„Nem oda korcsolyázunk, ahol a korong van,
hanem oda, ahova majd érkezik.”

A történelem utolsó lovascsatája

2024. aug. 30.
B. Molnár László

MEGOSZTÁS

A haditechnika fejlődése miatt szinte elképzelhetetlen volt már a XX. század első évtizedeiben is, hogy egy komoly ütközetet a meglehetősen idejétmúlt lovashadosztályok vívják meg egymással. Ennek ellenére a történelem egyik legnagyobb, de mindenképpen a legutolsó lovascsatájára került sor a lengyel-szovjet háborúban, amikor 1920. augusztus 30. és szeptember 2. között összecsapott egymással a Vörös Hadsereg 1. lovashadserege és a lengyel 1. lovashadosztály.

„Nem véletlen, hogy a lengyel történetírás hatalmas jelentőséget tulajdonít ennek a sikernek, amelyet 1813 óta a legnagyobb lovascsatának, valamint a lengyel hősiesség egyik legkiemelkedőbb bizonyítékának titulál. Sőt, a csata emlékére Lengyelországban augusztus 31-én ünneplik a lengyel lovasság napját” #moszkvater

„Nem véletlen, hogy a lengyel történetírás hatalmas jelentőséget tulajdonít ennek a sikernek, amelyet 1813 óta a legnagyobb lovascsatának, valamint a lengyel hősiesség egyik legkiemelkedőbb bizonyítékának titulál. Sőt, a csata emlékére Lengyelországban augusztus 31-én ünneplik a lengyel lovasság napját”

A komarovi csata sok szempontból döntő összecsapás volt a lengyel-szovjet háborúban. Egyrészt a Vörös Hadsereg számára szinte az utolsó lehetőség volt, hogy a számukra negatív irányt vett háború ismét az ő javukra forduljon, másrészt a történészek a történelem utolsó nagy lovascsatájának tartják, amely nagy lengyel győzelemmel végződött. A súlyos katonai vereség nemcsak hatalmas veszteségeket okozott a Vörös Hadseregnek, de a csatában részt vett 1. lovashadsereg alig tudta elkerülni a bekerítését és a teljes pusztulását. És ne feledkezzünk meg a XX. század nagy fegyveréről sem, a propagandáról, amely a győztesek számára sok esetben olyan lelki pluszt adott, amellyel akár egy teljes háborút meg tudott fordítani.

„Nem véletlen, hogy a lengyel történetírás hatalmas jelentőséget tulajdonít ennek a sikernek, amelyet 1813 óta a legnagyobb lovascsatának, valamint a lengyel hősiesség egyik legkiemelkedőbb bizonyítékának titulál. Sőt, a csata emlékére Lengyelországban augusztus 31-én ünneplik a lengyel lovasság napját”

A varsói vereséget követően valahogy meg kellett állítani a lengyelek előrenyomulását, és a rendezett szovjet visszavonulás, majd az ellentámadás felépítéséhez mindenképpen időt kellett nyernie a Vörös Hadseregnek. Éppen ezért a legfontosabb feladat az volt, hogy a visszavonuló szovjet erőkre nehezedő nyomást csökkentsék, vagy egy sikeres ellentámadással megszüntessék. A nyugati front parancsnoka, Mihail Tuhacsevszkij ezért megparancsolta az 1. lovashadseregnek, hogy észak felé fordulva támadja meg az előrenyomuló lengyel hadak jobbszárnyát.

„A tábornok abban bízott, hogy ezzel az akcióval egyrészt dél felé kényszeríti a lengyel csapatokat, hogy visszaverjék a támadást, és ez idő alatt új, ezúttal sikeres offenzívát tud indítani Varsó ellen”

Azt már mindenki pontosan tudja, minden elképzelés – főleg háborúban – éppen annyit ér, amennyit sikerül belőle megvalósítani. És Tuhacsevszkij elképzelése már azon megdőlt, hogy a lengyel csapatok a Lvov – ma Lviv – környéki heves harcokban megakadályozták azt, hogy a szovjet 1. lovashadsereg menetből teljesíteni tudja a parancsnokság haditervét. Így a szovjet erők augusztus 30-ra érték csak el  Zamoć környékét, ahol a lengyelek ekkorra komoly védelmi vonalat építettek ki, és megfelelő mennyiségű katonaságot vontak össze Komarovnál. Mivel a lengyelek is – látva a szovjet lovasság felvonulását – főként a lovashadosztályokat küldtek a térségbe, így már az első összecsapások előtt sejteni lehetett, ezt az ütközetet nem a modern fegyverek és fegyveres erők döntik majd el.

„Mielőtt a történelem utolsó nagy lovascsatájának ismertetésébe kezdenénk, nézzük, milyen erők álltak egymással szemben Komarovnál”

A Vörös Hadsereg főerejét, az 1. lovashadsereget Szemjon Bugyonnij vezette, míg a 4. lovashadosztályt Tyimosenko, a 6. lovashadosztályt Apanaszenko, a 11. lovashadosztályt Morozov, a 14. lovashadosztályt pedig Parkomenko tábornok parancsnokolta, s hozzájuk csatlakozott a 44. gyaloghadosztály Dubovoj tábornok vezetésével. Velük szemben a lengyel déli front sorakozott fel az 1. lovashadosztállyal, melynek parancsnoka Juliusz Rómmel volt, és őket támogatta a 2. légiós, a 10. és a 13. gyaloghadosztály, melyeket Michal Imerski, Lucian Zeligovsky és Jan Romer vezettek.

