Kezdőlap » Politika » Ukrajna 2019 » Működik-e a Brzezinski-doktrína?
Oleg Bondarenko #moszkvater

Működik-e a Brzezinski-doktrína?

Amerika számára mindig fontos lesz a regionális feszültséggócok fenntartása, ugyanis így tudja csak meghosszabbítani gyengülő globális hatalmát

Oroszország immár évszázadok óta birodalmi léptékekben él. Birodalmi a tudat és a gondolkodás. Bár a Szovjetunió széthullásával meggyengült, nem szűnt meg globális hatalom lenni. Putyin elnöksége alatt újra megkerülhetetlen globális szereplővé erősödött, és ezen az ukrán konfliktus, a szankciók sem változtattak. Oroszországnak a világban betöltött régi-új helyéről, az ukrán válság hatásairól Oleg Bondarenko politológussal, a Progresszív Politikáért Alapítvány igazgatójával Moszkvában beszélgettünk.

Oleg Bondarenko #moszkvater
Oleg Bondarenko
Fotó:EUROPRESS/Eugene Odinokov/Sputnik

– Immár öt éve tart az ukrán-orosz konfliktus. Hogyan látja, működik a Brzezinski-doktrína, amelynek egyik kulcseleme, hogy Kijevet le kell választani Moszkváról, Ukrajna nélkül ugyanis Oroszország megszűnik eurázsiai hatalom lenni?

– Nem működik. Zbigniew Brzezinski elképzelései a Szovjetunió felbomlása utáni években érvényesek voltak, ám ma az már nem igaz, hogy Ukrajna nélkül Oroszország többé nem eurázsiai birodalom. A múlt század ’90-es éveiben Moszkvában tényleg úgy érezhették, hogy Ukrajna eltávolodása Oroszországtól olyan, mintha Texas leválna Amerikáról. Ez azonban ma már nem egészen így van. Az más Oroszország, és más Ukrajna volt.

– Valóban nem egészen, Ukrajna leválasztásával azonban Amerikának geopolitikai értelemben azért csak sikerült gyengítenie Oroszországot, amely még a ’90-es években is a nemzetközi politika alanya, és nem elszenvedője volt. Ha úgy tetszik, globális szereplő, még ha gyenge is. Még az elnöki poszt ideiglenes elfoglalása előtti programcikkében is azt nevezte 1999 végén az egyik legfőbb feladatnak Vlagyimir Putyin, hogy Oroszország ne csússzon le a másod- vagy harmadrendű hatalmak sorába. Minek tekinthető ma Oroszország? Globális ambíciókkal bíró regionális hatalomnak, avagy teljes értékű globális szereplőnek?

– Oroszország az, ami volt, birodalom. Ki-kiharaptak belőle egy-egy részt, korlátozottak a tartalékai, ám birodalom. Birodalmi a tudat és a gondolkodás. Ez érvényes a társadalomra és a hatalomra egyaránt. Enélkül nem indultak volna el a repülők Venezuelába, és nem lennének ott az orosz katonák Szíriában sem. De 30 afrikai ország magas rangú küldöttsége sem lenne itt azon a fórumon, amelynek szünetében beszélgetünk.

– S a világpolitika legnagyobb szereplői is meghatározó globális hatalomként tekintenek Oroszországra?

– Nézze, a véleményt sok tekintetben a nézőpont határozza meg. A nyugati világ számára Oroszország birodalmi volta kellemetlen hír. Amerikával az élen úgy gondolták, hogy a szovjet-orosz birodalom a Szovjetunió széthullásával örökre megszűnt létezni, és most szomorúan konstatálják, hogy ez az „algoritmus”  annak ellenére újratermeli önmagát, hogy a mai orosz társadalom döntő többsége nem volt a birodalmi eszmének a hordozója.  Ez a gondolkodás sokáig ellenzékben volt, ez az eszme azonban olyannyira életképes, és bizonyos geológiai keretek között meghatározó, hogy nem lehet csak úgy kiirtani a fejekből. Putyin különleges képessége, hogy olyan irányt képes szabni egyesek gondolkodásának, amelyet azok korábban elképzelhetetlennek tartottak. Így a rendszeren belül a liberálisok a szociális szférával foglalkoznak, akik pedig úgy gondolták, hogy Oroszországnak csak önmagával kell foglalkoznia, most a globális jelenlét, a korábbi határok lebontásának technológiai alapjait teremtik meg. Mondhatjuk erre, hogy sokan nincsenek a helyükön ebben a rendszerben, ez azonban valójában az irónia egyfajta magasabb rendű megnyilvánulása.

– Említette Afrikát. Ugyanez a nyitás még erősebb Ázsia felé, ám mindez ellensúlyozhatja-e Ukrajna – legalábbis időleges – elvesztését, a nyugati kapcsolatok megromlását?

