//Az ukrán nacionalisták volinyi vérengzése
„A Volhíniában 1945 februárjáig folytatódó megtorlás összességében több mint százezer lengyel áldozattal járt” #moszkvater

Az ukrán nacionalisták volinyi vérengzése

MEGOSZTÁS

Kevés olyan véres konfliktus volt a II. világháborúban a kelet-európai területeken, amelyikhez a náci Németországnak vagy a kommunista Szovjetuniónak nem volt semmi köze. Ilyen volt a lengyel-ukrán ellentét, amelyből kiemelkedett volinyi tragédia, a lengyelek ellen elkövetett népirtás.

„A Volhíniában 1945 februárjáig folytatódó megtorlás összességében több mint százezer lengyel áldozattal járt” #moszkvater
„A Volhíniában 1945 februárjáig folytatódó megtorlás összességében több mint százezer lengyel áldozattal járt”
Fotó:Wikipédia

Hogy mitől alakul át két nép konfliktusa véres tragédiává, azt csak akkor érthetjük meg, ha az előzményeket is alaposan megvizsgáljuk. Nincs ez másként a lengyelek és az ukránok esetében sem. Ráadásul ebben az esetben azért azon nagyhatalmak is szították az ellentéteket, játszották ki egymás ellen a két népet, amelyek ebből kizárólag a maguk hasznát nézték. Noha már évtizedes ellentétek feszültek a lengyelek és ukránok között, ez a szembenállás 1943-ban vált véres konfliktussá.

„Az UPA, azaz az Ukrán Felkelő Hadsereg emberei a nácik hallgatólagos támogatásával 1943. július 12-én egyszerre 150, többségében lengyel falura támadtak rá”

Az ukrán nacionalisták olyan vérengzést hajtottak végre a térségben, hogy a lengyel törvényhozás már a XXI. században népirtásnak minősítette az itt elkövetett tömeggyilkosságokat. Persze, az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy 1943 kora őszén a lengyel megtorlások szintén nem kevés áldozatot követeltek ukrán részről.

Nem véletlen, hogy a két állam történészei a több tízezer áldozattal járó konfliktust természetesen csak és kizárólag a másik fél által elkövetett bűnnek akarják feltüntetni. A lengyelek az UPA lengyelellenességét emelik ki, míg az ukránok elsősorban arra hívják fel minden tanulmányban a figyelmet, hogy a Honi Hadsereg miként lépett fel az ukránokkal, elsősorban a civil lakossággal szemben. Kétségtelen tény, hogy a nyugat-ukrán területeket az 1921-es rigai békeszerződés Lengyelországhoz csatolta, és a Józef Pilsudski által vezetett Lengyelország egyáltalán nem bánt kesztyűs kézzel az ukrán népességgel, a bekebelezett területeket pedig ősrégi lengyel földnek tekintették.

„Voliny mindig is a konfliktus középpontjában állt”

Előbb lengyeleket telepítettek az adott területre, akiknek az ukránoktól elvett földeken biztosítottak megélhetést. Megszüntették az ukrán egyház működését, mindenben korlátozták a jogaikat. Erre aztán elsősorban az Ukrán Nacionalista Szervezet, az OUN irányításával az ukránok radikális választ adtak. Még 1932 és 1934 között a lengyel hatóságok nem kevesebb, mint 111 ezer ukránt vetettek hosszabb-rövidebb időre börtönbe. Az előkerült dokumentumok alapján a lengyel hatóság 8073 foglyot kínzott meg kegyetlenül, 743 embert öltek meg minden vizsgálat nélkül, míg 257 esetben hoztak halálos ítéletet.

„A feszültség már-már fegyveres konfliktus kirobbanásával fenyegetett, ráadásul mind a nácik, mind pedig a szovjetek a lengyelek ellen a saját céljaikra szerették volna felhasználni az <ukrán kártyát>”

És amikor 1939. szeptember 1-én a német hadsereg megtámadta Lengyelországot, az OUN szórványos támadásai sűrűsödni kezdtek. Majd amikor szeptember 17-én a szovjet hadak is benyomultak Lengyelországba, az ukránok lefegyvereztek több lengyel katonai egységet, és két és fél ezer lengyel katonát kiszolgáltattak a németeknek és a Vörös Hadseregnek. Amikor a szovjetek felhívást tettek közzé, hogy mindenki keljen fel a lengyelek ellen, és minden keze ügyébe kerülő eszközzel – kasza, kapa, fejsze – számoljon le a nagy ellenséggel, az ukránok ezt nyílt felhívásnak vették arra, hogy megsemmisítsék a lengyel kisebbséget.

