„Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van,
hanem oda, ahova majd érkezik.”
hanem oda, ahova majd érkezik.”
Szergej Kiszljak
Fotó:EUROPRESS/Brendan Smialowski/AFP
– Vágjunk rögtön a közepébe. Donald Trump győzelme sokak szerint alapvetően változtatja meg a globális folyamatokat. Nem túlzott ez a várakozás? Ön is így gondolja, avagy inkább azokkal a véleményekkel ért egyet, amelyek óvatosságra intenek, és arra figyelmeztetnek, hogy túlságosan sok illúzió tapad jelenleg a Fehér Házba visszatérő amerikai elnökhöz?
– Úgy látom, hogy az elemzők általában véve túl sokat látnak bele abba, hogy adott esetben melyik párt adja az amerikai elnököt. Nézze, az elnökök jönnek és mennek, az Egyesült Államok globális érdekei azonban közben nem változnak. Így az is állandó, és a legnagyobb problémát éppen ez okozza Washington és több ország viszonyában, hogy az amerikaiak különleges nemzetnek képzelik magukat. Ezt nem is titkolják, és nyíltan beszélnek arról, hogy irányítani akarják az egész világot. Ez mentalitás meglehetős egyszerűséggel jelent meg a jelenlegi demokrata adminisztráció politikájában. Antony Blinken külügyminiszter nem egyszer megfogalmazta, hogy az Egyesült Államoknak kell vezetnie a világot, mert ha nem teszi, az szembe megy Washington érdekeivel, és gyengíti az amerikai hegemóniát. Ebből következik, hogy az Egyesült Államoknak kell dominálni a világot. A Biden-adminisztráció ezt a tételt dogmaként kezeli, és így ez a gondolkodás alapvetően határozza meg az amerikai külpolitikát. Ez pedig komoly probléma mindenek előtt azért, mert természetesen az Egyesült Államok hatalmas pénzügyi, gazdasági, katonai erővel rendelkezik, mintegy 800 külföldi bázisa van, mindenek előtt Oroszország és Kína körül, a világ azonban változik, az erőviszonyok átalakulnak.
– S ezt Amerika nem érti, vagy nem akarja érteni?
– Az Egyesült Államok ezt nagyon jól érti. Egyértelmű, hogy a világ gazdasági központja már nem Amerika, még kevésbé Európa. A súlypont áttevődött Ázsiára, és a jövőben egyre fontosabbá válik Afrika és Latin-Amerika is. A növekedés központja ma Ázsia, ezt mi nagyon jól látjuk, és természetesen tisztában van ezzel maga Ázsia, és látják az úgynevezett globális Dél országai is. A gazdasági súlypont áthelyeződésével együtt jár, hogy ezek az országok nagyobb befolyást követelnek maguknak a globális ügyek intézésében is. Így megnövekedett súlyuknak megfelelő szerepet kérnek maguknak az ENSZ-ben és más nemzetközi szervezetekben. Ehhez minden morális joguk megvan, és az új realitások is megkövetelik ezt. Ezt, egy igazságosabb, a kölcsönös tiszteleten, és nem mások kizsákmányolásán alapuló, az erőviszonyokat jobban tükröző berendezkedést akar a BRICS is. Hogy ez a BRICS által elképzelt modell lesz-e egy többpólusú világrend alapja, nem tudom, az viszont egyértelmű, hogy mindennél jobban megfelel a világ átalakulásának, az új realitásoknak. Fontos ennek kapcsán leszögezni, hogy a BRICS nem a Nyugat ellen alakult, inkább úgy fogalmaznék, hogy a világnak ez a része a nem Nyugat. Visszatérve Amerikához, Washingtonban ezt a folyamatot nagyon jól látják, csakhogy a világrend ilyen átalakulását Amerika globális pozícióinak alakulása szempontjából veszélyként élik meg.