– Az ázsiai és afrikai nyitás az orosz külpolitikában a világtrendek követése mellett mindenek előtt a nyugati kapcsolatok megromlása után keletkezett űr kitöltésével magyarázható. Miután Európa sok tekintetben bojkottálja Oroszországot, az így teremtődött vákuumban megjelenik Afrika, de mindenek előtt Ázsia. Persze, ez nem jelenti azt, hogy Oroszország komoly stratégiai pozíciókat szerez Afrikában, ám ahol a szovjet időkben ezt megalapozták, még ez sem elképzelhetetlen. Ezeket a kapcsolatokat helyre lehet állítani, míg máshol ez egyáltalán nem egyszerű feladat. Ugyanakkor látni kell azt is, hogy az európai blokád enyhül, különösebben már senkit sem érdekel, a szankciók mára értelmetlenné váltak.

– A fő kérdés most az, hogy miként tud arcának megőrzésével a még mindig sok tekintetben Amerika túszaként viselkedő Európa kifarolni mindebből…

– Azért nem mindenki viselkedik Európában sem az Egyesült Államok vazallusaként. Még Angela Merkel és Emmanuel Macron sem ápol jó kapcsolatokat Donald Trumppal. Az új európai vezetés feladata lesz, hogy kidolgozza az együttműködés stratégiáját Amerikával immár nem a totális partnerség, hanem a verseny viszonyai között.

– Trump ebben sokat segít. Nemde?

– Így van. Ő már versenytársként tekint Európára, mindenek előtt Németországra. Nem tetszik neki, hogy a német autók jól futnak az amerikai piacon, míg az amerikaiaknak nincs ilyen keletjük Európában. Trump üzleti szemmel tekint a geopolitikára is, és ez egyre inkább kijózanítóan hat Európát.

– Európa, ezen belül legfőképp Németország versenyképességet gyengíti az is, hogy az Egyesült Államok megosztja az eurázsiai térséget. Egyfelől gyengíti az Európai Uniót, másfelől nyomás alatt tartja Oroszországot. Ennek az eszköze pedig Ukrajna…

– Ennek az amerikai politikának a látványos megnyilvánulása az Északi Áramlat bővítésének blokkolása. A szankciók adott esetben az európai cégeket érintik, és az egész Németországot gyengíti. Merkel pedig ebben a harcban félreteszi Putyinnal szemben érzett fenntartásait, és a német üzleti érdekeket védi.

– A cél tehát Berlin és Moszkva egyidejű nyomás alatt tartása, méghozzá alapvetően Ukrajna segítségével. Meddig maradhat e geopolitikai csatározások terepe Ukrajna?

– Ukrajna lassan minden tekintetben elveszíti a benne rejlő potenciált. Európa belefáradt Ukrajnába. Ez az ország az elmúlt öt évben óriási médiafigyelmet és politikai támogatást kapott, ám ezzel valójában nem tudott élni. Megmaradt a nemzetközi politika tárgyának, és nem vált annak alakítójává, alanyává.

– Oroszország közben hosszú időre elveszítette Ukrajnát. Mit veszített el konkrétan?

– A legfontosabb, hogy megszakadtak a társadalmi kapcsolatok. Míg 2014 előtt tömegesen utaztak az emberek Kijevbe vagy Moszkvába, most ezekről az irányokról elfeledkeztek. A másik fontos következmény, az Ukrajnában élő oroszok lényegében belső emigrációba vonultak. Félnek kimondani a véleményüket, de Volodimir Zelenszkij nagyarányú győzelmében vastagon benne vannak ezek a belső illegalitásban élők. Hogy mennyire hosszú időre, az még kérdés. A világ rendkívül gyorsan változik. Ami korábban 30 év alatt zajlott le, az ma 5 év alatt. Így aztán azt, hogy Oroszország milyen távra veszítette el Ukrajnát, az kirajzolódik Volodimir Zelenszkij első elnöki ciklusának végére, a konfliktus kirobbanásának 10. évfordulójára. Ki mondta volna akár egy éve is, hogy Zelenszkij nyer. De elnök lett, ami teljesen új helyzetet teremt.

– Biztos?

– Petro Porosenko megbukott. Minden változóban van. Ez egy folyamat. Zelenszkij kezében még nincs igazi hatalom.

– Közben jönnek vissza az oligarchák…

– Nem tűntek el azok sehová.

– Ezek szerint az ország nemzetközi kapcsolatai gyorsabban változhatnak, mint maga Ukrajna?

– Ukrajna szép lassan visszatér arra a szerény helyre, ahol geopolitikai értelemben mindig is volt. Ez a hely most nem az orosz világ, hanem Európa perifériája. Ahogy az a nevében (okraina, kraj) is benne van.

– A Trump és Putyin közötti mosolyok ellenére Oroszország és a Nyugat stratégiai, rendszerszintű szembenállása közben fennmarad. Mely országok jöhetnek még szóba Oroszország nyomás alatt tartására?

– Washington továbbra is keresni fogja az orosz szempontból kényes helyeket. Lehet ez Kazahsztán, ahol erősödnek a nacionalista erők. Gondoljunk csak bele, a Szvoboda parlamentbe jutása és az ukrajnai államcsíny között mindössze két év telt el. De lehet ez akár Belarusz is, ahol rájátszhatnak Alekszandr Lukasenko ambícióira. Amerika számára mindig fontos lesz a regionális feszültséggócok fenntartása, ugyanis így tudja csak meghosszabbítani gyengülő globális hatalmát. Ha Európa perifériáján van, azzal két vetélytársat is sakkban tart, miközben a megoldás kulcsa az ő kezében van.

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.