössze 11 alkalommal jelentette ki, hogy ily módon visszaélt a hatalmával. Még a februárban első fokon kimondott verdiktben sem szerepelt, hogy Navalnij letartóztatása politikailag motivált lenne. Mindez nagy eséllyel összefüggésbe hozható az Oroszország körüli hangulat megváltozásával, s könnyen maga után vonhatja, hogy az orosz képviselők szavazati jogának megvonása után tavaly nyár óta a tagdíjat már nem fizető Moszkva még inkább eltávolodik az Európa Tanácstól. Az ítélethirdetésen egyébként végül részt vett maga az ellenzéki aktivista is, akit előzőleg feltartóztattak a moszkvai repülőtéren. A hír kapcsán azt jártuk körbe, hogy ki is a hírek állandó szereplője Alekszej Navalnij?

„Ismertsége az elmúlt pár évben megtízszereződött, ám így is csak az oroszok alig több mint fele hallott róla. A fősodor médiában nem kap szereplési lehetőséget, ezért az interneten ostorozza az elitet és küzd a korrupció ellen. Az új politikai generáció sztárja egy a 40-es éveinek elején járó blogger, aki már az elnökségre is bejelentkezett, a nyugati sajtó pedig Vlagyimir Putyin egyetlen valódi kihívójaként kezeli. Sokan a fiatal Borisz Jelcinhez hasonlítják, aki a rendszer mártírjaként építette fel magát, míg mások szerint nem is politikus, csupán a politikai folyamatok olyan tényezője, akit mások mellett a hatalom is felhasznál”

Jó kiállású fiatal férfi szállt ki a kocsiból. Hét éve már ennek, de Moszkva központjában a járókelők már akkor is összesúgtak a háta mögött. A fiatalok és a belvárosi polgárság csillogó szemmel, a jövő reménységeként nézett rá, míg mások csak a régen várt stabilitást, a nyugalmat felforgató izgága bloggert látva benne, a fejüket csóválták. Stílszerűen a moszkvai magyar kereskedelmi kirendeltség egy oligarchán keresztül a kormány kezére frissen átjátszott épülete előtt találkoztunk. Az ügylet valójában csak itthon kavart nagy port, az eladás körüli anomáliákról az orosz közvélemény leginkább az ő bejegyzéseinek köszönhetően értesülhetett. Tehát a híres „kerki” hozott össze bennünket,  amelynek bárja legendás ham and eggsével és az egri bikavérrel a ’80-as években egy talpalatnyi  Magyarország volt a szovjet fővárosban tanuló diákok számára. Így számomra is, de mielőtt elmélyedhettünk volna a múltban, gyorsan kiderült, hogy az orosz ellenzék fiatal titánjának szemében ez csak egy projekt, s jobban érdekelte, hogy az akkor új magyar kormány mit akar, s tud tenni az ügy felgöngyölítése érdekében. Felvázoltam a helyzetet, s még később is váltottunk ez ügyben néhány telefont, de engem már akkor jobban érdekelt, ki is ez az Andersen meséjéből előlépett fiatalember, akit egyesek liberálisnak, mások nacionalistának tartanak, de nevezték már a CIA és a Kreml ügynökének is.

Navalnij egy ebéd mellett beszélt arról, hogy miért tartja az Egységes Oroszországot a szélhámosok és tolvajok pártjának, Putyin pedig nem valamiféle új Sztálin, mint azt egyesek gondolják, hanem, nagyon is földön járó ember, aki például szereti a pénzt. Nem kímélte a Szovjetunió felbomlása után hatalomra került úgynevezett demokratákat sem, akik hibát hibára halmozva azt csinálták, mint korábban a kommunisták. A liberálisok megmelegedtek a hatalomban, lejáratták a legszebb eszméket, s ha úgy hozta az érdekük, előszeretettel bélyegezték nacionalistának, antiszemitának ellenfeleiket.  Hodorkovszkijról sem volt jó véleménye. Az oligarchát egyáltalán nem tartja angyalnak, hiszen gazdasági jellegű törvénysértések sorát követte el, de – mint megjegyezte – nem ezért került börtönbe.

