//Mit ér a Krími Platform?
„Kijevnek esze ágában sincs teljesíteni az ENSZ BT határozatával is megerősített minszki megállapodást” #moszkvater

Mit ér a Krími Platform?

MEGOSZTÁS

Az ukrán hatalom olyan nemzetközi koalíció létrehozását tűzte ki célul, amely napirenden tartja a krími kérdést, és diplomáciai eszközökkel segíti a félsziget visszaszerzését. Az Ukrajna függetlenségének 30. évfordulójához időzített kezdeményezés igazából csak az ország területi egysége melletti kiállásban merült ki, konkrétumok nem születtek, így aztán nem hozta meg a Kijev által várt eredményt. Felülemelkedett a reálpolitika, a világ ezt ki nem mondja, ám lényegében tudomásul vette, hogy a Krím Oroszország része. Mutatja ezt egyebek mellett is, hogy a nyugati  országok miniszteri szinten képviseltették magukat. Abban ugyanis mindenki  egyetért, hogy a Krím visszaszerzésére belátható időn belül aligha lesz esélye Ukrajnának.

„Kijevnek esze ágában sincs teljesíteni az ENSZ BT határozatával is megerősített minszki megállapodást” #moszkvater
„Kijevnek esze ágában sincs teljesíteni az ENSZ BT határozatával is megerősített minszki megállapodást”
Fotó:EUROPRESS/Alexandr Polegenko/Sputnik

Az ukrán hatalom még 2020 végén „krími platform” néven új nemzetközi kezdeményezéssel állt elő. Ennek az elképzelésnek azonban nem sok értelme van, hiszen a Krím Oroszországhoz csatlakozása óta semmilyen érdemi elmozdulás nincs a történtek nemzetközi megítélésében. Így nem nagyon van mire alapozni ezt a koalíciót. A „platform” elképzelései között sem hangzott el eddig semmi újdonság.

„Jogosan merült hát fel a kérdés, mit akar ezzel az egésszel Kijev?”

Úgy tűnik, az ukrán hatalom nagyon jól látja, hogy a nemzetközi közösség a Krím hovatartozását illetően lassan, de biztosan megbarátkozik a realitásokkal, ezért aztán Kijev minden erővel napirenden akarja tartani a kérdést, és minél több országot be akar vonni egy oroszellenes kampányba. Az új kezdeményezés egyúttal erősíteni hivatott Ukrajnának, mint az agresszió áldozatának az imázsát, és mint a háborús retorika felpörgetésével mindig, most is el akarja terelni a figyelmet a már a nemzetközi színtéren is észlelt reális problémákról.

„Mindenek előtt arról, hogy Kijevnek esze ágában sincs teljesíteni az ENSZ BT határozatával is megerősített minszki. a kelet-ukrajnai rendezésre vonatkozó megállapodást”

Egyre nehezebb azonban eltitkolni a külvilág elől azt a tényt, hogy az ukrán hatalom nem a politikai megállapodásban érdekelt, hanem a külső legitimációban, és a geopolitikai céljait az ukrán nép kárára megoldani próbáló Nyugat gazdasági támogatásában. A lakosság jelentős csoportjai közben nem értenek egyet az erőszakos és agresszív ukránosítással. A totalitárius módszerekkel, az elmúlt években politikai gyilkosságok sorát elkövető militáns neonáci csoportok felhasználásával. Ilyen jellegű nyomás nehezedik manapság a kárpátaljai magyar kisebbségre.

„Kijev kezdeményezése különösen cinikus a félszigetet a víz, a villanyáram, az élelmiszer eljuttatását magában foglaló blokáddal jellemezhető politika fényében. S akkor, amikor az ukrán titkosszolgálatok időről-időre olyan diverzáns akciókat készítenek elő, amelyekért Joe Biden még alelnökként számon kérte egykor az akkori elnök Petro Porosenkót”

S érthetetlen ez a kezdeményezés annak fényében is, hogy az ukrán politikusok máig a Krímben lévő polgári és katonai objektumok megtámadására hívnak fel. Azok a nemzetközi megfigyelők, akik tisztában vannak az Ukrajnában történtek hátterével és összefüggéseivel, és nem a CNN-ből tájékozódnak, megértik, hogy a Krím lakossága történelmi értelemben sokkal inkább Oroszországhoz, semmint Ukrajnához kötődik.

Ukrajna államként 1991-ig nem igazán létezett. Addig inkább csak ukrán területként beszélhetünk róla. Azt se felejtsük el, hogy Hruscsov egyfajta gesztusként éppen a Bohdan Hmelnickij és I. Alekszej orosz cár között a zaporozsjei felkelés lezárásaként az 1654-ben kötött perejaszlavi szerződés 300. évfordulóján ajándékozta az Ukrán SZSZK-nak, aminek akkor, 1954-ben semmi jelentősége nem volt. Az az 1654-es szerződés értelmében egyébként az ukrán területek kimondták csatlakozásukat az orosz cárhoz. S ha már itt tartunk, akkor az ukránok éppen a kozákokat és a krími tatárokat árulták el.

