Pap Krisztián írása a #moszkvater.com számára
Egy rokon gyászolja az Abu Morad család tagjait, akik korábban izraeli csapások következtében haltak meg, a Gázai övezet déli részén fekvő Khan Yunisban 2023. október 24-én, az Izrael és a Hamász palesztin csoport közötti harcok közepette
Fotó:EUROPRESS/Mahmud HAMS/AFP
Hosszan lehet értekezni Izrael állam létrejöttén és a palesztin nép elnyomása fölött, de egy dolgot komolyan kell venni, az izraeliek sok áldozatot és szenvedést viseltek el, hogy megtartsák Izraelt, sok vért is ontottak ennek érdekében, akárcsak a palesztinok. Nem számítanak a diplomáciai jegyzékváltások és béketárgyalások, nézzük magát a véres valóságot.
„Mind a két nép áldozatai révén pecsételte meg, hogy utolsó leheletéig küzdeni fog szülőföldjéért, még ha ezt a palesztinok valamivel jogosabban is mondhatják. Csak nem szabad elfelejteni, hogy az elmúlt közel 80 évben több generációnyi zsidó vallású ember is szülőföldjének nevezheti Izraelt”
Mert akármennyire sok igazsága van a palesztin népnek, tényként kell rögzíteni, hogy több Izrael ellen indított háborúval sem tudták eltörölni a zsidó államot. Hiába a nagy túlerő, hiába Izrael állam előnytelen geostratégiai helyzete, öt háborúban (1948, 1956, 1967, 1973 és 1982) sem bírtak velük az egyesített arab seregek. Mit bizonyít ez? Annyit legalábbis, hogy az arab világnak nem lesz könnyű dolga, ha el akarja törölni Izraelt. Bármennyire is kellemetlen ez európai fülnek, itt a vér szava számít, és a hit erőssége.
„Nagyon fontos, hogy megértsük, a vallással átitatott Közel-Kelet nem úgy működik, mint a súlyosan domesztikált, vallástalanított Európa. Az arab világ ma is az erőben, a család összetartásában, a sok gyerekben és a kiontott vér erejében hisz, amihez a vallásból merít erőt, amelyen nem fog semmilyen demokrácia járvány. Ezért tudtak győzni Afganisztánban és emiatt kellett az amerikaiaknak kivonulni Irakból”
Nincs demokrácia az arab társadalmak eszmei felfogásában, hanem vallási tradíció van, alá-fölé rendeltség a családon belül, és az erősebb parancs szava a döntő. Kis túlzással, amit nem lehet egy karddal elintézni, az nem is létezik. Márpedig az a helyzet, hogy Izrael állam felvette a kesztyűt, és nem hátrált meg ezen felfogás, ezen kihívás előtt. Szembe szállt vele és eddig öt háborúban bizonyította rátermettségét és magas szintű szervezettségét. Éppen itt, Jézus szülőhelyén nem érvényesül a mondás, ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel.
Mi magyarok nagyon is jól együtt tudunk érezni egy olyan néppel, amely megszállás és elnyomás alatt van, mint a palesztinok. Ugyanakkor az is tény, hogy a megkérdezésünk nélkül megszállt (értsd: népszavazás híján), annektált területeken élő székely, kárpátaljai, felvidéki, vajdasági testvéreink nem indítottak soha terrortámadásokat a rájuk telepedő megszálló hatalom ellen. Nem is volt meg hozzá a hátterük. Tűrtek és kivártak, mert nem volt más választásuk.
