//Amikor a nácizmus porba hullt…
Szovjet harckocsizók ünneplik a náci Németország felett aratott győzelmet Berlinben 1945. április 30-án #moszkvater

Amikor a nácizmus porba hullt…

MEGOSZTÁS

Emberek százmilliói emlékeznek meg 1945. április 30-ról úgy, mint az egyik legjobban várt nap a II. világháború történetében. Ezen a napon lengett először a szovjet zászló a Reichstag épületén, majd pár órával később öngyilkos lett az az Adolf Hitler, akinek a lelkén sok tízmillió ember halála szárad.

Szovjet harckocsizók ünneplik a náci Németország felett aratott győzelmet Berlinben 1945. április 30-án #moszkvater
Szovjet harckocsizók ünneplik a náci Németország felett aratott győzelmet Berlinben 1945. április 30-án
Fotó:EUROPRESS/Redkin/Sputnik

Ekkor már mindenki tudta, közel a háború vége, az emberiség egyik legbetegebb eszméje felett éppen diadalt aratnak a szövetségesek. Berlin már romokban hevert, és amikor április 29-én a szovjet 3. csapásmérő hadsereg 79. lövészhadteste megkezdte a szimbolikus jelentőségű Reichstag épületének ostromát, mindenki abban reménykedett, a világ addigi legpusztítóbb világégésének a vége kézzel foghatóvá vált Európa és a világ nagy része számára.

„1945. április 30-án kora reggel a szovjet 3. csapásmérő hadsereg SZMERS felderítőszázada parancsot kapott, hogy haladéktalanul törjön át”

A folyamatosan becsapódó gránátok miatt sötét, vészjósló füstfelhőbe burkolódzó kormányzati negyed, pontosabban a rommá lőtt Birodalmi Kancellária irányába. A válogatott katonákból álló alegységre nem kevesebb várt, mint az, hogy fogják el élve Adolf Hitlert. A parancs magától Georgij K. Zsukov marsalltól származott, ugyanis az úgynevezett Führer bunkerből menekülő szakács – akit elfogtak a Vörös Hadsereg katonái – elárulta, a náci fenevad nem menekült el Berlinből.

Amíg az egyik támadás meghozta a várt eredményt, ugyanis április 30-án – miközben a kormánynegyedben, a Brandenburgi kapunál és a Wihelmstrassén még folyt az öldöklő küzdelem – a 150. lövészhadosztály rohamjárőrei 12 óra 45 perckor kitűzték a vörös lobogót a Reichstag tetejére.

„A különleges egység katonái viszont nem tudták teljesíteni Zsukov parancsát, ugyanis Adolf Hitler és akkor már a felesége, Eva Braun a halálba menekült”

Délután fél négy körül mindketten ciánkapszulát vettek be, míg a Führer főbe is lőtte magát. A holttestüket a szovjet katonák megérkezése előtt a Hitler mellett maradt katonái elégették egy bombatölcsérben. De a lényeg az volt, Berlin elesett – igaz, csak május 2-án tették le a fővárost védő utolsó német egységek a fegyvert – és Hitler pedig halott volt.

Pedig a német katonai vezetés, valamint a náci párt első emberei egytől egyig azt kérték a Führertől, hogy amikor a Vörös Hadsereg már közeledett Berlin felé, hagyja el a fővárost, és vagy az úgynevezett Alpok-erődbe – a soha meg nem épült Alpenfestungba –, vagy pedig a berchtesgadeni Sasfészekbe tegye át a székhelyét, utóbbi valóban ideális menedéknek látszott.

 „Hitler azonban maradt Berlinben, és az utolsó hónapokban már el sem hagyta a bunkert”

A szovjet csapatok pedig vészes gyorsasággal közeledtek a német főváros felé, hiszen 1945 januárjában indított támadásukkal néhány hét alatt egész Lengyelországot elfoglalták, és a három hadseregük – a Georgij Zsukov marsall vezette 1., a Konsztantyin Rokosszovszkij marsall vezette 2. Belorusz Front és az Ivan Konyev marsall vezette 1. Ukrán Front – február elején már az Odera-Neisse-vonalon állt.

Gondoljuk csak el, Budapest ostroma még javában tartott, miközben a fent említett hadak már a Berlin elleni offenzívára készültek. Ráadásul Sztálin sürgette is a támadás megindítását, ugyanis – egyébként teljesen alaptalanul – azt feltételezte, hogy a nyugati szövetségesek nem állnak meg az Elbánál, hanem ők akarják elfoglalni a német fővárost. Ezt pedig nem engedhette meg!

