„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
„Gasztello kapitány akciója okkal keltette fel az olvasóközönség figyelmét még azokban a napokban is, amikor a Szovjetunió létezése került veszélybe. Az orosz mentalitástól teljesen idegenek voltak az öngyilkos akciók. Csakhogy most tényleg itt állt a hír a rettenthetetlen parancsnokról, aki élő bombát csinált magából, hogy pusztítsa az ellenséget”
Fotó:EUROPRESS/Anatoly Sergeev-Vasiliev/Sputnik/AFP
Különös hír jelent meg 1941. július 5-én, két héttel a Szovjetunió elleni német támadás után a moszkvai lapokban. A beszámolók szerint bizonyos Gasztello kapitány hősies bravúrt hajtott végre a fronton, miután találat érte a repülőgépe üzemanyag-tartályát. Mikor látta, hogy ég a gépe, a pilóta úgy döntött, hogy az ellenség tankjainak irányítja a gépét. „Több tucat német jármű és tank robbant fel a hős gépével együtt” – írta a Szovjet Információs Iroda, ami után azonnal átvették a hírt még a kisebb lapok is. Majd különös rajzok jelentek meg, amelyek az öngyilkos akciót mutatták, amikor egy égő szovjet repülőgép éppen becsapódik egy csapatnyi tank közé, a német katonák pedig fejvesztve menekülnek a robbanások elől.
„Gasztello kapitány akciója okkal keltette fel az olvasóközönség figyelmét még azokban a napokban is, amikor a Szovjetunió létezése került veszélybe. Az orosz mentalitástól teljesen idegenek voltak az öngyilkos akciók. Csakhogy most tényleg itt állt a hír a rettenthetetlen parancsnokról, aki élő bombát csinált magából, hogy pusztítsa az ellenséget”
Azt viszont már kevesen tudták, hogy Gasztelló akciója egyáltalán nem volt egyedülálló, sőt már az első világháborúban is alkalmazták. A légi „öklelésnek” (lehetne ezt tarolásnak is nevezni, de jobb magyar fordítás hiányában a továbbiakban az öklelés szót használjuk erre a technikára) az volt a lényege, hogy az egyik harci repülőgép szándékosan nekirepült a másiknak, mintegy faltörő kosként használva a saját tömegét, hogy kárt tegyen a másikban. Ilyenkor az „öklelő” pilóta jellemzően a másik gép egyik szárnyát vagy farkát célozta meg, amely így irányíthatatlanná vált és becsapódott a földbe. Természetesen ez az akció már akkor is rendkívül veszélyes volt, mert navigációs készülékek hiányában minden a pilóta látására volt bízva. Ezért jellemzően olyan esetekben éltek ezzel az eszközzel a pilóták, amikor már kifogyott a lőszerük, vagy amikor a gépe már menthetetlen volt.
„Az <öklelést> egyébként akkor még nem tekintették öngyilkos – ha úgy tetszik, kamikaze – akciónak, mert a pilótáknak mégis csak volt minimális esélyük a túlélésre”
Mint azt korábban megírtuk, a Barbarossa-hadművelet megindításakor a németek első hullámban a Vörös Hadsereg reptereit vették célba, így a határ mentén a legtöbb orosz repülőgép már a földön elpusztult. A Luftwaffe csak az első napon több mint 1400 orosz gépet semmisített meg, így a Wehrmacht erői szabadon nyomulhattak előre. Említsük itt meg rögtön, hogy a szovjet katonai repülőgépek állítólagos fejletlensége a németekhez képest egyszerűen mítosz. A Polikarpov I-16 vadászgépek és a Tupoljev SB bombázók ugyanolyan alkalmasak voltak a légi harcra, mint német társaik, nem is beszélve az Iljusin II-2, Jakovljev Jak-1, LaGG-3, a Pe-2 és a Mikojan–Gurevics-tervezőiroda csúcstermékéről, a MiG-1-esekről és a MiG-3-asokról.
„A problémát sokkal inkább a teljesen hibás szovjet helyzetértékelés okozta – vagyis hogy Hitler csak hónapokkal később fog támadni –, illetve hogy nem képeztek ki elegendő pilótát a légi háborúzásra”
Nem ez volt az eset Gasztello kapitány esetében, aki 1907-ben született Moszkvában, miután belarusz édesapja úgy döntött, hogy az orosz fővárosba költözik. Ekkor vette fel édesapja a belarusz Gasztyilo helyett a sokkal egzotikusabban hangzó Gasztello vezetéknevet. Fia, Nyikolaj Gasztello iskolai tanulmányai után egy gyárban dolgozott, majd 1932-ben egy luhanszki pilótaiskolába küldték. Itt Tupoljev TB-3-as nehézbombázóra specializálódott, majd aztán 1939-ben, a japánok ellen vívott halhin-goli csatában be is vetették, amiért megkapta a Lenin-érdemrendet. Majd következett a szovjet-finn háború, ahol szintúgy fontos harci tapasztalatot szerzett.