„Ha a magasabb politika nem képes értelmes megoldást találni a hatalmi viszonyokra, akkor a vérontás öncélúvá válik, vagyis értelmetlen. Az arabok viszont nem így gondolják, hanem szerintük az erőszak a megoldás a problémákra, hiszen kétségtelen, hogy az egész arab világ ott áll a palesztin nép ügye mögött”
Egy fél Balaton nagyságú terület, 365 négyzetkilométer hovatartozásáról van szó, ehhez képest mi magyarok Trianonban elvesztettünk közel 200 ezer négyzet kilométernyi területet. Ebből is látszik, hogy soha nem fogjuk teljesen megérteni a közel-keleti konfliktust. És mégis, európaiként választanunk kell, mert a nagyhatalmi viszonyrendszer erre kényszerít minket, ki mellé álljunk, a zsidók bátorsága vagy a palesztinok kétségbeesés szülte támadásai mellett? Választanunk kell, mivel megváltozott a világpolitikai helyzet. A muszlim világ, a törököket leszámítva, bár politikailag széttagolt, kívülről nézve mégis egységes vallásában és az Európa- és keresztény ellenességben.
„Izrael államot úgyis jellemezhetnénk, mint amely hídfőként áll az arab világ kapujában és a nehézségek ellenére képesek voltak felvirágoztatni az országot”
Éppen a napokban nyilatkozta Naftali Bennett volt izraeli miniszterelnök: „Izrael az egész világot védi az iszlám radikalizmussal szemben, amikor háborút visel a Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista terrorszervezet ellen.” Miközben a Hamasz egyik vezetője meg arról beszélt, hogy az egész bolygón az iszlám fog uralkodni. És valóban, mintha egy globális problémával állnánk szemben, ha azt nézzük, hogy a közel-keleti muszlim áradat Európa ellen időről időre egyre fenyegetőbb méreteket ölt, miközben az Európai Unió politikusai azt sem tudják, hogy mit csinálnak. Annak ellenére képtelenek gátat vetni az illegális migrációnak, hogy ez most már bizonyíthatóan terrorcselekményekhez vezet és fog vezetni. Elég a Svédországban történtekre gondolni, ahol egy Lampedusán beérkezett „menekült” Kalasnyikovval lőtt le két svéd focidrukkert, egy harmadikat megsebesített, holott már két éve ki volt utasítva az országból, mégis végrehajtotta az iszlám állam utasítását.
„Tényleg ilyen politikusokra van szüksége Európának?”
Látva, hogy Lengyelország és Magyarország milyen pária szerepet játszik az illegális migráció elutasításával, miközben Nyugat-Európa fokozatosan átvedlik muszlim többségű államokká, előfordulhat, hogy a V4 államok is egyszer csak szigetként fognak állnak egy muszlim többségű Európában. Ha a legrosszabb forgatókönyv valósul meg, a végén annak is örülhetünk, ha a keresztény Oroszország ott van a háttérben.
„A jövő – ami már a jelen – kérdése az, hogy az izraeli hídfő segítségére lehet-e Európának a muszlim migrációs hullám feltartóztatásában, vagy az arab világ féken tartásában? A másik kérdés az, hogy az október elején Izraelt ért ilyen szörnyű csapást után, mekkora önuralomra kész a zsidó állam, hogy ne vegyen teljes, pusztító elégtételt a gázai palesztinokon”
Mert az egész világ visszafojtott lélegzettel figyeli, hogy az izraeli tankok megindulnak-e Gáza ellen, amivel jó eséllyel kockáztatnak egy újabb regionális háborút. Az izraeli válaszcsapás mértékét látva nem kizárt, hogy Gáza északi részéből egy pufferzónát akarnak létrehozni. Az ukrán-orosz háború ismeretében erre annyira lenne szüksége a világnak, mint még egy púpra a hátunkon.
Nem szokták emlegetni, pedig tény, hogy éppen ötven évvel ezelőtt, a negyedik arab-izraeli háborúban (1973. október 6-28.) zajlott le a II. világháborút követő legnagyobb páncélos összecsapás, amelynél csak a kurszki volt nagyobb, és amiből szintén érzékelni lehet, hogy óriási erővel feszült egymásnak Izrael és az arab világ. A Szuez városától alig 30 kilométerre keletre lévő Mitla-hágónál közel 2000 egyiptomi és izraeli tank csapott össze. Az egyiptomiak 200 tankot veszítettek, az izraeliek 50-et, mire az egyiptomiak visszakényszerültek eredeti állásaikba.
