A téltől vagy a háborútól tartanak inkább az ukránok? Elpattanhat-e a húr mégis ebben a mesterségesen felfokozott hangulatban? Mi és kik állnak a háborús hisztéria mögött? Milyen volt Ukrajna búcsúzó éve? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk Konsztantyin Bondarenko ukrán politológussal, az Ukrainszkaja polityika alapítvány vezetőjével.

– Milyen most a hangulat Ukrajnában? Az emberek az áramkimaradásokkal súlyosbított hideg téltől, vagy a háborútól félnek inkább?

– A téltől jobban, hiszen egyes helyeken már most korlátozták az áramszolgáltatást. Kisebb falvakban néhány órára kikapcsolják a villanyáramot. Az elkövetkező időszakra nem sok jóval kecsegtet az sem, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) a napokban bejelentette, az erőművek a tél zökkenőmentes átvészeléséhez szükséges kapacitás ötödével működnek. Ami az esetleges orosz inváziót, a háborút illeti, ezzel ijesztgetik az ukránokat már nyolc éve. Így aztán a legtöbben a soros kampányként viszonyulnak ehhez.  A tél és az energiahiány jelentette kihívás tehát közelebb áll az emberekhez.

– A sajtó azonban Brüsszeltől Moszkváig egy ideje már a közelgő háborúról szól. Mintha nem akarnák látni, miről is van szó. Ön szerint miről?

– Az Egyesült Államok és Oroszország közötti alkudozás következő fejezetéről. A komoly tárgyalások előtt mindkét oldal emeli a téteket, Ukrajna pedig mint már nyolc éve állandóan, most is az alku tárgya.

– S hogyan élik meg az ukránok, hogy a fejük felett tárgyalnak róluk, az ország pedig már egy ideje az orosz-amerikai geopolitikai szembenállás felvonulási terepévé vált? Miként hat rájuk a médiából dőlő háborús hisztéria?

-Most jöttem Harkivból, nemrég voltam Lvivben, és sem ott, sem pedig itt Kijevben nincs pánikhangulat. A lakosság nem vásárolja fel az élelmiszereket, az év végi ünnepekre készül. A klubok, az éttermek tele vannak. Az élet a rendes kerékvágásban folydogál. Szó sincs arról, hogy az óvóhelyeket készítenék elő a közelgő háborúhoz.

– Az óvóhelyekről, a háborús készülődésről ír viszont a sajtó, erről beszélnek a politikusok…

– Igen, mint mindig. A háborús hisztéria a médiában tombol, nem a társadalomban.

– Teljesen kizártnak tartja, hogy ebben a mesterségesen felfokozott hangulatban elpattanjon a húr, és sor kerüljön katonai összeütközésre?

– Nem látom a logikát abban, hogy Putyin megtámadja Ukrajnát. Mit nyerne vele? Az viszont egyértelmű, hogy mit veszítene. S mivel sokak véleményével ellentétben én úgy gondolom, hogy Putyin nagyon is logikusan cselekszik, így nem számítok orosz támadásra.

– Ez a hisztéria ezúttal kivételesen nem Ukrajnából indult. Előbb a Politico, majd a Washington Post dobta be a hírszerzésre hivatkozva az orosz csapatösszevonások és a készülő támadás verzióját. Első körben ezt a hírt az ukrán katonai hírszerzés még cáfolta is, majd miután megszólaltak az amerikai, és a brit politikusok is, felsorakozott mögéjük Kijev is. Mit gondol, mi ennek a láthatóan Amerikából indult kampánynak a célja?

– Ne felejtsük el, hogy Joe Biden és Vlagyimir Putyin nyári találkozójának eredményeként Amerika zöld utat adott az Északi Áramlat bővítésének, amely komoly ellenállást váltott ki a republikánusok részéről. Ez a kampány egyfajta válasz erre, figyelem elterelés. A történet azonban újabb fordulatot vett. Moszkva előállt a biztonsági garanciákra vonatkozó igényével, az európai biztonsági rendszer újragondolásával. Egyértelmű, hogy a NATO ilyen garanciákat nem ad. Oroszország tehát emeli a téteket, hogy az Egyesült Államokkal tárgyalva kölcsönös engedményeket téve valamiben megállapodhassanak. Moszkva most megmutatja, mire képes. Ennek demonstrálása azonban nem egyenlő a szándékokkal.

– S ha már az orosz biztonsági garanciáknál tartunk, mit gondolnak az ukránok az atlanti integrációról?

– Ez a téma messze nem a legfontosabb, nincs az első tízben. Ez a kérdés ugyanis az elkövetkező évtizedben úgy sem aktuális. A társadalom nagyjából fele támogatja, míg a másik fele ellenzi a tagságot.

– Hogy látja, mennyi orosz katona van jelenleg az ukrán határ körzetében?

– Amerika szerint 100 ezer, mások 120 ezerről beszélnek. Kezdjünk el számolni! A Krímben állomásozik 32,5 ezer orosz katona és a Fekete-tengeri Flotta 25 ezer tengerésze. A Donbassz két szeparatista népköztársaságában még 30 ezer fegyveres van, s bár ez vitatható, az ukrán álláspont szerint ők is oroszok. Ezen kívül az Ukrajnával határos két katonai körzetben 200-200 ezer katonáról beszélhetünk. Így ha hiszünk az amerikai sajtó számainak, akkor Moszkva éppenséggel csökkentette a katonák számát az ukrán határ körzetében.