„A Krímnek tehát nem sok köze volt Ukrajnához, és Kijev 1991 után sem nagyon tudott mit kezdeni vele. Ezért a Krím döntő részben orosz lakossággal megmaradt egyfajta szovjet skanzennek. Aztán az ukrán hatalomnak a nemzeti kisebbségekkel szembeni egyre agresszívebb politikája ahhoz vezetett, hogy a 2014-es kijevi puccs pillanatában a krímiek inkább elszakadtak az egyre nacionalistább fordulatot vevő Ukrajnától”

Az elszakadást népszavazással erősítették meg. A nemzetközi közösség azonban az ENSZ alapokmányával is szembemenve a népek önrendelkezési jogának érvényesítésénél fontosabbnak tartja a határok sérthetetlenségének elvét. Arról nem is beszélve, hogy a Krím Oroszországhoz tartozásának elutasítása nem jelentheti Kijev nemzeti kisebbségeket elnyomó politikájának a támogatását.

Most, a Krími Platfrom találkozóján is felmerült ez a kérdés. Ugyan minden résztvevő együttérzését fejezte ki, de előbb a találkozó előtt néhány nappal Angela Merkel dörgölte Zelenszkij orra alá, hogy nem ártana betartani a minszki megállapodás egyes pontjait (így egyebek mellett az egy központú Ukrajna átalakítását föderatív állammá),

„magán a találkozón pedig Áder János és Florin Cîțu román kormányfő szólította fel Kijevet a kisebbségi jogok szavatolására”

„A magyarok tudatába mélyen beleégett mind a nagyhatalmi agresszió, mind pedig Trianon traumájának emléke, ezért mi pontosan tudjuk, hogy Ukrajna népe számára miért annyira érzékeny seb a Krím annexiója” – idézte az MTI a köztársasági elnököt. Áder János elmondta, hogy Magyarország a „rokon fájdalom” miatt és a nemzetközi jog iránti elkötelezettség okán is határozottan kiáll Ukrajna szuverenitása, az ország területi integritása mellett. Áder beszélt arról is, hogy a magyaroknak is van történelmi tapasztalatuk arról, hogy idegen hatalmak önkényesen átrajzolják egy éppen akkor nehéz helyzetbe került állam határait. „Magyarországtól az első világháború után addigi területének és lakosságának kétharmadát szakították el. Az ekkor kisebbségi sorsra jutott magyarság évszázados sérelme, hogy a lakóhelyét megszerző államok elvették tőle ősi iskoláit, és mindent megtettek, hogy elsorvasszák az anyanyelvén történő oktatást” – emlékeztetett.

„A magyar kormányfő nem hagyta szó nélkül azt sem, hogy miért zuhantak a mélypontra az elmúlt években a magyar–ukrán kapcsolatok. Emlékeztetett az iskolai nyelvhasználatot szabályozó oktatási törvényre, amely Budapest szerint a magyar nyelvű oktatás elsorvasztásához vezet Kárpátalján”

Áder kijelentette, „ha egy állam – nemzetközi kötelezettségeit semmibe véve – kiszorítja az iskolákból egy nemzeti közösség anyanyelvét, ha az anyanyelv közéleti használatát korlátozza, ha az anyanyelvüket használókat bírságokkal és büntetésekkel fenyegeti, az nemcsak a kisebbségek jogainak súlyos csorbítása, nemcsak nem méltó egy demokratikus elkötelezettségű országhoz, de a többségi nemzetnek sem válik hasznára”.

Összességében elmondható, hogy Kijev egy tapodtat sem jutott közelebb a nagyszabású, 46 ország különböző szintű politikusait felvonultató nagyszabású rendezvénnyel a Krím visszaszerzéséhez. A semmitmondó támogató nyilatkozatok közepette ugyanakkor akadtak olyanok, akik ünneprontóan emlékeztették arra, hogy Kijevnek a nemzeti kisebbségekhez viszonyulása nincs összhangban a sokat emlegetett európai értékekkel. S ehhez még hozzátehetjük azt is, hogy ez az önsorsrontó politika a soknemzetiségű Ukrajna további széteséséhez vezethet.

(Cikkünk frissült)

MEGOSZTÁS

1961-ben született külpolitikai újságíró, elemző, publicista. A Demokrata és a Magyar Hang hetilapok külpolitikai szakújságírója, a #moszkvater, a szláv világgal és a posztszovjet térséggel foglalkozó portál alapító főszerkesztője. Előtte 28 éven át a lap megszűnéséig a Magyar Nemzet konzervatív napilap munkatársa, 2000-től 2017-ig a külpolitikai rovat vezetője, majd a lap főmunkatársa. A lap utolsó moszkvai tudósítója. Érdeklődési területe a posztszovjet térség, emellett a globális folyamatok. Rendszeresen publikál külpolitikai folyóiratokban, írásai, interjúi időről időre megjelennek a közép- és kelet-európai sajtóban. A Putyin-rejtély (2000) című könyv szerzője, 2009-től a Valdaj Klub állandó tagja. A Metropolitan Egyetem kommunikáció szakának docense. A Tolsztoj Társaság a Magyar-Orosz Együttműködésért Egyesület elnökségének a tagja.