„Nézzük meg az események további ismertetése előtt, hogy milyen katonai erők néztek szembe egymással a berlini csata kezdetén”

A Vörös Hadsereg három frontja összesen 2 és fél millió főt, benne 2.062.100 harcoló – beleértve 155.900 lengyel – katonát, tartalékokkal együtt 6250 harckocsit és önjáró löveget, 41.600 löveget és aknavetőt, valamint 7500 repülőgépet vont össze. A lengyel 1. és 2. hadsereg összesen 10 gyaloghadosztályból, egy harckocsi hadtestből és egy lovasdandárból állt. A három szovjet front a lövészgyalogság páncélos-támogatására 16 önálló harckocsi vagy önjáró tüzérdandárt, valamint 83 önálló harckocsi- vagy önjáró tüzérezredet vethetett be a harcok során.

Velük szemben a Wehrmacht és az SS megközelítőleg 1 millió német katonát és Volksstrum-harcost állíthatott szembe, akiket 1519 harckocsi és rohamlöveg, valamint 9303 löveg és aknavető támogatott. Német levéltári adatok szerint a Visztula Hadseregcsoport 9. hadserege április 16-án 502 bevethető és 33 harcképtelen páncélossal, 3. páncéloshadserege pedig 174 bevethető és 11 harcképtelen páncélossal rendelkezett. A Közép Hadseregcsoport 4. páncéloshadseregének állományában 638 bevethető és 70 harcképtelen harckocsi és rohamlöveg volt. A Visztula Hadseregcsoportot a 6. légiflotta részei mintegy 300 repülőgéppel támogatták.

„A számokat látva döbbenetes erőfölény volt a szovjetek oldalán, ám a németek Berlint védve elképesztő módon harcoltak, mert egyrészt pontosan tudták, mi vár rájuk a fogságban, másrészt már tudták azt is, hogy a szovjet hadsereg katonái miként viszonyulnak a németekhez, akiket egy emberként tartottak felelősnek minden ellenük elkövetett borzalomért”

A Vörös Hadsereg április 15-én a történelem egyik legnagyobb tüzérségi előkészítése során egymilliónál több lövedéket lőtt ki a németek állásaira, majd másnap a teljes hadigépezetük támadásba lendült. 1945. április 21-én reggel Zsukov páncélosai behatoltak a fővárost észak felől lezáró településre. A kétségbeesetten küzdő németeket óriási véráldozatokkal egyre hátrább szorító szovjetek április 25-re zárták körbe a III. birodalom fővárosát, és az ellenállás ekkor már csak egy 16 kilométer hosszú és 2,5 kilométer széles területre korlátozódott.

A fővárosban Csujkov tábornok kihasználta a sztálingrádi tapasztalatokat. A katonákat rohamcsapatokra osztotta, amelyek mindegyike gyalogosszázadból, néhány páncéltörő ágyúból, rohamütegből, két mérnök és egy lángszórós szakaszból állt. A kipróbált harcmód szerint a tüzérség szétlőtte az ellenség védőállását, majd a gyalogság rohamra indult, és emeletről emeletre elfoglalta az épületet. De nem volt egyszerű dolguk, főleg azért, mert az összeomló épületek sokszor a védőkkel közös sírba temették őket, a veszteségek mindkét oldalon szélsőségesen magasak voltak.

„Különösen heves harcok folytak a berlini földalatti alagútjaiban, a csatornarendszerben, illetve a fontosabb német harcálláspontok és középületek birtoklásáért”

Számtalan szovjet harckocsi is elpusztult, többségük a páncélöklöknek esett áldozatul. Ugyanis a Hitlerjugend tagjai – Hitler utolsó fanatikus hívei – különösen veszélyes harckocsipusztítók voltak, alig 50 méterről lőttek, és a legtöbbször egy lövésnek elegendőnek kellett lenni. Érdekes, hogy később, 1956-ban a szovjetek ugyanígy rengeteg harckocsit veszítettek a magyar felkelőkkel vívott budapesti harcokban, ahol nem páncélöklökkel, hanem meggyújtott, benzinnel töltött üvegekkel, az úgynevezett Molotov-koktélokkal okoztak rengeteg kárt a szabadságharcosok.