Így jött el az a június 26-i nap, amikor is Gasztello azt a feladatot kapta, hogy az Iljusin DB-3-as bombázzon le egy német állást belarusz területen. Gasztello mellett a fedélzeten volt még Anatolij Burdenyjuk hadnagy, Grigorij Szkorobogatyij hadnagy és Alekszej Kalinyin főtörzsőrmester. Csakhogy a bombázó üzemanyagtartályát találat érte, ami tüzet okozott a fedélzeten.
„Gasztello ezután döntött úgy, hogy <öklelést> hajt végre, csakhogy most szárazföldi célpont, egy német páncélos-menetoszlop ellen”
Az öngyilkos akció sikerrel végződött. A kapitány óriási pusztítást végzett az ellenség soraiban és több német katonát magával vitt a halálba. Gasztello ezután valóságos nemzeti hős lett, a hazai iránti odaadás legszebb példája, aki egy hónappal a halála után megkapta a Szovjetunió hőse címet.
Ám ezzel nem ért véget a szovjet „öklelők” története, akik ekkorra a „tűzkos” (огненный таран, röviden: taran) nevet kapták, ha sikeresek voltak a harctéren. Ez a harci technika a háború első hónapjaiban bevett eszköz lett a Luftwaffe gépei ellen. Habár őket senki nem tekintette öngyilkos támadóknak, a valóságban gyakorlatilag azzá váltak, hiszen a túlélés esélye minimális volt.
„De álljon itt néhány nagy név Gasztello mellett, hiszen a háború alatt több mint 500 szovjet pilóta hajtott végre <öklelést> ellenséges gépek és állások ellen”
Kiemelkedik közülük Borisz Kovzan főhadnagy, aki – csodával határos módon – négy (!) „öklelést” hajtott vége úgy, hogy még túl is élte a háborút, és csak 1985-ben halt meg. Pjotr Jermejev főhadnagy még ennél is bravúrosabb akciót hajtott végre: ő a sötét éjszakában „öklelte le” az ellenséges német repülőt. Alekszej Katrics pedig 8 kilométeres magasságban szánta rá magát egy „öklelésre”, miután többször eltalált egy üldözött német gépet, de aztán meghibásodott a fegyverzete. Katrics akciója sikeresen zárult, így ő lett a világ első, nagy magasságban támadó taranja. A legendás parancsnok csak 2004-ben, 87 évesen halt meg, ekkorra a háborús hőstetteiért rengeteg kitüntetést kapott.
„De nő is volt a taranok között. Jekatyerina Zelenko főhadnagy 1941. szeptember 12-én a Szu-2-es bombázójával előbb lelőtt egy német Me-109-es vadászgépet, majd <leöklelt> egy másikat”
Az ütéstől a Messerschmitt gyakorlatilag kettészakadt, a Szuhoj viszont felrobbant, így Zenelko főhadnagy is életét vesztette az öngyilkos küldetésben. Nem csoda, hogy a taranok igazi hősnek számítottak az egész háború során, akiknek tiszteletére még plakátokat is nyomtattak, melyen az állt: „Taran – a hősök fegyvere” (a taran megnevezést mind az akcióra, mind a végrehajtó pilótára alkalmazták).
„Hozzá kell azonban tenni, hogy Gasztello hőstettével kapcsolatban később, főleg a Szovjetunió összeomlása után komoly kételyek merültek fel. Több történész rámutatott, hogy a kapitány <öklelését> csupán egy másik szovjet gép legénysége látta, akik viszont néhány nappal később meghaltak”
Mások azt állították, hogy Gasztello célpontja valójában nem egy tank menetoszlop volt, hanem az a fegyver, ami történetesen eltalálta az Iljusint. Megint mások azt írták, hogy egy 15 éves arról számolt be az ütközet után, hogy látott egy orosz gépet, amelyből kiugrott valaki, aki csakis a pilóta lehetett. Hetekkel később néhány paraszt egy erdőben egy holttestet fedezett fel, akinél egy levelet és egy cigarettatárcát találtak, ami a gép legénységének egyik tagjáé lehetett. De olyanok is akadtak, akik meglehetősen jól alátámasztották, hogy az öngyilkos „öklelést” valójában nem Gasztello, hanem Alekszandr Maszlov kapitány vagy Iszak Preszajzen hajtotta végre. Az 1994-ben kitört vita végül oda vezetett, hogy Borisz Jelcin orosz elnök Maszlov kapitánynak adományozta posztumusz az Oroszország hőse címet.
„Ettől függetlenül azonban minden történész egyetért abban, hogy a szovjet taranok fontos szerepet játszottak a második világháború első hónapjaiban az ellenséggel vívott csatákban”
S nem csak azért, mert több német gépet is megsemmisítettek, hanem mert óriási lelki erőt adtak az ellenállásnak, amely később megállította és kiverte a megszállókat az országból. Nyolcvan évvel a Barbarossa-hadjárat után a szovjet tűzkosokra, a taranokra a Gasztello kapitány indulóval emlékezünk.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater
