Sokan kizárólag Alekszandr Fagyejev Az ifjú gárda című regényéből ismerik azoknak a fiataloknak a tetteit, akik 1942 szeptemberétől 1943 januárjáig küzdöttek a maguk módján a német megszállás ellen Krasznodon városában. Elárulták őket, és a nácik kegyetlenül megkínozták, majd 1943. január 16-tól kezdve többségében kivégezték a fiatal fiúkból és lányokból álló szervezet tagjait.

Egyre többen vannak olyanok, akik a múlt minél jobb megismerése érdekében akár kötelező olvasmánnyá tennék Alekszandr Fagyejev Az ifjú gárda című regényét. Ugyanis az utókor számára nemcsak tanulságul, hanem példának is állítható fiatalok története alkalmas arra, hogy átlássa mindenki, mit okozhat egy háború. Persze, ma már a világon mindenhol ismerik a krasznodoni ifjúgárdisták hőseinek nevét és tetteit, ahogy a maguk módján harcoltak a náci megszállók ellen. A sors furcsa fintora, hogy ezek a szinte még gyerekek – a legfiatalabb 14 éves volt közöttük – nem élhették meg a pár héttel később, február 14-én bekövetkezett felszabadulást, amikor a Vörös Hadsereg elfoglalta hőn szeretett városukat.

„Volt, aki úgy jellemezte az Ifjú Gárdát, hogy a története a mártíromság, a kölcsönös segítségnyújtás, a találékonyság, a fantasztikus szerencse, és a tragédia csodálatos kombinációja”

Maga a szervezet létszáma 85-től 100 főig terjedt, tagjai pedig középiskolások, és több krasznodoni iskola végzett diákjai voltak, de közéjük tartozott egy fiatal tanár és egy katona is. Ma már tudjuk, a gárda tagjai közül sokan nem is ismertek mindenkit, csak azokat az osztálytársaikat, akikkel együtt harcoltak – hol röplapokkal, hol szabotázsakciókkal, hol pedig fegyverrel – a nácik ellen. Semmi más céljuk nem volt, mint hogy felfegyverkezve még a Vörös Hadsereg érkezése előtt Hitler-ellenes felkelést szítsanak Krasznodonban.

„Minden háborúban vannak hősök és kollaboránsok. A mai Donbassz területén fekvő Krasznodonban is így volt. Feladták az Ifjú Gárdát a náciknak, akik kegyetlenül megkínozták, majd 1943. január 16-tól napokon keresztül kivégezték ezeket a gyerekeket. Összesen 71-t!”

A 16 éves Oleg Kosevoj – aki a szervezője volt a szervezetnek – például a kínzások és az átélt borzalmak miatt megőszült, mielőtt meggyilkolták volna. A később előkerült holttesteken megállapították a kínzások, verések, sőt, nem egy esetben a gerinctörések nyomait. Az Ifjú Gárda öt tagja már 1943 szeptemberében posztumusz a Szovjetunió hőse lett, és maga a krasznodoni földalatti ellenállás története is a szovjet propaganda kedvenc témájává vált.

Maga az Ifjú Gárda 1942 szeptemberében jött létre az akkor már létező, és Krasznodonban tevékenykedő földalatti ifjúsági szervezetekből, és a parancsnokká a Vörös Hadsereg által a városba küldött fiatal katonát – bizonyos források matróznak írják –, Ivan Turkevicset nevezték ki. Ahogy a hadseregben, itt is létrehozták a Gárda „vezérkarát”. A kommunikációért felelős Georgij Arutyunyan, a katonai vezető Ivan Zemnuhov, a biztonsági főnök Oleg Kosevoj, a központi parancsnok Vaszilij Levasov, valamint a harci csoportok parancsnoka Szergej Tyulenyin.

„A szervezet földalatti nyomdájában nyomtatták ki a szórólapokat – a dokumentumok szerint több mint ötezer antifasiszta szórólapot készítettek és terjesztettek a városban –, amelyek a front ügyeinek valós állapotáról tájékoztatták a lakosságot, illetve ellenállásra és felkelésre buzdítottak mindenkit”

Több szabotázs akciót hajtottak végre, 1942. november 7-én például nyolc vörös zászlót tűztek ki Krasznodon, és a szomszédos települések legmagasabb épületeire. December 5-ről 6-ra virradó éjszaka felgyújtották az úgynevezett német munkabörze épületét, ahol azoknak a listáját tartották, akiket kényszermunkára akartak Németországba szállítani. Csak ezzel az akciójukkal mintegy 2000 embert mentettek meg az elszállítástól. Már szervezték a fegyveres felkelést is, hogy legyőzve a város megszállóit, csatlakozhassanak a közeledő Vörös Hadsereghez, amikor árulás révén lelepleződött a gárda a nácik előtt.

Ennek köszönhetően a németek az Ifjú Gárda nyomába szegődtek, és 1943 januárjának elején megkezdődött a tagok tömeges letartóztatása, ami egészen január 11-ig tartott. A nácik és a helyi Gestapo tagjai alapos munkát végeztek, ugyanis a gárda döntő többsége a kezükbe került.

„1943. január 16-án és 31-én 71 embert dobtak az 5. számú krasznodoni bánya 58 méteres gödrébe, akik közül néhányat korábban lelőttek, néhányat pedig élve hajítottak a mélybe”

A város felszabadítását követően feltárták a tömegsírrá vált bányát, valamint a környékén kivégzett és elásott holttesteket. Az azonosításuk után 1943. március 1-jén katonai tiszteletadással temették el őket egy tömegsírban a város központjában található Komszomol parkban, és a sírjukra ideiglenes fából készült obeliszket állítottak.

„Az, hogy kik voltak e fiatal hősök árulói, a mai napig nincs tisztázva. Többek között felmerült egy fiatal gárdista, Viktor Tretyakevics neve, aki nem bírta elviselni a kínzás fájdalmait, és feladta a társait. De felmerült a szervezet másik tagjának, Gennagyij Pocsepcovnak a neve is”

Ő állítólag a mostohaapja, a 2. számú bányát vezető Vaszilij Gromov tanácsára átadta a Gestaponak a gárda teljes névsorát. Pocsepcovot és a mostohaapját, valamint a gárda ellen nyomozó Kulesovot a város felszabadítását követően elfogták, majd 1943. augusztus 18-án a luhanszki NKVD katonai törvényszéke mindhármukat halálra ítélte, melyet szeptember 19-én végre is hajtottak. A későbbiek során aztán kiderült, hogy Tretyakevics valójában senkit sem árult el – több esetben kis híján nyomorékká verték kihallgatásai alatt, majd őt is meggyilkolták a németek –, ugyanakkor a kivégzett Pocsepcovot valódi árulónak ismerték el.