//A film, ahol nem a szerbek a rossz fiúk
Balkan Line #moszkvater

A film, ahol nem a szerbek a rossz fiúk

MEGOSZTÁS

Szerb-orosz nézőpontból mutatja be az 1990-es években a Balkánon történteket a hollywoodi látványelemeket felvonultató Balkáni vonal című akciófilm.

Balkan Line #moszkvater
Forrás:IMDb.com

Oroszország nem segített. Oroszország cserben hagyott. Oroszország elárult bennünket. Gyakran hallani ilyen véleményeket Szerbiában, amikor a NATO 1999-es, Jugoszlávia elleni bombázásairól van szó. Kevesen tudják ugyanakkor, hogy a háború idején az oroszok igenis megpróbáltak segíteni Szerbiának, és ezért képesek voltak a legnagyobb áldozatokra is. Erről szól a nemrég bemutatott Balkáni vonal (Balkanska međa) című, orosz-szerb koprodukcióban készült akciófilm, amelyet március óta a szerb mozikban is megtekinthet a nagyérdemű. A film mostanra óriási indulatokat váltott ki. Az alkotást eddig talán a legkeményebben a brit The Times bírálta, amely egyenesen azzal támadta a filmet, hogy az ábrázolásával aláássa a regionális békét a Balkánon.

„De miért vált ki ma is ilyen heves reakciókat a film?”

Hogy erre a kérdésre válaszolni tudjunk, először ismernünk kell azt a történelmi helyzetet, amelyről a film szól. Az 1998-ban kezdődő koszovói háború idején a milosevicsi Jugoszlávia nemzetközileg teljesen elszigetelődött, így az 1999. március 24-én kezdődő NATO-légibombázáskor még Oroszország és Kína is semleges maradt. Legalábbis nyilvánosan, ugyanis mostanra egyre több bizonyíték szól amellett, hogy moszkvai politikusok és tisztek egy csoportja mindvégig együttműködött Szlobodan Milosevics jugoszláv elnökkel, Dragoljub Ojdanics tábornokkal, akárcsak a hadsereggel és a biztonsági szolgálatokkal.

Ennek volt ékes példája az a titkos katonai akció, amiről a film is szól. Miután június 10-én aláírták a NATO-csapások beszüntetéséről és a szerb erők Koszovóból való kivonásáról szóló egyezményt, az amerikaiak egy egységes NATO-fennhatóság mellett kardoskodtak. Az oroszoknak azonban ez nem felelt meg, ugyanis Moszkva ezzel elveszítette volna függetlenségét a jugoszláviai ügyekben (ami annyit jelentett volna a szerbeknek, hogy Oroszország a NATO pártjára állt). Ezért a moszkvai vezetés az orosz külügyminisztérium tudta nélkül döntött arról, hogy a boszniai SFOR kötelékében állomásozó orosz alakulat egyik páncélos egységét Koszovóba küldik, hogy az vegye át az ellenőrzést a pristinai (szlatinai) repülőtér felett.

„Az oroszok lépése valósággal sokkolta a nyugatiakat. Moszkva bátor lépésével talán először mutatták meg a kilencvenes évek eleje óta, hogy hol a határ, ha az érdekeikről van szó”

A pattanásig feszült helyzetet mutatja az a (dokumentált) telefonbeszélgetés is, ami Wesley Clark tábornok, a NATO-hadművelet amerikai irányítója és Mike Jackson tábornok, a repülőtér elfoglalására odarendelt egység vezetője között zajlott. Miután Clark azt a parancsot adta, hogy az orosz katonákat bármilyen eszközzel távolítsák el a repülőtér környékéről, az orosz katonákkal a szlatinai reptéren farkasszemet néző Jackson megtagadta a parancsot és ennyit válaszolt: „az én katonáim még az ön kedvéért sem lesznek felelősek a III. világháború kirobbantásáért!”

De hogyan tudták az oroszok megszerezni a repteret? A film szerint ez egyáltalán nem volt könnyű. Mielőtt ugyanis megérkeztek volna oda az orosz harckocsik, egy orosz deszantot küldtek a reptérre, hogy foglalja azt vissza a Koszovói Felszabadítási Hadseregtől (UCK), majd védje meg. Ennek az akciónak állít emléket Andrej Bolgin orosz rendező filmje, melyben fiktív elemek keverednek a valósággal.