Úgy gondolta, a nagyjából 1975 és 1983 között született generáció ma egyre fontosabb szerepet játszik a gazdasági és a politikai életben, már nem érti a szovjet mítoszokat, s nem tartozik hálával sem a Szovjetuniónak, sem Putyinnak. Ugyanis egyik sem adott neki semmit. Ezek a fiatalok már másként nézik a világot, de a többség a bajok ellenére sem akarja elhagyni Oroszországot. Kiosztotta a hanyatló Egyesült Államokat is, amelynek a világban játszott szerepét sokan eltúlozzák, s érthetetlennek és idejétmúltnak nevezte az akkor még inkább csak a volt szocialista tábor országaiban érződő ruszofóbiát.

E beszélgetés meggyőzött arról, hogy Navalnij nem hétköznapi személyiség. Nemcsak érti, de érzi is a politikai mozgásokat, karizmája pedig sokakat magával ragad. Jól forgatja a szavakat, de még egy ilyen beszélgetésben is átjött, hogy ha kell, ösztönösen alkalmazkodik partneréhez, ha pedig úgy fordul a kocka, akkor kérlelhetetlenül támad.

„Nem véletlen, hogy ellenfelei és támogatói egyetértenek abban, hogy nézeteit a liberalizmus, a nacionalizmus és a populizmus koktéljaként lehet a legjobban jellemezni.  Ez a robbanásveszélyes elegy egyszerre vonzza és taszítja a különböző gondolkodású embereket, tény ugyanakkor, hogy kevesen mennek el mellette érzelmektől mentesen”

Nem meglepő ezek után, ha nemcsak ismerőinek, de a szakértőknek a véleménye is erősen megoszlik vele kapcsolatban. Még a Navalnijért bevallottan rajongó elkötelezett ellenzéki, a Borisz Akunyin néven ismert bestseller író Grigorij Cshartisvili is úgy véli, jó lenne mielőbb tisztázni, hogy Navalnij nacionalista, esetleg elvtelen populista, vagy olyan demokrata, akinek ellentmondásos nézetei csupán a hatalom által szűkre szabott demokratikus kereteket tükrözik. Ennek kapcsán jegyezte meg egyik kampánykörútjáról írva a The Guardiant tudósító Shaun Walker, hogy a migránsokat a csótányokhoz hasonlító Navalnij cinikusan úgy gondolja, a liberális elit támogatását már úgyis bírja, így nyitnia kell a széles tömegek felé.

Máshonnan közelít Igor Ejdman szociológus, aki blogjában igazi népvezérként jellemzi Navalnijt, akiben olyanok is hisznek, akik már rég csalódtak mindenben. Persze, az ellenzéki elitben Navalnij eklektikus nézeteit illetően messze nem mindenki ilyen megértő. Ellentmondást nem tűrő, kételyeket és vitákat nem ismerő, igazi bolsevik logikának nevezi a blogger „mi jók vagyunk, ők pedig rosszak” megközelítését Kszenyija Szobcsak. Az AIDS elleni harc ismert aktivistája Ányja Szarang elismeri, hogy a blogger komoly érdemeket szerzett a korrupció üldözésével, több tekintetben Donald Trumpéra hajazó nemzeti populista politikai programját azonban legfeljebb az elkeseredettek támogatják. Oleg Bondarenko még a „mozgalmi időkből”, 2003-ból ismeri Navalnijt, aki akkor a liberális Jabloko moszkvai szervezetének apparátusát vezette.

– Szeretett a háttérben maradni, kerülte a kamerákat, s már akkor látszott, hogy inkább üzletember, mint politikus. Ravasz, számító, cinikus. E tekintetben semmit sem változott. Soha nem hitt az eszmékben, s az álmodozókat naiv hülyéknek tartja. E tekintetben semmit sem változott. Mindig azt a vasat üti, amelyik meleg. Amikor a migráns tematika került előtérbe, akkor nacionalista volt. Most a korrupció elleni fellépéssel lehet népszerűséget szerezni, így már majdhogynem szocialistának mutatja magát. Valójában azonban cinikus liberális! A liberálisok azonban éppen e gátlástalan cinizmusa miatt nem vallják teljesen magukénak – mondja Bondarenko, aki ma már a Progresszív Politikáért Alapítvány igazgatója.

