//Európa ismét magára hagyta a Balkánt
„Ugyan Belgrád már korábban ígéretet kapott arra, hogy 2025-re EU-taggá válhat, Párizs új ötletei az uniós bővítési stratégiára Szerbia dolgát is erősen megnehezítheti” #moszkvater

Európa ismét magára hagyta a Balkánt

Látványosan levette kezét a Balkánról Európa, így a régió nyugati integrációja egyre inkább délibábbá válik. Ráadásul most egészen új „integrációk” vannak születőben, ami nem fog tetszeni Európának.

„Ugyan Belgrád már korábban ígéretet kapott arra, hogy 2025-re EU-taggá válhat, Párizs új ötletei az uniós bővítési stratégiára Szerbia dolgát is erősen megnehezítheti” #moszkvater
„Ugyan Belgrád már korábban ígéretet kapott arra, hogy 2025-re EU-taggá válhat, Párizs új ötletei az uniós bővítési stratégiára Szerbia dolgát is erősen megnehezítheti”
Fotó:EUROPRESS/ANDREJ ISAKOVIC/AFP

Nem volt könnyű éve Európának – állapítottuk meg decemberi balkáni évértékelő elemzésünkben, melynek végszava aligha lehetett más, mint hogy az előző esztendővel ellentétben az idei már nem is ígér semmiféle pozitív fordulatot. Ám ennél is aggasztóbb, hogy a nyugat-európai államok puszta rövidlátásból kizárólag piacként gondolnak a régióra, és teljesen eltekintenek a Balkán geostratégiai pozíciójától.

„Így nem csoda, hogy a történelem során mindig katasztrofális következményekkel járt, amikor Európa magára hagyta a régiót”

Kitűnő példa erre a kilencvenes évek, amikor a hidegháborúból kievickélő nyugati országok nem figyeltek oda a balkáni nacionalista érzelmek újjáéledésére. Sőt, egy ideig még Szlobodan Milosevicset is támogatták abban a reményben, hogy az egykori kommunista politikus állítja majd meg a térség dezintegrációját. A következmény egyértelmű. A háborúk és népirtások mellett új erőre kapott még a vallási fundamentalizmus is, ami a nacionalizmus mellett legalább ígért valamit a gazdaságilag Európától egyre csak leszakadó régiónak.

„Ma, közel 30 év után ugyanez a veszély fenyeget azzal a különbséggel, hogy mostanra a többi nagyhatalom – Európával ellentétben – már felfogta a Balkán jelentőségét, így óriási energiákat áldoznak a régió gazdasági és politikai behálózására”

A magára hagyott balkáni államok legtipikusabb példája ma Észak-Macedónia. A kis balkáni állam 2019 elején (óriási belpolitikai harcok árán) még alkotmányt is módosított, hogy nevének megváltoztatásával megnyíljon előtte az út a nyugati integrációhoz. Korábban ugyanis Görögország következetesen blokkolta a macedónok NATO-csatlakozását, de az uniós integráció elé is akadályokat gördített volna a névvita. És bár Zoran Zaev kormánya az elmúlt három évben gyakorlatilag mindent megtett a Nyugat kedvéért, az októberi párizsi csúcson a franciák, a dánok és a hollandok mégis elutasították, hogy megkezdjék a tárgyalásokat Észak-Macedóniával és Albániával.

Zaev lemondásával azonban könnyen megtörténhet, hogy ismét a jobboldali-konzervatív Belső Macedón Forradalmi Szervezet – Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártja (VMRO–DPMNE) kerül kormányra, amely korántsem tartja annyira fontosnak az uniós integrációt, mint baloldali riválisa. Sőt, a Hrisztijan Mickoszki vezette párt még vissza is változtatná a régire az ország nevét, amivel az uniós integráció még inkább délibábbá válhat. Nem nagy vigasz, hogy mindeközben az ország NATO-tagsága révbe ért. Ugyanis Oroszországnak korábban sem voltak fontos katonai tervei a kis balkáni országgal – ebből a szempontból Moszkvának sokkal fontosabb Szerbia.

Tiranának szintén óriási csalódást okozott októberben, hogy a franciák nemet mondtak az ország integrációjára, itt azonban egészen sajátos helyzet állt elő. Itt az európai integrációnak nagyon is reális alternatív verziója körvonalazódik, méghozzá Albánia és Koszovó integrációjának képében. Ramush Haradinaj kormánya és Hashim Thaci államfő már az elmúlt években több célzást (és persze intézkedést) tett a két ország közeledése érdekében, így például márciusra megszüntették a határellenőrzést.

„Albin Kurti személyében azonban most olyan miniszterelnököt választottak a koszovóiak, aki nyíltan is kimondja, hogy az uniós integráció nem jelentene megoldást a térségnek, mert ebben az esetben az itt élőket valójában csak más nemzetekkel integrálnák. A nacionalista politikus ezért az Albániával való integráció legelkötelezettebb híve, olyannyira, hogy az sokszor még Tiranának is sok”

És bár Kurti kormánya még nem alakult meg, a koszovóiak európai vízummentességének elakadása, az uniós perspektívák távolsága mind-mind olyan tényezők, amelyek tartósan erősítik a nacionalista érzelmeket az országban.