„A történethez a háttér adott. A szerb egységek kivonulása után az UCK szabadon garázdálkodik Koszovóban. A film szerint nem egyszerű drogcsempészek ők, akik emberi szervekkel is kereskednek, hanem kegyetlen gyilkosok, akik a legkegyetlenebb rémtettektől sem riadnak vissza”

Így miután megállítanak egy Pristinába tartó buszt és leszállítják az utasokat, főbe lövik a szerb pópát, mert az nem hajlandó azt mondani, hogy Allah az Isten. Itt tűnik fel Andrej, az orosz deszantos, aki még nem tudja, később micsoda feladat vár rá. Ő menti meg az utasok életét – akárcsak egy csinos szerb nőt, Jasznát, akit éppen meg akarnak erőszakolni az UCK katonái. Mindez azonban a közelében sincs annak a sok-sok kegyetlenségnek, amit a filmben láthatunk. Egy szerb asszony torkának átvágása, a fiatal kislány lefejezésével való fenyegetőzés már-már azt a benyomást kelti bennünk, hogy ezek a „katonák” még az Iszlám Állam harcosainál is rosszabbak.

Pedig ha belegondolunk, az orosz rendező itt nem tesz semmi mást, mint hogy az amerikai (pontosabban hollywoodi) receptet alkalmazza. Itt az ellenség, vagyis az UCK csupa gonosz, kegyetlen bűnözőkből áll – akárcsak az amerikai filmekben a vietnami kommunisták. Még szerelmi szál is van a történetben. Andrej (mert ő kapja a feladatot, hogy egységével foglalja el és tartsa meg a repteret) nem csak az objektumot védi az UCK támadásainak újabbnál újabb hullámaitól, hanem Jasznát is, aki korábban éppen, hogy csak túléli a terroristák mészárlását a reptéren. Ők a film végén egymásra találnak – hiszen happy end is kell. És hogy még véletlenül se maradjon ki semmi az amerikai receptből, Bolgin előszeretettel használ a filmjében hollywoodi látványelemeket, amelyekkel a néző kicsit úgy érezheti magát, mintha egy Rambo-filmet nézne. A hatás mindenesetre működik. Annál is inkább, mert több évtizedes receptről van szó.

„Az alkotás azonban mégsem tekinthető átlagos akciófilmnek. Ami egészen egyedi, az az orosz katona, az orosz deszantos ábrázolása. Nem, nem egyszerű, profi harcosok ők, hanem maguk is emberek”

Akik – miután csak néhány lőszerük maradt – inkább úgy döntenek, végeznek magukkal-egymással ahelyett, hogy a terroristák kezére kerüljenek. Talán éppen ez a jelenet adja a film fő katarzisát is, mikor az orosz mesterlövész lány, Vera azt kéri, ne fejbe, hanem szíven lőjék. Azt szeretné, ha szép maradna az arca. Szerencsére azonban erre a lövésre már nem kerül sor. Másrészt ez a film világosan jelzi azt is, hogy Oroszország ma már egyértelműen képviseli saját narratíváját a világ előtt. Míg az Augusztus 8-ban (az a film az orosz-grúz háborúról szól) a grúz katonák arctalanok, itt már sokkal egyértelműbben fogalmaznak az orosz alkotók. Nem is csoda, 11 év után Oroszország még erősebb világpolitikai tényező lett.

Kinek ajánlható így a film? Aki elfogulatlan, mindkét oldal szempontjait bemutató alkotást szeretne látni, annak semmiképpen, hiszen a filmnek nem ez volt célja. Ellenben, akik szeretnék megismerni a szerb-orosz nézőpontot is, annak mindenképpen – hiszen a szerb-orosz állami támogatásból készült filmet még Szerbiában is úgy reklámozták, mint az egyetlen világfilmet, ahol nem a szerbek a rossz fiúk. És hogy mennyire képes ez a film aláásni a békét a Balkánon? Erre a kérdésre már egyszerűbb a válasz. Nagyjából annyira, mint a távol-keleti békét a Hollywoodban készült vietnami háborús filmek. Igaz, azok ellen senki sem tiltakozott.

A teljes filmet ezen a linken tekintheti meg: https://www.youtube.com/watch?v=4sI75AYj8Ss

MEGOSZTÁS

Külpolitikai elemző, közgazdász, politológus. Korábban a Magyar Nemzet napilap, jelenleg a Magyar Hang hetilap külpolitikai újságírója, emellett számos tudományos cikk szerzője. Angolul, szerbül és horvátul beszél. Elsődleges területe a Balkán és annak politikai-gazdasági viszonyai, különös tekintettel az ex-jugoszláv országokra. Másodlagos területe a Közel-Kelet, emellett a világ konfliktus-övezeteivel foglalkozik. Tudományos tevékenységének fókuszában a politikaelmélet áll, ezen belül a politika matematizálási módszereit kutatja.