– Érthető, hiszen az Egyesült Államok minden áron meg akarja tartani a hegemón szerepét…
– Így van, ezért aztán nem hajlandó együttműködni egy igazságosabb világrend kialakításában. Nem tudnak, és nem is akarnak szabadulni attól a mentalitástól, amely a Szovjetunió felbomlása után alakult ki az egyedüli globális szuperhatalomként a színen maradt Amerikában. Ezért aztán a feltartóztatás minden eszközét – NATO, szankciók, beavatkozás más országok belügyeibe – bevetik. Nincs ebben semmi új, legfeljebb az arrogancia szintje emelkedett. S valahol ez is érthető, hiszen érzik, hogy folyamatosan gyengül a már megszokott hegemónia. Vásárlóerő paritáson Kína már most utolérte, sőt meg is előzte az Egyesült Államokat, húsz év múlva pedig a kínai gazdaság mintegy másfélszerese lesz az amerikainak, amelyet addigra India is megelőz. Ez hatalmas csapás az amerikai dominanciára, a világ irányításának fenntartására. Az Egyesült Államok vezette Nyugat minden erővel ellenáll ennek az objektív folyamatnak, megpróbálja fékezni, és ez a magatartás a jövőben is fenntartja a feszültséget. Ennek a feltartóztatásnak az egyik, kimondottan agresszív példája, hogy Ukrajnából erőszakos ellenOroszországot kreáltak. Látjuk, hogy ez hová vezetett.
– Mit gondol, Donald Trump képes lesz ennek a konfliktusnak legalább a befagyasztására?
– Gondoljunk csak bele, mit jelent valójában a konfliktus befagyasztása? Azt, hogy tovább fegyverezzék, erősítsék Ukrajnát.
– Ezért aztán Oroszország számára aligha elfogadható ez a rendezési elképzelés. Jól látom?
– Az orosz elnök és a külügyminiszter is többször leszögezte, hogy Moszkva milyen feltételek mellett hajlandó a konfliktus lezárására. Ezt világosan kifejtette 2024 júniusában a külügyminisztérium vezetői állománya előtt beszélve Vlagyimir Putyin. E tekintetben az azóta eltelt időben semmi nem változott. Emellett egyértelmű az is, hogy Oroszország nem a konfliktus befagyasztásában, hanem az ehhez, a szembenállás kiéleződéséhez vezető okok megoldásában, a hosszú távú stabilitásban érdekelt. Ez pedig csak a probléma komplex megoldásával érhető el.
– Mindebből meglátásom szerint egyenesen következik, hogy amennyiben Oroszország kész a kompromisszumra, és elfogadja Trump jelenleg kirajzolódó ajánlatát a konfliktus befagyasztására, akkor viszonylag gyorsan lezárulhat a háború intenzív szakasza. Ha viszont nem, akkor akár 2025 után is folytatódik a háború, hiszen a csatatéren kell döntésre vinni a dolgot. Egyetért ezzel?
– Oroszország belekényszerült abba, hogy katonai eszközökkel, a különleges katonai művelet keretében oldja meg ezt a problémát. Ehhez a feltételeket az Egyesült Államok vezette Nyugat teremtette meg. Ezt a problémát valahogy meg kell oldanunk, és meg is fogjuk oldani. Ha Ukrajna és a Nyugat nem hajlandó a realitásokat és az orosz érdekeket figyelembe vevő, a konfliktushoz vezető okok megoldására koncentráló érdemi tárgyalásokra, akkor másképp. Nem kerülhető meg például Ukrajna semlegességének, a NATO-tagságnak a kérdése.
– Mint ahogy a demilitarizációé sem, amely véleményem szerint ma már talán az első számú kérdés…
– A konfliktushoz vezető okok minden eleme fontos, és még egyszer hangsúlyozom, a problémát komplex módon kell megoldani.
– Egyetért velem abban, hogy Donald Trump eddig ismert rendezési elképzelései nem erre, csupán a konfliktus befagyasztására irányulnak, és ez így aligha elfogadható Oroszországnak?
– Sajnos nem mondhatom azt, hogy tudom, mit is akar Trump.
