„nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova érkezik”
„A derék és merész tengerész Diana nevű hajóján kétszer körbeutazza a földet és hihetetlen sok, értékes felfedezéssel gazdagítja a Nagy Péter nyomdokain tengeri hatalommá nőtt Oroszhon óceániai és földrajzi ismereteit”
Forrás:Wikipédia
Hatvan évvel ezelőtt, tizenévesen, egy azóta kissé elfeledett szerzőpár könyvével a kezemben sajátos utazásra indultam ismeretlen tájak felé. Otthon, karosszékben kucorogva. Nem is gondoltam, hogy három évtizeddel később merre visz az utam, mire adom a fejemet. S mint az orosz irodalom elkötelezett híve fordítani fogom az egyik szerző könyvét. Még kevésbé sejtettem, hogy már több mint félszáz lefordított művel a hátam mögött – változik a világ – lányaim és unokáim számára azok az országok már nem csak irodalmi élmények lesznek, maguk is bejárják a távoli vidékeket Japántól Kubáig. A helyeket, ahol a sokat forgatott regény hőse, Golovnyin kapitány (1776-1831) kalandos élete során megfordult. Akiről addig szinte semmit nem tudtam.
„A derék és merész tengerész Diana nevű hajóján kétszer körbeutazza a földet és hihetetlen sok, értékes felfedezéssel gazdagítja a Nagy Péter nyomdokain tengeri hatalommá nőtt Oroszhon óceániai és földrajzi ismereteit”
S nem csak felfedez, de ha kell, a harctól sem riad vissza. A Jóreménység-foknál vesztegzár alá helyezett hajójával az angol flottát becsapva megszökik. Hogy azután két évig japán fogságban raboskodjon a Kuril-szigeteknél. Mindezt végig izgulhattam a szerzőpáros, Frajerman-Zajkin könyvét olvasva: „Golovnyin kapitány élete és kalandjai”.
Az egyik szerzőről, Pavel Zajkinról, mint íróról szinte semmit nem tudunk. Hiába keressük nevét a szovjet irodalom annaleseiben, csak lábjegyzetekig jutunk el. Hálátlan az utókor ezúttal is. Pedig a könyvet többször kiadják, kalandvágyó és olvasást kedvelő fiatalok mindig vannak, s reméljük lesznek is. Szerzőtársa Ruvim Frajerman (1891-1972) már jóval ismertebb. Gajdar, Katajev és mások illusztris társaságában több népszerű könyvvel írta be nevét az orosz gyermekirodalom történetébe.
Az író találkozva ifjú olvasóival elmondta, mi indította őt szerzőtársával a később oly sikeres könyv megírására. Három esztendő kemény munkájának eredményeként. Mint iskolás, ő is rajongott az utazásokért, ám többnyire csak külföldi szerzők művei jutottak a kezébe. Verne, Thomas Mayne Reid és a többiek.
„Talán nincsenek orosz utazók? Felnőtt emberként kereste, s találta meg rá a választ”
De ne siessünk ennyire előre. Szegény zsidó család a századfordulós Oroszország nyugati részén, Belorussziában. Nem túl vigasztaló a vidék. A vállalkozó apa magával viszi fiát munkás útjaira, fakitermelésekre, erdők rengetegébe, ahol a gyerkőc megismeri az erdészek és favágók férfiasan kemény életét. Akkortájt nem volt könnyű munkát találni Oroszhonban. Ebbe a világba csöppent bele Frajerman gyerekként. Szénát kaszál és gyűjt az erdei tisztásokon, falusi barátaival éjszakai lesben áll, vadakat kémlel, füleli az erdei madarak dalát, s a földesúri birtokról hazatérő parasztlányok énekét. Rabul ejti a természet varázslatos világa és az ott lakók sokszínű élete. Képei évek múlva térnek vissza regényeiben.
„Ez persze még egy kicsit odébb van. Az ifjú Ruvimnak egyelőre a mogiljovi iskola újságjában jelennek meg versei. Akad egy lelkes tanár, aki támogatja erdei vándorévei miatt társainál idősebb és talán érettebb tanítványa irodalmi törekvéseit”
Az iskolai verselést lassan feledő ifjú a harkovi műszaki főiskolán folytatja tanulmányait. Ekkor történik a fordulat az életében, ami mindent megváltoztat s megszabja pályafutását. Szakmai gyakorlatra küldik Távol-Keletre. Ez egy egészen más világ, mint szülőföldje. Kizökken megszokott életéből. Sok mindent megpróbál, mozdonyon fűtő, halász, tanítóskodik, majd kikívánkozó talentumának engedelmeskedve újságíró egy helyi lapnál.
Oroszhon ekkoriban, a XX. század első éveiben változások egymást követő viharait éli át. A forradalmak, majd a polgárháború évekre felkavarja a távoli vidék életét is. Az ifjú sem marad közömbös, az érlelődő új mellé áll, partizán lesz az Amur-menti Nyikolajevszkben. A város feladása után, mint komisszár a fehérekkel harcolva több ezer kilométert tesz meg a tajgában. Hol gyalog, hol rénszarvasháton a ritkásan lakott vidéken. Négy hónapig tart, amíg kijutnak az Ohotszki-tengerig. A tősgyökeres tunguz lakosságot megnyerve hirdetik az új, szovjet hatalmat. És közben megakadályozzák az intervenciós csapatok partra szállását. A fiatal politikai biztos neve ismert lesz. Egy bizonyos Alekszandr Buliga is hall róla. Aki nem más, mint Alekszandr Fagyejev. Később regényében a „Tizenkilencen”-ben ugyanezt az utat járatja végig hőseivel.