Lényegében e szavakat támasztotta alá még tavalyi beszélgetésünk alkalmával a dumából kizárt, egyedül a Krím csatlakozása ellen szavazó baloldali képviselő, most kijevi emigrációban élő, a 2011-es ellenzéki tüntetéseken a hatalom ellen mások mellett Navalnijjal együtt fellépő Ilja Ponomarjov is.

– Navalnij tehetséges blogger, aki elkezdte építeni a politikai karrierjét. Igazi populista, aki semmiben nem különbözik Putyintól. Csak a saját követőivel akarja kicserélni az embereket a hatalomban, a rendszert magát azonban megtartaná. Ettől függetlenül boldog vagyok, hogy vannak ilyen emberek, mint Alekszej, s szeretném, ha egyre többen lennének! Még akkor is, ha én a jövőről szóló víziók versenyét szívesebben látnám, mint a személyiségek versengését – fejtegette az egykori harcostárs.

„Meglehetősen sok találgatásra ad okot Navalnij kacskaringós életútja és finoman szólva szerteágazó üzleti és politikai aktivitása is”

A kétgyerekes, jogi és pénzügyi diplomával is bíró, ismert liberális közszereplők, köztük Garri Kaszparov ajánlására fél évet az amerikai Yale Egyetemen is hallgató ellenzéki a gyanús állami szerződések nyilvánosságra hozatalával, a „fűrészelés” – így nevezik az orosz szlengben azt, hogy magánzsebekbe folynak el állami pénzek, illetve az ezek elosztása körüli vesztegetések – elleni harccal vált évek alatt az ország első számú bloggerévé.

A Korrupció Elleni Küzdelem Alapítványa mára egyesíti az olyan, a hatalom orra alá sok borsot törő internetes projekteket, mint a RosPil, a RosJama, a navalny.com vagy az utóbbi időben forgatott filmeket, mint legutóbb a kormányfő állítólagos vagyonát leleplező „Ő maguknak nem Gyima” című. Eközben egymás után alapítja s szünteti meg az értékpapírokkal, jogi tanácsadással, reklámmal vagy éppen logisztikával foglalkozó vállalkozásait. Jól keresett (5 millió rubel) a Jobboldali Erők Szövetségének 2007-es reklámkampányán, de havi 10 ezer dollárért partnere volt a Jukosz volt ügyvédjének is. Résztulajdonosa a Moszkva környékén működő családi cégnek, az egyik oligarcha, Alekszandr Lebegyev képviseletében pedig rövid ideig ott ült az Aeroflot légitársaság igazgató tanácsában is.

Ahogy a már idézett politológus Oleg Bondarenko e pályaív kapcsán megjegyzi, Navalnij a politikai aktivista tevékenység árnyékában és védőernyője alatt folytat üzleti tevékenységet. Ismeretlen eredetű tőkéből vásárolt kisebbségi tulajdonrészt egy sor nagy állami cégben, s így kisrészvényesként hozzáférhetett a belső dokumentumokhoz. E tudatos, William Browder amerikai befektető „tevékenysége” révén megismert sémát alkalmazva születtek leleplező írásai többek között a Vnyestorgbankról vagy az állami vasúttársaságról.