– S az ukrán politikai elit mire számít?

– Nem hisznek abban, hogy valami komoly dolog bekövetkezik, így aztán elvannak a kedvenc játékaikkal. A belső villongásokkal, leszámolásokkal, az ellenzék ellehetetlenítésével.

– Tehát folytatódik a durva hatalmi koncentráció, amelynek a célja, hogy Zelenszkij mindent a kezében tarthasson…

– Így van, és Zelenszkij lényegében már mindenkivel szembekerült.

– Ha visszatekintünk a 2021-es évre, akkor milyen trendek rajzolódtak ki Ukrajnában és Ukrajna körül?

– Az egyik a már említett autoriter irány erősödése. Az elnök mindent a kezében akar tartani, s emiatt minden befolyásos hatalmi csoporttal háborúban áll. Ennek a végkimenetelét még nem tudjuk. Emellett az idei évre visszatekintve az is szembeötlő, hogy Ukrajna a korábbinál kevésbé függ az Egyesült Államoktól, miközben látványosan megerősödött Nagy-Britannia befolyása. Ukrajnában a britek lettek az első számú külpolitikai játékosok. A harmadik kirajzolódó trend a Donbasszt érinti. Kijev egyre inkább távolságot tart e konfliktustól, és mintha nem megoldani, hanem befagyasztani akarná azt. S végül az idén maximálisan kiéleződött a viszony Oroszországgal. Moszkvával 2014 óta most a legnagyobb a feszültség.

– Mindezek mellett idén 30 éve annak, hogy szétesett a Szovjetunió, és Ukrajna független lett. Ez az évforduló mennyire foglalkoztatja az ukránokat?

– E hónap elején, a függetlenségről szóló referendum évfordulóján például sokat foglalkoztak vele. Persze, annyira nem volt ünnepi a hangulat, ami érthető is, hiszen azt kell konstatálni, hogy az elmúlt három évtizedben Ukrajna felélte azt a tőkét, amellyel kilépett a Szovjetunióból. Lényegében megsemmisült az ország ipari potenciálja. A fő kérdés most az, hogy mi húzhatja ki az ukrán gazdaságot a jelenlegi gödörből.

– S ha már a függetlenségről beszélünk, akkor megállapíthatjuk, hogy az is nagyon viszonylagos…

– Sajnos ez így van. Ukrajna nem a körülötte zajló események szereplője, hanem tárgya. Ukrajna nem lett befolyásos játékos, inkább csak az európai politika statisztája.

-S hogy látja, melyek a fő trendek jelenleg a posztszovjet térségben?

– Nem beszélhetünk egységes trendről. Ez a térség nagyon széttagolt. A különböző régiók, így például a Baltikum egész más kihívásokkal szembesül, mint Közép-Ázsia vagy a Kaukázus országai. Vagy ott van Oroszország a maga győzelmeivel és belpolitikai gondjaival, Belarusz a belső átalakulásával, Moldova a maga érdekes útkeresésével, nem beszélve Ukrajnáról. E kiterjedt térség országai alapvetően külön utakon járnak, a saját problémáikkal vannak elfoglalva, és már keveset tudnak egymásról is.

– Valószínűleg már a posztszovjet térség terminus sem helyénvaló…

– Az 1990-es években, de egészen a nullás évek közepéig még beszélhettünk erről, ma már nem. Egyre kevesebb dolog köti össze ezeket az országokat.

                                                                                                                    *

Konsztantyin Bondarenko (52 éves) pedagógus családban Nyugat-Ukrajnában született. A lvivi egyetem történelem szakán végzett 1994-ben, a történelemtudományok kandidátusa. A diploma megszerzése után részt vett több média-, valamint társadalmi-politikai projektben. Vezette a kultikus napilap, a Posztul politikai rovatát, részt vett a lvivi politikai kutatások központjának megalapításában. A 2000-es évek elején az Ekszpert nevű, társadalmi folyamatok kutatásával foglalkozó kutatóközpont igazgatója. Ezt követően vezette a kijevi Nemzeti Stratégiai Intézetet, majd a Gorsenyinről elnevezett, a közigazgatás és a politikai vezetés problémáival foglalkozó intézetet. Eközben több politikus, köztük Viktor Juscsenko, Vlagyimir Litvin tanácsadója, de politikai konzulensként együttműködik a „donyeckiekkel” is. A politikába is belekóstolt, az ismert üzletember és politikus Szergej Tigipko vezette Erős Ukrajna nevű párt elnökhelyettese 2010 és 2011 között. Ezt megelőzően két éven át főszerkesztőként állt a Levij bereg nevű politikai napilap élén. Az Ukrainszkaja polityika nevű alapítványt 2012 óta vezeti. Hét monográfia, többek között Leonyid Kucsma volt államfőről, több mint 3 ezer újságcikk és mintegy félszáz tudományos munka szerzője.