„Elkezdődtek a lengyelellenes pogromok, volt olyan település, ahol teljes egészében lemészárolták a lengyel származásúakat”

A szovjetek az ukránok előtt még a saját állam megalakítását is meglebegtették, ami az ukránok ősrégi álma volt. Amikor választásokat szerveztek a nyugat-ukrajnai területeken, a létrehozott Népgyűlésben mindössze 3 százalékos volt a lengyelek képviselete, míg az ukránoké 92,2 százalék.

Aztán amikor a németek megtámadták a Szovjetuniót, és benyomultak Nyugat-Ukrajnába, az addig kissé nyugvópontra kerülő ukrán-lengyel ellentétek ismét kiéleződtek, és egyre több helyen került sor fegyveres összecsapásokra. A nácik segítségével az ukránok egyre inkább szabad kezet kaptak, és német mintára a lengyeleket fehér karszalag viselésére kényszerítették. Egyre többször végeztek ki lengyeleket, a legtöbb helyen kizárólag férfiakat, ám például Polovciban már egész családokat gyilkoltak le.

„Immár hazaárulásnak tartották azt, ha egy ukrán egy lengyellel köt házasságot”

Az 1942. november 27-én kezdődött és 1943. február közepéig tartó betelepítési akció során az ukrán parasztokat olyan lengyel falvakba irányították, ahonnan a lengyeleket korábban kiűzték. Így senki sem csodálkozott azon, hogy az otthonaiktól megfosztott lengyelek, akik csatlakoztak a Honi Hadsereghez, megtorló akciókat kezdeményeztek az ukránok ellen. Télen otthonukból kilakoltatott lengyelek tízezrei csatlakoztak az AK-hoz és megtorló akcióba kezdtek az ukránok ellen. 1942 végére a viszály olyan szintre jutott, hogy az ellenőrzés lassan kezdett kicsúszni a németek kezéből.

„És amikor megalakult az UPA, az ukránok megkezdték a lengyelek módszeres kiirtását, illetve azt követelték a németektől, hogy a lengyeleket utasítsák ki Nyugat-Ukrajna területéről”

Az első komoly tömeggyilkosságot Vlagyimir városkában követték el az ukránok, ahol 173 lengyel vertek agyon baltákkal. Miután egyre több helyen ismétlődött meg hasonló atrocitás, a lengyelek egy része elköltözött ezekről a területekről. 1943 júniusában aztán úgy döntöttek az ukránok, hogy Volinyban minden előzetes figyelmeztetés nélkül felszámolják a lengyel népességet. Terveik valóra váltásában nagy szerepe volt annak, hogy a németeket egyáltalán nem érdekelte az ukránok erőszakos fellépése.

Az UPA különítményesei módszeresen láttak neki a lengyelek kiűzésének, több helyen brutális mészárlást végrehajtva, illetve teljes falvakat gyújtottak fel, korra és nemre tekintet nélkül legyilkolva a teljes lakosságot. És amikor a lengyelek válaszul 370 ukránra gyújtottak rá egy templomot, az UPA vezetői kiadták a rettegett irányelvüket, miszerint minden halott ukránért 10 lengyelnek kell elpusztulnia.

„A legnagyobb akciót 1943. július 12-én hajtották végre az UPA fegyveresei, amikor egyszerre mintegy 150 olyan települést támadtak meg, ahol a lengyelek éltek”

A történészek – elsősorban a lengyel kutatók – adatai alapján 1943 júliusában több mint 10 ezer lengyel halt meg Volinyban. A július 12-i támadások után átmenetileg csökkent az UPA lengyelellenes támadásainak aktivitása. Grzegorz Motyka lengyel történész ezt azzal magyarázza, hogy az ukrán nacionalisták az új hadműveletek előtt összevonták a fegyveres erőiket, de azt is meg akarták várni, hogy a lengyelek betakarítsák a termést, hiszen az UPA számára ez létszükséglet volt.

Általánosságban egyetértenek a történészek abban, hogy legalább 30-40 ezer lengyel vált a volinyi mészárlás áldozatává, de vannak olyan kutatók, akik 50-60 ezerre becsülik az elhunyt, meggyilkolt lengyelek számát.

„A Volhíniában 1945 februárjáig folytatódó megtorlás összességében több mint százezer lengyel áldozattal járt”

Ukrajnában a lengyel választámadások áldozatainak számát nem hozták nyilvánosságra, ám a legyilkolt ukránok számát több ezer emberre becsülik. Dmitrij Vedenejev ukrán történész úgy véli, hogy a meggyilkolt ukránok száma eléri a 21–24 ezer embert, míg Grzegorz Motyka lengyel történész szerint 2-3 ezer ukrán pusztult el Volinyban.

MEGOSZTÁS