Az első, mondhatni bemutatkozó összetűzések már augusztus 29-én megtörténtek, és a Stanislaw Maczek őrnagy – később, a 2. világháborúban altábornagyként egy harckocsi hadosztály parancsnoka volt, és részt vett Franciaország felszabadításában – vezette „különleges zászlóalj” megállította a szovjet lovasság előrenyomulását, míg az 1. lengyel lovashadosztály is sikerrel verte vissza az előrenyomuló Vörös Hadsereget.

Másnap, augusztus 30-án pedig elkezdődött a történelem utolsó nagy lovascsatája. Maga az ütközet több közeli helyen játszódott le. Előbb a szovjet egységek fennakadtak a Zamoćon kialakított védelmi vonalon, majd a lengyel főerő, az 1. lovashadosztály is megjelent a várostól nyugatra fekvő Wolica Brzozowa és Komarov falvak mellett. Bugyonnij ekkor három lehetőség között dönthetett. Vagy folytatja Zamoć ostromát, vagy megkerüli a várost, és az erdőkben állomásozó 13. lengyel gyaloghadosztály állásait áttörve vonul tovább, illetve megvívja a csatát a lengyelek főerejével.

„Bugyonnij annak ellenére a város nyugati megkerülése mellett döntött, hogy pontosan tudott a vele szemben lévő lengyel katonai alakulatokról és hadmozdulatokról”

Nem számított ugyanis arra, hogy a lengyelek kiegészítő gyalogsági ereje két helyen is képes lesz megállítani a szovjet támadást: Łubianki falu közelében a 11. lovashadosztályt, míg Zamoćtól nyugatra a 6. lovashadosztályt tartóztatták fel. Augusztus 31-én kora reggel a szovjet lovasdandár átkelt a mocsaras területen a lengyel állásoktól északra. A meglehetősen hullámzó csata szeptember 2-án dőlt el, amikor a lengyel lovasság előbb megállította, majd visszaszorította a szovjet lovasság támadását Wolica Śniatycka faluban. Sőt, a meginduló ellentámadás olyan erejű volt, hogy a szovjet hadak meglehetősen szervezetlenül vonultak vissza, hátrahagyva felszereléseik nagy részét, többek között Bugyonnij parancsnoki autóját.

Ezek után a lengyelek 9. lovasezrede támadást indított a 11. szovjet lovashadosztály ellen, amely súlyos vérveszteségek után ismételt szovjet visszavonulást eredményezett. Ekkor úgy tűnt, vége az ütközetnek, ám délután ötkor a szovjet lovasság – melynek erőit nagyjából ismét sikerült összevonni – ellentámadást indított a 8. lengyel lovasezred ellen. Juliusz Rummel ezredes szintén ellentámadásra adott parancsot, aminek hatására a szovjet lovasság észak felé kanyarodott. Ekkor érkezett meg a csata helyszínére a 6. szovjet lovashadosztály, amely sikerrel törte át a lengyel gyalogság gyűrűjét.

Rummel ekkor általános támadást rendelt el, mert nem szerette volna, hogy a 6. lovashadosztály és a 11. lovashadosztály egyesülni tudjon a szovjetek részéről. Ráadásul a lengyel hadakhoz csatlakoztak a 12. ezred nevirkówi katonái, akik hátulról támadták az ellenséges állásokat.

„Nagyon rövid és véres ütközetet követően – a történészek szerint mindössze 30 percig tartott – Bugyonnij elrendelte a 6. lovashadosztály visszavonulását is. Hatalmas nehézségek árán sikerült kitörniük a kialakulóban lévő lengyel gyűrűből, és a csata a nap végére véget ért”

A lengyel hadsereg mintegy 500 embert és 700 lovat veszített, és amit még a szovjet és az orosz történészek sem cáfoltak, egyetlenegy lengyel katona sem esett fogságba. A Vörös Hadsereg veszteségeire vonatkozó adatokat mind a mai napig nem hozták nyilvánosságra.

A lengyel előrenyomulásnak nem tudtak a szovjet erők ellenállni, és szeptember végére a lengyel csapatok elérték a Sluch folyót, ahonnan korábban elindult a Vörös Hadsereg Varsó elleni támadása. A hadjáratban katasztrofális vereséget szenvedő 1. lovashadsereget kivonták a lengyel frontról. Katonailag a létszámbeli fölényük ellenére nagy vereséget szenvedtek, hiszen az erők összevonása helyett szétszórt támadásokkal próbálták a győzelmet kivívni. Ráadásul az egységek közötti kommunikáció, és a felderítés is csődöt mondott, morálisan teljesen szétesett az 1. lovashadsereg.

MEGOSZTÁS

B. Molnár László

Hozzászólások kikapcsolva

    KAPCSOLODÓ CIKKEK

    LEGUTÓBBI CIKKEK

    CÍMKÉK