– Sokan vagyunk így ezzel…
– S ez a megjegyzés nem csupán az Ukrajna körüli konfliktus megoldására vonatkozik, hanem általában értendő a globális kihívások kezelésére. Trump nem egyszerű ember. Igazolta ezt az első elnöki ciklusában, és emellett nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt sem, hogy az amerikai politikai rendszer keretei között kénytelen működni, amelyben az elnöknek meglehetősen széles a hatásköre, azonban nem tekinthet el bizonyos érdekektől, amelyek sok esetben szűkítik a mozgásterét. Így aztán nem tudhatjuk, hogy milyen ajánlattal áll majd elő Trump. Ha komoly lesz ez az ajánlat, akkor a fent vázolt kritériumok alapján tanulmányozni fogjuk. De az ajánlat mindent elemét alaposan át kell gondolnunk, meg kell vizsgálnunk, hiszen a NATO és Oroszország kapcsolatának története tele van hazugságokkal. Hazudtak, amikor a német egyesítés után azt ígérték, hogy a NATO nem fog bővülni, keletre terjeszkedni, nem teljesítették a leszerelési megállapodásokban foglaltakat, majd ezért a felelősséget Oroszországra hárították, hazudtak, amikor az ENSZ BT-ben megszavazták a Líbia feletti repülési tilalmat, majd ezt az ország elpusztítására használták fel, és kezdve a minszki megállapodásokkal, folyamatosan hazudnak az ukrajnai konfliktus kapcsán is. Hogy lehetne ezek után hinni bármilyen nyugati ígéretnek?
– A Szíriában történtek sokakat megleptek, és kellemetlen helyzetbe hozták az Aszad-rezsimet támogató Oroszországot. Mennyiben hathat ki ez a helyzet az ukrajnai konfliktusra?
– Nagyon bízom benne, hogy Szíriában végül tárgyalások útján rendeződik a helyzet. Oroszország az asztanai folyamat révén már évek óta ezt támogatta. Ami pedig az ukrajnai konfliktusra gyakorolt esetleges hatást illeti, én nem kapcsolnám össze ezt a kettőt. Ennek erőltetése erős túlzás, a két konfliktust nem érdemes összekeverni.
– Amerikával kezdtük, fejezzük hát be ezzel az interjút. Hol látja az Egyesült Államok helyét a globális porondon úgy húsz év múlva?
– Az Egyesül Államok akkor is nagyhatalom lesz, ám csak az egyik. Ami most a világban zajlik, az objektív folyamat, így Washington érdeke is, hogy számoljon a realitásokkal, és az ellenségképek építése helyett elfogadja az erőviszonyok átalakulását. Ehhez képest 2017-ben Washington törvényben nyilvánította Kínát ellenségnek, és ez a szemlélet meghatározza a geopolitikai törekvéseit. Ez nem helyes, és csak remélni tudom, hogy előbb-utóbb az Egyesült Államok is megbékél egy demokratikusabb, igazságosabb, a kölcsönös tiszteleten és az egyensúlyokon alapuló új világrenddel. Amerikának meg kell találnia a reális helyét ebben a világban, hiszen ezzel hosszú távon csak nyerhet. Ehhez meg kell változnia a jelenlegi, az amerikai fölényre alapozó, azt öröknek hívő, önmagát különleges és kivételes nemzetnek gondoló és nyilvánító mentalitásnak.
– Ilyet már láttunk a történelemben, és azt is, hogy ez a magát kivételesnek és a többi nép felett állónak gondoló mentalitás hová vezetett…
– Így van. Ne adja Isten, hogy ez megismétlődjön! Nehéz és rögös út áll előttünk, ám optimista vagyok, és bízom abban, hogy ezt is megoldja az emberiség, és az új erőegyensúly kialakulása stabilitást hoz a világban.
♦
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater
csakafidesz says:
“Kivételes nemzet..” Nos tényleg minden nemzet kivételesnek érzi magát, és ne nyissunk vitát, hogy van-e amerikai nemzet. Zala Tamás már rádöbbent arra, hogy a ‘splendid isolation’ kulisszái mögött ebből a heterogén masszából egy nemzettudattal rendelkező ország keletkezett, és Matolcsi György is nemzetként kezeli Amerikát amikor birodalomként aposztrofálja. A soknemzetiségű Római Birodalom szétesett, mert volt hová esni. De a saját egykori hazájuktól távol élő népek izoláltan, elszakítva a gyökereiktől, valahogyan egységes nemzettudatot fejlesztettek és tessék elmenni bárhová Amerikában, minden második házon kint van a csillagos-sávos lobogó. Az ember azt hinné, hogy ünnep van, de nem. Az év 365 napján kint van a nagyon jó minőségben készült, kifejezetten drága zászló.
