„Kijev egyre kétségbeesettebb helyzetét, és az európai társadalmak érezhető elfáradását látva a nyugati oldalon egyre jobban érik a háború intenzív szakaszát célzó tárgyalások megkezdésének a gondolata, és ezt a folyamatot csak felgyorsította a békét ígérő Donald Trump győzelme az amerikai választásokon”
Fotó:EUROPRESS/YURIY DYACHYSHYN/AFP
Az ukrajnai frontokon már egy ideje egyértelmű a helyzet. A még 2023-ra tervezett, a Krím-félsziget és Oroszország között a szárazföldi összeköttetés elvágását célzó ukrán ellentámadás kifulladása óta Oroszország nemcsak visszavette a stratégiai kezdeményezést, de a kifárasztásra, és a felőrlésre alapuló taktika egyre hatékonyabb. Az ukrán csapatok folyamatosan hátrálnak a Donbasszban, és az orosz erők semmissé tették az említett ellentámadás nem éppen izmos eredményeit a zaporizzsjai fronton is. Sőt, bizonyos előjelekből ítélve Moszkva hatalmas támadást készíthet elő a csatatér eme szakaszán. A 2024-es év végére az orosz csapatok az invázió első napjai óta leggyorsabb ütemben haladnak előre Kelet-Ukrajnában. Ezzel párhuzamosan a hátországot, mindenek előtt az energetikai infrastruktúrát érő csapások mind intenzívebbek, ami a télre nem sok jót ígér. Közben az egyre kilátástalanabbnak tűnő helyzetben az ukrán társadalom kitartása, a háború folytatása melletti eltökéltsége érezhetően gyengül. Kijev kapkod, Volodimir Zelenszkij egyre több tábornokot vált le. Ezen a képen stratégiai értelemben az sem sokat javít, hogy az ukrán erők betörtek a Kurszki területre, ahonnan egyelőre nem sikerült kiszorítani őket, és az orosz mélységi területek elleni rakéta- és drón támadások is egyre intenzívebbek.
„Kijev egyre kétségbeesettebb helyzetét, és az európai társadalmak érezhető elfáradását látva a nyugati oldalon egyre jobban érik a háború intenzív szakaszát célzó tárgyalások megkezdésének a gondolata, és ezt a folyamatot csak felgyorsította a békét ígérő Donald Trump győzelme az amerikai választásokon”
A közel három éve tartó háborúskodás után azonban ebből a minden közvetlen és közvetett résztvevő számára egyre inkább csapdának látszó helyzetből nem könnyű kimászni. Az ukrán elnök és környezete már csak a hatalom megtartása miatt sem kész egyelőre a háborúnak a frontok mentén történő, számukra kapitulációval egyenértékű befagyasztására, de látványosan csökkenő elszántsága ellenére itt még a társadalom sem tart. Az orosz társadalom jóval kitartóbb, Moszkva lehetőségei, tartalékai is minden értelemben nagyobbak, ám a háború elhúzódása Oroszországot is egyértelműen gyengíti. Bár a háború közvetett és közvetlen hatásai a brüsszeli fősodornak is egyre több problémát okoznak, az európai elitek Ukrajna melletti kiállása tűnik a legerősebbnek. Trump határozottan lezárná, pontosabban befagyasztaná a konfliktust, ám az amerikai érdekekre ő is figyel, így közben B-tervként megpróbálja annak terheit minél inkább Európára terhelni. Ezzel azonban az a baj, hogy mint az EU új, védelemért felelős biztosa fogalmazott, Oroszország a szankciók közepette is több fegyvert gyárt, mint egész Európa.
„Így a jövő szempontjából egyre inkább kulcsszerepbe kerül Európa, amely eddig béketervben nem nagyon gondolkodott, de el kell döntenie, hogy képes-e átvenni a csendesen hátrébb lépő Egyesült Államoktól Ukrajna fenntartásának és a háború folytatásának a költségeit. Mert az egyértelműnek tűnik, hogy Trump e tekintetben mindenképpen lépni fog. Így racionálisan vizsgálva a jövőt, Európa számára is jobb lenne, ha beiktatása után a régi-új amerikai elnök sikerrel járna”
Donald Trump elszántságával nincs is baj, számára mind a Közel-Kelet, mind pedig Kína prioritást élvez Ukrajnával szemben, azt azonban ő sem engedheti meg magának, hogy ezen a világrend átalakulása szempontjából jelenleg kiemelten fontos terepen ne mutasson erőt. S ha az Egyesült Államok érdekeiből indulunk ki, akkor egyértelmű, hogy Washington nem hagyhatja magára Ukrajnát, sőt előretolt helyőrségként a lehetőségekhez képest meg kell őriznie és erősítenie. Az más kérdés, hogy ennek a helyzetnek mind gazdasági, mind pedig geopolitikai értelemben inkább csak a hasznát fölözné le, a pénzügyi terheit Európára hárítaná. Figyelemre méltó e tekintetben, hogy Trump bizalmasa, a Kijevnek egyébként be-beszólogató Elon Musk a Pentagonnal kötött friss megállapodása alapján még inkább kiterjeszti a háború folytatása szempontjából létfontosságú műholdas segítséget Ukrajna számára. Az említett szempontokat figyelembe véve nem lepődhetünk meg azon, hogy Keith Kellogg személyében nemzetbiztonsági ügyekben a tapasztalt – Trump első ciklusa alatt többek között a nemzetbiztonsági tanácsa kabinetfőnökeként, és az akkori alelnök nemzetbiztonsági tanácsadójaként is szolgált -, az erő pozíciójából politizáló, kiemelkedő katonai és üzleti karriert befutott nyugalmazott altábornagyot jelöli ukrán-orosz különmegbízottnak.