Ugyancsak jó példa a magára hagyott balkáni országokra Szerbia. A 2000-es hatalomváltás után Európa elsősorban olyan problémák miatt előszobáztatta Belgrádot, amelyeket az ország még a kilencvenes évekből hozott. Elég csak a háborús bűnökkel gyanúsított személyek kiadására gondolni. Viszont 2008-ban számos nyugati ország ismerte el Koszovó függetlenségét, ami után kimondva-kimondatlanul is megjelent az újabb feltétel. Szerbia csatlakozása az unióhoz csakis akkor lehetséges, ha rendezi a viszonyait Koszovóval. Ugyan ezen a téren már számos lépés történt, ám miután Pristina 2018 novemberében 100 százalékos büntetővámot vetett ki a Szerbiából és Boszniából érkező termékekre, a Belgrád-Pristina párbeszéd teljesen elakadt. Habár decemberben Szerbia újabb két uniós tárgyalási fejezetet nyitott meg, nem tekinthetünk el attól, hogy múlt évben egy nagyon kritikus értékelést is kapott az unió részéről.

„Ugyan Belgrád már korábban ígéretet kapott arra, hogy 2025-re EU-taggá válhat, Párizs új ötletei az uniós bővítési stratégiára Szerbia dolgát is erősen megnehezítheti”

De ha a többi nem uniós balkáni országot nézzük, ott sem találunk sokkal jobb állapotokat. Montenegró – amelynek szintén ígéretet tettek a 2025-ös uniós csatlakozásra – ugyan számos lépést tett az elmúlt években, hogy belopja magát a Nyugat szívébe, láthatóan nem sokat haladt a jogállamiság megerősítése terén. Elég csak a Dusan Knezevics oligarcha által kirobbantott korrupciós ügyekre gondolni. Bosznia-Hercegovina nyugati integrációja pedig még a láthatáron sincs, amit nem csak a két entitás közötti ellentétek akadályoznak. Itt még a szándék is hiányzik az unió részéről a csatlakozásra.

„Ezek a példák azonban egyáltalán nem jelentik azt, hogy más nagyhatalmak ne figyeltek volna fel a Balkánra”

Oroszország a katonailag semleges Szerbia egyik legfontosabb haditechnikai beszállítójává lépett elő, gazdaságilag még ennél is több perspektívát látnak a térségben. Így a Török Áramlatnak még egy külön leágazást is terveznek a boszniai Szerb Köztársaság felé, amely egyébként már régóta Oroszország hűséges szövetségese. Törökország szintén nagyon aktív a Balkánon. Isztambul első számú szövetségese itt természetesen a bosnyák Demokratikus Akciópárt, amely a Bosnyák-Horvát Föderáció nevű entitás első számú pártja. De Erdoganék hasonlóan jó viszonyt ápolnak Alekszandar Vucsics szerb elnökkel is, így a szerb-török kereskedelem volumene évek óta felfelé ível. Annak ellenére, hogy a török gazdaság óriási bajban van.

De Peking is felfigyelt a Balkánban rejlő lehetőségekre. A kínaiak ráadásul igen körmönfont technikával igyekeznek megszerezni maguknak ezeket az országokat. Az Új Selyemút keretében számos infrastrukturális projektben vállaltak szerepet – ilyen a Belgrád és Budapest közti gyorsforgalmi vasúti pálya modernizációja is. Csakhogy ezekhez sokszor drága hiteleket adnak a megcélzott országoknak. Ráadásul úgy, hogy az építkezéseken legtöbbször kínai munkásokat dolgoztatnak. Ezért ma már egyre reálisabb az a félelem, hogy a balkáni országok Kína adósságcsapdájába esnek, amelyből csak újabb hitelek felvételéből tudnának szabadulni.

„Mindezek után már nem is olyan véletlen, hogy a nem uniós balkáni országok egyre inkább befelé fordulnak és európai perspektíva híján új utakat keresnek. Csakhogy a történelemből megtanulhattuk, hogy ezek az útkeresések sosem vezettek semmi jóra”

CÍMKÉK:

MEGOSZTÁS

Külpolitikai elemző, közgazdász, politológus. Korábban a Magyar Nemzet napilap, jelenleg a Magyar Hang hetilap külpolitikai újságírója, emellett számos tudományos cikk szerzője. Angolul, szerbül és horvátul beszél. Elsődleges területe a Balkán és annak politikai-gazdasági viszonyai, különös tekintettel az ex-jugoszláv országokra. Másodlagos területe a Közel-Kelet, emellett a világ konfliktus-övezeteivel foglalkozik. Tudományos tevékenységének fókuszában a politikaelmélet áll, ezen belül a politika matematizálási módszereit kutatja.