„Hitler ezalatt a bunkerben továbbra is a fantáziájának szüleményire támaszkodva bízott Berlin megtartásában”

Például felhozta a vele, mellette kitartóknak Nagy Frigyes esetét, aki már öngyilkosságot akart elkövetni az oroszoktól való várható veresége miatt, amikor meghalt az orosz uralkodó, és szétesett az ellene támadó koalíció. Egyre elborultabb elméjében hitt abban, hogy rá is ez a sors várhat, és a kommunista Oroszország és a kapitalista Amerika egymásnak esik, így a náci rendszer fennmaradhat. Ráadásul úgy vélte a német hadak – elsősorban a Wenck tábornok vezette 12. hadsereg –, amelyek kitörtek az amerikai gyűrűből, ellentámadásukkal felmentik Berlint.

A valóságtól teljesen elrugaszkodott parancsokat adott: Busse tábornok 9. hadserege törje át az ostromgyűrűt, míg Steiner SS-tábornok irányítása alatt álló SS páncélosegység, amely száz harckocsiból és rohamágyúból állt, támadjon észak felé, és foglalja vissza a Berlinbe vezető utat.

„Amikor rájött arra, hogy mi a valóság, április 22-én tartott egy megbeszélést, amelyen egy hosszú szónoklatban árulásról, csődről, korrupcióról és hazugságról beszélt, aztán kijelentette, hogy eljött a vég”

A Harmadik Birodalom egy tévedés volt, és számára nincs más út, mint a halál. Mindez persze nem fogta vissza attól, hogy Göringet és Himmlert az ellenséggel folytatott tárgyalásaik miatt, a távollétükben halálra ítélje, míg Hermann Fegeleint, Himmler beosztottját, aki a bunkerben tartózkodott, és emellett Eva Braun sógora volt, ki is végeztesse.

Ekkor már Hitler készült az öngyilkosságra, és április 29-én kedvenc németjuhász kutyáján tartotta meg a főpróbát. Blondi megkapta az előkészített méregkapszulából az egyiket, és rövid időn belül kimúlt. Utóbb olyan híresztelések láttak napvilágot, hogy minderre azért volt szükség, mert Hitler azt hitte, hogy az ő életét féltve az emberei kicserélték a méregkapszulákat, amelyek hatástalanokká váltak.

„És amikor a szovjet katonák április 30-án kitűzték a Reichstag épületére a sarlós-kalapácsos vörös lobogót, a Führer számára is világossá vált, nincs tovább”

Semmiképpen nem akart az oroszok kezére kerülni, mert az volt a képzelgése, hogy Sztálin a moszkvai állatkert egyik ketrecébe zárva mutogatná őt. Néhány órával később Hitler, nem látva kiutat, a feleségével együtt öngyilkos lett bunkerében, politikai végrendeletében Karl Dönitz flottatengernagyra ruházta át az államfői hatalmat, míg birodalmi kancellárnak Joseph Goebbelst nevezte ki.

„Utóbbi tett egy békeajánlatot a szovjeteknek, akik elutasították azt, ugyanis csak a feltétel nélküli megadást tekintették tárgyalási alapnak”

A hat gyermekével végző Goebbels és felesége is öngyilkosságot követett el, majd május 2-án a Berlin védelmét irányító Helmuth Weidling tábornok előbb tűzszünetet kért, majd 8 óra 23 perckor Zsukov marsall főhadiszállásán megadta magát.

A szovjet ágyúk délután 3 órakor hallgattak el, a városra az egykori visszaemlékezések szerint fülsüketítő csönd ereszkedett. A veszteségek elképesztőek voltak: a szovjeteknek 80 ezer katonájuk halt meg vagy tűnt el, a sebesültek száma meghaladta a 200 ezret, míg a német oldalon mintegy 125 ezren haltak meg, 200 ezernél többen sebesültek meg. Az egykor büszke fővárost pedig a földdel tették egyenlővé.

Források

Wikipedia

MTVA archívum

Peter Antill: Berlin, 1945 (Osprey, 2005)

V. S. Antonov: Berlin útja (Moszkva, 1975)

V. I. Csujkov: A harmadik birodalom vége (Moszkva, 1973)

Remme Tilman: A berlini csata – II. világháború (BBC)

www.masodikvh.hu/hadszinterek/europa/nyugat-europa/67-berlin-eleste-1945-aprilis-majus

Pürrhoszi győzelem volt Berlin elfoglalása (mult-kor.hu – 2015. május 2.)

A berlini támadó hadművelet (arcanum.hu)

Feith László: Berlin, végállomás  (honvedelem.hu – 2015. 05. 24.)

MEGOSZTÁS