Hasonlóképpen színes a politikai pályakép is. Mint már említettük, a Népek Barátsága Egyetem, a Lumumba elvégzése után 2000-ben a Jablokóban kezdett, s még a vezetésbe is bekerült, ám a liberálisoknál kivágta a biztosítékot, hogy többször is részt vett a nacionalista Orosz Menet felvonuláson. Közben Marija Gajdarral ott bábáskodik a Da nevű ifjúsági mozgalom megalakításánál, megismerkedik a később a kirovi terület kormányzójává avanzsáló Nyikita Belihhel, színvonalas politikai viták moderátora, s még 2007-es kizárása előtt társalapítója a nemzeti demokrata, nacionalista szélsőbalosokat soraiban tudó Narod (Nép) nevű mozgalomnak. „Normális nacionalistaként” a radikálisokkal szövetkezve a ruszofóbia ellen küzd az Orosz Nemzeti Mozgalomban, majd a már említett Belih tanácsadójaként belekeveredik a Kirovlesz néven elhíresült sikkasztásért öt év felfüggesztett börtönnel végződő ügybe. E pert sokan ugyanúgy politikainak minősítik, mint a 3,5 évi felfüggesztéssel végződő, a Navalnij testvérek ellen folyó Yves Rocher ügyet. A perek sora nem zavarja Navalnijt abban, hogy 2013-ban 27,24 százalékot szerezve Szergej Szobjanyin mögött második legyen a moszkvai főpolgármesteri címért folyó versenyben, majd ezt követően megalakítsa a Haladás Pártját.

Navalnij már az elnöki széket nézte ki magának, a 2018-as választásokon azonban büntetett előítélete miatt nem indulhatott. Ismertsége a Levada Központ felmérése alapján már 55 százalékos, elnöknek azonban csak az oroszok 10 százaléka szeretné látni. Egyrészt vidéken még mindig sokan nem ismerik, másrészt – mint Ilja Ponomarjov rámutat – a Kreml malmára hajtják a vizet Navalnij neoliberális beütésű gazdasági nézetei.

– Ha abbahagyja az ellenzéki oldalon vívott harcát és a fő célra fókuszál, kevesebbet beszél a putyinizmus amúgy is sokaknak nyilvánvaló negatív oldalairól, s többet az alternatívákról, akkor nehéz perceket szerezhet a hatalomnak – vetíti előre az emigrációban élő ellenzéki politikus.

Addig is az orosz szakértői elit azon polemizál, hogy politikusnak nevezhető-e egyáltalán Navalnij. A Carnegie Központ elemzője Nyikolaj Petrov szerint igen, hiszen Navalnij a verseny egyetlen eleme a konkurenciát kiölő rendszerben. Olyan erő, amely a Kremlt is reagálásra késztetve részben már meghatározza a közbeszédet. A hatalomhoz közelebb álló Alekszej Muhin ugyanakkor úgy látja, Navalnij jelenségről beszélhetünk, de ettől ő még nem lesz politikus. Kiválóan épít a társadalom félelmeire, jól játszik az érzelmek húrjain, s érzi az új trendeket is, de csak a rombolásra képes koncentrálni, a változtatásra, a rendszer megjavítására nem.

E temperamentumával közben – mutat rá Muhin és Bondarenko is – akarva-akaratlanul segít a hatalom belső konfliktusainak megoldásában. Amellett, hogy sakálként és nem farkasként „leleplezéseivel” elintéz bizonyos dolgokat az üzleti szféra egyes csoportjainak, a hatalom körein belüli klánok sokszor közvetetten rajta keresztül üzengetnek egymásnak.

„Hogy ennél előbbre tud-e, akar-e lépni Navalnij, az még a jövő kérdése. Megjelenése azonban mutatja, hogy Oroszországban helyet követel magának a nap alatt a harmincas, negyvenes éveit taposó nemzedék”

Az ő zászlóvivőjük a blogger, aki elnök akar lenni. Egyelőre azonban még ott tart, hogy ügyesen játssza el a rendszer mártírjának a szerepét. Fájdalmasan mutatja a kamerákba fertőtlenítővel leöntött zöld arcát, s twittel a rendőrségi fogda rácsai mögül. E színjátékban akarva-akaratlanul partner maga a hatalom is.

– Tipikus ellenzéki taktika ez. Jelcin így győzött. Csakhogy, ma más időket élünk! – összegez frappánsan az Oroszországgal foglalkozó ismert német elemző, Alexander Rahr.

 

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.