„A mostani palesztin terrortámadás, amely szinte napra pontosan (október 7-én) ötven évvel később indult, most egy újabb háború kiprovokálásának tűnik”
Október 6-a Izrael legnagyobb vallási ünnepe és az arab Ramadán 10. napja. Izrael az 1967-es harmadik Izrael-arab háborúban legyőzte Egyiptomot és Szíriát, egyben elfoglalta a Sínai-félszigetet és a Golan-fennsíkot, ezzel hadászatilag rendkívül előnyös helyzetbe került. Ez a fontos győzelem azonban az izraeli vezetést elvakította, és az az arab országokat alábecsülték. Tel-Avivban úgy vélték, hogy az arabok továbbra is csak gerilla hadviselésre képesek, figyelmen kívül hagyva, hogy az arabok segítséget kértek és kaptak a Szovjetuniótól katonai tanácsadók és fegyverek formájában. Izrael pedig több mint 1000 harckocsit és több tucat F-4 Phantom repülőgépet szerzett be az Egyesült Államoktól. De a szír-egyiptomi hadseregek így is jelentős túlerőben voltak minden téren, de a relatív minőségi fölény fegyverekben és különösen az izraeliek kiváló szervezettsége és gyors helyzetfelismerése volt a döntő.
„Izrael ugyan megnyerte eddigi összes háborúját a nagy kérdés mégis az, képes lesz-e tartós békét teremteni”
Az előző évszázadban történt izraeli-arab háborúkban történtekhez képest annyi változás történt, hogy a zsidó állam titokban atomhatalom lett, és ez bizony komoly fejtörést és visszatartó erőt kell, hogy jelentsen az arab államok vezetői számára. Még akkor is, ha közben Pakisztán és talán Irán is beszerzett ilyen eszközt. Mert a vallási fanatizmust remélhetőleg felülírja a józan ész, különben szemtanúi lehetünk egy borzalmas Armageddonnak, amire igazából senki sem kíváncsi.
(A cikk nem okvetlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.)
Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van, hanem oda, ahova majd érkezik.
Ez a kanadai hokiistennek, Wayne Gretzkynek tulajdonított, sokakat inspiráló mondat minden értelemben az előregondolkodás egyfajta metaforája, amit a #moszkvater is irányjelzőnek tekint.
Email : info@moszkvater.com
© 2018-2025 - #moszkvater
hufi says:
Azért azt megjegyezném, hogy Izrael egy műállam, összetákolták 1948-ban. Jóvátételt, és minden anyagi és technikai segítséget megkapott tulajdonképpen ingyen, míg másnak fizetni kell mindenért.
Ezen gondolatmenet mentén haladva a Diktátort is ellátják mindennel, vajon miért?
Nem mellesleg, minden konfliktusban felsejlik az USA.
csakafidesz says:
“Mert a vallási fanatizmust remélhetőleg felülírja a józan ész, különben szemtanúi lehetünk egy borzalmas Armageddonnak, amire igazából senki sem kíváncsi.”
1,/ A muszlim fanatizmus és a józan ész egymást teljesen kizárja.
2./ Armageddon a Jelenések könyve alapján a Meddigo környéki dombok körüli vidék, Haifától 20 kilométerre, repülőtér is található itt Megiddo Aviation néven. Ez is mutatja milyen kicsi léptekben gondolkodtak az ókori emberek, amikor még szamárháton közlekedtek.
3./ Mindig hangsúlyoztam, hogy a háború csak addig őrizte meg az emberi dimenzióját amíg lóhátról, karddal vívták.
Tehát:
A modern háború mindenképp mellőzi a józan észt, ezért is foglalkoznak politikusok és [de]generálisok vele.
Józsa Edmond says:
Az Inforádión ajánlom Csicsmann Lászlóval a beszélgetést.
https://www.youtube.com/watch?v=9etbPKxILY
Az iszlám világnak a palesztin helyzethez viszonyulását, valamint a palesztinok és az izraeliek felelősségét tárgyalja.
csakafidesz says:
“Mi magyarok nagyon is jól együtt tudunk érezni egy olyan néppel, amely megszállás és elnyomás alatt van, mint a palesztinok.”