„Kellogg még a nyár elején olyan tervvel állt elő a háború lezárására, amelynek értelmében be kell fagyasztani a frontvonalakat, és tárgyalóasztalhoz kell kényszeríteni a szemben álló feleket”
Amennyiben Kijev nem hajlandó tárgyalni, beszüntetik a támogatást, Moszkvát pedig éppen a katonai segítségnyújtás jelentős erősítésével kellene fenyegetni a diplomáciai rendezés érdekében. A demarkációs vonalhoz európai békefenntartók érkeznének. Ukrajna NATO-tagsága egy időre – tíz évre – lekerülne a napirendről, az Egyesült Államok azonban továbbra is felfegyverezné Ukrajnát, és megerősítené a védelmét. Kellogg szerint a háború lezárásához erős, „Amerika az első” típusú vezetés szükséges.
Trumpék elképzeléseit hallva Moszkva finoman szólva sem túl lelkes, ami érthető is, hiszen ez a rendezési terv kísértetiesen emlékeztet a minszki megállapodásokra, amelyek célja utólag elismerve az időnyerés, és Ukrajna megerősítése volt. A Kreml érthető módon nem érdekelt egy „Minszk-3” aláírásában, amely a jelenleg nyilvánosságra hozott elgondolások szerint nem megoldaná a konfliktust, hanem meglehetősen átlátszó módon csupán megmentené az összeomlástól Ukrajnát, és elnapolná a háború folytatását. Nem rendezné Oroszország és a Nyugat viszonyát, nem foglalkozna az európai biztonsági struktúra újraépítésével, és nem igazán venné figyelembe Moszkva érdekeit. Szó sincs például Ukrajna semleges státusáról, amely nélkül Oroszország ott tartana, ahol a háború kirobbanásakor. Sőt, rosszabb helyzetben lenne, hiszen egy megerősödött Ukrajnával állna szemben, amely mögött ott az egész nyugati blokk. Arról már nem is beszélve, hogy Trump és csapata erőből akarja lenyomni ezt a megállapodást, amellyel szemben Kijev a kiszolgáltatottsága miatt védtelen, Moszkvának azonban aligha tetszik majd ez a korábbitól alig különböző, erőből diktáló, zsaroló és az orosz érdekeket lényegében továbbra is figyelmen kívül hagyó stílus. De az úgynevezett koreai szcenárió, a frontvonalak befagyasztása a jelenlegihez közeli helyzetben azért sem lehet elfogadható Moszkvának, mert ez sok oroszban felvethetné, hogy miért kellett akkor ennyi embernek meghalnia.
„Éppen ezért Donald Trump győzelme, a világ és nem mellesleg Amerika hegemóniájának megmentését célzó ambíciói csupán lehetőségként foghatók fel a háború lezárására, és ha a beiktatását követően nem tud azonnal előállni reális, minden fél számára elfogadható tervvel, akkor nem marad más lehetőség, mint a háború folytatása, és a döntés a katonákra marad”
Ettől a megoldástól visszatarthatja az érintetteket, hogy ez az Egyesült Államokon kívül igazából senkinek sem jó. Igaz, ennek végleges és teljes felismeréséhez még idő kell. Trump így izmozhat, zsarolhat, ez a stílus azonban nehezen hozhat gyors eredményt. Kulcsfontosságú lehet tehát 2025 tavasza, hiszen ha nem ülnek le a felek gyorsan tárgyalni, akkor bizony a háború elhúzódásával számolhatunk.