„Frajerman tajgai Odisszeája végül Jakutszkban ér véget, csatlakoznak a Vörös Hadsereg reguláris csapataihoz. Itt már újságíróként kamatoztatja tehetségét”
Az új, formálódó rend nem bánik kesztyűs kézzel embereivel, oda küldi őket, ahol a legnagyobb szükség van rájuk. Frajermant történetesen Batumiba vezénylik, sajtómunkára. Megismerkedik Pausztovszkijjal, aki így emlékezik barátjára, a korra, pályájuk kezdetére: „Frajerman csapatával a tajgát járta, harcolt a japánok ellen, éhezett. Gimnasztyorkája varrása mentén, ahová varrótűt is nehezen lehetett beszúrni, véres barázdák csíkjai, szúnyogharapások csipkézett nyomai. Az Amur akár a tenger, ködfüstöt pipál. Tavasz, virágba borul a tajga, turbánliliomok miriádjai mindenütt. S mint mindig, a virágokkal együtt rabul ejt a nagy és végzetes szerelem.”
Frajerman egy sor kisregényben idézi fel távol-keleti élményeit, általuk lesz íróvá. S amikor részt vesz a sajtó munkatársainak első oroszországi kongresszusánn, Jakov Doleckij, az összoroszországi ROSZTA hírügynökség vezetője szerkesztőségéhez csábítja. Itt dolgozott Majakovszkij is három esztendeig. S nem is akárhogyan. Nagyszerű művésztársaival, Maleviccsel, Arisztarh Lentulovval, a Kukrinyikszi karikatúrista-trióval közösen, zsenialitásával megfűszerezve emelte művészi szintre a propaganda plakátokat. Frajerman szerencsésebben fejezte be itteni tevékenységét, mint az őt oda invitáló igazgató, aki a koncepciós perek fenyegetésétől tartva, 1937-ben öngyilkos lesz.
„A harmincas évek Frajermant egy Rjazany vidéki kis településen, Szolotcsában találják. Ide költözik Pausztovszkij is. Gyakran megfordulnak náluk a szovjet irodalom jövendő nagyjai, Gajdar, Platonov, Szimonov, Fagyejev, s kialakul egy baráti közösség, írói kör <Konotop> néven”
A társaság kedvelt, színesen mesélő tagja Frajerman: „Ha nem írt volna, akkor is magával ragad gondolatainak nyugtalanul derűs világa.” Itt veti papírra magyarul is olvasható ifjúsági regényét, a „Szeressük-e a vadkutyákat? (1938)”. Az első szerelem varázslatosan szép pillanatait örökíti meg benne. A cselekmény hol másutt játszódhatna, mint a Távol-Keleten? Hőse Filka, evenk legényke, helybéli vadászember fia, akit saját világából, a vad vidék titkai közül kilépve megérint a szerelem egy városi lány, Tánya iránt. A lány életét elvált szülei és mostoha testvére bonyolítja. Az első, nyári szerelem – ahogy az esetek többségében – elválással ér véget. S egyúttal búcsúval a gyermekkortól, annak minden szépségével és gyötrelmével.
„Alig két évtizednyi béke jutott osztályrészül a szovjet társadalomnak. Újból háború fenyeget. Frajerman, bár már túl van hatvanadik évén, vállalja a kihívást. Népfelkelő hadosztályba sorozzák be Moszkva védelmére. Együtt menetel fiatal harcostársaival s nem kerüli el a tűzvonalat sem”
Nincs egyedül, vele együtt szolgáló írótársai szinte mind túl vannak már a hatodik X-en. Sokan nem térnek vissza családjukhoz. A szerencse, vagy talán a polgárháborúban szerzett harci tapasztalat azonban az író mellé áll, súlyosan megsebesül, de életben marad. 1942 januárjában leszerelik. A toll lesz a fegyvere, novellákban eleveníti fel harctéri élményeit.
Egy másik műfajban is bemutatkozik, könyvben állít emléket kollégájának, a regényeivel népszerűvé vált Gajdarnak. Ő a visszavonulás helyett a harcot vállalta, s Kijev környékén, 1941 októberében partizánként halt hősi halált.
A háború után lát napvilágot Frajerman másik népszerű kisregénye a magyarul ugyancsak olvasható „Szerencsés hajózást!” Egy apját a fronton elveszített lány indul el, helyét keresve az élet nem mindig békés útján.
„Mondj igazat, szenvedélyesen, meggyőződéssel, higgyél abban, amiról szólsz… találd meg az ifjú szívekben azt, amire még nem ébredtek rá, amit még nem értenek, segíts nekik, hogy jobbá legyenek… Méltó módon leélni életed nagy művészet, talán bármilyen nagyszerű hivatásnál szebb…”
Nemes ars poetica. Frajerman bátorságról és elszántságról téve tanúbizonyságot pályája során szinte mindig az első vonalban harcolt. Az alkotás megfejthetetlen titka, hogy végül nem ebben a küzdelemben találja meg témáit, hangját. A fiatal olvasókhoz fordul, az ő nyelvükön, líraian, helyükbe képzeli magát, megosztja velük emlékeit, pályája tanulságait, utat mutatva egy szebb és boldogabb élet felé.
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2026 - #moszkvater