Hát nem!
Anno 1972-ben, a velem korúak, sőt a fiatalabbak is megdöbbenve nézték végig a televízióban közvetített müncheni túszejtést. A Müncheni Olimpián elrabolt izraeli sportolók és a túszejtők is belehaltak ebbe a szörnyű terrorcselekménybe. Ez a fajta erőszakosság csakis a muszlimokra jellemző akik hitük szerint a kafírok megöléséért jutalmat kapnak a Paradicsomban.
HandaBandy says:
Akármennyire is érhette és éri sérelem a palesztinokat (melyik népet nem?) az általános arab világ beli
“virtusból” volt szerencséje mindenkinek kapni aki a jelzett korszakban járt suliba, gimibe/szakközépbe
vagy följebb is. A Kadhafi gyerekek és a hírhedt Abbázia étterem mint fogalom sokunknak mond valamit.
Sajnos ezek is mind csak az evergreen történet egy-egy lapjai: Mi ezekkel az az emberekkel jól bántunk,
cserébe finoman szólva sem voltak valami hálásak. Ennek sajnos negatív tradíciója van Magyarországon.
Mint annak is, hogy mindig vannak honfitársaink akik szerint ne ágájunk a vállalhatatlan figurák ellen hiszen
ezek az illetők már csak ilyenek. Kvázi erkölcsi kötelességünk (?). Nos, ezt a kötelességet aztán a kalapunkra
tűzhetjük mementóként. Az én fejfödőmön már kezd fogyni a hely.
csakafidesz says:
“Most is feszítik a húrt, mivel csak olyan ENSZ Biztonsági Tanács határozatot hajlandóak elfogadni az egész nem nyugati világgal szemben (Brazilía, Kína, Oroszo. stb), amelyben benne van, Izraelnek joga van önvédelemre, amely ebben az esetben az angolszász világ, és a közelmúltban az ő csatlósukká alacsonyult EU által támogatott népirtás felé kezd már lassan mutatni. ”
——————————————————————————————————————————————————————
Kezdjük azzal, hogy minden országnak joga van az önvédelemhez. Ha Izraelre kilőnek ezer rakétát és többszáz embert megölnek az akcióval, nos csoda lenne ezt szó nélkül eltűrni. Ezesetben valóban a Hamász kezdte a háborút. Mit nevezünk népírtásnak? Nos Népirtás az olyan, hogy Törökországban 1915-ben összegyűjtötték az örményeket azzal, hogy az ellenséggel cimborálnak. A világ legrégebbi keresztényei az örmények voltak. Nos a muszlim törökök (1915-ben még hivatalosan is muszlim ország volt, világi állam csak Kemál Atatürk forradalma után lett Törökország) hihetetlen kegyetlenséggel zsúfolták az összefogott örményeket táborokba, és halomszámra lőtték őket agyon. Kb.
https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/e/e0/Armenian_Genocide_Map-hu.svg/1920px-Armenian_Genocide_Map-hu.svg.png
Az ilyen megsemmisítő táborokat akkor szokás felállítani amikor egy világháború eltakarja az egyéb borzalmat. Nem véletlen, hogy a nácik is a világháború leple alatt követték el a holokausztot, mert ilyenkor mindenki csak a frontjelentésekre figyel. Az elpusztított örmények számról nincsen pontos adat, de félmillió és egymillió közötti szám a reális. Ha hozzátesszük, hogy az akkori török határokon belül, tehát még az Eufrátesz folyó partjánál is kivégzések voltak az örmények szerinti másfél milliós szám is hihető.
Hát kérem ezt nevezik népirtásnak. Az nem népirtás, ha arra, hogy bombáztak engem, én is bombázásokkal felelek. A népirtás egy megszervezett dolog. Az adott néphez, nemzetiséghez tartozók összegyűjtése táborokba és szisztematikus kivégzése. Nagyon utálom az olyan egyoldalúságot, hogy az arab rakéták azok oké, jogosak, ha Izrael válaszkép szintén bombákat dobál az máris népirtás.