Amúgy a nemzettudat mindig kizárólagosan jelenik meg, “mi és ők” felosztásban prezentálva a világot. Emlékszem rá, hogy óvodásként a kettős nevelésnek hála teli torokból énekeltem a cserkészindulót. “Ha a Föld Isten kalapja, Hazánk a bokréta rajta” Az óvónő felháborodva fogadta apámat. hogy mit énekel ez a gyerek. Amúgy 1950-ben ez tényleg nem volt hmm. helyes dolog. Az óvónő azzal kezdte, hogy ha nincsen Isten, akkor hogyan lehetne kalapja, és ki írta ezt a szörnyű marhaságot. Apám felvilágosította, hogy Petőfi Sándor írta, a szöveg az klasszikus.. Egyben jellemző is. Ebben a kicsi Kárpát medencében sem jöttek ki egymással a nemzetek, nemzetiségek. A volt délszláv országot, Jugoszláviát sem lehetett megmenteni, holott a bosnyák és a szerb nyelv között nincs semmi különbség. Montenegróban echte szerbek laknak, és a szerbeket most csöndes terrorral űzik ki a szomszédaik Koszovóból. Nem leszek meglepve, ha Moldovát nem tudják majd románok integrálni, mert az elmúlt években ők már kicsit mások lettek kulturális-nyelvi szempontból. Vagyis el jutunk oda, hogy a nemzettudat hamar felüti a fejét. Ezután már kizárólag a saját kultúrát tekintik jónak, más nemzetek kultúráját, nyelvét pedig elmaradottnak tartják. Amúgy Amerikában vannak repedések, és kocsma szinten előfordul, hogy rászólnak valakire: tanuljon meg rendesen angolul.
A szupremácia hamis tudata Amerikában mindig is megvolt. Önigazolásképp kinyilvánították, hogy ők kivételes helyzetbe kerültek amikor elhagyták a hazájukat és sokkal jobb lett az életük amit az ‘American way of life’ kitétellel szerénykednek a legjobbnak beállítani. A külföldi megdöbben azon, hogy milyen mélyen gyökerezik ez ma az amerikaiak tudatában.
Az internacionalizmus és a multikulti viszont teljesen rossz dolog, a társadalom kiveti magából. Mindenki szereti önmagát különlegesnek, vagy egy különleges nemzethez tartozónak érezni, és frusztrált lesz, ha a nemzetét olyan sokk éri, mint a Trianon. Oroszországnak a Szovjetunió szétesése volt sokkoló. Kiderült, hogy a szovjetember csak brosúrákban létezik, a valóságban grúzok, abházok, örmények, tatárok, stb. vannak az adott területen belül.
A fentiekből is kiderül, hogy A nemzet és a nemzeti elkülönülés természetes része az emberi identitásnak, és senki sem akar egy gyengébb nemzet tagja lenni. Mindenki arra törekszik, hogy az ő nemzete legyen a legkiválóbb. A nemzeti érzést és a nemzeti tudatot kiirtani nem lehet és szánalmas a liberálisok ilyen törekvése. Megjegyzem a kommunisták is törekedtek – főképp a Szovjetunióban – túllépni ezen az internacionalizmus jegyében. Innen nézve már kabaréba illő az egykori szovjet himnusz amelyik úgy nacionalista, hogy nem akart az lenni. “Szövetségbe forrt szabad köztársaságok, a Nagy Oroszország kovácsolta frigy..” Tessék, itt máris kibújik az orosz nacionalizmus.
A világ most olyan amilyen. A nagy országok összeállhatnak heterogén tömegekből homogénnek azért nem nevezhető “nemzet” formájában, és régi nemzetek hasadoznak. Bajorországban már felvetődött, hogy Ausztriához hasonlóan nekik is önállónak kell lenni. Az angolul beszélő skótok önálló Skóciát szeretnének. Anno Csehszlovákia felbomlása után néhányan önálló Morvaországot is akartak.
Egy versszakasszal fejezném be:
“Alszik a széken a kabát, szunnyadozik a szakadás /
máma már nem hasad tovább”