A Nyugat láthatóan erre is készül, így a Trump beiktatásáig hátralévő időt igyekszik maximálisan kihasználni Ukrajna megerősítésére. E tekintetben figyelmeztetőek a NATO főtitkárának a szavai, miszerint az észak-atlanti szövetségnek jelenleg Ukrajna támogatására kell összpontosítania, nem pedig a béketárgyalásokra. Mark Rutte nemcsak növelné az Ukrajnának szánt támogatásokat, de ennek alátámasztására azt is kijelentette, hogy Moszkva már nem rejtett, hibrid háborút folytat a Nyugat ellen, hiszen a támadások nyílttá váltak, így itt lenne az ideje, hogy a NATO átálljon a háborús mentalitásra. De az sem Európa tárgyalási készségét jelzi, hogy az Európai Bizottság a háború szempontjából két kulcsfontosságú tisztségére – a külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének, illetve a védelmi kérdésekkel foglalkozó biztosnak – két balti „héját”,az észt Kaja Kallast, illetve a litván Andrius Kubiliust jelölte. Moszkva ezt nagyon jól látja, és nem igazán erősíti a bizalmát a Nyugattal szemben. Persze, a jelenlegi – például a nagyobb hatótávolságú rakéták orosz mélységi területek elleni bevetését engedélyező – az eszkaláció irányába tett lépések lehetőséget is adnak Trumpnak arra, hogy a gesztus értékű, és neki lényegében semmibe nem kerülő visszavonásukkal az orosz térfélre dobja át a labdát. Közben persze kezdeni kell valamit Volodimir Zelenszkij és Ukrajna érdekeivel is, amelyek a jelenleg felvetett biztonsági garanciák mellett aligha elfogadhatók Moszkvának.
„Így sem a mielőbbi békét akaró, sem pedig az Ukrajna kitartására játszók számára nem igazán jó hír, hogy Trump erőfeszítéseinek kudarca esetén kulcsszerepbe kerülhet az eddig sem a gyors béketeremtés mellett lándzsát törő, ám a képességek tekintetében mégis csak gyenge Európa”
Amennyiben ugyanis nem tudja, vagy nem akarja átvenni az amerikai pénzek várható csökkenésével Kijev támogatásának megnövekedett terhét, akkor Ukrajna nagyjából 2026-ra elveszítheti a háborút. Ez a 2021-es kabulihoz hasonló összeomlás persze hatalmas pofon lenne a Nyugatnak is, ám az európai képességek ismeretében ezt a forgatókönyvet sem lehet teljesen kizárni. Európa a háború kezdete óta 241 milliárd eurót különített el Ukrajna megsegítésére, míg az Egyesült Államok 119 milliárdot, és ebből a gyakorlatban is átadtak 125, illetve 88 milliárdot. A lehetőségeket látva nem nagyon maradna más, mint a lefoglalt orosz javak felhasználása, ez viszont alaposan megnehezítené a kapcsolatok újjáépítését Oroszországgal. A 2025-ös évhez fűzött remények realitása tehát viszonylag gyorsan, néhány hónap alatt eldőlhet. A sikerhez azonban Donald Trumpnak még valamit elő kell húzni a tarsolyból, a jelenlegi elképzelések ugyanis inkább azt valószínűsítik, hogy a következő év is a béke irányába tett kísérletektől kísért háború jegyében telik.
(A cikk eredetileg a Demokrata című lapban jelent meg, itt olvasható.)
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater
csakafidesz says:
“Egyetlen nap alatt véget vet a háborúnak” ígéret Trump részéről csupán választási kampányforgás volt. Már akkor is átlátszóan üres szlogen volt amely technikailag is kivitelezhetetlen. Gondoljuk el, hogy az egész frontvonalon hány helyen kellene egyszerre megállni a katonáknak, és beszüntetni a tüzet. Természetesen mind a kettő fél a saját pozíciói megtartására törekedne. Az a veszély is fennáll, hogy egy magát Kemal Attatürknek képzelő hadvezér megragadná a lehetőséget és dafke folytatná a harcot. Tehát a tűzszünet most egy mérföldkő is lenne és akkor fogadná el mind a kettő fél, ha a jelenlegi pozícióit nem vennék figyelembe a békekötésnél. Vagyis a folytatás vágya, sőt parancsa ebbe bele van kódolva, mert még előnyösebb helyzetre törekednének a tűzszünet után.
Mikor dobnák be a törülközőt az ukrán oldalon? Nos a háborúpárti mecénások csak az utolsó dollárjuk, eurójuk hiábavaló elköltése után, és a legkevésbé az ukrán katonák létszáma, élete, stb. lenne a fontos nekik. Ebből az alapállásból következik, hogy a karácsonyi tűzszünetre sem volt vevő, és a helyzet ellenére a végsőkig fogják feszíteni a húrt, mert nem azok bőrére megy ki a vásár akik a háttérből ezt a cirkuszt finanszírozzák
Mikorra érne véget a háború? Hát ezt a Delphi jósda sem tudná megmondani. Egyébként ők már régen lehúzták a redőnyt.